Vető János ezekben a napokban éppen a Velencei Biennálén van, ahol Hajas Tibor munkái is szerepelnek, azok a munkák, amelyekben Vető is közreműködött, sőt, tulajdonképpen alkotótársnak tekinthető. Kétrészes interjúnkban azonban Vetőnek nem a képzőművészeti munkásságára koncentrálunk, hanem sajátos helyzetére: a hatvanas évek végétől kezdve tulajdonképpen folyamatosan átjárt a tiltott, vagy épp csak megtűrt kultúra és a támogatott kultúra területei között. Fotográfusént rendes állása volt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál, és miközben undergorund képzőművészeti akciókban vett részt, lemezborítókat is tervezett az akkori idők menő zenekarainak. A Piramis együttes például neki köszönheti imázsteremtőnek nevezhető borítóját 1979-es, harmadik nagylemezéhez, illetve a Muzsikás, egy már-már punk borítót.
Az interjú első része ott ért véget, amikor Baksa Soós János tevékenysége került szóba, és ennek kapcsán Vető a képzőművészeti és a zenei világ akkori találkozási pontjairól szólt: ” Engem a képzőművészet érdekelt, de egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a zene is a szakma része. Jó iskolába jártam…” Folytatjuk!
Vető János. Fotó: Zina Mihailova, forrás: Nyitott Műhely
aP: Hogyan szerveződött Baksa köré profi zenészekből álló zenekar? És egyáltalán, hogyan szerveződtek a zenekarok akkoriban?
Vető János (V.J.): Neki volt egy zenekara már korábban, a Wastaps, de Németországban is volt egy duója egy sráccal, és voltak számaik, például a Kanapé, amit mi is játszottunk gimnáziumban. Volt egy énektanárunk, a Dóra néni aki, amikor kirúgtak a Lórántffyból (Lórántffy Zsuzsanna Általános Iskola, korábban és most is Baár-Madas Gimnázium – a szerk.) azonnal beíratott engem a Marczibányi térre. Gondoltam, hogy ez akkor el is van intézve, és otthon nem is mondtam el. Amikor fél év múlva kiderült, mert feljavultak az eredményeim, akkor iszonyú nagy botrány lett. Mindenestre egy idő után a Dóra néni is átjött tanítani a Marczibányi térre. Látta, hogy van affinitásom az elektronikához, és amikor kérdeztük, hogy szabad-e használnunk azokat a hangszórókat a teremben, amiken az igazgató szokott beszélni, akkor minden további nélkül mondta, hogy szabad. Elkezdtünk hangfalakat, meg erősítőket építeni rádiókból, meg a hangszórókból. A Nagy Ákos, meg a Lakatos Tamás voltak a zenekar tagjai – ők egyébként később beat zenészek lettek –, először úgy hívták, hogy Travellers Group, aztán meg úgy, hogy CACAO. De abban például játszott a Márta Pisti is, és három-négy koncertünk volt vele.
aP: Mi történt a gimnázium után?
V.J: Az MTI-ben dolgoztam, ahol megismerkedtem Örsi Katival, Molnár Gergely feleségével. Molnár Gergely a Budapester Rundschaunál (magyarországi német nyelvű lap – a szerk.) volt gyakornok, de akkor már járt a Najmányi László-féle Kovács István Stúdióba (színházi csoport – a szerk.). A Zátonyi Jokert én ajánlottam nekik, amikor gitárost kerestek a Spionsba.
Fejetlenítés – Molnár Gergely / David Bowie (évszám nélkül), fotó: Vető János
Spions koncert, 1978, fotó: Vető János
Sokat utaztam, ezért kirúgtak az MTI-ből. Ezután a Kohó- és Gépipari Vállalatnál dolgoztam, de ekkor nagyon kedveltem Helmut Newton képeit, én is lágy képeket, aktokat készítettem, ezért pornográf képek készítésének vádjával innen is kirúgtak. Ebben az időben mindenkinek kellett, hogy legyen hivatalos munkahelye, és én így kerültem a Magyar Hanglemezgyártó Vállalathoz (MHV), ahol tíz évig dolgoztam fotósként. A lemezekre kerülő Qualitons és Dolby emblémákat kellett sokszorosítanom, mert ekkor még nem volt erre más technika, de néha készíthettem lemezborítókat is.
A Muzsikás lemeze 1981-ből, egy ZuzuVető művel. Vető János borítóterve
aP: Te készítetted Cseh Tamás, Antoine és Désiré (1978) című lemezének emblematikus borítóját, amin Cseh Tamáson és Bereményin kívül Méhes Lórándot és Gémes Jánost, azaz Dixie-t látjuk a fotókon. Milyen lemezborítóid vannak még ebből a korszakból?
