Artportal

„Kérdéseivel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást tudjuk adni” – Beázás a Forster Központban

Megtudtuk, hogy Népi Építészeti Program lesz, az örökségvédelmi tervtár dokumentumainak egy része viszont megsemmisült, de vizsgálatról, felelősökről, az anyagok valódi jelentőségéről nincs szó.

A közösből a ködösbe. A múzeumi törvény új módosítása

November 15-i a törvényjavaslat, amely minden eddiginél lazábban kezeli a múzeum fogalmát és azt, hogy ki, mit vihet ki egy közgyűjteményből. Hasznosításra. Mi ez és mit jelent? Végiggondoltuk.

Durván megrongálták az Eleven Emlékművet

A Szabadság téren személyes tárgyakból, dokumentumokból emelt ellen-emlékművet, vélhetően október 23-ra virradó éjjel megrongálták. Nem ez volt az első eset, de az eddigi legsúlyosabb.

KKDSZ: akár sztrájk is jöhet a közgyűjteményekben

Április elején sztrájkbizottságot alakított a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete. A KKDSZ most közleményt adott ki, amely hat pontban követel azonnali változásokat a területen.

Értelmiségiek újabb akciója a Vár és a Liget ügyében

Felhívást intéz a közvéleményhez egy sor hazai értelmiségi. Szerintük ésszerűtlen és szakmailag indokolatlan módon rajzolja át a kormányzat Budapest kulturális térképét.

Fiatal művészek: nem az MMA-ra és az NKA jelenlegi formájára

A pályakezdő kortárs művészeket tömörítő egyesület, az FKSE közleményben tudatta, nem vesz részt a megváltoztatott összetételű NKA pályázati és kuratóriumi rendszerében.

„A kreativitás olyan hatóerő, amely csoportos tevékenység során jön létre”

Most zárult a tranzit.hu-ban egy kiállítás, amely pedagógiai praxisokat vizsgált. Kreativitás és művészet - eltérő társadalmi körülmények között, az Indigó csoporttól az ex artists collective-ig.

"Amikor már teljesen eszköztelennek érzed magad" Fátyol Viola képei a Keletiből

Az artPortal az elmúlt hetekben több olyan anyagot is bemutatott, amely a budapesti Keleti pályaudvaron készült a menekültkrízis napjaiban. Fátyol Viola nem fotózni ment oda. Aztán mégis fotózott.

Falfirkák a Keleti Pályaudvaron. Fliegauf Gergely fotói

"Minden, a szegregációt szimbolizáló fal egy idő után szabadságvágyat hirdető üzenő felületté válik. Így történt ez a Keletiben is." - írja blogján a képek készítője.

Keleti pályaudvar, Budapest. Badacsonyi Ferenc fotói

Kétezertizenöt, szeptember eleje. Ezrek a Keleti pályaudvar környékén. További sorsuk bizonytalan, csak azt tudni, zömmel a pusztulás elől menekülnek. Egy hétköznap a humanitárius krízis árnyékában.
1   |   2   |   3