Gyermekkorában Mednyánszky László növendéke volt, majd Nagybányán tanult Ferenczy Károlynál. A Nemzeti Szalon 1904-es kiállításán bemutatta Napnyugta az erdőben c. festményét. Farkas Istvánnal közösen tett hosszabb itáliai tanulmányútja után, 1905-ben érkezett Párizsba, ahol végleg letelepedett. Festőakadémiára iratkozott be, de festészetének további alakulására igazán döntő befolyással a Cézanne képeivel történt találkozás és a Guimet Múzeumban megismert hindu és khmer művészet volt. E kettős hatás egyértelműen megmutatkozik az 1909-ben készült Aktok a szabadban c. képén. 1911-ben a Függetlenek Szalonján már a kubisták csoportjával állított ki. 1913-ban a budapesti Művészházban rendezett tárlaton többek között Léger, Metzinger, Robert Delaunay és Kandinszkij társaságában szerepelt. A Der Sturm kiállításán nyolcvan festményét és rajzát mutatta be, és a kubista képek mellett itt jelentkezett először azokkal az alkotásaival, amelyek témája a vonalak és síkok kapcsolata volt. Ezzel az elsők között lépett arra az útra, amely az absztrakcióhoz vezetett. Az I. világháború alatt Granville-be internálták, ahonnan csak 1920-ban tért vissza Párizsba. A 20-as évekből származó képei, bár figuratív alkotások, a körök és vonalak játékai (Kávéház, Kártyázók, Déli táj). Érdeklődése fokozatosan újra az absztrakt felé fordult, bár még nem szakadt el teljesen a figuratív ábrázolástól. Színes körökből, hajlított vonalakból, mértani alakzatokból szerkesztett alkotásain az emberi test leegyszerűsített formái fedezhetők fel. 1933-ban csatlakozott az Abstraction-Création-csoporthoz. 1935-ben készítette első többdimenziós képét: a fából kivágott, főleg korongszerű színes elemeket úgy illesztette egymáshoz, hogy azok a kép alapsíkjához képest előrébb vagy hátrább helyezkednek el. A II. világháború alatt Párizst elhagyva, Chantilly-ban húzódott meg, ahol a lehetőségek hiányában főleg rajzokat készített. A háború után, egészen 1960-ig, továbbra is körökből, ívekből álló kompozíciókat készített, de ekkor a formáknál már jobban érdekelték az anyagok, amelyeknek széles skáláját használta fel. Többek között homokot, összedarált tojáshéjat, fémeket, salakot, tégla- és szénport vitt fel vászonra és fára, a maga által kikísérletezett speciális ragasztási technikával. Ezeket a képeit az Anyagok harmóniájának nevezte. Életének utolsó öt évében készült figurális képein a több évtizedes alkotóút során szerzett tapasztalatai összegeződtek. Női, férfi alakjai a kubista korszakot idézik, ruháikat keleti mintás textilből ragasztotta, és a több síkban szerkesztett képek háttere többnyire szögletes, színes mezőkre tagolt (Fürdőzők Cannes-ban, 1962, Napernyők a tengerparton, 1964). A legteljesebb áttekintő kiállítást 1984-ben, születésének századik évfordulóján az albi Toulouse-Lautrec Múzeumban rendezték, ahol a korai, még Magyarországon készült rajzoktól az utolsó festményekig együtt volt látható a jelentős életmű valamennyi állomása.
Irodalom
GEORGE, W.: Reth ce méconnu, Galerie de l''''Institut, 1955
DORIVAL, B.: Les peintres du XX. siècle, Ed. Pierre Tisné, 1957
DÉVÉNYI I.: ~ (nekrológ), Művészet, 1966/7.
GEORGE, W.: Les silences d''''Alfred Reth, Galerie Zerbib, Párizs, 1968
PASSUTH K.: Magyar művészek az európai avantgárdban, Budapest, 1974
Alfred Reth - Cent oeuvres de 1900-1964 (kat., Albi, 1984)
Alfred Reth ou l''''aube de la découvert (kat., Echirolles, 1991).
