SINKOVICS Ede

festőművész
(Topolya (Yu), 1971. június 9.–)

Honlap: Sinkovics Ede festőművész honlapja

20 éves koráig szülőfalujában, Milesevon élt. A topolyai állatorvosi technikum elvégzése után, 1991 nyarán  jött át Magyarországra (mely folyamatot meggyorsította a délszláv fegyveres konfliktus), képzőművészeti tanulmányok folytatása céljából. Felvételt nyert a Nemzetközi Előkészítő Intézetbe, ahol művészettörténetet és irodalmat tanult. 1993 szeptemberétől egy évig utcai könyvárusításból élt. 1994-ben felvették a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakára, Veress Sándor László osztályába. 1999-ben diplomázott, Kovács Attila osztályán, majd a festőtanszék Mesterkurzusán folytatta tanulmányait. 2005-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem nappali tagozatos, ösztöndíjas doktori hallgatója volt. 2008 júniusától a Magyar Képzőművészeti Egyetem DLA aspiránsa.

1989 óta rendszeresen részt vett a túlabarai alkotótábor (TAKT) munkájában, 1996-tól a festőkurzus művészeti vezetőjeként irányította a művésztelep munkáját (gyakorlati oktatás, előadások szervezése.) 2001 nyarától barátaival összművészeti műhelyt szervezett a vajdasági Törökbecsén, Óbecsén StandART Multiplex néven. A vajdaságban zajló fesztiválokon (Zenta , Kishegyes) képzőművészeti műhelyeket vezetett. Emellett részvevőként jelen volt a soproni, kecskeméti, töreki, nagybecskereki , tatabányai, ulcinji, toledói és tihanyi  művésztelepeken is. 2006-ban három hetet töltött a Taichungi szobrászegyesület és a Tainani Cheng  Kong egyetem jóvoltából Taiwanon, ahol szobrászokkal dolgozott, valamint előadásokat tartott egyetemistáknak és főiskolásoknak. 2008-ban és 2009-ben részt vett a montenegrói „Art Dulcinium”, a portugál és a toledói „NEXO” nemzetközi művésztelepek/symposionok munkájában is. 2009-ben megszervezte az I. Töreki Nemzetközi Symposiont Magyarországon. 2008-ban három hónapot töltött Kínában, ahol a helyi kortárs és hagyományos művészetet, valamint a gyakorlatban a kőfaragás lehetőségeit tanulmányozta.
1998-ban Bukta Norbert tervei szerint készülő murális munkán (mozaik) dolgozott (rákoskeresztúri Szent Pál Apostol templom, Budapest). 1995-től 1999-ig az újvidéki Symposion (irodalmi-művészeti-kulturális) folyóirat grafikai szerkesztője is volt.

Anyanyelvén kívül szerbül, horvátul és angolul beszél. 

Díjai
1989 • KMV-díj 
1995
Bárány András-díj Bíró Miklós-díj 
1996
Grúber Béla-díj
2005
Barcsay-díj
2006
Hollósy Simon-ösztöndíjErasmus-ösztöndíj

Jótékonysági akciók

A nagybecskereki államilag  gondozott gyermekekkel való együttélés és munka, valamint az ott készült munkáinak a felajánlása jótékonysági célokra (2001, Nagybecskerek)

24 órás „Lilly festőmaraton” elnevezésű, jótékony célú rendezvény, melyet a Magyar Rákellenes Liga és a Lilly Hungária Kft. közösen szervezett ahol az ott készült munkáit felajánlotta jótékonysági célokra.

Megjelent llusztrációk
Symposion Gemma könyvek, Papp p Tibor verseskötete (1990)

Symposion (1996, 1999)
Symposion szerb nyelvű antológia (1999. március)
Beszélő (2000. január)


