Artportal

Hajas Tibor és Csörgő Attila is a Velencei Biennále központi kiállításán

Nem sokszor fordul elő, hogy a nemzeti pavilonon kívül van magyar szereplője a legnagyobb kortárs művészeti biennálénak, Velencében. Most két magyar művész munkája is ott lesz a központi kiállításon.

Velencei Biennále 2017: akik már biztosan ott lesznek V.

Ötödik rész: néhány olyan ország, amely nem művészeti nagyhatalom. Néhol már a részvétel is erőn felüli vállalkozás. De ez nem jelenti, hogy ne volna izgalmas amit bemutatnak idén, Velencében, sőt!

Velencei Biennále 2017: akik már biztosan ott lesznek IV.

A házigazda Olaszország jelöltjét, valamint a spanyol, a görög, a finn, norvég és svéd résztvevőt mutatjuk be. Illetve olyanokat is, mint például Tajvan művésze, akinek korántsem egyszerű a helyzete.

Velencei Biennále 2017: akik már biztosan ott lesznek III.

Néhány ország tutira megy, nem kockáztat, és már befutottakra szavaz. Vannak viszont merészebbek, mint a szomszédos Szlovénia is, amelyet egy karrierje elején járó művész képvisel majd. III. rész!

Velencei Biennále 2017: akik már biztosan ott lesznek II.

A művészeti világ nagyhatalmai és egy illiberális mintaállam is ott van sorozatunk második részének szereplői között. És olyan művészek is, akinek Velence igazi kiugrási lehetőséget jelenthet.

Velencei Biennále 2017: akik már biztosan ott lesznek I.

Ahogy két éve, most is sorozatban mutatjuk be a jövő évi velencei képzőművészeti biennálé nemzeti pavilonjaiban kiállító alkotókat. Első rész: Ausztria, Svájc, Egyesült Királyság és még sokan mások.

Helyek és emberek. Szociális és közösségi építészet Velencében

Az esztétika alárendelt szerepeben, a lényegi állítások az építészet új típusú társadalmi szerepe körül sűrűsödnek. Gyorsfénykép a május 28-án nyílt 15. Velencei Építészeti Biennáléról.

Megvan az 57. Velencei Képzőművészeti Biennálé igazgatója

A párizsi Pompidou Központ főkurátora lesz az új főnök Velencében.

Megvan a 2017-es Velencei Biennále első résztvevője

Van, ahol időben lépnek. Az ausztrálok nem vártak soká: alig három héttel az idei biennále zárása után már nyilvánosságra is hozták 2017-es jelöltjük nevét.

Blokád alatt a magyar pavilon Velencében

A Velencei Biennále helyszínén, a Giardiniben, magyar aktivisták egy csoportja blokád alá vette a magyar pavilont, tiltakozásul a kerítésépítés miatt.
1   |   2   |   3   |   4