SZKÁROSI Endre

intermediális művész, költő, művészeti író, performer
(Budapest, 1952. május 28.–)

1977: Eötvös Loránd Tudományegyetem, magyar-olasz szak, diploma. 1978-83 között az eredeti Mozgó Világ szerkesztőségében dolgozott. 1984-től a József Attila Tudományegyetemen, 1994-től az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanít olasz irodalmat és kortárs művelődéstörténetet. A 70-es évek elején experimentális színházi munkát folytatott a BROBO-csoporttal, az évtized közepe óta publikál verseket, kritkai és szépírásokat. 1979-ben barátaival (Bernáth[y] Sándorral, Györe Balázzsal, Kemenczky Judittal, Kőbányai Jánossal, Szilágyi Ákossal és Temesi Ferenccel) megalapította a korszak első alternatív irodalmi csoportját, a FÖLÖSPÉLDÁNYt. A 70-es évek végétől foglalkozik intenzíven hangköltészettel, vizuális és experimentális költészettel. 1984-ben barátaival megalapította a totális költészeti koncertszínház műfaját megteremtő KONNEKTOR zenekart. A csoporttal és egyénileg számos performanszot, koncertet mutatott be Magyarországon és Európában. Ezzel egyidőben "vers-szobrokat" és "térköltészeti" alkotásokat készített, melyekkel egyéni és kollektív kiállításokon, ill. folyóiratokban szerepelt itthon és külföldön. 1987-től készít videoköltészeti munkákat. Költői tevékenységét egészében "transzpoézis"-nek nevezi. 1986-ban indította útnak az » Új Hölgyfutár Revue c. élőfolyóiratot (helyszínei: Egyetemi Színpad, Vigadó Kamara, Radnóti Színpad stb.), amelyben a korszak legjelentősebb avantgárd művészei, performerei lépnek fel; majd 1991-től nyomtatott formában is megjelenik az Új Hölgyfutár maművészeti magazin, amely megjelent hat számában több mint kétszáz hazai és külföldi avantgárd-alternatív író, művész munkáját mutatja be. Számos hazai és nemzetközi fesztivált szervez (ÚHF, Polyphonix, Intermámor, Polypoézis). 1994-től dolgozik a SPIRITUS NOISTER zenekarral (Ladik Katalin, Kovács Zsolt, Sőrés Zsolt, korábban Szántó Éva, Bese Csaba, Dóra Attila). 1988-tól máig rendszeresen szerepel a londoni TOWERING INFERNO zenekarral, amellyel számos turnén és fesztiválon vett részt. 1982-től gondozza a Világgége c. hangművészeti magazint a Magyar Rádióban. Személyes művészi és szervezői, valamint kutatói-oktatói tapasztalatait is hasznosítva a kortárs, interdiszciplináris művelődéstörténet egyetemi és egyetemközi oktatásának fejlesztésén dolgozik.
Egyéni kiállítások
1986 • Ötszáz, Lágymányosi Közösségi Ház • Transzpoézis, Fiatal Művészek Klubja, Budapest
1989 • The Welsh Bards, Krakatau, Köln
1994 • Nemzeti dal, Mű-terem Galéria, Budapest

Kiállítások az adatbázisban:

Válogatott csoportos kiállítások
1986 • Primera bienal internacional de poesia visual y experimental en méxico, Centro Cultural José Marti, Mexico • Művészet ma, Fiatal Művészek Klubja-Hilton Szálló, Budapest
1987 • Budapest Galéria Lajos u., Budapest • kép-vers/vers-kép, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest • ...Meglepetés olvasóink részére! Nemzetközi művészkönyv-kiállítás, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
1988 • Kapu, Fészek Galéria, Budapest • II. Encontro Nacional De Intervencao e Performance, Camara Municipal, Amadora
1989 • Szimmetria, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Szabad terület, Művelődési Központ, Szombathely • Video Sound Poetry Festival, Sala Polivalente, Ferrara
1990 • Interscop, G. Dzialan, Varsó • Stúdió erté '90, Művészeti Galéria, Érsekújvár
1992 • Az idegen szép, Liget Galéria, Budapest
2000 • Véletlen-kiállításNemzetközi Magyarország 1984-benKápolnatárlatok Balatonbogláron, P 60 Galéria, Budapest
2001 • MARKERS (An Outdoor Banner Event of Artists and Poets for Venice Biennale 2001),Velence • Bunker Poesie. Venice Biennale, Velence.

