1933-1938: Képzőművészeti Főiskola, Athén, mestere: Dimitriadisz Tombrosz. 1945-1949 között Párizsban élt, több kisebb utazáson járt Csehszlovákiában, Szovjetunióban, és más szocialista országban. 1950-től Magyarországon, a 80-as évek második felétől részben Görögországban élt. 1950-től a Béke Világtanács tagja. Párizsi évei alatt rendszeresen részt vett a Salon d’Automne, a Salon de Mai és a Salon de la Jeune Sculpture tárlatain, melyeknek 1948-tól sociétaire tagja volt. 1955-től a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége vezetőségi tagja, 1956 novemberétől 1957 nyaráig képzőművészeti kormánybiztos, 1959-től a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége választmányi tagja. 1953, 1955: Munkácsy-díj; 1966: érdemes művész; 1972: kiváló művész; 1973: Munka Érdemrend arany fokozata; 1978: Kossuth-díj; 1983: Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített zászlórendje. Többéves hivatalnokoskodás után végezte el az akadémiát. A második világháborúban részt vett a görögországi ellenállási mozgalomban, a Nemzeti Front megszervezésében. 1945-től azon 140 görög értelmiségi egyike, akiket a francia kormány három éves ösztöndíjjal Párizsba meghívott, ahol bekapcsolódott a nemzetközi baloldali mozgalmakba. Hazájába politikai okokból nem tért vissza. 1950-ben a Béke Világtanácsban hazája képviselőjévé választották az emigrált művészt, ezt követően a francia kormány kiutasította az országból. Feleségével – Makrisz Zizivel- hazánkban telepedett le, a Százados úti művésztelepen dolgozott. Aktívan tevékenykedett mind a hazai, mind a nemzetközi képzőművészeti életben, politikában. Kiállításrendezőként is elismerést szerzett (Medgyessy Ferenc 1956, Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület jubileumi kiállítása 1968, Amerigo Tot 1969). Közéleti emberként és művészként a művészi alkotás és a művészeti irányzatok szabadságát képviselte. 1938-tól kiállító művész. Művészetére Tombrosz és a kubizmus gyakoroltak erős hatást. Meghatározó élmény volt számára 1937-ben Párizsban, az archaikus és modern művészet egységét képviselő Medgyessy szobrászata. Művészi formanyelvét a klasszikus görög tradíció és a modern plasztikai törekvések ötvözése jellemezte, fogékony az elvont és általánosított, a dekorativitás lehetőségeivel számoló megjelenítés iránt. Jól ismert művészettörténeti toposzokat a modern szobrászat formanyelvén – sok esetben szimbólum értékű átfogalmazással – közvetítette, plasztikája mindig újabb és újabb stiláris törekvéseket képviselt. Tárgykör, műfaj és kifejezésmód tekintetében egyaránt gazdag és változatos művészetét humanista portrék mellett, emlékmű, épületplasztika néhány kisplasztika képviseli. A szobrászati tech-nikák közül elsősorban a kőfaragás érdekelte, de vonzották a fa, a terrakotta, a bronz és az új anyagok (vörösrézlemez) is. 1937-től első korszakában, majd Párizsban, szinte csak portrékkal foglalkozott. Érett művészként érkezett Magyarországra, de fő műveit itt alkotta. 1951-től vett részt a hazai cso-portos kiállításokon. Az első években realista portréi, majd emlékművei révén vált hazánkban elismert művésszé. Az évtized elején főként ólomdomborítással foglalkozott. Az 1950-es évek második felében erőteljes változás következik be művészetében, a század újító művészetének eredményeit próbálta a szocialista művészet szolgálatába állítani. Számára ezidőtől nincs kötelező megoldás, zavarba ejtően mások a művei. Plasztikai törekvései azonban minőségileg mások, mint a hazai kísérletező szobrászoké. A formai sokszínűség hátterében a mediterránumból hozott sok száz éves művészi világkép áll. Ennek szellemében váltogatja a műfajokat, léptéket, funkciót, technikát. 1956-tól foglalkozott lemezdomborítással (Győr, pályaudvar díszítőplasztikája, 1960). A 60-as években egészalakos szobrainál a tömeghatásra törekedett, rusztikus formákból felépülő nőalakjai azonban a részletek megformálásában hasonlítanak egymásra. A többalakos szobroknál a kompozíciót a figurák egymáshoz való viszonya, megépítettsége jellemzi (Úszók, Nővérek). A szekszárdi 1919-es emlékmű (1959) rohanó nőalakja mögött tűnik fel először az építészeti háttérben a környezet plasztikai jelzése. Épületplasztikáiban esztétizálásra hajlamos díszítőszobrász (Rátkai Klub, Budapest). A mauthauseni Mártír-emlékmű (1964) nemzetközi pályázatát megnyerve készítette el egy új plasztikai közlés lehetőségét felvető, a magyar szobrászat korszakalkotó művét, melyet a klasszikus hagyományokon túllépő új, expresszívebb formák megvalósulása jellemez. A pécsi Niké (Felszabadulási emlékmű, 1975), szemben az emlékművek hagyományos merevségével, ünnepélyességével, csupa mozgás. A szobor robbanásszerű nonfiguratív szerkezete, a vékony rézlemezből összeállított, könynyed, a részletfinomságok kifejezésére képes, fény-árnyék játék gazdagságát hordozó felület technikájában és anyagában is tiszta artisztikummal, katartikus erővel közvetíti az alapgondolatot, az örök lebegést. A hazai szobrászatban először festette szobrait az ókori görög hagyományok felújításával (Szeghalmi felszabadulási emlékmű, 1980), mely archaizáló művészetének direktebb megfogalmazását képviseli. E törekvések korai portréinál jelentkeztek először a 30-as években. Első művei intimitásra fogékony portretistát (Felesége arcképe) mutatnak, terrakotta portréiban még az arc teljes életszerűségét próbálta elérni. Később portréi robusztusak-ká váltak, a lényeges vonásokra koncentrált, majd egy-egy karakter felvillantására törekedett (Paul Éluard, Medgyessy, Bartók, Ady). Az életnagyságot jóval meghaladó fejszobraival (Marx, Engels 1950, Áldozatok tiszteletére, 1978, Makariosz érsek, 1983) iskolát teremtett a hazai köztéri szobrászatban. Az Áldozatok tiszteletére című műve – két méteres fej -, amely kubisztikus formáival felidézi a kezdeteket, a görögországi, párizsi portrékat, de végül a mű és a műfaj is monumentális művészetté vált keze nyomán. Eklektikus képet mutató, de egységes gondolati vezérfonalat követő szobrászata lényegében a monumentalitás jegyében született.
