SZATMÁRI Béla

üvegművész
(Hódmezővásárhely, 1938. április 12.–Budapest, 1996. január 21.)

 

1956-ban Szegeden, a Magasépítőipari Technikumban szerzett építésztechnikus oklevelet. 1957-től Budapesten a Lakóépülettervező Vállalat, majd a Középülettervező Vállalat, 1961-től Salgótarjánban a Nógrád Megyei Tanácsi Tervező Iroda építésztervezője volt. 1972–1988: a salgótarjáni Madách Gimnázium és Építőipari Szakközépiskolában tanított, és emellett a Salgótarjáni Síküveggyár tervezőjeként dolgozott. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, majd 1971-től a MAOE, 1980-tól pedig a KINETEAM csoport tagja. Építésztervezői munkássága mellett a hatvanas-hetvenes évtizedfordulótól elvont rajzokat, egyedi és sokszorosított grafikákat, majd üvegre égetett zománcképeket, ragasztott üvegszobrokat, a fényt és a mozgást szintetizáló kinetikus kompozíciókat alkotott. Jelentősek az épületek belső tereibe és külső felületeire komponált tervei valamint az átfogó városképalakítási, környezetesztétikai elképzelései.

 

Díjak/ösztöndíjak

1968 • Nógrád megyei képzőművészek stúdiókiállítása, I. díj, Salgótarján

1973, 1975 • II., III. Országos Zománcművészeti Biennálé díja, Salgótarján.

 

Egyéni kiállítások

1960 • Középülettervező Vállalat, Budapest

1968 • József Attila Művelődési Központ, Salgótarján

1970 • Budapesti Műszaki Egyetem Münnich Ferenc Kollégiuma, Budapest

1974 • Iskolagaléria, Salgótarján

1975 • Környezetesztétika, József Attila Művelődési Központ, Salgótarján

1977 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely • Kórházgaléria, Salgótarján • Üveggyári Klub, Salgótarján

1978 • Magyar Építőművészek Szövetsége, Budapest • Ifjúsági-művelődési Ház, Salgótarján • II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ, Szécsény • Asztalos János Művelődési Központ, Rétság • Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged

1979 • Technika Háza, Debrecen • Köztársaság tér, Utcatárlat, Balassagyarmat • Helytörténeti Múzeum, Pásztó • Mátra Művelődési Központ, Gyöngyös

1981 • TIT-székház, Salgótarján

1985 • SZMT Oktatási és Művelődési Központ, Salgótarján.


Csoportos kiállítások

1960 • V. kerületi képzőművészek kiállítása, Budapest

1966, 1975 • Besztercebánya

1970 • Új geometrikus és strukturális törekvések, Salgótarján; Palóc Múzeum, Balassagyarmat

1971–1975 • I–III. Országos Zománcművészeti Biennálé, Salgótarján

1971, 1979 • VI., X. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc

1971 • Új-Delhi

1972 • Rajzok, Miskolci Galéria, Miskolc • Szegedi Nyári Tárlat, Képtár, Szeged • Nógrádi képzőművészek, Művelődési Központ, Tata

1973 • Galerie Lambert, Párizs • Nógrádi képzőművészek, Miskolci Galéria, Miskolc

1974, 1975, 1976, 1978 • 4., 5., 6., 8. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, József Attila Művelődési Központ, Salgótarján

1974 • Iparesztétikai bemutató, Technika Háza, Eger • Téli Tárlat, Miskolci Galéria, Miskolc

1976, 1979, 1983 • V., VI., VIII. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécsi Galéria, Pécs

1982, 1983, 1984, 1985 • A KINETEAM-csoport kiállítása, Uitz Terem, Dunaújváros; Erdei Ferenc Művelődési Központ, Kecskemét; Megyei Művelődési Központ, Szolnok; Videoton Művelődési Ház, Székesfehérvár; Madách Galéria, Vác; Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged; Festőterem, Sopron; Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, Zalaegerszeg; Nógrádi Sándor Múzeum, Salgótarján

1985 • A városi képzőművészeti gyűjtemény kiállítása, Katona István Ház, Kalocsa

1985, 1987 • XV., XVII. Szabadtéri Szoborkiállítás, Salgótarján

1986 • Mobilművészet – 86, Bartók Béla Művelődési Központ, Szeged.

