ZÉTÉNYI Zoltán

fotóművész, újságíró
(Pápa, 1944. április 30.–)

1967-ben végez a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karán, és a MÉM Erdészeti Főigazgatóságán kezd dolgozni. 1974-ben az ELTE-n pszichológus oklevelet szerez, 1979 óta működik a sajtó területén. Az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat sajtó és közvélemény-kutatóosztályának szociológusa, majd az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa. 1985-ben a Pallas Lapkiadó Vállalatnál a Polifon című rock-újság rovatvezetője. 1988-tól a Polip rock-magazin vezető szerkesztője. 1990-től szabadfoglalkozású újságíróként dolgozik, és szerkeszti a Rock Club, majd a Popexpressz magazint. 1992-93-ban az MDF Parlamenti Képviselőcsoportjának a sajtófőnöke. 1994-től egyéni vállalkozóként újságíró, fotós, médiaelemző. 1995-ben a Demokrata kultúra rovatát vezeti. 1997-98-ban az Új Pest Megyei Hírlap belpolitikai munkatársa. 1999-től 2001 májusáig az FVM Sajtó Önálló Osztályán sajtófőtanácsos. 2001–2002-ben az Állami Erdészeti Szolgálat sajtófőnöke.

Kiállításai elsősorban rockzenei fotóiból és külföldön készített felvételeiből voltak. Először 1983-ban a Miskolci Városi Művelődési Központ csoportos kiállításán vett részt (fotó, 1983. december, p.538.). Az első egyéni kiállítása a Petőfi Csarnok megnyitója alkalmával volt 1986-ban (Rockfotó-'80-'85). 1988-ban és 1989-ben az antwerpeni Diamond Awards fesztiválon jelölték díjra a fotóit. 1990-ben az Egri Ifjúsági Ház Kísérleti Galériájában és az ajkai művelődési házban állították ki „Más-fotók" címmel az alternatív rockzenei felvételeit. 1994-ben a Budapesti Fotóklubban, majd 1995-ben Olaszországban a Camera Soave kiállításon mutatta be a Szingapúrban készített fotóit. 1999. márciusában a Károly körúti OFOTÉRT falgalériáján „Kisemberek a nagyvilágban", 2000. januárjában pedig a XIII. kerületi Szabó Ervin Könyvtárban Keleti istenek, keleti emberek címmel állította ki külföldön készült tematikus fotóit. 2000. szeptember 13-án Mexikó függetlenségének 190. évfordulója alkalmából rendezett kiállítását Jorge Chen, akkori nagykövet nyitotta meg. 2002. február 19-én az FVM-ben Napkelettől napnyugatig címmel mutatta be tíz országban készült fotóit.


Kiállítások az adatbázisban:

Írásai és fotói számos napilapban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszabadság, Új-Magyarország, Napi Magyarország, Új Pest Megyei Hírlap), hetilapban (Ármány és Szerelem, Demokrata, Füles, KÁPÉ, Képes Újság, Képes 7, Kis Újság, Magyar Ifjúság, Őnagysága, Pesti Műsor, Reform, RTV Újság, tvr hét, Új Tükör), havi magazinban (CKM, Családi Lap, Elité, Fotó-videó, Gazdasági Tükörkép, Gyöngy, Ifjúsági Magazin, A Kutya, Magyar Vidék, Popcorn) jelentek meg.



A szócikket csak a www.artportal.hu hivatkozással lehet máshol felhasználni!