szobrász
(Budapest, 1947. április 19.–Budapest, 1998. június 2.)
1961-65: Puskás Tivadar Távközlési Szakközépiskola. 1968-ban Szentendrére költözött. 1968-70 között a budapesti Építőanyag Ipari Szövetkezet szentendrei kerámiaüzemében dolgozott. Művészi pályája a 60-as évek végén indult. Az 1969-es őszi szentendrei Szabadtéri Tárlaton ismerkedett meg ef Zámbó Istvánnal. 1970-ben a
» Nalaja happening miatt hat hónapot töltöttek börtönben. Ez az időszak egy "koncepciós" perrel zárult, miután a bíróság letöltöttnek nyilvánította büntetésüket. 1972-73-ban ő is egyik alapító tagja a
» szentendrei Vajda Lajos Stúdiónak. 1977: a Leninvárosi (Tiszaújváros) Tiszai Vegyi Kombinátnál (TVK) hét másik Vajda-stúdiós társával együtt műanyagokkal kísérletezett; 1978: a Leninvárosi V-stúdiós Kísérleti Műhely Kollektív Stúdió-díja; 1979: a VLS Kísérleti Műhelyének játszótéri programjában vett részt a Bükkös-patak partján, Szentendrén; 1980-98: Szentendrei Grafikai Műhelyben dolgozott; 1988: hollandiai "tanulmányút"; Nemzetközi Szobrász Szimpozion, Klaipeda (LIT); 1991: második hollandiai "tanulmányút". Néhány expresszív figurális munka elkészítése után az absztrakció útját választotta. Egy tragikus baleset visszamaradó nyomaként egészsége megrendült, belső egyensúlyát elveszítette, lelkileg meghasonlott, önpusztító életet élt. 1997-ben,
Konstelláció c. utolsó művének összesimuló formáival, kifelé fordított "tüskéivel" még egyszer kísérletet tett arra, hogy az önmagából kifordult "világ" harmóniáját helyreállítsa. 1998-ban egy budapesti kórházban halt meg. Korai korszakára hathatott Henry Moore, Brâncusi, a görög-római antikvitás, Deim Pál és Kígyós Sándor formavilága. ~ szobraira leginkább a szerialitás, a folyamatszerűség, a minimalizmus, az elemi konstruktivizmus és az organikus formaképzés, a letisztult és barbár geometria, vagyis az ellentétekben való gondolkodás és fogalmazásmód a jellemző. Fában, mészkőben, márványban, gránitban és műanyagban dolgozott, gyakran meglepő anyagkombinációkat alkalmazott.
Egyéni kiállítások
1972 • József Attila Művelődési Központ [Aknay Jánossal, Holdas Györggyel, ef Zámbó Istvánnal], Szentendre
1975 • Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest
1978 • Lila Iskola, Budapest
1980 • Vajda LSG [Aknay Jánossal, Haász Istvánnal, Holdas Györggyel, Joláthy Attilával], Szentendre
1988 • MMG [Bereznai Péterrel], Utrecht (kat.) • Művésztelepi Galéria, Szentendre (kat.)
1991 • Villa Collectie [Ernst Ghenzi, Bernard Jobin, Léon L. Vermunt és Jos van Vreeswijk társaságában], Okkenbroek (kat.)
1992 • Pentaton [Aknay Jánossal, Bereznai Péterrel, Kis Tóth Ferenccel, Vincze Ottóval], Szentendrei Képtár, Szentendre (kat.)
1995 • Vincze László Papírmerítő Műhelye, Szentendre
1998 • Nyitott Kapuk, Galéria Színház, Szentendre, Kossuth Lajos u. 5.
1999 • ~ (1947-1998) emlékkiállítása, Vajda LSG, Szentendre.
