Május 8-án nyílt meg a Ludwig Múzeumban, a műkereskedelmi spekulációt elutasító, de mára mégis a legdrágábban eladott magyar festőként aposztrofált művész, az 1982-es Velencei Biennálén Franciaországot képviselő Hantai Simon (Simon Hantaï) életműkiállítása. A 68 festményt felvonultató tárlat egészen nyár végéig látható, ne szalasszák el.
Az ünnepélyes megnyitón Roland Galharague Franciaország magyarországi nagykövete, utalva a MNG nemrég zárt Rozsda Endre életmű tárlatára, és a Hantaival párhuzamosan a Ludwigban látható Reigl Judit-kiállításra, úgy fogalmazott: olyan képzőművészek kerültek most az érdeklődés homlokterébe, akik magyarnak születettek, de később “a történelem csapásai alatt franciákká váltak”.
Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója, a megnyitót megelőző sajtóbejáráson a Hantai korai, itthon készült figurális képeit bemutató teremben arra hívta fel a figyelmet, hogy mindez nem azt a spekulatív kérdésfelvetést szeretné generálni, hogy “mi lett volna ha” például, ha Hantai itthon marad. Erre ugyanis a pályatársak, kollégák útja, sorsa szolgál analógiaként. Hanem azt mutatja meg, ami kevés iskolatársára volt jellemző, hogy már ekkor egyfajta szimbolikus festészetbe kezdett, és már a pálya elején, a tanulmányai alatt látszott kivételes tehetsége mellett, hogy komplex, intellektuális igényű alkotó.
Hantai Simon: Meun, 1968, olaj, vászon, 233 x 214 cm, magángyűjtemény. Az Archives Simon Hantai jóvoltából
Magyarországon először nyílik kiállítás Hantai Simon életművéből, ráadásul a Ludwig Múzeum párhuzamosan futó Reigl tárlatának köszönhetően, a két anyag felelget egymásnak, ahogy a két művész életútja is számtalan párhuzamosságot mutat, barátságuk mindkettőjük életében kiemelt szerepet játszott.
A kiállítás végigköveti Hantai teljes pályafutását a korai munkáktól a szürrealizmuson keresztül a lírai absztrakcióig és a pliage technikával létrehozott képekig.
Hantai 1922-ben született. Festészettel 1938-tól foglalkozott, és 1941-től volt a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendéke, ahol első mestere Aba-Novák Vilmos halála után Kontuly Béla osztályában végzett mint freskófestő. Szőnyi István festészeti óráira is bejárt, itt ismerkedett össze Reigl Judittal is, akivel egy életen át tartott a kapcsolatuk.
1947-ben egy éves római ösztöndíjat kapott, ami után, tekintettel a közben kialakult magyarországi politikai helyzetre, már nem tért vissza. 1948-ban, feleségével együtt Párizsba költözött. Hamar szakított a hagyományos festészeti módokkal. 1949-ben első párizsi kiállítását André Bretonnak köszönheti, akinek ismeretlenül, magyar emigráns festőként, az ajtaja előtt hagyott egy festményt. Így kezdődött a kapcsolatuk, amelynek tetőpontján, 1953-ban Breton nyitotta meg a szürrealisták kiállítóhelyén a Galerie L’Étoile scellée-ben Hantai első önálló bemutatkozását. Két évvel később váratlanul szakított a szürrealistákkal, és Pollock hatására a gesztusfestészetre tért át.
Hantai Simon: Fehér, 1973, akril, vászon © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum. Fotó: ROSTA József
A hatvanas évektől dolgozta ki a hajtogatós pliage technikát, amikor a nyers vásznat összehajtogatva a földre tette és vakon megfestette, majd kihajtogatva maga is először látta meg a kész képet. A teljes életmű felfogható szakítások és újrakezdések sorozatának, másrészt az egyes szakaszok elválaszthatatlan Hantai spirituális, művészetelméleti és filozófiai munkásságától, így bizonyos értelemben egy filozófiai útkeresés állomásaiként is értelmezhetők.