Irodalom
GEREVICH É.: ~ három szobra, Budapest, 1975
POGÁNY Ö. G.: ~, Athén, 1978 és Budapest, 1980
P. SZŰCS J.: ~, in: Harmincöt év, harmincöt művész, szerk.: ARADI N., Budapest, 1980
ROZGONYI I.: ~, Szabad Művészet, 1956/1-2.
ÚJVÁRI B.: ~, Művészet, 1968/2.
ROZGONYI I.: A pécsi felszabadulási emlékmű, Művészet, 1975/12.
HORVÁTH B.: ~ kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában, Művészet, 1979/5.
VADAS J.: Portrétól portréig. Beszélgetés ~nal, Művészet, 1979/5.
ARADI N.: Egyén és tömeg, Kritika, 1979/2.
Magyar szobrászati kiállítás (kat., Műcsarnok, 1978)
BOLDIZSÁR I.: Egy óra ~nál, in: Szülőföldünk Európa, Budapest, 1985
L. S.: Megéreztük a ritmust. Beszégetés ~nal és Makrisz Zizivel, Somogy, 1985
ROZGONYI I.: Első az átélés ~ szobrászművész 1955, in: Párbeszéd művekkel. Interjúk 1955-1981, Budapest, 1988
KOVÁCS P.: Fejezetek a magyar szobrászat közelmúltjából, Életünk, 1990
GÁDOR E.: Budapest szobrai, Budapest, 1955
BŐGEL J.: Új szobrok Debrecenben, Alföld, 1961/4.
Sculptura Hungarica, Budapest, én.
Százados Úti Művésztelep kiállítása (kat., összeáll.: CSAP E.-ELISCHER B.), Budapest, 1965
ROMVÁRY F.: A szigetvári sellő, Örökség, 1989.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1939, 1944, 1979 • Athén
1948, 1950 • Párizs
1951 • Fényes Adolf Terem, Budapest [Bencze Lászlóval]
1975 • Nagy Balogh János Kiállítóterem, Budapest [Makrisz Zizivel] • Gárdonyi Géza Színház, Eger
1977 • Egyesült Izzó Sportcsarnok, Budapest [Makrisz Zizivel] • Madách Művelődési Központ, Vác
1978 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (gyűjt.)
1979 • Nemzeti Galéria, Athén [Makrisz Zizivel]
1981 • Pécs • Móra Ferenc Múzeum, Szeged
1983 • Leninváros • Zánka
1985 • Népház, Tatabánya • Vigadó Galéria, Budapest [Makrisz Zizivel]
1986 • Barátság Ház, Székesfehérvár [Makrisz Zizivel].
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1951 • Magyar katona a szabadságért, Fővárosi Képtár, Budapest
1952 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest • Arckép kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest
1952 • 3. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1954 • 4. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1956 • II. Miskolci Országos Képzőművészeti kiállítás, Miskolc
1957 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest • Magyar forradalmi művészet, Műcsarnok, Budapest
1958 • Magyar festészeti, szobrászati és grafikai kiállítás, Antwerpen
1959 • 7. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1960 • 8. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest • A felszabadult Budapest művészete, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Képzőművészetünk a felszabadulás után, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1962 • 9. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1964 • Balatoni nyári tárlat, Keszthely
1965 • 10. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest • Százados úti művésztelep kiállítása. 50 éves jubileum, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Magyar képzőművészek a fasizmus ellen, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1968 • 11. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1969 • Mártír költők és írók, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest • Magyar Művészet 1945-1969, Műcsarnok, Budapest
1970 • Huszonöt éves a szabad Magyarország, Szépművészeti Múzeum, Moszkva • Lenin alakja a magyar szobrászatban, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1974 • Szabadtéri szoborkiállítás, Salgótarján
1975 • Köztulajdon, Műcsarnok, Budapest
1978 • Magyar szobrászat, Műcsarnok.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Janus Pannonius Múzeum Modern Képtár, Pécs
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Nemzeti Galéria, Athén
Nemzeti Múzeum, Stockholm.