Első rajzait tíz éves korában, egy hosszabb ideig tartó betegség idején készítette. 1944-ben Auschwitzba deportálták, majd onnan visszatérve, 1946-tól a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Szőnyi István növendéke volt. 1949-ben elhagyta Magyarországot, és Franciországban telepedett le. A Louvre rendszeres látogatójaként különösen nagy hatást gyakoroltak rá Rembrandt, Frans Hals, Tintoretto és Veronese művei, amelyek figyelmét elsősorban a fény és a sötétség ábrázolásának problémája felé irányították. Az 50-es évek lírai absztrakt képei után több festménye is született nagy mesterek alkotásainak feldolgozásából, mint Velazquez Las Meninas-jának (1961) vagy Manet A balkon című festményének (1968) különböző megközelítésben létrehozott adaptációi. Ezt követően, szakítva a figuratív ábrázolással, új alkotói korszakba lépve, létrehozta fehér alapra festett, vertikális és horizontális széles csíkokból álló Sávok (1977) című sorozatát, ahol a fehér elválasztja, ugyanakkor össze is kapcsolja az akrilfestékkel felvitt, áttetsző, akvarellhatású színmezőket. A 90-es évek alkotásai egy néhány évvel korábbi olaszországi utazás hatására születtek. Ezeken továbbra is fehér háttérbe helyezett, oldott színekkel megfestett absztrakt és figurális elemek, főleg építészeti formák, oszlopok, falak, ívek olvadnak egymásba (Kék oszlopok, 1988; Oszlop, 1998).
Irodalom
ZURCHER, B.: ~, architecte des transparences, Párizs, 1988
MICHAUD, P. A.: Kallos, Párizs, 1992.
Bővebb életrajz
Első akvarelljeit az alföldi tájról, vízben tükröződő fákról készítette. (A puszta és a mocsár, az ég és a víz, a jellegzetes alföldi fények emlékei még legutolsó munkáiban is fellelhetők.) Amikor nem festhetett a szabadban, reprodukciókról festményeket másolt. 1940-től Kiskunhalason járt iskolába, de tanulmányait félbeszakította a háború, és az érettségit csak a felszabadulás után tehette le. 1944-ben Auschwitzba deportálták, és bár az ott átélt borzalmakról, családja elvesztéséről sohasem beszélt, és azokat festményeiben sem idézte fel, a lelki sérüléstől élete végéig sem szabadult meg.
1946-tól Szőnyi István növendékeként a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1949-ben elhagyta Magyarországot, és egy évig egy Salzburg melletti menekülttábor lakója volt. 1950-ben telepedett le Franciaországban. Kezdetben egy bérelt szobában élt a Place de Clichy környékén. Délelőttönként egy szűcsnél dolgozott, szabadideje legnagyobb részét pedig a Louvreban töltötte. A régi mesterek, különösen Rembrandt, Frans Hals, Tintoretto és Veronese műveinek elmélyült tanulmányozása jelentette számára az igazi iskolát – figyelmét elsősorban a fény és az árnyék ábrázolásának problémája felé irányították. 1952-ben megismerkedett Raymonde Godinkanadai festőnővel, későbbi feleségével. Közös életüket a rue Visconti egyik ütött-kopott házának villany nélküli lakásában kezdték, ahol Kallós esténként gyertyafénynél festett. Onnan költöztek át a rue Oudinot-ba, Miró, illetve Bazainekorábbi műtermébe. (Ebben a műteremben pusztult el tűzvész következtében 1942-ben Bazaine addigi munkáinak legnagyobb része, és itt látogatta meg Kallóst Georges Boudaille műkritikus 1960-ban, hogy tanulmányt írjon róla a Cimaise-ben.)
Az ötvenes évek elején – rövid szürrealista korszak után – főleg absztrakt tájképeket festett, amelyek megnyerték Pierre Loeb tetszését. A nagy tekintélyű képkereskedő 1954-ben szerződést kötött Kallóssal, aki ezzel tagja lett a művészek által „l’écurie Pierre”-nek (Pierre-istállónak) nevezett társaságnak. 1955-ben került sor első kiállítására a Galerie Pierre-ben. A következő egyéni kiállítása alkalmával kiadott katalógusban, 1957-ben, e szavakkal jellemezte őt Pierre Loeb: „Fiatal kora ellenére különleges mesterségbeli tudással, festészeti ismeretekkel felvértezve, alázattal tekint a múlt mestereire, tőlük vár útmutatást, mégis korának embere.” Kapcsolatuk közel tíz évig, Pierre Loeb haláláig tartott.
