építész
(Budapest, 1923. június 1.–)
A Budapesti Műszaki Egyetemen 1949-ben szerzett építészmérnöki diplomát, s közvetlenül utána a Középülettervező Vállalat építészeként kezdett dolgozni Janáky István műtermében, akinek helyét (műteremvezetői posztját) 1965-ben vette át. Egészen napjainkig a Középülettervező Vállalat vezető építésze volt. A Magyar Építőművészek Szövetsége alapító tagja. 1957 és 1965: Ybl-díj; 1991: Kossuth-díj; 1992: Pro Architektúra-díj. A Magyar Művészeti Akadémia tagja. ~ az 50-es évek első felében készített terveivel az elsők között helyezkedett szembe a szocreállal. A 60-as évek foghíjbeépítései (pl.: Hess András téri épületek) merész modern épületek, melyek nem bújnak el észrevétlenül a régi épületek között, hanem vállalják a maguk nemzetközi modernizmusát. A széles, nagy üvegfelületeket természetes anyagokkal párosítja, ezzel kelt "nemesebb", elegánsabb hatást (pl.: a Budapesti Műszaki Egyetem épületei). ~ ezen elveihez későbbi tevékenységében is hű maradt. A jászberényi fürdőépülettel sajátos törekvés indult építészetében: a népi építészet ihlette formákat magas technikai felszereltségű, és azt kifejezésre is juttató struktúrákra alkalmazta. A 60-as évek végétől a közelmúltig ~ több, Budapest városképét jelentősen meghatározó helyen építendő mű tervezésére kapott megbízást, így mára munkássága nagy mértékben rányomta bélyegét a főváros utcáira, panorámájára. A budai Várba tervezett szállodája körül alakult ki az elmúlt évtizedek talán legnagyobb műemlékvédelmi-városképi vitája. A Hotel Atrium Hyatt a pesti Duna-korzó egyik meghatározó, monumentális eleme. Szintén exponált helyre került a 90-es évek fontos építészeti alkotása, a pesti East-West Center, mely tükörképként igazodik a környező épületekhez, ugyanakkor - ahogy az jellemző ~ra - a legfrissebb építészeti technológiák alkalmazásával, ill. a hagyományos bank- és áruház-típus tömegformálásának átvételével igen reprezentatív hatást ér el.
Kiállítások az adatbázisban:
Válogatott csoportos kiállítások
1953 • A Mesteriskola-Fiatal Építészek Köre kiállítása, Budapest.
Főbb művei
Csillagtelepi lakótelep [Oltai Pállal] (1956-1958, Budapest, XXI. ker.)
Vásártéri lakótelep (1957, Gyöngyös)
lakótömb (1958, Budapest, Zsigmond tér)
általános iskola (1960-1961, Budapest, Hess András tér)
tisztasági fürdő (1960-1964, Jászberény)
Erzsébetvárosi kórház [Csontos Csabával, Dobozy Miklóssal] (1964, Budapest)
Nagyothallók Állami Intézete (1965-1966, Budapest, Kacsóh Pongrác út)
leánykollégium, étterem és konyha (1965-1968, Budapest, Budapesti Műszaki Egyetem)
Mathias Rex (ma Hilton) Szálló (1967-1970, Budapest, I. ker., Hess András tér)
sportcsarnok (1971, Miskolc)
úttörőház (1978, Veszprém)
Hotel Atrium Hyatt (1979-1982, Budapest, Eötvös tér)
Festetich-kastély "György-szárnyai" helyreállítása [Csontos Csabával, Dobozy Miklóssal, Detre Villővel] (1986, Keszthely)
Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközp. (1990 körül, Gyöngyös)
East-West Center (1991-1992, Budapest, Múzeum körút).
(Haba Péter)
A szócikket csak a www.artportal.hu hivatkozással lehet máshol felhasználni!