Ez a kiállítás nem az ideológiák, hanem a személyes gyakorlatok és viszonyulások felől nézi térségünk alapkérdését: a nackót. Egy hétig még látható. És nem kéne kihagyni.

A mi nackónk. Privát nacionalizmus, Pécs, m21

Ez a kiállítás nem az ideológiák, hanem a személyes gyakorlatok és viszonyulások felől nézi térségünk alapkérdését: a nackót. Egy hétig még látható. És nem kéne kihagyni.

2014-06-08

Pécs, Zsolnay Negyed, m21 galéria, június 15-ig.

Öt ország hét városában volt, van, illetve lesz kiállítás a Privát nacionalizmus Projekt keretében, amelyet a pécsi Közelítés Művészeti Egyesület kezdeményezett. Prága, Kassa, Pécs volt, illetve van eddig, és jön még Drezda, Krakkó, Berlin és Debrecen. Botrányokról nem tudunk beszámolni – szerencsére. Egyedül Dalibor Bača, Csehországban élő szlovák művész munkája verte ki a biztosítékot Kassán (az ottani kurátorok Németh Ilona és Juhász R. József voltak), de nem a szlovák közönség háborodott fel, hanem a szlovákiai cseh kisebbség egyik egyesülete. Fel is jelentették a művészt és a kiállítást.  Bača egy csehszlovák – azaz már használaton kívüli jelképnek számító – zászlót helyezett a padlóra, a belépő eldönthette, átlépi, keresztülsétál rajta vagy kikerüli. Az egykori szövetségi állam zászlaja megegyezik a mai cseh zászlóval, erre rágtak be a feljelentők, s most éppen nemzetek közötti, diplomáciai szinten zajlik az ügy, és ki tudja, hol áll meg.  

Kis Varsó: The Battle of Inner Truth - egy térbe összehordott magyar szobrok (képek: artPortal
és Tóth Viktória) 

Nos, Pécsen egyelőre nincs ügy, nem is lehet ilyesmire számítani – Márta István, a Zsolnay Negyed igazgatója meg is jegyezte a sajtónapon, hogy ötven méterrel odébb a negyedben a Nemzeti Összetartozás Napját ünneplik épp. Nem tudni, hogy ez pontosan mit jelent: a különböző, hajmeresztően eltérő kánonok is jól megférnek itt egymás mellett, vagy pedig inkább azt, hogy a Zsolnay igyekszik lavírozni. De hát már csak ilyenek vagyunk itt, a projekt déli csücskén, örökösen lavírozni kell. Déli csücsök, merthogy az öt országot érintő kiállítás nem utazótárlat. Mindenhol más anyag szerepel, az adott térséghez, az adott társadalmi kontextushoz igazítva. A magyar válogatásban az ex-jugoszláv országokból érkező, de román, albán, török, ciprusi anyag is feltűnik – szerencsére. Ugyanis így máris a kérdések sűrűjében vagyunk!

Alban Muja: My name is their city - képek albán fiatalokról, akiknek a szülők városneveket adtak

A térségünk egészét áthatja a nacionalizmus, van ahol még el sem csitultak az etnikai konfliktusok, és olyan ország is akad, ahol a hatalmi politika kevergeti ezeket a kártyákat. Például azzal, hogy több tiszteletet követel az egyik nemzetnek a sok közül, de, hogy kitől, mire föl és mihez képest, azt homályban hagyja. Persze semmiképp sem a nacionalizmus XIX. századi értelmezésével van ma dolgunk. Az akkori nemzetkonstrukciók és teremtett mítoszok rendületlenül itt vannak velünk, sőt, részben ezeket éljük, de, mint azt András Edit mondta – aki a debreceni kiállítás és a későbbi zárókonferencia felelőse –, jelző nélküli nacionalizmus ma már nincs is. Forró, offenzív, védekező – sokféle létezik, és egyik ország sem mondhatja  el magáról: semmilyen nacionalizmusa sincs.  S noha az m21-ben világos, az EU problémái, az illúzióvesztés, a gazdasági világválság és a politikai manipulációk turbózták fel errefelé ennyire a takarásban persze mindig ott várakozó nackó erejét, a kiállítás mégsem az ideológiák felől közelít. Sokkal inkább a személyes gyakorlatok felől, és a közösség kérdése felől. A privát így válik a nacionalizmus jelzőjévé.

Tomaš Rafa - részlet egy videódokumentációból a közép-európai szélsőjobbról

A nemzet identitást is jelent?  Mindenki számára? Annak is, aki ki van belőle rekesztve? Tényleg mindenkinek megvan a maga nackója? A náció szemben áll az internációval? A nemzeti a nemzetközivel? Nemzetek tagjai vagyunk,  tankönyvek töltik fejünkbe a tudást (?) a magunk nemzeti közösségéről, meg a környékbeliekről is. Többé-kevésbé mindenki tudja nemzeti himnuszát és bizton felismeri a nemzeti színeket. Mindenki fújja a sztereotípiákat magunkról, de miközben alig valaki azonosítja is magát ezekkel, a szomszédokat már hajlamos sémák szerint megítélni.

