SZELÉNYI Károly

fotóművész, tárgyfotós
(Budapest, 1943. április 26.–)

Szelényi Károly családi indíttatásból korán megismerkedett a fényképezés alapjaival. Tizenhárom évesen már díjat nyert egy ifjúsági fotókiállításon. Szakmai ismereteit, a műtárgyfényképezés rejtelmeit Petrás Istvánnál, Berty Imrénél, Kálmán Katánál sajátította el. Pályáját műtárgyfényképezéssel kezdte. Nagy mesterek műalkotásait, hazai és külföldi múzeumok műtárgyait fotózta művészeti albumok, könyvek illusztrálására. Első önálló fotóalbuma Táj változó fényben – Balaton és vidéke címmel Közép-Európa legnagyobb tavának és környékének hangulatát ragadja meg a táj és az ember alkotta környezet egymásra hatásában (1978). Ezt számos városportré, országot és vidéket bemutató fotóalbum követte. Művészi fotóit kiállításokon is rendszeresen bemutatja. Több évtizedig a Corvina Kiadó 1965-óta, majd a Magyar Képek kiadójának és archívumának munkatársa. 1970 és 1986 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán fotózást tanított. 1992-ben Veszprémben egy romos iparos házból lakóházat és galériát alakított ki, s megyei polgárrá vált. Talán ennek is köszönhető, hogy az utóbbi években Veszprém megyéről, a Káli-medencéről, Herend porcelánművészetéről, Pápa városáról, Balatonfüredről, a sümegi Maulbertsch-freskókról, a veszprémi érsekségről s magáról a városról, Veszprémről jelentek és jelennek meg albumai, fotóillusztrációi. Könyveiért számos magyarországi és külföldi díjat kapott. Több alkalommal elnyerte „Az év legjobb fotóillusztrációja” díjat. 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Arany Érdemkeresztje, 1995-ben a Veszprém megye Érdemrendje, 1998-ban Veszprém város Gizella-díja kitüntetést kapta. 2003-ban a Magyar Köztársaság Elnöke, elsősorban műtárgy- és tájképet megjelenítő fotóművészeti munkásságáért, oktató-nevelő tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette. 2007-ben Eger városa Pro Agria díjjal tüntette ki. 2008-ban elnyerte Székesfehérvárott a Tiszteletbeli polgár címet.

Egyéni kiállítások
2009 • A Magyar Szent Korona, fotókiállítás, Eszterházy Károly Főiskola Líceum kápolnája, Eger.

Művészeti albumok
Aragon: Chagall (1973); Gaston Diehl: Vasarely (1973); Olasz és spanyol mesterek szobrai (1977); Radocsay: Középkori falképek Magyarországon (1977); Kovács–Lovag: A magyar koronázási jelvények (több kiadás); Gross Arnold Emlékkönyv (1985); Kresz: Magyar kerámiaművészet (1990); Vadas-Varga: Herend, egy manufkatúra a 20. században (1992, több kiadás); Balázs: Magyarok – egy európai nemzet születése (1992); Tóth: A magyar Szent Korona - királyok és koronázások (1996, több kiadás); Péreli Zsuzsa, Czóbel Béla (2000); Kovács: Rokokó sekrestye a székesfehérvári Nepomuki Szt. János-templomban, Bojtor Károly (2001); Horváth Lajos, Érszegi: Sigilla Regum, reges sigillorum - Királyportrék az Országos Levéltár gyűjteményéből, Raj: Zsidó tárgyak művészete (2002); Veress Pál, Péterfy Gizella (2003),Marosi (szerk.): A Magyar Tudományos Akadémia képzőművészeti kincsei (2004), Raj: Hol volt az Éden kertje; Érszegi (szerk.): Az Országos Levéltár palotája , Kovács:Maulbertsch Székesfehérvárott (2005)

Önálló albumok

Keresztury: Balaton és vidéke – Táj változó fényben (1978, 1980); Tokaj (1982); Színes Moszkva (1980); Pécs és Baranya (1985, 1992); Magyarország (1986, 1988, 1992); Eger–Hevesi képek (1987, 1994); Nagy: Budapesti vásárcsarnokok (1997, 2002):, Grinzing (1988):, Raj: Békét Izraelnek (1989); A barokk Székesfehérvár; A barokk Eger és Heves megye (1992); Somogyi: Káli-medence (1992); Balaton-felvidéktől a  Bakonyaljáig (1992);Nagy: Kertvárosunk, a Wekerle (1994, 2002); Chicago (1995); Veszprém, Balatonfüred, Csopak, Pápa városalbumok (1995-96); Székesfehérvár (1997, 1999); Egri borok könyve (1997); Európai kertvárosok: Wekerle-telep, Strasbourg-Stockfeld (1997); Ajka, Póczy: A magyarok 1000 esztendeje Rómában, Mátraaljai borok könyve (2000); A magyar királyok koronázási palástja, Budapest belvárosa, Az Egri bikavér, Gomba és bor (2002), Gyöngyös városalbum és városkalauz (2004), Fehérvári Babaház – Moskovszky-gyűjtemény (2007), Kertváros-építészet. Az angol példa Magyarországon (2008)

(Havas Lujza - Magyar Képek Kiadó)

A szócikket csak a www.artportal.hu hivatkozással lehet máshol felhasználni!

files/kepmurol/EUnio.jpg