A Hantai életmű-kiállítások sorában a Ludwigé a második hely, tavaly Párizsban a Pompidou Központban volt az első, amit Fabényi Júlia is látott. Ezután kereste meg a családot, hogy szívesen látna Budapesten is egy hasonló kiállítást, hiszen itthon Hantai munkássága kevésbé ismert, mint Franciaországban. A létrejött kiállítás gazdagabb lett, mint a francia, mert szerencsésen kiegészült az itthon fellelhető korai, figuratív munkákkal, valamint számos dokumentumot sikerült felkutatni a magyarországi évekből. Különlegesség köztük az a Hantai által illusztrált irodalmi antológia, amit fiatal, akkor induló költőkkkel, többek közt Kuczka Péterrel, Nagy Lászlóval és a gyerekkori jóbaráttal, Juhász Ferenccel hoztak össze 1948-ban.
A budapesti kiállítás létrehozásában jelentős szerepet játszó Daniel Hantai, a festő fia a megnyitó előtt felidézte, hogy apja az 1982-es Velencei Biennálé után visszavonult, s e döntés hátterében azt állt, hogy munkássága műkereskedelmi spekulánsok érdeklődés körébe került. Befektetőkkel és bankárokkal összefogva szerettek volna úgymond “árat csinálni” neki. Hantai inkább válllalta az önkéntes izolációval járó egzisztenciális kockázatot, de nem kívánt részt venni a műkereskedelem piaci folyamataiban, ahol a galériák mesterségesen, esztétikai szempontok háttérbe szorításával alakítják az árakat.
Hantai Simon:Etude (Etűd), 1968, olaj, vászon, 230 x 203 cm, magángyűjtemény. A Galerie Jean Fournier jóvoltából.
Egyetlen szakmabeli sem követte, sőt, sokan fogadták kételkedve ezt az elhatározást, de Hantai kitartott, 2008-as haláláig csak elvétve állított ki, életét a művészeteknek és a róla való gondolkodásnak szentelte. A Pompidou vezetése hiába kérte fel többször is, mindig azt a választ kapták: majd csak a halálom után. A festést soha nem hagyta abba, de mellette írt is, filozófusokkal tartotta a kapcsolatot és komoly művészetelméleti munkásságot végzett.
A budapesti Ludwig Múzeum válogatása elsősorban nem közgyűjteményekben őrzött képekre épül, hanem főként a család és a barátok tulajdonában álló művekre, ennek következtében a festmények többsége most szerepel először közönség előtt. Egy, a Ludwig gyűjteményében őrzött pliage képet – a családdal egyeztetve – keretre feszítettek, ez is először látható megújult formájában. Hantai ugyanis nemhogy keretezést, de gyakran még a keretre feszítést sem ajánlotta a gyűréses-hajtogatásos technikával készült műveihez.
A sors iróniája, hogy bár távol akarta magát tartani a műkereskedelemtől, Hantai 2008-as halála után művei egyre gyakrabban bukkannak fel árveréseken, ahol aztán évről- évre magasabb leütési árakat érnek el.
Hantai Simon: Meun, 1968, olaj, vászon, 255 x 225 cm, magángyűjtemény. Fotó:Laurent Lecat
2012 óta fontosabb képei félmillió euro körüli árakon forognak az aukciós piacon. Hozzá köthető egy aukciós rekord is, a legmagasabb ár, amit magyar művész munkájáért valaha is adtak. 2013 decemberében a párizsi Sotheby’s árverésen 2,2 millió eurón ütötték le, illetve jutalékokkal együtt 2 millió 464 ezer eurót fizettek a Mariale sorozat 1960-as datálású, M.A.5 címet viselő darabjáért. A kép Hantai filmrendező barátja, Claude Berri hagyatékából származott.
A Ludwig Múzeum Hantai kiállítása 2014. augusztus 31-ig tekinthető meg.
Hantai művek a következő közgyűjteményekben találhatók:
itthon a Szépművészeti Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában, a Ludwig Múzeumban és a pécsi Janus Pannonius Múzeumban
külföldön a New York-i Solomon R. Guggenheim Museum, a párizsi Musée National d´Art Moderne és Musée d´Art Moderne de la Ville de Paris, a római Vatikán Múzeum, a Villa Medici, a nizzai Musée d´Art Contemporain, a londoni Christie´s, a párizsi Galerie Jean Fournier, továbbá magyar, amerikai, olasz, belga vagy francia magángyűjteményekben.
A kiállítás a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum és a Hantai-család együttműködésében valósult meg.
Hantai Simon:Etude (Etűd), 1969, olaj, vászon, 111 x 94,5 cm, magángyűjtemény. Fotó: Laurent Lecat