Válogatott csoportos kiállítások
1969-77 • II-X. Szentendrei Szabadtéri Tárlatok, Templomdomb
1970 • Első Edwinista Képzőművészeti Tábor, Duna-part, Pap-sziget • Nalaja happening, Fő tér, Szentendre
1971 • Karácsonyi Pincetárlat, Malom u. 5., Szentendre
1972 • Buktató, Fiatal Művészek József Attila Klubja • IDEGn, Metró Klub, Budapest
1973 • Kiállítás a szentendrei Vajda Lajos Stúdió munkáiból, Fővárosi Művelődési Ház, Budapest
1974 • A szentendrei Vajda Lajos Stúdió Komáromban, Csokonai Művelődési Központ
1974-81 • A Vajda Lajos Stúdió éves kiállításai, Vajda LSG
1975 • Vajda Lajos Stúdió, Dózsa György Ifjúsági Klub, Cegléd • Bartók Béla Művelődési Központ, Szeged
1977 • V. Stúdió Kísérleti Műhely, Tiszai Vegyi Kombinát, Leninváros
1978 • V-stúdió, Képzőművészeti Kísérleteink Műanyagokkal, Kulturális Kapcsolatok Intézete, Dorottya u. Kiállítóterem, Budapest • Stúdió 1958-1978, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1979-85 • Szentendrei Tárlatok, Szentendrei Képtár
1982 • Szentendre Művészete, Balatoni Múzeum, Keszthely
1982-84 • Pest Megyei Tárlatok, Szentendrei Képtár
1985 • Válogatás a mai szentendrei művészet törekvéseiből, Nyári Galéria, Fonyód • IX. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs
1986 • A Szentendrei Grafikai Műhely gyűjteményes kiállítása, Szentendrei Képtár
1987 • Friss Művek, Vujicsics Tihamér Zeneiskola, Szentendre • Magyar avantgárd napok, Rote Fabrik, Zürich (CH)
1988 • SZAFT, A Vajda Lajos Stúdió és meghívott barátaik közös kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest
1989 • A szentendrei Vajda Lajos Stúdió Vilniusban, Dailés Parodu Rumai, Vilnius (SZU)
1990 • Szitanyomatok Szentendréről, Otto-Nagel- Haus Városi Múzeum, Berlin • Domhof Galerie, Zwickau (D)
1991 • Unicornis, A szentendrei Vajda Lajos Stúdió (VLS) és a Marosvásárhelyi Műhely (MAMŰ) közös kiállítása, Vigadó Galéria, Budapest
1991-92 • 10+1 éves a Szentendrei Grafikai Műhely, Szentendrei Képtár
1993 • Válogatás a szentendrei Ferenczy Múzeum kortárs képzőművészeti gyűjteményéből, Erdei Ferenc Művelődési Központ, Kecskemét
1994 • Érmek és majdnem-érmek, Szentendrei Képtár
1995 • Helyzetkép/Szobrászat, Műcsarnok, Budapest
1996 • Népvándorlás - Földöntúli Kapcsolatok, Vajda LSG, Szentendre • 850 éves Szentendre városa (Szentendrei Művészek csoportkiállítása), Stockholmi Magyar Ház
1996-97 • Tizenkilencen a Vajda Lajos Stúdióból, Vigadó Galéria, Budapest • A szentendrei Vajda Lajos Stúdió, Kultúrpalota, Marosvásárhely
1999 • Válogatás II. a szentendrei művészek második generációjának alkotásaiból (a Vajda Lajos Stúdió), Barcsay Iskola Galéria, Szentendre.
Köztéri művei
Anya gyermekével (mészkő, 1976, Szentendre, Vasvári lakótelep)
Kapcsolat (vörös és szürke márvány, 1988, Klaipeda)
Háborús emlékmű (mészkő, 1993, Táborfalva)
Konstelláció (hungarocell, festett műgyanta, 1997, Szentendre).
Művek közgyűjteményekben
Ferenczy Múzeum, Szentendre.
Irodalom
HANN F.: ~ (kat., bev. tan., Művésztelepi Galéria, Szentendre, 1988)
HANN F.: ~ (kat., bev. tan., in: Pentaton 1., Szentendrei Képtár, 1992)
ESZKÁ [SZTANA K.]: ~, Táborfalvi Mozaik, 1998/3.
EF ZÁMBÓ I.: Elhunyt ~ szobrászművész, Szentendre Castrum, 1998. június 8.
BENKOVICS GY.: Szevasz, Matyó!, Szentendre Castrum, 1998. június 8.
AKNAY J.: ~ halálára, Szentendre és Vidéke, 1998. június 12.
Filmek
KERNÁCS G.-B. FARKAS T.: ÍRISZ, MTV, 1988.
(Novotny Tihamér)
A szócikket csak a www.artportal.hu hivatkozással lehet máshol felhasználni!