Bécs-Budapest-Bécs háromszögében tarol az orosz avantgárd. A Kunstforum Wien és az Albertina kiállításai mellett – és közben – Budapesten is egy jelentős tárlat látható. Elég a véletlen, ahogy a jekatyerinburgi kollekció Budapestre került? Vagy valami van a levegőben, ami szinte egyszerre mutatta be a három orosz anyagot? A Magyar Nemzeti Galéria A művészet forradalma című kiállításáról beszélgettünk a kurátorral, Gergely Mariannal.
Kiállítási enteriőr, az előtérben Kazimir Malevics Szuprematizmus (1915) című képével. Fotó: MNG
artPortal (aP): Úgy jött létre 1920-ban a jekatyerinburgi gyűjtemény, hogy az akkori hivatalos kultúrpolitika válogatta össze azokat a műveket, amelyeket a forradalom szellemében, „népnevelési” szempontból fontosnak tartott. Hogyan fért meg ez az avantgárd szellemiségével?
Gergely Mariann (G.M.): Nagyon izgalmas és kivételes időszak volt. Ez a történelmi zűrzavar rövid időre lehetőséget adott arra, hogy ezek a hangsúlyok kerüljenek előtérbe. Én a művészeten keresztül jobban megismertem a szovjet történelemnek ezt az időszakát: a világháború, a cárizmus megdöntése, a forradalom, az új politikai rendszer kiépítése rövid, nagyon intenzív időszakban zajlott le. A Közoktatási Népbiztosság Lunacsarszkij vezetésével hozta létre a képzőművészeti osztályt 1918 nyarán. Még tudott egy olyan értelmiségi réteghez fordulni, amely igazi szakembert emelt a kultúrpolitika élére. Persze száz év távlatából jól látszik, Lunacsarszkij elképzelése mennyire utópisztikus, idealisztikus volt. Hogy az új hang és új vizuális gondolkodásmód – mely modernizmusában is erősen a régi orosz hagyományokhoz kapcsolódott – meghatározhatja egy új világ kultúrpolitikáját. Ennek oktatása, terjesztése, hitük szerint képes átalakítani a korábbi gondolkodásmódot.
aP: Valóban nagyon erős az orosz hagyományokhoz való kötődés, melyet a kiállítás nyitó és záró ikon-képe is keretbe foglal. Milyen hatással volt az orosz művészekre az európai képzőművészet, miközben a hivatalos hatalom elvetette ezt is?
G.M.: Nagyon érdekes az a jelenség, hogy egyszerre létezett a kettőnek a szimbiózisa. A forradalom előtti klasszikus művészeti nevelés nagyon magas színvonalú volt. A kor művészei bejárták Európát, francia és más külföldi művészek állítottak ki Oroszország nagyvárosaiban. Nem elszigeteltség, hanem gazdag európai kapcsolatokra épülő művészet jellemezte a forradalom előtti időszakot. A modern irányzatok Oroszországban is hatottak.
Olga Rozanova: Nővérem, Anna Vlagyimirovna Rozanova arcképe, 1912 © Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum
aP: Az orosz avantgárd – ameddig hivatalosan működhetett – milyen reakciókat váltott ki az akkori politikából, kultúrpolitikából?
G.M.: Botrányt természetesen okozott. De a botrányt nagyon tudatosan a művészek kavarták, a magukat futuristának nevezők, Majakovszkij, Mihail Larionov, Natalja Goncsarova és Olga Rozanova. Malevics és Tatlin is ebből a művészkörből indult. Ez az értelmiségi mag nagyon tudatosan akart szakítani a klasszikus hagyományokkal, megbotránkoztatni a kispolgári szellemben élőket. Nem csak szándékukban, megjelenésükben is provokatívak voltak, öltözködésük a ma akcióművészeihez hasonlítható leginkább. Futurista filmeket készítettek, futurista könyveket illusztráltak, ami élesen szakított a korábbi irodalmi, filmes hagyománnyal. Ami sajátosan orosz volt bennük, az tudatos elhatárolódás volt a nyugati kultúrától, s hangsúlyozta a kelethez való tartozásukat, ragaszkodásukat. Ez, az orosz népművészet, a pravoszláv hitvilág, az ikonfestészet elsősorban a neoprimitivista program megfogalmazásában kapott hangsúlyt. Ugyancsak a századelő egyik jellemző vonása volt az expresszív ábrázolásmód, az erős színvilág használata, a hétköznapi élet ábrázolása, de az orosz művészetben ez is speciális orosz tartalommal, saját gyökerű vizuális rendszerrel töltődött meg.
