LOSONCI Miklós

művészeti író
Dunaharaszti, 1929. október 8.–Budapest, 2010. március 11.

1953-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar magyar-történelem szakán. 1964-1978 között a ráckevei Ady Endre Gimnázium igazgatója, 1978-1983 között a Magyar Iparművészeti Főiskola főtitkára. A Miskolci Bölcsészegyesület esztétikai tanszékvezető tanára, annak díszdoktora volt. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége tagja, az Összmagyar Testület alelnöke, a Petőfi Sándor Társaság alelnöke volt. Több száz tanulmányt írt, több mint ezer kiállítást nyitott meg. Írt harminc könyvet, monográfiát. Létrehozta több mint száz műtárggyal a ráckevei Ady Galériát, komoly része van a váci Hincz Állandó Gyűjtemény születésében. Képzőművészeti szakírói tevékenységéért megkapta Szentendre, Nagymaros, a Nagy István Csoport emlékérmét, 1976-ban kitüntették a japán Tokai Daigaku kulturális díjjal. Kutatási területe volt az irodalom és a képzőművészet összefüggéseinek vizsgálata. 1998-ban két könyve jelent meg e témában: A képalkotó Ady és Képek Ady prózájában című kötete. Több mint ezer cikket írt, több mint száz katalógus előszavát. Megjelent verseskötete is 1997-ben, Madarak karácsonya címen. Tagja volt a Magyar Írószövetségnek. Rendszeresen publikált a Magyar Művészeti Fórum, a Somogy, a Hevesi Új Napló folyóiratban, fontos tanulmányai jelentek meg a Művészettörténeti Értesítőben, a Művészetben, számtalan antológiában.

Írásai
Gerzson Pál, Budapest, 1972
Baska József, Budapest, 1980
Csík István, Budapest, 1983
Vén Emil, Budapest, 1984
Óvári László, Budapest, 1988
Hincz Gyula életműve, Vác, 1989
Arcképvázlat Esterházy Pálról, Miskolc, 1995
Madarak karácsonya (verseskötet), Budapest, 1997
A képalkotó Ady, Budapest, 1998
Képek Ady prózájában, Budapest, 1998
Reismann Károly Miksa életműve, Budapest, 1999
Színek szőnyege (verseskötet, Pápai Éva illusztrációival), Budapest, 1999
Sebzett madár, Aszód, 2000.