Pablo Picasso és Alberto Giacometti: a XX. század két kiemelkedő művésze, két barát, két rivális. S hogy mi volt bennük a közös? Erről szól Párizsban egy kiállítás, amely új

Ahol a párhuzamos életpályák keresztezik egymást

Pablo Picasso és Alberto Giacometti: a XX. század két kiemelkedő művésze, két barát, két rivális. S hogy mi volt bennük a közös? Erről szól Párizsban egy kiállítás, amely új felfedezéseket is ígér.

2016-12-09

Picasso-Giacometti, Picasso Múzeum, Párizs, február 5-ig

A párizsi  Picasso Múzeum a Giacometti Alapítvánnyal együttműködve a két művész pályafutása, életműve rokon vonásainak bemutatását célozta meg. Picassóról köztudott, hogy sok művészbarát vette körül, de közülük csak kevesen voltak, akiket valóban elismert és nagyra tartott. A meglepő tehát inkább az, hogy a nála 20 évvel fiatalabb Giacometti munkáit már annak ifjú éveitől kezdve nagy figyelemmel kísérte. Bár személyes találkozásukra csak az 1930-as évek elején került sor – Giacometti akkor még alig múlt harminc, míg Picasso már túl volt az ötvenenedik életévén – gyorsan kialakult közöttük egy lényegében egyenrangú kapcsolat, amelyben a művészet fontos kérdéseiről vitatták meg elképzeléseiket, és gyakran eltérő álláspontjaikat is.

  

Pablo Picasso: Önarckép, 1901, olaj, vászon, 81 x 60 cm, Musée national Picasso-Paris, Dation Pablo Picasso, 1979. MP4, ©Succession Picasso, 2016

A kiállítás nyolc, időrendben is egymást követő téma köré gyűjtötte a két művész olyan alkotásait, amelyekben minden kétséget kizáróan azonos technikai, esztétikai és/vagy művészetelméleti kérdések megoldását keresték, anélkül, hogy bármelyik mű is felvetné a „másolás” gyanúját.

Közös kiindulópontként a kurátorok kiemelik, hogy mindkét művész édesapja festőművész volt, akik gyerekkoruktól kezdve tanították, képezték amúgy is különlegesen tehetséges gyereküket. Két korai portré bizonyítja, hogy Picasso 1901-ben, Giacometti 1921-ben festett képe már érett művészi alkotás – pedig még 20. évüket sem töltötték be, amikor e művek megszülettek.

 

Alberto Giacometti: Önarckép, 1921, olaj, vászon, 82,5 x 72 cm, Kunsthaus Zürich, Alberto Giacometti
Stiftung, Inv. GS 62, ©Succession Giacometti (Fondation Giacometti + ADAGP) Paris, 2016.

Szobrászként mindketten Rodin alkotásaiból indultak ki, csak míg Picasso az 1910-es években érezte meg, hogy a realizmus a szobrászatban már lezárja a továbbfejlődés lehetőségét, addig ez Giacomettinél a húszas évek közepén következett be. A két művész egymás iránti kölcsönös érdeklődésének alapjait az teremtette meg, hogy mindketten azonos művészeti kérdésekre kerestek válaszokat. Milyen lehetőségek nyílnak az üres tér ábrázolására; hogyan lehet az űrt háromdimenziós formába önteni; mi lehet a térábrázolás újszerű és adekvát kifejezési módja; hogyan építhetők be a törzsi kultúrák elemei a modern európai művészetbe?  S bár problémáik közösek voltak, válaszaikat egymástól lényegesen eltérő módon képzelték el és valósították meg.

 

Pablo Picasso: Három alak egy fa alatt, 1907-1908, olaj, vászon, 99 x 99 cm, Musée national Picasso-Paris,
William A. McCarty-Cooper adománya, 1986, MP1986-2, ©Succession Picasso, 2016

Először mindketten a kubizmus, majd később az absztrakció irányába mozdultak el, de más és más strukturális megoldással. Picasso szobrainál a tér áttetszővé, levegővé, „kihagyássá” vált, sokat rábízva ezzel a néző képzelőerejére. Giacometti viszont az anyag tömörítésével, sűrítésével próbálta érzékeltetni a teret vagy a súlyosságot. Az első, egymástól függetlenül, de feltűnő szinkronban jelentkező kifejezési mód a 30-as évek munkáiban fedezhető fel, amikor is Picasso a neokubizmussal szakítva, festményein „kiteríti” az arcokat, síkbeli ábrázolásra vált, Giacometti pedig elkészíti első lapos, szinte reliefre, kilapított evőkanálra emlékeztető szobrait.