 

Megbízásra készített művek

1962 • fürdőtelep építészeti tervezése, Salgótarján

1976 • zománcüveggel díszített kísérleti homlokzati panelek, Ř 120 cm, MOHOSZ Horgászüdülője, Szarvas

1976 • dekoratív burkolat, zománcüveg, 12 m, Alföldi Porcelángyár Üdülő, Mártély

1979 • ivókút, kerámia, Strandfürdő, Harkény 

1981 • üvegfalak, edzett üveg, 9 m; 40 m, Tanuszoda, Városi Sportcsarnok,  Salgótarján

1987 • Világtérkép, üveg, réz, 250×250 cm, IBUSZ Iroda, Salgótarján

1988 • Gemer söröző belsőépítészeti terve, Nagybátony

1989 • IBUSZ-iroda belsőépítészeti terve, Parassapuszta

1989 • Állami Biztosító belsőépítészeti terve, Salgótarján.


 

Művek közgyűjteményekben

• Janus Pannonius Múzeum, Pécs

• Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

• Móra Ferenc Múzeum, Szeged

• Nógrádi Múzeum, Salgótarján

• Palóc Múzeum, Balassagyarmat.


Bibliográfia

IS: Szatmári Béla kiállítása Budapesten. Nógrád, 1970. február 12.

HAULISCH L.: Szatmári Béla kiállításához. Művészet, 1970/8., 44–45.

BOJÁR I.: Szatmári Béla. Élet és Irodalom, 1971. május 9.

BERECZKY L.: Országos Zománcművészeti Biennálé. Gondolatok anyagról, technikáról; megjegyzések az eredményről. Művészet, 1973/12., 36, 44–45.

NÉMETH L.:Szatmári Béla kiállítása. József Attila Művelődési Központ, Salgótarján (kat., bev.), 1975

DARGAY L.: Szatmári Béla kiállítása. Salgótarján, Ifjúsági-művelődési Ház (kat., bev.), 1978

DÖMÖTÖR J.: Szatmári Béla kiállítása. Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged (kat., bev.), 1978

DARGAY L.: Technika és művészet ’74–78.Eger, MTESZ, Magyar Iparjogvédelmi Egyesület Heves megyei Szervezete Iparesztétikai Szakosztálya (kat, bev.), 1978

HANN F.: Szatmári Béla kiállítása. Mátra Művelődési Központ, Gyöngyös (kat., bev.), 1979

BODRI F.: Magyar kinetikusok. Élet és Irodalom, 1979. január 6.

AKNAI T.: „Kinetikusok” Egerben. Művészet, 1979/8., 24–27.

TÓTH E.: Szatmári Béla. Nógrád, 1981. július 31.

P.K.: Mozgékony múzsák. Szatmári Béla grafikusművész kamaratárlata a TIT-ben. Nógrád, 1981. október 15.

Á. SZ. J.: A KINETEAM bemutatkozása. Fejér Megyei Hírlap, 1982. március 6.

J. SZILÁGYI G.: Kineteam. Művészet, 1982/5., 53.

KINETEAM (kat.), 1984

MAGYAR H.: Fényből, színből, mozgásból szőtt élmény. Szatmári Béla és Tilless Béla zalaegerszegi kiállításán. Zalai Hírlap, 1984. március 17.

CHIKÁN B.: Kineteam. A MOBIL művészeti csoport kiállítása. Sopron, Festőterem, 1984. augusztus–szeptember. Művészet, 1984/12., 56–57.

(TE): Kinetikus és fényművészeti tárlat Salgótarjánban. Nógrád, 1985. március 9.

T.E.: Tervek, hatásesélyek. Nógrád, 1985. június 29.


(H. A. - A Magyar Üvegművészet, 2006 alapján)

A szócikket csak a www.artportal.hu hivatkozással lehet máshol felhasználni!