El (Lazar) Liszickij: Proun 1A, A híd. Lap a Prounok sorozatból, 1921. © Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum
aP: A kiállítást keretbe, zárójelbe foglalja a nyitó és záró kép ikonja, mely így több olvasatát is engedi a rendezésnek. Jelezheti azt, milyen régebbi hatásokat szívott magába az avantgárd. És lehet, mint egy zárójelnyi időszakot is értelmezni a rövid időszakot. Mit jelképez a két ikon?
G.M.: Elsősorban az új művészet régi gyökereit akartuk ezzel megmutatni, ami nem csak vizuális, hanem szellemi tartalmat is jelentett, s végig hangsúlyos maradt az avantgárd művészetben is. A transzcendenciának egyfajta tárgyiasulása a hétköznapokban, és a mindennapi létbe való beépülése egyértelműen az orosz világ a sajátja. Modern átírásban, modern jelekkel, akár Tatlinnál, ahol anyagban fogalmazódik meg, vagy Malevicsnél és Kandinszkijnál, ahogy a festészet eszközeivel transzformálódik nonfigurativitásba. Ez a mechanizmus nagyon erősen átjárja az avantgárdot, és saját műfajában, saját modern képi nyelvezetében fogalmazódik meg. Azt akartam többek között a kiállítással jelezni, hogy az orosz művészek az avantgárdot is speciális kifejezésmóddal termékenyítették meg, ami megkülönbözteti a nyugati avantgárdtól, miközben annak erős hatásai beépültek a művészetükbe, de csak formai elemként. Ettől is olyan erős a nagyon rövid életű orosz avantgárd. Az, hogy később a hivatalos kultúrpolitika része lett, meglátásom szerint véletlen. Lunacsarszkij azokhoz a szellemi vezetőkhöz fordult, akik adottak voltak abban az időben. Ezek az avantgárd művészek adták nevüket, szellemiségüket az új társadalmi rendhez. De nem propaganda-jelleggel, mint a későbbi sztálini rendszer „művészei”. Ők valóban a művészetet állították a középpontba. Hitték, művészetükkel változtatni tudnak a társadalmon, képesek jobbá tenni azt. A későbbiekben a konstruktivizmus kapott nagyobb hangsúlyt, amikor a művészetet a tömegtermelés, az ipar szolgálatába állították. Ez hatalmas feszültséget, belső ellentétet okozott az autonóm művészetet hirdetők, Kandinszkij, Malevics és Rodcsenko, Tatlin és hívei között, pedig a motiváció és a szándék ugyanabból a talajból táplálkozott.
Alekszandr Rodcsenko: Absztrakt kompozíció, 1919 © Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum
aP: Az orosz avantgárdon belül számos csoport jött létre, a kiállítás az egyes csoportokon keresztül mutatja be a művészeti korszakot. A kezdeti közös origó hány s milyen irányba szálazódott később?
G.M.: Mindegyik csoportnak megvan a vezéregyénisége, aki köré csoportosultak, így a neoprimitivisták Larionovot és Goncsarovát követték, innen indult a francia orientációjú Káró Bubi kör, mely nem sokkal később saját útját kezdte járni. A rusztikus világból, a hevesebb kifejezésmódból visszavett, s Cézanne felé fordult. Belőlük nőtt ki a későbbi kubista vonulat, képviselői Franciaországban tanultak, de alkotásaikban erőteljesebb színvilágot, dinamikusabb struktúrát festettek, beletették saját temperamentumukat. A többséget Malevics hatása „fertőzte” meg, a szuprematizmus iránya hozzá köthető. A köré csoportosulók el tudtak vonatkoztatni a tárgyi ábrázolástól, s magukévá tették, nagyon különböző módon, a geometrikus ábrázolást. A „nőművészek” főleg a dekorativitásban, esztétizáló, dinamikusabb kompozícióra használták Malevics hatását. Rodcsenko és El Liszickij a későbbiekben a festészettől is eltávolodott, s főleg a tárgytervezés, a tér problematikája, az építészet felé fordultak.
aP: A kiállítás képeit csak a ma szemüvegén keresztül lehet vizsgálni, s biztosan mást mutat ez a gyűjtemény ma, mint évtizedekkel ezelőtt. Mit mutat ez az anyag ma?