V.J.: Egy másik Cseh Tamás lemez, a Fehér babák takarodója (1979), de a Piramis harmadik lemezéhez (Piramis 3. – 1979), vagy a Muzsikás, Nem úgy van most mint volt régen (1981) című lemezéhez is én terveztem a borítót. A Muzsikás borítón egy ZuzuVető mű látszik a falon, ráadásul egy Trabant. Kicsit punk. Az LGT amerikai lemezborítóját is én csináltam (Locomotiv GT ’74 USA, New Yorktól Los Angelesig). Terveztem a Skorpiónak is, de az nem jelent meg végül.
Piramis 3, 1979
A Piramis együttes, 1979, fotó: Vető János
aP: Milyen volt együtt dolgozni Erdős Péterrel (a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egykori vezetője, az akkori idők egyik kultúrpolitikai hatalmassága – a szerk.)?
V.J.: Nem kedvelt túlzottan. Egyszer behívatott és azt mondta: „A Zalatnaynak szeretnék csinálni egy lemezt, de azt akarom, hogy senki ne vegye meg… magára gondoltam!” Örültem, hogy végre egy bálványomnak dolgozhatok, de a Cini végül mással csináltatta meg a borítót. A Piramis lemezét is neon színekkel terveztem eredetileg, de arra meg azt mondta, hogy: „Vető, maga itt nem fog punkot csinálni!” Ezért lett fekete fehér, de így is jó lett.
A Skorpió együttes (évszám nélkül), fotó: Vető János
Az LGT, Vetőék udvarán (évszám nélkül), fotó: Vető János
Erdős az Omega lemezborítómat is megfúrta, pedig Hajas Tibor felesége hímezte az OMEGA feliratot és színes filctollakkal színeztük ki, hogy hippis legyen. Szerettem volna egy igazi hippis lemezborítót csinálni! Ezen szerepelt volna az a kép is, amikor kimentünk az autópályára, mert úgy képzeltem, hogy majd a sok autó féklámpája húzza a fénycsíkot a zenekar mögött, de nem jött egy autó sem.
aP: Mit szólt az Omega az ötleteidhez?
V.J.: Az Omegának én sztár voltam, szerettek velem dolgozni. Az Elefánttal (Molnár György, gitáros – a szerk.) barátok voltunk és ők is szerették volna, ha a képek kicsit mások, unikálisak.
Lemezborító-terv az Omega zenekarnak
Az Omega az autópálya fölött (évszám nélkül), fotó: Vető János
aP: És itt van egy Beatrice fotó is az asztalon, ők mit gondoltak erről a képről?
V.J.: Sosem látták a képet, de szerintem örülnének neki! Egyébként a zenekarok azt csinálták, amit a fotós mondott. Nyilván ők is érezték, hogy ez más, de ez már a punk korszakuk volt, és szerették, hogy dolgoztatom őket.
aP: Hol készült a kép?
V.J.: Talán a Kistext Stadion belső terme lehet…
A Beatrice együttes (évszám nélkül), fotó: Vető János
Az Omega a Balatonban, 1978, fotó: Vető János
aP: Azért is érdekesek ezek a fotók, mert arról tanúskodnak, hogy átjártál az underground és a mainstream kulturális világ között. A zenei munkásságod főként az alternatív zenekarokhoz köthető. Alapító tag voltál a Trabant zenekarban, de közreműködtél az Európa Kiadóban is, miközben szoros kapcsolatod volt a „hivatalos” zenekarokkal is. Mi volt a különbség a mainstream és az underground zenekarok között?
V.J.: A mainstreamben talán profibb zenészek működtek, bár nem feltétlenül. Nagyban különbözött a repertoár és elsősorban a szövegek. Az Európa Kiadóra mindig úgy emlékszem vissza, mintha csak egy évet töltöttem volna ott, de közben öt évig tartott. Nagyon intenzív volt, sokat próbáltunk, sokat veszekedtünk, hogy ki rontotta el a számot a koncerten. Szerintem egy számot nem lehet elrontani, hanem az élő előadásban mindig másként hangzik el. Egyszer valaki azt is mondta, hogy én hamisan énekelek. Általában a saját számaimat éneklem, ezért ez nem lehet hamis, mert nincs mihez képest. Én így énekelek.
Másik János, Magyar Péter, Vető János, Víg Mihály, Kiss László (évszám nélkül), fotó: Menyhárt Jenő
A cikk lejjebb folytatódik.