Az állatokkal könnyebben érzünk együtt, mint az emberekkel. Mert a másik ember jelenléte, kultúrája mindig veszélyt hordoz. Nem kell áthallásokat keresni, festményekről beszélgettünk

„A másik mindig veszélyes” - Interjú Nagy Gabriellával

Az állatokkal könnyebben érzünk együtt, mint az emberekkel. Mert a másik ember jelenléte, kultúrája mindig veszélyt hordoz. Nem kell áthallásokat keresni, festményekről beszélgettünk egy műteremben.

2015-10-02

Az uralkodó trendek igen gyakran elfednek olyan művészi életműveket, amelyek fontosak, pályákat, amelyek folyamatosak, és jó volna, ha láthatóbbak lennének. Szóval, mindig van és lesz egy izgalmas művészi világ az óperenciás trendeken túl. Az artPortal – szerintünk ez már kiderült rólunk –, szereti a festészetet.

 Síró bagoly  2014  olaj,vászon  100x100cm

Most is felkerestünk egy festőt, akinek ígéretesen kezdődött a pályája, és ez ki is tartott jó ideig, de az utóbbi években mintha eltűnt volna. Nagy Gabriella 2001-ben Strabag Festészeti Díjas volt, ami után kereskedelmileg is sikerek évek következtek. Most csend van körülötte, de folyamatosan dolgozik, és eközben egy új és izgalmas anyag formálódott ki a műtermében. Elmentünk, és megnéztük az állatos képeket. A bagoly portréjáról azonnal beugrott a Blade Runner (Szárnyas fejvadász) című film egyik kockája, a villogó szemű, gyönyörű bagolyról, amely mesteségesen előállított élőlény - s máris benne voltunk a kérdések sűrűjében. 

De persze az első kérdés arra vonatkozott, mit gondol a feltűnésről és az eltűnésről.

Nagy Gabriella (N.G.): Ha valaki következetesen csinál valamit, akkor kell, hogy legyen egy nagyon erős, folyamatos belső motiváltsága. Ez nálam megvan, különben nem tudnám csinálni. Kevés visszajelzést kaptam mostanában, úghogy csak a belső inspiráltságra hagyatkozhatom. Amikor a munkával foglalkozom, amikor kizárólag csak arra koncentrálhatok, akkor sosincs baj. Belépek a műterembe – ez már eleve jó –, megérzem a szagokat, egyből elmosolyodom, elkezdek dolgozni, és akkor már minden rendben van. Fontos, hogy a szenvedélyes viszony a festéshez megmaradjon, ez tart benne engem is.  Ez az, amit a legjobban szeretek csinálni, az egész folyamatot a képgyűjtögetéstől a festésig.

artPortal (aP): Mi az a képgyűjtögetés?

N.G.: Ez nem műtermi, hanem otthoni fázis: rengeteg blogot nézek, fotósok, művészek, vagy csak olyan egyszerű felhasználók oldalait, akik rengeteg képet töltenek fel. Képeket keresek, gyűjtök. A fejemben közben rengeteg téma van, időnként ezek köré, vagy ezekhez képest rendszerezem ezeket a képeket. Helyek, helyzetek, alakok, motívumok, látószögek, amelyeket felhasználok, és módosítva, átalakítva beleforgatok a saját munkámba. Az utóbbi időben már inkább saját fotók szolgálnak a munka alapjául – érdekes módon jobbak is lesznek ettől a képek. Ez már a műtermi fázis, maga a festés, amikor megcsinálom a képet, előfordul, hogy tökéletesen kitalálom előre, de van olyan, hogy minden csak festés közben alakul ki.

Zuhanás fehér horizottal 50x100cm 2012 olaj,vászon

aP: Az előző sorozatodon, vagy mondjuk így, az előző időszakban extrém sport-helyzetekben láthattunk szereplőket. A mostani képek szereplői állatok. Mi történt közben?

N.G.: Az extrém sportos képeken én voltam.

aP: Minden esetben?

N.G.: Igen. A saját figurámmal könnyebb volt dolgozni. És mivel azok a képek alapvetően rólam szólnak, a saját életemről, az én állapotaimról, evidens volt, hogy én legyek a szereplő. A művész munkáját egyébként is úgy értelmezem, hogy az önmagammal való foglalkozás, magamon dolgozom – akkor is, ha amúgy a társadalmi közeggel foglalkozom –, és ebből lépek tovább. Egyéni munka, egyéni felelősséggel. Az az érzésem, társadalmilag is jobban működne minden, ha mindenki vállalná ezt az egyéni, belső munkát.

aP: Mit szólsz ahhoz, ha valaki dekoratívnak nevezi, amit csinálsz? Vagy akár abból indul ki, hogy szép? Még akkor is, ha ezt a szót nemigen szoktuk használni.