Kallós 1957-től rendszeresen résztvevője volt a Salon des Réalités Nouvelles-nek és a Salon de Mai-nek. 1958-ban a New York-i Chalette Galleryben állított ki. 1959-ben az 1er Biennale de Paris héttagú, fiatal kritikusokból álló zsűrije287, többek között Luis Feito, FriedrichHundertwasser, Yves Kleinés Joan Mitchellmellett őt is a meghívott kiállítók közéválasztotta. Az ötvenes évek lírai absztrakt képei után több festménye született nagy mesterekalkotásainak feldolgozásából, például Velazquez Las Meninas (Udvarhölgyek) című művealapján 1961-ben, vagy Manet A balkonja után 1968-ban, különböző megközelítésekben létrehozottadaptációi (1962-ben Matisse festményei inspirálták).
Ezután úgy érezte, hogy gyökeresen szakítania kell a természet és valóság ilyenfajta ábrázolásával, és néhány évi útkeresés után, a hetvenes években megszületett Sávok című sorozata. Fehér alapra festett, vertikális és horizontális, széles csíkokból álló, akvarellhatású színmezőket hozott létre. Az olajfestéket akrillal cserélte fel, mivel ez alkalmasabbnak bizonyult a könnyed, áttetsző színfelület elérésére. Ezek a színsávok valójában egymás fölé helyezett tájképek, barna hegyek, zöld fák, kék vizek: „Nem konkrét tájakat festek, melyek előttem vannak, hanem amiket valaha láttam, és emlékezetemben előjönnek. A látott dolgok érzetét.” 1971-től 1986-ig a Galerie Nane Stern, majd ezt követően a Galerie Zürcher művésze volt. Kallós részt vett a XX. századi magyar származású művészek külföldön (1970) és a Tisztelet a Szülőföldnek (1982) című magyarországi kiállításokon, 1984-ben a metzi Musée des Beaux-Arts-ban, míg 1998-ban a Musée d’Evreux-ben és a rodez-i Musée Denys- Puechben volt retrospektív kiállítása.
A kilencvenes évek alkotásai egy néhány évvel korábbi olaszországi utazás hatására születtek. Ezeken továbbra is fehér háttérbe helyezett, oldott színekkel megfestett absztrakt és figurális elemek, főleg építészeti formák, oszlopok, falak, ívek oldódnak fel egymásban. 1996-tól a Galerie le Troisiême OEil több alkalommal is bemutatta műveit, és Printemps ã Kyoto címmel – Japánban tett utazásának élményeiből született képek bemutatásával – 2000 május–júliusában itt került sor életében rendezett utolsó kiállítására is. Kallós a festményeihez számtalan, akvarellel, akrillal színezett előtanulmányt készített. Csak akkor kezdett el a vászonra dolgozni, amikor úgy érezte, hogy képzeletében már készen áll a kép. Ezekből az azonos témacsoportokat feldolgozó rajzokból, magukban is önálló alkotásokból, melyekben mindig más és más probléma megoldását kereste, kiállításokat is rendezett. 1979-ben a Lettres Françaises- sorozatban megjelentek Baudelaire művéhez, A romlás virágaihoz készített illusztrációi. 1961-től a Párizs környéki Hay-les-Roses-ban lakott, utolsó éveit pedig a dél-franciaországi kis településen, La Baune-le-Transit-ban töltötte.
Művei megtalálhatók a Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris, a Musée National d’Art Moderne, a saint-étienne-i Musée d’Art Moderne, a denveri Art Museum, a torontói Art Gallery, a tel-avivi Museum of Modern Art, a Rio de Janeiro-i Museu de Arte Moderna, a budapesti Szépművészeti Múzeum és még több más múzeum gyűjteményében.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1955, 1957, 1962, 1963 • Galerie Pierre, Párizs
1955 • Mathiesen Gallery, London
1960 • Bázel
1961 • New York • Toronto
1971-1986 • G. Nane Stern
1982, 1983 • Stockholm
1984 • Tokió
1989 • Musée d’Evreux (retrospektív)
1999 • Strasbourg
1996-tól • G. de Troisième Oeil.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1956 • Dix jeunes peintres, Galerie de France
1957-től rendszeresen Salon des Réalités nouvelles és Salon de Mai
1970 • Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek I. kiállítása, Szépművészet Múzeum, Budapest
1970 • Párizsi Magyarok, G. Zunini
1982 • Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek II. kiállítása, Műcsarnok, Budapest
1983, 1984 • F. I. A. C. Párizs
1989 • Salon de la Jeune Peinture; Hommage à Paul Kallos
1991 • Salon de Mars.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Musée National d’Art Moderne, Párizs
Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris
Musée de Beaux-Arts, Dijon
Musée d’Art et d’Industrie, Saint-Étienne
Musée de Beaux-Arts, Metz
Musée de Beaux-Arts, Évreux
Art Gallery of Toronto
Musée d’Art Moderne, Tel-Aviv
Denver Art Museum (USA)
Szépművészet Múzeum, Budapest.