G.M.: Talán az egyik erőssége éppen az, hogy alapvetéseket, előremutató dolgokat fogalmazott meg a saját korában. De később ez nem tudott integrálódni, mint ahogy Nyugat-Európában beépült a harmincas évek művészetébe. Az orosz avantgárd partvonalra került. Ami közülük be tudott szivárogni a nyugati művészetbe, mint Kandinszkij a Bauhauson keresztül, vagy az a néhány művész, aki kikerült, az nagyon impulzívan hatott. Ahogy El Liszickij és köre erősen hatott Moholy-Nagy munkásságára, a Ma Körre. Tehát beszivárgott és hatással volt a nyugat-európai absztrakcióra. Mind a mai napig hatással vannak, minden kor művészeinek alapkérdéseit feszegetik. Hiszen minden alkotónak az aktuális társadalomhoz való viszonyát valamilyen módon tisztáznia kell, s ugyanígy annak a műfajnak az autonóm kérdéseit, amelyben alkot. Azért nagyon aktuális és időszerű az orosz avantgárd, mert a művészeknek minden korszakban ugyanezekkel a kérdésekkel kell szembenézniük.
Vaszilij Kandinszkij: Improvizáció No. 217. Szürke ovál, 1917 © Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum
aP: Az orosz avantgárd festészetben nagyon sok nő alkotott, a korszak Európája nem ezt mutatja.
G.M.: A forradalom eredményeként nagyon sok nő kapott lehetőséget. A szocialista gondolat, az egyenjogúság, a nemi egyenlőség gondolata húzódik meg a nagy számok mögött. Nagyon tehetséges nők kerültek az orosz avantgárd körébe, s lehetőséget kaptak a megnyilvánulásra. És sok esetben művészházaspárok nő tagjai voltak az alkotók. Részt vettek a kor szellemi életében, kultúrpolitikájában, a társadalmi megmozdulásokban. Egy részük fiatalon meghalt, mások 1920 után nyugatra emigráltak.
aP: A kiállított alkotások mellett a kor dokumentumfilmjei láthatók, a cári család mindennapjai, majd kivégzése, a forradalom pillanatai. Emellett nagyon kontrasztosak a művek. A szembenállás megfogalmazása is a kiállítás?
G.M.: Részben be szerettük volna mutatni azt a kort, amelyben a művek születtek. Ez a gyűjtemény nagyon szorosan fonódik össze a kor kultúrpolitikájával. Úgy gondolom, ezek a filmek jól visszaadják a kor atmoszféráját, a hihetetlen nyomort, a templomok keresztjeinek leverését, a cári család hétköznapjait, a kor minden ambivalenciáját, ami beszippantja a nézőt.
Kiállítási enteriőr. Fotó: MNG
aP: A húszas évek vége lefejezte az orosz avantgárdot. Hogy maradhatott egyben a most kiállított gyűjtemény?
G.M.: 1920-ban került a gyűjtemény Jekatyerinburgba, raktárakban őrizték, majd a harmincas években a képtárba, aztán annak jogutód intézményébe, a Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeumba került, ahol hosszú ideig aludta Csipkerózsika-álmát. Ezek az alkotások a művészektől kerültek ide, sosem voltak a műkereskedelemben, így szinte érezhető az érintetlenség, az ismeretlenség intaktsága. Ennek a kis gyűjteménynek a saját múzeumában pillanatnyilag nincs katalógusa, a budapesti tárlatra egy nagyon szép, tartalmas kiadványt adtunk ki.
aP: Mit tesz hozzá az eddigi orosz avantgárdról tudottakhoz?
G.M.: Több olyan alkotót fedeztem fel, akikről korábban sohasem hallottam, ami arra utal, hogy azokban a szabad tanműhelyekben, amelyeket országszerte létrehoztak, rengetegen vettek benne részt, dolgoztak. Egy olyan művészgárdáról beszélünk, amelynek a többsége végül nem lett ismert, az ismert művészeknek pedig, mint Koncsalovszkij, Maskov, egy egészen új festői karakterét mutatja meg.
Ilja Maskov: Székben ülő nő portréja, 1913 © Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum
aP: Egymás után nyílt Bécsben két nagy orosz avantgárd kiállítás. Van közük a Bécs-Budapest tengelyen látható kiállításoknak egymáshoz?
G.M.: A Magyar Nemzeti Galériában látható kiállítás a szerencsés véletlennek köszönhető. Egy korábbi budapesti kiállítás előkészítése során ismerkedtünk meg néhány jekatyerinburgi kollégával, így kezdődtek a tárgyalások. De biztosan van valami időszerűség is, Oroszország nyitottabb, rugalmasabb lett abban a tekintetben, hogy saját művészeit bemutassa.
A művészet forradalma
Orosz avantgárd az 1910-1920-as években
A Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum avantgárd gyűjteménye a Magyar Nemzeti Galériában
Május 1-ig.
A cikk lejjebb folytatódik.