N.G.:  Nem véletlenül lesznek éppen ilyenek ezek a képek. Attól ilyenek, hogy pontosan így találtam ki őket. Inkább látványosnak mondanám. Ezt a szót jobban szeretem, mert a látvány fontos, és az is, hogy megragadja a néző figyelmét. Érezze azt, hogy „uh, de jó..!”. A – nevezzük így – laikus néző azt mondja rá: élethű. Ha van benne egy erőteljes perspektíva, amely határozott fény-árnyék hatásokkal van kialakítva, akkor erre jönnek ezek a jelzők.  De az a helyzet, hogy én is szeretem az ilyen képeket, szeretek ilyeneket nézni, és ilyeneket festeni.

aP: Maradjunk az életnél és a hűségnél: ezek a képek nem naturalisták, pláne nem fotórealisták. Azaz nincs szó valamiféle tökéletes hatás kereséséről, sem a valóság zavarba ejtő imitációjáról. A vadászjelenetbe beleteszel egy medvét, amely hatalmasabb a vadászoknál és borítja a valós arányokat. És pont ettől működik a kép.

N.G.:  Többféle rétege van ennek. Szeretném, ha látványos lenne, felkínálna olyasmiket, amik azonnal megragadják a nézőt, és gyorsan bevonzzák. Ez mondjuk az első réteg. Ugyanakkor vannak bennük olyan tartalmak, amelyek nekem nagyon fontosak, de elsőre nem bonthatók ki, vagy nem mindenki számára bonthatók ki. És mindezt minimális eszközzel, ha úgy tetszik, minimális munkával szeretném megoldani.

Aftermath 2015, olaj, vászon

aP: Az mit jelent? Egyszerű, gyors, gazdaságos megoldást?

N.G.: Időt. Elég gyorsan festek. Ez jön magától – annyit festettem már, hogy ha egyszer megvan, hogy mit szeretnék, akkor nem kell sokat vacakolni vele.

aP: Pedig munkaigényesnek tűnik a folyamat: képeket gyűjtesz, azaz látványt, aztán kitalálod a képet, megcsinálod, dokumentálod. És magukat a műveket elnézve, a gesztusok, amiket látni lehet rajtuk, a festék felhordása, satöbbi: látszik, hogy munka van beletéve.

N.G.:  Persze. Miközben a festéssel egyre kevesebb időt töltök, magával a képpel egyre többet foglalkozom. És nagyon sok az átfestés is mostanában. Részben azért, mert egyre maximalistább vagyok. Másrészt mert szeretném sűrűvé tenni a képeket.

aP: Ennek mi a technikája?

N.G.: Nem csak technika kérdése. Lucian Freuddal kevés interjú készült, de egyszer beszélt erről. Az ő képei nagyon sűrűek. Olyasmit mondott, hogy amikor egy adott képet fest, akkor csak arra az egyre koncentrál, nem készít közben párhuzamosan mást, nem is foglalkoztatja más. És így olyan, mintha egész életében azt az egyet festené.  Ez számomra átvezet egy másik fontos gondolathoz, a jelenléthez, a jelenben éléshez, a teljes koncentráltsághoz. Ez a figyelem-összpontosítás az, ami besűríthet egy képet annyira, amennyire csak kell. Ami a technikát illeti, azt is szeretem, ha egy kép mást mutat közelről és mást távolról. Mások képeiben is szeretem, ha megvan ez a különbség a két nézőpontból: messziről részletgazdag, aprólékos, közelről pedig látod, hogy milyen gesztusokkal, és adott esetben mennyire könnyeden rakta fel.

Kiválasztott 2014 100x1650cm olaj,vászon

aP: Beszéljünk még a technikáról egy kicsit – tudod, laikus nézők vagyunk, és szeretnénk tudni, miként kell a festékkel hatásokat elérni. Hogyan dolgozol? Kivetíted a képeket, vagy csak megjegyzed őket, vagy meg sem jegyzed?

