festő, grafikus
(Perkáta, 1948. február 20.–)
A Pécsi Művészeti Gimnáziumban érettségizett, majd részt vett a Lantos Ferenc köré szerveződött alkotókör munkájában. Jelentős szerepe volt a Bonyhádi Zománcművészeti Szimpózium elindításában. Mesterének Lantos Ferencet, Simon Bélát, Bálint Endrét, és Gyarmathy Tihamért tekinti. Két évi budapesti tartózkodás után, 1972-ben Franciaország-ban telepedett le. A párizsi Ecole Nationale Supérieure des Arts Décoratifs-ban szerzett diplomát, ahol jelenleg is tanít. Kapcsolata a magyarországi művészeti élettel azonban nem szakadt meg; részt vesz itthoni kiállításokon, ill. Franciaországban élő művészek csoportos bemutatkozásait szervezi Magyarországon. Hosszú ideig a Pére-Lachaise temető szomszédságában lakott, ahol gyakori látogatásai során fotók százait készítette. Később e "motívumgyűjtő" tevékenységét más temetőkre is kiterjesztette. Ezekből született első kiadványa, a Le Livre des Morts (Holtak könyve) című szita-albuma 1978-ban, mely kedvező fogadtatásban részesült. Grafikai munkáinak készítésével párhuzamosan festészettel is foglalkozik. A fekete és fehér, színes és színtelen, telt és üres közötti metamorfózist kutatja; az anyag örök átváltozását, hogy az emberi test, az írott és vésett szövegek maradványainak prezentálásával tudatosítsa bennünk az ember és kultúrájának mulandóságát, s kitapogassa az emlékezet határait. A nyomhagyás eszközeivel igyekszik a nyomtalanság érzetét kelteni, hogy a megszűnés pillanatát tetten érje, s mint örök állandót mutathassa fel. Méltatói egy része szerint munkásságának kulcsszavai: a melankólia és a nosztalgia, mások a létentúli lét biztató üzenetét olvassák ki műveiből.
Mesterei: Lantos Ferenc, Simon Béla, Bálint Endre, Gyarmathy Tihamér.
Egyéni kiállítások
1967 • Művelődési Ház, Pécs-Meszes
1971 • Fiatal Művészek Klubja, Budapest
1972 • Fiatal Művészek Klubja, Budapest
1975 • Galerie du Haut-Pavé, Párizs
1977 • Prizma G., Krakkó [Csorba Simonnal, Šwierkiewicz Róberttal]
1979 • Galerie NRA, Párizs
1979 • Musée d'Art Moderne de la Ville de Paris • Galerie Junior, Bécs
1980 • Maison de la Culture d'Amiens • Aktuel Art G., Stockholm
1983 • G. Municipale [Mark Annával, Székely Verával], Gennevilliers
1984 • G. Sank Olof, Norrköping • Pécsi Galéria, Pécs
1987 • La Girafe en Feu, Párizs
1993 • Galerie La Teinturerie, Párizs
1994 • Francia Intézet, Budapest
1994 • Palais de Justice Européen, Luxembourg
1996 • Galerie L'Atelier, Párizs
1998 • Aéroport d'Orly, Párizs • Fővárosi Képtár, Budapest [Curt Askerral] (kat.).
Kiállítások az adatbázisban:
Válogatott csoportos kiállítások
1968 • Zománcművész Szimpózium, Bonyhád
1972-1976 • Salon des Grands et Jeunes Artistes d'aujourd'hui, Párizs
1975 • Galerie des Contemporains, Brüsszel
1979 • Musée des Arts Décoratifs, Párizs
1981 • Galerie NRA, Párizs
1982 • Galerie NRA, Párizs
1983 • Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek II. kiállítása, Műcsarnok, Budapest • Musée d'Art Moderne de la Ville de Paris • Niedersächsische Landesbibliothek, Hannover
1984 • Pécsi Galéria, Pécs • Musée des Arts Décoratifs, Párizs
1986 • Hommage à 1956, Musée de Neuilly
1988 • SAGA/Grand Palais, Párizs
1989 • SAGA/Grand Palais, Párizs
1990 • Capitol Hill Gallery, Washington
1991 • Triennale Mondiale d' Estampes, Chamalières
1992 • Bibliothèque Nationale, Párizs
1992 • Galerie La Teinturerie, Párizs
1993 • Natkin-Berta, Párizs
1994 • Pécsi Galéria, Pécs
1995 • Ecole des Beaux-Arts, Párizs.
Grafikai albumok
Le Livre des Morts, 1978
Appel [Székely Vera szövegével, Vidovszky László zenéjével], 1980
Morts pour la Patrie, 1981
Gilgamesh, 1982
Haute tension - Danger de Mort [25 művész albuma], 1985
Bonjour François Mathey! [13 művész albuma], 2000.
Művek közgyűjteményekben
Musée d'Art Moderne de la Ville de Paris
Bibliothèque Nationale, Párizs
Centre George Pompidou, Párizs
Bibliothek Wolfenbüttel
Hannover
Institut Supérieur pour l' Etude du Language Plastique, Brüsszel
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Városi Múzeum, Győr
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Fővárosi Képtár, Budapest
Első Magyar Látványtár.
(Mattyasovszky Péter)
A szócikket csak a www.artportal.hu hivatkozással lehet máshol felhasználni!