Egyéni kiállítások 

1994 • Biatorbágy Szeged 
1996
Vox Caffé, Budapest Nemzeti Színház, Miskolc 
1998
Képzőművészeti Találkozó, Szabadka 
1999
Fonó Budai Zeneház, Budapest Synergon Rt. Székháza 
2000
Bárka Színház Trafó kortárs művészetekháza (koncert (díszlet) képek) [Rambo Amadeusszal és Lois Viktorral] Fonó Budai zeneház, Budapest
2001
KAS Galéria, Budapest Márton Áron Szakkollégium, Budapest • SKC Egyetemi Kulturális Központ, Belgrád • Kortárs Galéria, Verbász • Művelődési Központ „Kör” Galériája, Óbecse • Nemzeti Múzeum, Kikinda
2002
Kortárs Galéria, Becskerek
2003
Képzőművészeti telálkozó, Szabadka • Trafik Galéria, Budapest • Millenáris Park (Budapest) • Fonó Budai Zeneház
2004
KAS Galéria • The Best of Hungarian paintings top 10, Gyár Galéria • The Best of Hungarian paintings top 10, KAS Galéria, Budapest • The Best of Hungarian paintings top 10, Saint stúdió
2005
Műterme a Múzeumok éjszakája hivatalos programjában • Műterme a Magyar Festészet Napja hivatalos programjában
2006
Szentendrei Képtár (a Barcsay-díjátadás alkalmából) • Artszem Galéria, Budapest • Musée Schinkovich értelemszerűen ®EDEti, Olof Palme ház, Budapest • Műterme a Magyar Festészet Napja hivatalos programjában • Becsei városi színház: A gyermekkor utolsó önarcképei, Becse (Szerbia) • Kosztolányi Dezső Színház: A gyermekkor utolsó önarcképei, Szabadka (Szerbia)
2007
Francia Intézet, Budapest • K.A.S. Galéria, Budapest • Műterme a Magyar Festészet Napja hivatalos programjában
2008
Műterme a Magyar Festészet Napja hivatalos programjában
2009Magyar Műhely Galéria: Made in China vol.1Tetszik, Symbol Galéria, Budapest Zenedobozok, Symbol Galéria, Budapest.

Design kiállítások
EdEsign:

Sinsheim car & sound (2005)

Párizs: auto equip (2005)

Sinsheim car & sound (2006)

Frankfurt  automechanica (2006)

Sinsheim car & sound (2007)


Csoportos kiállítások

Középiskolások Művészeti Vetélkedője (1987-90 Becse) 
TAKT kiállítások 
(1989. Temerin, 1990. Újvidék, 1995. Zenta, 1996. Szabadka) 
Főiskolások díjnyertes kiállítása a Körmendi Galériában (1995. Budapest) 
Barcsay pályázat kiállításai 
(1996, 1997, 1998, 1999, Budapest) 
Bukta Norberttel 
(1996. Kecskemét ) 
Magyar Képzőművészeti Főiskola reprezentatív anyagának bemutatása a Pólus Center megnyitóján 
(1997. Budapest ) 
Ludwig pályázat, MKF 
(1996, 1997, 1998, 1999, Budapest) 
Budapesti Búcsú Fesztivál 
(1996, Trafó, Budapest) 
1997 • Országos Pasztellbiennálé, Esztergom
1999 • IX. Szolnoki Képzőművészeti Triennálé, Szolnok) • Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat, Hódmezővásárhely • Magyar Képzőművészeti Főiskola reprezentatív anyagának bemutatása a Magyar Kultúra Házában, Párizs
2000 • Duna Galéria [Bukta Norberttel] • Összművészeti fesztivál a Fonó Budai Zeneház és az Artus szervezésében, Budapest • Millenniumi képzőművészeti filmszemle, Szolnok
2001 • Millenniumi Grúber Béla emlékkiállítás, Tihany • Összművészeti fesztivál a Fonó Budai Zeneház és az Artus szervezésében, Budapest
2002 • Országos pasztellbiennálé, Esztergom
2003 • A lélek útja, Vigadó, Budapest
2006 • A Rákellenes Liga jótékonysági kiállítása, Royal College of Art, London • Taichungi szobrászati symposion, Yuenli (Taiwan) • Cheng  Kong egyetem, Tainan (Taiwan)
2007 • Dorottya Galéria, Budapest • GPS, Ernst Múzeum, Budapest • ART FAIR, Budapest
2008 • International Stone Fair in Xiamen (Kína) • Art Dulcinium, Ulcinj (Montenegro) • NEXO, Toledo (Spanyolország)
• ART EXPRESS, Lukács fürdő, Budapest
2009 • Ligacao, Elvas, Portugália • NEXO, Toledo (Spanyolország) • Symbol Galéria Budapest • Tájkép Határok Nélkül, I.Töreki Nemzetközi Symposion, Törek.


Bibliográfia

Üzenet (1998. november) 
Új Művészet (1999. szeptember) 
Magyar Művészeti Fórum (1999. november ) 
Blic NEWS (2000. április) 
Blic (2001. április 11.) 

Népszabadság (2004. november)

Magyar Szó (2006. december)

Új Művészet (2007. május)

Sirbik Attila: eXoból Endóba

Magyar Szó (2008. július)

Családi Kör (2008. augusztus)

HVG: Interjú (2009.október 29.)

(F. Almási Éva)

A szócikket csak a www.artportal.hu hivatkozással lehet máshol felhasználni!

files/kepmurol/SinkovicsEde.jpgfiles/kepmurol/kályhás .jpgfiles/kepmurol/leltár a szabadban.jpgfiles/kepmurol/Kínai dohányosok nagy panorámaképe.jpg