N.G.: Mivel most állandóan átfestek, most csak néhány vászon van a műteremben, és újrahasznosítom őket. A régiek közül a kevésbé sikerülteket mostanában átfestem. Nem vetítek.  Előre kitalálom, mit akarok. A méretet is ki kell dönteni előre, és rendszerint jól választom meg a témához a méretet. A kompozíció nagyjából megvan a fejemben. És akkor vagy szabadkézzel csinálom meg, vagy klasszikus módszerrel bekockázom a felületet. Ahogy a freskókat is készítették. Ha egészen pontosan tudom, mit szeretnék látni a végén, akkor azt is tudom, hol lesznek a hangsúlyok – merthogy annak megfelelően kell megfesteni –, és azt is ki kell találni, mit milyen sorrendben festek meg, a hatás érdekében. És akkor utána már csak meg kell csinálni.

 

 Nyestek újratöltve 2014 120x180cm olaj, vászon

aP: Néhol a kompozícióba belehelyezel valami oda nem illőt, azaz fogalmilag talán odaillőt, de olyan valamit, ami kimozdítja, felkavarja. De közben mégsem úgy hat, mintha „rátét” volna.

N.G.:  Hogyha leesne a képről, vagy nem illene oda, akkor át kell festeni, mert valami nem működik.

aP: Néhol az állatokat rendezed szokatlan alakzatba: a bárányok, kutyák, lovak, tehenek, mintha viharban kavarognának.

N.G.: Ez DNS dupla spirál. Láttam egy ilyen molekula-ábrát, ami nagyon megtetszett, és az alapján festettem, de ez még nincs kész.... Nem elég sűrű. Szeretnék közelieket, meg szeretnék még tárgyakat is rá. Amúgy ez az emelkedés-motívum is az extrémsportos képekből jött.  Ennek a története úgy volt, hogy sokáig nem akartam tájat, illetve a tájat néző embereket festeni, mert számomra Caspar David Friedrich nagyon fontos művész, és nem akartam, hogy rá asszociáljanak. Aztán mégis elkezdtem olyasmit festeni, mert ez jó módszer arra, hogy el is felejtsem. Akkor lettek a tájban fekvős képek, aztán a tájba belezuhanó figurák, és ezután a tájból elemelkedő, elrepülő figurák. De ez a sci-fikben is előfordul, hogy állatok elrepülnek, elszállnak a közegükből.

aP: Ezek mini drámák, hiszen itt élőlényekről van szó.

N.G.:  Érdekes tapasztalat volt az állatos képeknél, hogy az emberek mennyire érzékenyen regálnak arra, ha állatokkal találkoznak. Én pedig a képekkel szeretném azt mondani nekik: együttérzőknek kell lennünk, egymás iránt, de minden élőlény iránt is. Az állatos képekkel ez az üzenet egyértelműen átmegy.

  

Double Spiral  2014-15  olaj, vászon 200x100cm

aP: Amikor Zimbabwéban egy amerikai fogorvos és hobbivadász lelőtte Cecilt, a különleges és ritka oroszlánt, akkor sokan cikkeztek arról, hogy miközben megrendülünk Cecil pusztulásán, vajon ejtünk-e könnyet a háborúkban, vagy a rendőri brutalitás következtében meghaltakért.

N.G.:  Az állatok esetében az erőszak nem ütközik semmilyen ellenállásba, velük szemben semmilyen gátlás nem működik. A média pedig közelhozta azt az egyedi történetet. A másik embertől viszont mindig tartunk, ott ellenállás van. A „másik” veszélyes: veszélyt jelent a kultúrája, a jelenléte. Ezért aztán az együttérzés is nehezebb. Ez oldódik akkor, ha személyesen találkozunk vele. Ha van személyes kapcsolat, akkor lehet elfogadás is. De akkor is a másik szemébe kell nézni. Ha – szó szerint – több szembenézés volna, akkor kevesebb félelem volna.

aP: Ha már a tekintetet hozod szóba, akkor hadd kérdezzek rá a síró bagolyra az egyik festményen. Ez a tekintet nagyon erős.

N.G.:  Az apám elmesélte, hogy amikor a nagyapám levágta a birkákat, akkor előfordult, hogy előtte a birka sírt. Szerettem volna síró állatot festeni. Volt síró hal, és lett síró bagoly. Birka nem. 

aP: Nekem eszembe juttatta a klónozott lényeket is – nem érdekelt ez az összefüggés?

N.G.:  Ez nem foglalkoztatott.

aP: Az állatokat nem szoktuk egyéníteni. Ha csak nem kötődünk nagyon egy-egy állathoz, a birkák, baglyok, halak, madarak „tömegállatok”.  Nem lesz történetük, személyiségük.

