Artportal

Utópiaimport. Mark Nash interjú

A Red Africa című kiállítás Afrika és az egykori Szovjetunió, illetve a többi szocialista ország geopolitikai és kulturális kapcsolatait vizsgálja, műveken keresztül. A kurátort kérdeztük.

„Az áthelyezés mozdulata” – Interjú Németh Hajnallal II.

Populáris zene, szöveg-felülírás, musical, színház, újrajátszás. E kulcsszavak körül indult a beszélgetésünk Németh Hajnallal. És most folytatjuk.

„Az áthelyezés mozdulata” – Interjú Németh Hajnallal I.

Az egyik legfontosabb és legeredetibb magyar művész. Berlinben él, és munkái legalább annyira kötődnek a nyugati, mint az itteni kontextushoz. Elég ritkán ad interjút. Talán mert ritkán kérdezik?

Szalonképes kulturális emlékezet. Marcel Odenbach, Kunsthalle Wien

Menekültek nézik A medúza tutaja című romantikus festményt a Louvre-ban. Montázsok, amelyekben történeti események és helyek kopírozódnak egymásra. Mi ez a módszer? És tényleg jó-e?

A vetítőfények anatómiája. Riders on the Mall

A nemrég zajlott ROM nemcsak a magukat videó performereknek hívók fesztje volt, hanem olyan szakmai fórum is, ahol a hang-fény-tech-élmény alapú művészet lehetőségeit keresték. Ott voltunk.

És mégis mozog. William Kentridge, Berlin

Folytonosan mozgásban levő művek, izgő-mozgó művész. Egyedi, semmihez sem hasonlító világ Kentridge életműve, őt magát pedig nevezhetjük sztárnak is. Berlinben most sok fontos műve együtt látható.

"Kiszervezni azt, ami még emberi" - Német Szilvi, Crosstalk

Mától vasárnapig zajlik a Crosstalk 8 videófesztivál Budapesten. Az idei fő téma a poszthumán állapot. Videók rogyásig, négy helyszínen. A Crosstalk motorját kérdeztük.

Társadalmi halottak. Öt ország művészei a kirekesztettekről Pozsonyban

Összefüggések a kolonizáció időszaka és a jelenkor kirekesztési módszerei között. Az artPortal tudósítása a szlovákiai tranzit most nyílt kiállításáról.

Egy lakás a körúton. Bejárás Ember Sárival

Lakáskiállítás a budapesti Múzeum körúton. Maga a hely, az ott élők múltja a főszereplő. Egy nagymama története, az unoka reflexiói. Egy eltűnt életforma. Nézzük végig együtt!

Hulló fogak, villanó fények. Esterházy Péter nyitotta meg Bujdosó Alpár kiállítását

Akadémiai székfoglaló kiállítás a 2B Galériában. A megnyitón forgattunk.
1   |   2   |   3   |   4