Bővebb életrajz
Polgári család nyolcadik gyermekeként született. Orvos édesapja, Róth Márk többek között Farkas István festőművész családjának, a Wolfnercsaládnak is a kezelőorvosa volt, így Réth és Farkas már egészen fiatalon ismerték egymást. Réth gyermekkorában Mednyánszky László növendéke volt, Mednyánszky azonban nemcsak festeni tanította őt, de a buddhizmusról, a tibeti és hindu művészetről is sokat beszélt neki, ami mély nyomot hagyott a fiatal festőben. 1903-ban Nagybányára ment festeni, ám ugyanebben az évben már útra is kelt. Először Párizsba utazott, ahol az első Salon d’Automne-t megtekintve, Gauguin Tahitin készült képei és Rouault festményei ragadták meg. Ezután Farkas István társaságában több hónapot Olaszországban töltött, ismerkedett a reneszánsz művészettel, és egy ideig a firenzei Szépművészeti Akadémián is tanult. 1904-ben, budapesti visszatérése után beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, de elsősorban Ferenczy Károly irányítása mellett, Nagybányán dolgozott. 1904-ben részt vett a Nemzeti Szalon kiállításán, majd 1905-ben a budapesti III. Tavaszi Grafikai Tárlaton.
Még ugyanabban az évben Egry Józseffel Párizsba ment, és bár Nagybányára még visszajárt, hazai kiállításokon is szerepelt, végleg Franciaországban telepedett le. Kezdetben az Académie Delécluze-t látogatta, ezt követően Jacques-Emile Blanche szabadiskolájába iratkozott be, és megpróbálkozott az Académie La Palette-tel is. Festészetének további alakulására igazán döntő befolyással a Cézanne képeivel történt találkozás és a Guimet Múzeumban megismert hindu és khmer művészet volt. E kettős hatás egyértelműen megmutatkozik az 1909-ben készült Aktok a szabadban című képén. 1910-ben részt vett a Salon d’Automne-on. Önéletrajzi írásából, melyet 1948-ban írt francia nyelven, kiderül, hogy képeit Matisse és Rouault festményei mellett állították ki. 1911-ben a Salon des Indépendants-on már a kubisták csoportjával együtt szerepelt.
Réth, időnként elhagyva Párizst, Bretagne-ban és Normandiában töltött hosszabb időt. Szívesen festett ezen vidékek tengerparti városaiban, többek között Honfleurben. Sok kikötőről, tengerparti tájról készített alkotása származik ebből az időszakból. Réth 1912-ben megismerkedett Ludwig Rubiner dadaista költővel és irodalomkritikussal, aki munkáira felhívta Herwarth Walden figyelmét. Walden meghívására 1913 februárjában sor került a berlini Der Sturm galériában rendezett kiállítására. Réth itt 80 festményét és rajzát mutatta be. A kubista képek mellett ekkor jelentkezett először azokkal az alkotásaival is, melyeket az egyenes és görbe vonalak kapcsolatának nevezett. Ugyancsak 1913-ban, a budapesti Művészházban rendezett tárlaton többek között Léger, Metzinger, Robert Delaunay és Kandinszkij társaságában állított ki, a következő évben pedig Berthe Weill galériájában volt önálló tárlata.
Az első világháború alatt internálták, több évet töltött házi őrizetben Saint-Malóban, majd a normandiai Granvilleben, a Tatihou-szigeten, és Saint Vaast la Houghe-ban. Csak 1920-ban tért vissza Párizsba. 1922-ben Budapesten, a Belvedere Szalonban megrendezett kiállításán Párizsban, Granville-ben, Salzburgban és Magyarországon készült tájképek, figurális kompozíciók és arcképtanulmányok, főként akvarellek és rajzok szerepeltek. 1923 májusában és 1924 októberében részt vett a Belvederében rendezett csoportos kiállításokon, 1925-ben szerepelt azon a nagyszabású nemzetközi tárlaton, amelyet a lengyel Victor-Yanaga Poznanski szervezett Párizsban l’Art d’Aujourd’hui (Kortárs művészet) címmel, 1930-ban a KUT Nemzeti Szalonon rendezett tárlatán, és 1931-ben az Galerie Editions Bonaparte magyar művészeket felsorakoztató tárlatán. 1928-ban a Galerie Henri, 1935-ben a Galerie Pierre, majd 1939-ben újra Berthe Weill rendezett egyéni kiállítást munkáiból. A húszas évek második felében készült figuratív alkotásai közül néhányon már felfedezhető, hogy érdeklődése fokozatosan újra az absztrakt felé fordult. Színes körökből, hajlított vonalakból mértani alakzatokból szerkesztett alkotásain még láthatók az emberi test leegyszerűsített formái.