N.G.:  Ezek a szemek annyira vonzottak, hogy muszáj volt megfesteni. Nagyon sokszor egy vizuális inger indítja a folyamatot. De egy ilyen „hívóinger” alapján csak akkor festek meg valamit, ha illik a kialakított koncepcióba.

Birka hosszú nyelvvel 2015 60x80cm olaj,vászon

aP: Az állatos sorozatból, azaz ebből a koncepcióból tervezel kiállítást?

N.G.:  Most már jó volna kiállítani, mert elég kép van – és van egy konkrét kiállítási tervem is. Mondhatjuk, hogy kész van az anyag. Régen nem így ment, felkértek egy kiállításra és megfestettem rá az anyagot. Így előfordult, hogy nem is lett igazán jó.  Úgy érzem, hogy ez az anyag viszont most elég komplex, és mindenestül összeállt, címmel együtt.

aP: Tehát adsz címeket?

N.G.:  Felteszem a képeket a blogra, adok nekik címet is. Elég sok visszajelzés, reakció is érkezik, és végre én is egyben látom a képeket – ki is eshet, ami nem elég jó. Muszáj egyben látnom, sok a nagy kép közöttük, és nem tudom mindig kipakolni őket a műteremben.

aP: Egy kiállításhoz helyszín kell. Neked most nincs galeristád – régebben volt.

N.G.:  Szalóky Károly galériájához tartoztam valamiképp. A Főiskola után, viszonylag hamar kerültem oda, amikor megnyertem a Strabag Festészeti Díjat. És volt is ott jó pár kiállítás, bár nem voltam a galéria állandó művésze. Most nincs galeristám, szerettem volna, hogy legyen, de egy ideje már nem forszírozom. Most a festészet nem is különösebben divatos. Mielőtt a válság visszavetette volna a piacot, nekem a műteremből való eladás folyamatosan ment. Utána megszakadt. Akik gyűjtöttek, azok részben leálltak, kivárnak, vagy eltűntek.

aP: És most te is kivársz?

N.G.:  Megpróbálok minimálisan foglalkozni azzal, hogy most lesz-e eladás, vagy nem. Nem akarok ezen pörögni. A festésre koncentrálok, menedzselésben és kommunikációban nem vagyok annyira jó.


Érzékeny pont 100x100cm 2014 olaj,vászon

aP:  Említetted a divatosság kérdését: úgy látom, hogy miközben nem „trendi” a festészet, sokan művelnek nagyon izgalmas, érvényes festészetet. Mindenkinek nehéz a helyzet?

N.G.:  Természetesen beszélek festőkkel, a barátaimmal, és látom, hogy mit csinálnak, mi foglalkoztatja őket. Mindenki egyéni módon oldja meg, hogyan tud dolgozni. Azt is tudom, hogy sokan abbahagyták. Akinek nincs szerződése egyetlen galériával sem, azok közül többen kiszálltak, felszámolták a műtermüket, elköltöztek. Átalakulásban van minden, tágabban maga a kultúra is. Nem tudom, hogy az elitkultúra egyáltalán meddig lesz fenntartható.

aP: Be kell csuknunk a boltot?

N.G.:  Aki erre született, valahogy megtalálja az alkalmazási területet, vagy megmarad egy szűk műhelymunkában, de a társadalom nem fogja eltartani. Ideális esetben eltartaná. Merthogy szerintem minden ember számára egy olyan minőségű élet volna jó, amit a művészet mutat. Átgondoltság, reflektáltság, önépítés, kreativitás – ez nagyon sok területen  megvalósulhat. Ez lenne a jövő mindenki számára, nem a puszta létfenntartás, a materializmus.

Szerző: Nagy Gergely
Cimkék: kortárs művészet, festészet, interjú,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Migrációs festészet

Cseke Szilárd nem tud szabadulni sem a ventillátoroktól, sem a migrációs témától. Megkérdeztük, őt mi hajtja - interjú.

Zsír. Hecker és Barakonyi még egy napig

Most aztán tényleg tessék sietni: egy napig még látható a két művész kiállítása. Sose jutott eszükbe együtt kiállítani, mégis elképesztő módon passzol a két gondolkodás. Vagy mégse annyira?

„Nem tartom magam színfestőnek” - Interjú Gál Andrással

"Nem tudom elképzelni, hogy ezen a stratégián változtatni lehetne" - mondja Gál András a radikális festészethez való viszonyáról. Az artPortal a róla szóló kötet megjelenése előtt kérdezte: miért nem?