Lemezek, kazetták
Támad a szél [Márta Istvánnal, Bernáth(y) Sándorral], Budapest, 1987 és London, 1998
Rózmari (a KONNEKTORral), Talentum-Új Hölgyfutár, 1990
Hangmánia [Enzo Minarellivel], 3ViTrePair-Új Hölgyfutár, Cento-Budapest, 1992
Kaddish [a TOWERING INFERNOval], London, 1993
Island Records, 1995. Magyarországon: Bouvard&Pécuchet, 1993
Tűzfal (a KONNEKTORral), Budapest, 1993
Spiritus Noister (Kovács-Sőrés-Szkárosi), Budapest, 1994
Nemzeti zajzárványok (a SPIRITUS NOISTERral), Budapest, 1996
Őshangszonáta - 2 énekhangra és zenei környezetre (a SPIRITUS NOISTERral), megjelenés előtt.
Válogatott katalógusok, nemzetközi antológiák
Intermámor '88 (Galántai-design), Budapest, 1988
Solidart Minifest (Bernáth(y)-design), Budapest, 1990
Europakoló rémálomturné (Bernáth(y) design), Budapest, 1990. DOC(K)S 3. 6/7/8, 1994
Bienal Internacional di Poesia Visual/Experimental en el Palacio Legislativa, 1996
BoXoN 9 (polyboxonerries), Lyon, 2001
Voicimage. Visible Language 35.1 (a special issue), 2001
MARKERS (An Outdoor Banner Event of Artists and Poets for Venice Biennale 2001), Markers Initiative and Production: Doron Polak, 2001
Homo Sonorus. An International Anthology of Sound Poetry, NCCA, Kaliningrad, 2001.
Videók
3 év fatalista vágás [Szabó Tiborral], Budapest, 1987
Bőrtemplom, Budapest, 1987
RAP/ET/S/TILE [Szabó Tiborral], Budapest, 1990
Megsemmisítő [Gelencsér Sándorral], Budapest, 1991
Ima [Gelencsér Sándorral], Budapest, 1991
Üdvözlet, Budapest, 1992
Polypoézis [Ráduly Margittal], Budapest, 1992
Halotti beszéd [Jancsó Miklóssal], Budapest, 1993
Gépmadárdal [Paczolay Bélával], Budapest, 1995.

Performanszok, fesztiválok
1983 • One World Poetry, Amszterdam
1986 • Polyphonix 10, Párizs
1986-87 • D'ART ROOM, Bologna
1988 • POLYPHONgrIeX 12-Intermámor, Szeged-Budapest
1988-1990-1991 • stúdió erté 1, Érsekújvár-Nové Zámky
1989 • Landjuweel, Ruigoord (NL) • Europe Against The Current, Amszterdam • Bonn 2000, Bonn
1990 • Interscop, Łucznica-Varsó-Krakkó • A più voci, Firenze
1991 • Gas Station, New York • Polyphonix 16, Québec • Éspaces Libres, Vevey • Simultaneità, Róma
1992 • Polypoézis, Budapest-Szeged
1993 • Big Festival 2, Drezda • Real Time Story Telling, Lublin
1994 • Laza Lapok, Budapest • Belluard-Bollwerk, Fribourg
1994-99 • Sziget-Fesztivál, Budapest • Wort Für Wort, Stuttgart • Bobeobi, Berlin • Polyphonix 26, Budapest • National Review of Live Art, Glasgow • La poesia incontra la poesia, Velence
1995 • Műcsarnok Fesztivál, Budapest • Művészetek Völgye, Talliándörögd • Perforium, Budapest • Őszi Fesztivál, Budapest • Suonomagia, Róma
1996 • Color-Fest, Budapest • ART EXPO, Budapest • Un'anima per l'Europa, Torino • Titanic-Fesztivál, Budapest • Galway Art Festival, Galway • Edinburgh Art Festival, Edinburgh
1997 • Casusquarry, Budapest • Sia Poesia/Yesbe Poetry, Bologna • Roskilde Festival, Roskilde • Neoista Fesztivál, Budapest • VeneziaPoesia, Budapest • ROMAEUROPA, Róma
1998 • Obserwatorium, Varsó • Bloom's Day, SzombathelyPercorsi Poesia, Locarno, Pavia • VAN, Szentendre
1999 • ROMAPOESIA, Róma • Melbourne Festival, Melbourne • Poesia e Spettacolo, Torino
2000 • Plein-Art, Budapest • Ede-Fesztivál, Budapest • Félreütések (Őszi Fesztivál), Budapest • PROPOSTA, Barcelona
2001 • Polysonneries, Lyon • MARKERS (Biennale) Velence.

Könyvei
Ismeretlen monológok (versek), Budapest, 1981
K! K! K! (A Fölöspéldány gyűjtése), Budapest, 1986
Támad a szél (libretto), Budapest, 1987, 1998
Szellőző művek [Galántai Györggyel], Budapest, 1990
Kaddish (libretto), 1993, 1995.


A szócikket csak a www.artportal.hu hivatkozással lehet máshol felhasználni!