1933-ban csatlakozott az Abstraction-Création-csoporthoz. 1935-ben készítette első többdimenziós „képét”: a fából kivágott, főleg korongszerű színes elemeket úgy illesztette egymáshoz, hogy azok a kép alapsíkjához képest előrébb vagy hátrébb helyezkednek el.
A második világháború alatt Párizst elhagyva Chantillyban húzódott meg, ahol lehetőségek hiányában csak rajzokat készített. A háború után, egészen 1960-ig, továbbra is körökből, ívekből álló kompozíciókat készített, de ekkor a formáknál már jobban érdekelték az anyagok, amelyeknek széles skáláját használta fel. Többek között homokot, összedarált tojáshéjat, fémeket, salakot, tégla- és szénport vitt fel vászonra és fára, a maga által kikísérletezett speciális ragasztási technikával. Ezeket a képeit az Anyagok harmóniájának nevezte el. Életének utolsó öt évében készült figurális képein a több évtizedes alkotóút során szerzett tapasztalatai összegződtek. Női és férfialakjai a kubista korszakot idézik, ruháikat valódi, keleti mintás textilből ragasztotta, és a több síkban szerkesztett képek háttere többnyire szögletes, színes mezőkre tagolódik.
A legteljesebb retrospektív kiállítást 1984-ben, születésének századik évfordulóján az albii Toulouse-Lautrec Múzeumban rendezték, ahol a korai, még Magyarországon készült rajzoktól az utolsó festményekig együtt volt látható az életmű valamennyi állomása. 2003-ban, első ízben Magyarországon, a Budapest Galéria és a Francia Inté- zet mutatta be gyűjteményes kiállítás keretében munkásságát.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1912 • Művészház, Budapest
1913 • Der Sturm, Berlin
1914 • Galerie Berthe Weill, Párizs
1921 • Belvedere, Budapest
1925 • Galerie Pierre, Párizs
1948 • Galerie Denise René, Párizs • Galerie Folklor, Lyon
1951 • G. Aleby, Stockholm
1955 • Galerie de l’Institut, Párizs
1959 • Gimpel Fils Gallery, London
1963 • Galerie du Port, Saint-Tropez (retrospektív)
1964 • 50 ans de collages, papiers collés, assemblages, Galerie de la Ponche, Saint-Tropez
1973 • Galerie Cour St-Pierre, Genf
1983 • Galerie La Pochade, Párizs
1984 • Rétrospective de 100 oeuvres de 1900 à 1964, Musée de Toulouse-Lautrec, Albi (FR)
1991 • Reth ou l’aube de la découverte 1884-1966, Musée Géo-Charles, Echirolles (FR).
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1949 • Les grands courants de la peinture contemporaine, Lyon
1950 • Un siècle d’Art français, Párizs • Koppenhága
1953 • Le cubisme, Musée d’Art Moderne, Párizs
1957 • Art abstrait, Musée de Saint-Étienne
1958 • La peinture française contemporaine, Jugoszlávia
1959 • De Gauguin à nos jours, Varsó
1983 • FIAC, Grand Palais, Párizs.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
FKM, Budapest
d’Art Moderne de la Ville de Paris, Párizs
Centre Georges Pompidou, Párizs
Petit Palais, Genf
M. Géo-Charles, Echirolles.