 

Alberto Giacometti: Kanál- asszony, 1927, gipsz, 146,5 x 51,6 x 21,5 cm. Fondation Giacometti, Paris,
©Succession Giacometti (Fondation Giacometti + ADAGP) Paris, 2016.

 

Mindkét művészt foglalkoztatták a halál és az elmúlás művészi ábrázolásának kérdései is. Halotti maszkokat tanulmányoztak, állati koponyák és csontvázak tucatjairól készítettek – megint csak egymástól függetlenül – tanulmányokat, sőt egy-egy elvesztett barát halotti képmását is megmintázták, keresve az élet és a halál közötti utolsó és láthatatlan mezsgye művészi ábrázolásának lehetőségeit. A kiállításon egymás mellett látható Picasso Casegamas halála című alkotása és Giacometti szobra, a Pálcára tűzött emberfej. Közös téma az állatok művészi ábrázolása is: míg az elsősorban a harcban és a szexualitásban is szimbolikus jelentésű bika-ábrázolás az extrovertált Picasso védjegye, addig a befelé forduló Giacometti inkább hűséges kutyákat formázott és rajzolt meg. 1957-ben készített, és a kiállításon is szereplő kutya-szobrát éppen Picasso afgán agaráról mintázta meg.

 

Pablo Picasso: A kecske, 1950, gipsz, fűzfakosár, kerámia-cserép, pálmalevél, fém, fa, karton, 120,5 x 72 x 144 cm, Musée national Picasso-Paris, Dation Pablo Picasso, 1979. MP339, ©Succession Picasso, 2016

A barátság a negyvenes években olyan szorossá vált a két művész között, hogy szinte naponta találkoztak, sokat jártak egymás műtermébe, és közös társaságba is. De talán éppen a gyakori találkozások következtében Giacometti érzékelte Picasso emberi gyengeségeit is. Így történhetett meg, hogy egy Sztravinszkijjal folytatott beszélgetés során mesterének nevezte, de mégis szörnyként aposztrofálta barátját.

 

Alberto Giacometti: A kutya, 1951, bronz, Fondation Marguerite et Aimé Maeght, Saint-Paul, France, Inv. 319, ©Succession Giacometti (Fondation Giacometti + ADAGP) Paris, 2016.

 

Picasso oldaláról – mint sok más barátja esetében is – kapcsolatukban végig jelen volt a művészi féltékenység, a fiatalabb tehetséggel való rivalizálás is. Barátságuk megszakadását az a feltételezés okozhatta, hogy Giacometti Picasso miatt nem állíthatta ki műveit a nagymúltú és egykoron Picassot is felfedező Kahnweiler Galériában. Az okok között szerepelhet az is, hogy a zárkózott és visszahúzódó Giacometti számára idővel egyre idegenebbé vált Picasso exhibicionizmustól sem mindig mentes mentalitása.

 

A kiállítás plakátja, mely Dora Maar Picasso- és Giacometti-portréinak felhasználásával készült,
a Musée Picasso jóvoltából

Szerző: Cserba János
Cimkék: modern művészet,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Vége a várakozásnak: újranyílik a Musée Picasso

Adjatok egy múzeumot és megtöltöm! – mondta egykor Pablo Picasso. A megtöltéssel nem is volt gond, annál több viszont a múzeum most befejeződő, a tervezettnél jóval tovább tartó felújításával.

Hivatalossá vált az Annette Giacometti Alapítvány létrehozása

Január 6-án a miniszterelnök és a belügyminiszter aláírásával kiadott rendelet alapján – kisebb-nagyobb botrányokkal kísért, hosszú évek óta tartó huza-vona után – végre...