Société Réaliste - területi igények, illetve ideiglenes államalakulatok Európában

Mialatt már egy dohánybolt is lehet nemzeti, s a jelző kiüresedését figyelhetjük meg, érdekes módon a nemzeti kultúra még mindig értelmezhető fogalom. De hogy kicsoda is a nemzet, és mi értendő bele ebbe a kultúrába, az folyamatos vita tárgya. A magam részéről például beleértek mindent, ami itt keletkezik, meg azt is, ami nem itt, de ehhez szól hozzá. És csak óvatosan kérdezem: a Műcsarnok emlékezetes és fölöttébb problematikus – mert a kortárs művészet keretei között irreleváns – felvetése, a Mi a magyar?, nem inkább talán az akart lenni, hogy mi a nemzet? És azt már tényleg csak  komolytalan gondolatkísérletként illesztem ide: ha attól kiakadt az MMA első embere, Fekete György, akkor mit szólna, ha látná a pécsi Közelítés Művészeti Egyesület projektjét? Ez a kiállítás – mondanunk sem kell – az ő közintézménnyé avatott privát nacionalizmusához is nagyon erős kommenteket fűz.

Keserue Zsolt: Nemzeti Tankönyv - installáció, amely a szomszédos országok iskolai tankönyveinek
magyar vonatkozásait vizsgálja 

A Varga Rita és Pacsika Márton kurátorok jegyezte kiállítás az egymás mellett élő etnikumok, nemzetek problémáira, interakcióira kérdez rá. És nagyon okosan teszi ezt.  Nem helyezi el semmilyen polcra a nacionalizmust, nem ítélkezik fölötte, hanem igyekszik annak komplexitását bemutatni.

Nemes Csaba: György telep - részlet a videóból, amely egy egykori pécsi bányásztelep hanyatlásának
okait keresi a doku-animáció eszközeivel

Elég terjedelmes az anyag, nehéz kiemelni néhány művet belőle – miközben vannak azért emblematikusak köztük. A Société Réaliste térképe, amely figyelembe veszi az összes európai nemzet területi igényét, és így persze amorf, létezhetetlen Európát mutat be. Kisspál Szabolcs hang-projektje, amely során hazai rádióadókat arra kért, hogy egy adott időpontban, a holokausztra emlékezve, adjanak le egy zsidó éneket.

Kisspál Szabolcs: Hatikvah

Elolvasható és meghallgatható, mire jutott a hazai média szereplőivel. Martin Piaček mini-emlékművei, amelyek – szándékuk szerint – a szlovák történelem kínos pillanatainak állítanak emléket. Keserue Zsoltnak a környékbeli országok tankönyveit összevető vizsgálata: mit és hogyan írnak rólunk?

Martin Piacek művén Hitler és Tiso találkozása

A Gruppo Tökmag áthelyezett óriási tulipán-textilképe, amelyet egy Nógrádban álló, organikus stílben épült, de soha meg nem nyitott, pusztuló épületből emeltek át az m21-be. Alban Muja sorozata, amelyen albán fiatalok láthatók, akiket városokról neveztek el a szüleik. A Kis Varsóé, amely egy rakás hazai emlékmű és szobor összehordása egyetlen közös térbe. Kristina Norman videója egy tallini emlékmű ügyéről, amely az észteknek az elnyomást, az oroszoknak a védelmet szimbolizálja. Tomáš Rafa dokumentumfelvételei a közép-európai szélsőjobbos mozgalmak akcióiról. Sorolhatnánk még: szinte kivétel nélkül fontos művek láthatók Pécsen.

Horváth Tibor: Donation for the Benefit of Democracy - a Berlinben dolgozó magyar művész 
pénzgyűjtőjének részlete 

És az is fontos, hogy éppen itt. Részben, mert a Közelítés régóta izgalmas és tiszteletreméltó munkát végez. Azért is, mert a Zsolnay Negyedbe láthatóan elég nehéz elevenséget, életet vinni, és ez most sikerült. Harmadrészt pedig azért is, mert Baranya és ezen belül Pécs egyáltalán nincs könnyű helyzetben. Városrehabilitáció, lekövezett főtér, végre megvalósult autópálya – ez mind szép és jó. De mi lesz a helyi identitással? Mi tartja meg a város szellemét a válság idején? Az EKF év hullámainak elültével, a gazdasági hanyatlás fenyegető jeleivel, ez a pezsgő egyeteméről, művészeti tradíciójáról és lebilincselő hangulatáról is híres város immár nem odázhatja el, hogy kulturális szempontból is egyértelmű állításokat fogalmazzon meg magáról. És úgy tűnik, nem a Széchenyi tér ideiglenes és óriás lószobra, vagyis az utazó Da Vinci-tárlat lesz az – ott inkább a művészetmarketing találkozik a kényszerrel, hogy történjen már valami.  Igazi kérdésekért és állításokért az m21-be kell menni – a pécsieknek is.

Szerző: Nagy Gergely
Cimkék: kiállítás, kortárs művészet,

Hozzászólások