Új pásztor, Memoart Galéria
Habilitált hiba – Tunning, Liget Galéria
Elekes Károly talált képekből sajátjává alakított művei széles horizontot kínálnak a gondolatok és értelmezések számára, ezek közül csak néhányra szeretnék reflektálni; arra, ahogyan átgondolja és átgondoltatja az ízléshez és az ízlésítélethez való viszonyt, kritika alá helyezi az anything goes fogalmát, és ahogy a szerzőséget a képi játékkal és az iróniával szorosan összekapcsolja.
Száradó drapéria, 2012, 40×45, olaj, vászon
A XX. század végéig a giccs fogalmát és tartalmát sokat és sokan vizsgálták elméleti szinten és művészeti-gyakorlati megközelítésből egyaránt. Manapság ez háttérbe szorult – nyilván érzékelhető okok miatt, amelyeknek egyike a tömegkultúra mindent összemosó és relativizáló tendenciája. Elekes Károly felveszi ezt az elejtett és összegubancolódott szálat, és a maga módján kezdi kibontogatni. Talált képei láthatóan, és az alkotó által is hangsúlyos szándékkal kifejezve alapvetően giccsnek tekinthetőek: például bőgő szarvas az erdei völgyben, vásári szentképek, lilásrózsaszínes fényben úszó fiktív romok témáját ábrázoló névtelen vagy ismeretlen nevű festők alkotásai, amelyek valaha egyszerű otthonok falát díszíthették, mára azonban kidobásra kerültek. Legyenek akár sérültek – tépettek, kopottak, rongyolódottak –, vagy akár épek. Látványuk önmagukban is tragikomikus: műalkotás-utánzat, szépség utáni hajsza maszkját viseli a talmiság, ráadásul az idő-bomlasztotta nyomokkal együtt. Mégis: mit lehet kihozni mindebből?
Új pásztor, 1959,2012, 50×65, olaj, vászon
Elekes Károly megőriz minden lehetőt ebből a lehetetlen ’nyersanyagból’, restaurálja, helyreállítja a feltételezhető vagy általa kitalált ’eredetit’, és e folyamat során, ugyanazokkal a mozdulatokkal festi, rajzolja, teszi rá, saját festői nyomait, amelyek jelzések csupán, mégis újjáértelmezik nemcsak a kiindulásként tekintett festményt, hanem egész kontextusát is. Így láthatóak maradnak a giccs-festmények, de nemcsak, mint hátterek, hanem egy-egy ironikus, humoros festői gesztussal mint társalkotások, és úgy tűnik, itt rejlik a lényeg: Elekes Károly felülfestései megláttatják azt, amit az eredeti alkotások képtelenek voltak átlagosságuk, kvalitáshiányuk, közönségességük miatt megmutatni. Egy-egy jellel, vonallal, rajzos vázlattal, élénkpiros színnel, applikációval minőségivé, valódi alkotássá emeli talált tárgyait. Ezekkel a nagyon átgondolt, de egyszerű és találó szimbolikus jelekkel a különbséget jelzi a giccs és a műalkotás között, de anélkül, hogy maga alá gyűrné eredeti tárgyát. Sőt, inkább hangsúlyozza az általa meglátott értékelhető momentumokat, és azt, hogy bármi lehet kiindulópont, az alkotón múlik, mit tesz vele, milyen eredményre jut a végén.
Halásztanya, 1938, 2012, 23,5×31, olaj, karton.
Egyfajta tiszteletet is kifejez így önkéntelenül forrásaivá vált festőelődei felé, akiknek némely esetben valóságos, más esetben kitalált szignóit is feltünteti, és az újjáalakított felülfestett művei mellett mikroméretben dokumentálja a kiindulásnak tekintett művet. Mindezzel nem összemos, hanem éppen ellenkezőleg: különbséget tesz, láthatóvá teszi, hogy a ’bármi bármivel, bármikor elmegy’ hamis feltételezés. Festményátdolgozásaira tett jelei, nyomai ezt a különbségtételt és távolságtartást hangsúlyozzák éppen azáltal, hogy nagyon közel megy ezekhez az esztétikai értéket nélkülöző alkotásokhoz, és saját festői nyomaival értékessé, értéket hordozóvá tesz őket. A távolságtartás még pontosabban távolabbról rátekintést jelent, és ezzel együtt a mosolygón fanyar irónia megjelenítését az újra- újjáfestett műveken: ahogy a libapásztorlányon áttűnik a barbie-baba, sűrűn ismétlődő játéknyomda-jelekkel vagy repülő kavicsokkal (rolling stones) telítődik egy tájkép, vagy az ezerszer értelmezett Millet-Angelus átíródik, vagy nagy vörös oda nem illő massza jelenik meg egy dekadens tájban, vagy kis vörös domb az ugró szarvas alatt, vérző pipacsok keretbe úszón egy tájon, összeolvasható betűk a hegycsúcsokon. Vagy kritikai mezőbe helyezi tárgyát, a menedzser-politikusként megjelenített Új pásztort, aki hátat fordít nyájának és ellenkező irányba menetel vagy Lédát és a hattyút, amikor a nőit és férfit jelentő kis jellel ellenpontozza. Ezek a festői megoldások mind, mind a képi irónia hordozóivá lesznek: ahogy ráíródnak az eredeti kontextusra, egyben felül is írják őket; megkérdőjelezik ízlésítéletüket, de sértés és lenézés nélkül, a megmutatás szándékával, és inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy mi minden lehetett volna, illetve mi minden lett Elekes Károly keze, de főként gondolkodásmódja, a képhez, a festményhez való sajátos nézőpontjai, viszonyulása nyomán.
Ábránd, 1949,2012, 22×35 cm, olaj, karton
Nemcsak egyféle technikát illetve metódust alkalmaz a felülfestések során: vannak például ’kijelölő’ művek, ahol körülkerít egy-egy részletet, úgy tűnik, hogyha annyi lenne a festmény, ha a ’kevesebb több’ elvét alkalmazná, akkor akár jó is lehetne; ugyanakkor ezek a csíkok, sávok absztrakt jelek a figurális mezőn, ahogy például egy Krisztus-fej mellett is feltűntet egy Mondrian-képre utaló absztraktot; vannak az egész felületet jelekkel vagy különféle vonalakkal, lecsorgásokkal felülíró alkotások, vannak újonnan belefestett részletekkel átalakított művek – mind-mind a ’tunningolás’ jegyében, ahogy maga az alkotó is öniróniával nevet ad módszerének. Ami persze több mint metódus: világlátás, festészeti látásmód, gondolati perspektíva-váltás, alkotói kísérlet, folyamatos, festői dialógus-játék.
Képek: a Memoart jóvoltából.
Új pásztor, Memoart Galéria, Budapest, 2013. szeptember 19-november 18.
Habilitált hiba – Tunning, Liget Galéria, Budapest, szeptember 30-október 31.