Nekifutunk, cikksorozatban próbáljuk tisztázni, mi fán terem a social design. Konkrét projektek alapján, szemléleti azonosságokat és izgalmas praxisokat keresve. Első rész: vegyünk egy

A siker a változásban mérhető. Social design I.

Nekifutunk, cikksorozatban próbáljuk tisztázni, mi fán terem a social design. Konkrét projektek alapján, szemléleti azonosságokat és izgalmas praxisokat keresve. Első rész: vegyünk egy receptkönyvet!

2017-01-17

Társadalmilag tudatos. Inklúzív. Open. Öko. Csak pár jelző azok közül, amelyekkel a kortárs design szcénában jelölni lehet, hogy az adott tervező többet kíván létrehozni, mint egy ízlésesen berendezett nappali esztétikus dekorelemeit vagy egy minimalista gardrób következő darabját.

A designelméleti diskurzus hosszú évek óta egyre nagyobb hangsúlyt fektet annak a tételnek a megalapozására, miszerint a design egyik legfőbb feladata megoldások keresése bizonyos közösségek valós problémáira.

Long Night of Museums. Fotó: Marion Borriss / Social Design Cookbook


Mi fán terem a social design?

Egyre inkább felértékelődik a kreatív problémamegoldó technikák – vagy ismertebb néven, design thinking – szerepe nemcsak a szigorúan vett terméktervezés, de egyéb területek (technológia, oktatás stb.), és a szolgáltatás tervezés (service design) munkafolyamatai során is. Ennek ellenére mégis gyakran nehéz helyzetben találjuk magunkat, ha definiálnunk kell, hogy egyes design-metódusokon mit is értünk pontosan.

Hatványozottan igaz ez a social design diszciplínájára, amelyet leginkább a társadalmilag elkötelezett művészet szintén eklektikus műfajával lehetne rokonítani. Tagadhatatlan, hogy ennek definiálása is legalább annyira bonyolult feladat, mint képzőművészeti párjának kereteit meghatározni (hogy a metszeteiket ne is említsük), ugyanakkor világos, hogy a kreatív szcénák diskurzusában megkerülhetetlenek.

Külföldi egyetemeken teljes képzéseket szentelnek a social designnak (például a bécsi Universität für angewandte KunstSocial Design mesterképzése vagy a finn Aalto University design intézeténekCreative Sustainability nevű programja), de nem kell messze menni ahhoz, hogy hazai képviselőket is találjunk, elég a MOME egyes horizontális műhelyeire, azEcoLabra vagy a SocioLabra gondolnunk.

Cloudfactory. MOME, Ecolab. Fotó: cloudfactory.mome.hu 


De mégis, miről szól egy social design tervezési folyamat?

Az a célja, hogy rászoruló csoportoknak tervezzen kifejezetten számukra hasznos termékeket? Vagy inkább a design thinking mint metodólógia megtanítása és alkalmazása egyre több területen? Hátrányos helyzetű emberek integrálása a tervezési és gyártási folyamatba? Vagy a social/inklúzív design inkább egy szemlélet, amelynek köszönhetően például webes felületek és alkalmazások egyre nagyobb számban optimalizálódnak fogyatékkal élők számára? Milyen eszközkészlet áll a social design rendelkezésére, és kik számára elérhető?

Az artPortal social designnal foglalkozó cikksorozata arra tesz kísérletet, hogy  ezeket a kérdéseket szem előtt tartva feltérképezze a műfaj hazai aktorait és tendenciáit, a benne rejlő lehetőségeket, ugyanakkor rávilágítson a kérdéses vagy problematikus aspektusokra is.

Az első részben a definíciós keretek felállításának nehézsége miatt egy megjelenés előtt álló könyvet veszünk szemügyre, aSocial Design Cookbookot.

 

Social design mint politikai cselekvés

Mi foglalhatná jobban össze a social design lényegét, mint egy könyv, amely több mint egy tucatnyi sikeres mozgalmat és projektet megvizsgálva, azok tanulságait levonva receptkönyvként segítené a társadalmi változásokat óhajtó szerveződések munkáját? A kötet, amelyet Bujdosó Attila szerkeszt és Eckhardt Lili jegyez projekt menedzserként, olyan projekteket mutat be, amelyek első pillantásra nagyon széttartónak tűnhetnek, ugyanakkor amelyek alapján a social design mégis behelyezhető egyfajta definíciós keretbe.

Bujdosó szerint ugyanis a social design nem jelent kevesebbet, mint a társadalmi folyamatok tervezhetőségét. Véleménye szerint a sikeres, nemzetközileg elterjedő, társadalmi változást eredményező gyakorlatok között megfigyelhetők bizonyos mintázatok, amelyek arra engednek következtetni, a megfelelő szempontokat figyelem előtt tartva és a lokális kontextust mérlegelve, a formátumokat akár másolni lehet – és érdemes.

Borítóterv: Tóth Lilla. Fotó: socialdesigncookbook.com. 

A kötet18 esettanulmányon alapszik, amelyek közül nem egy magyar kezdeményezésű, vagy legalábbis rendelkezik itthon is meghonosult gyakorlattal. AFortepan vagy ajárókelő.hu például jól ismert magyar innovációk, de a Critical Massnek vagy a Múzeumok Éjszakájának hazai eseménysorozatait sem kell senkinek bemutatni.

A közös ezekben a projektekben az, hogy egy egyszerű ötlet köré épülnek és könnyű csatlakozási lehetőséget kínálnak azok számára, akik a sajátjuknak érzik az adott problémát. Azaz például zavarja őket egy, az utcájukban lévő kátyú. Tele van a padlásuk régi archív fotókkal, amelyek többre érdemesek annál, hogy lomtalanításkor egy konténerben végezzék. Biciklivel közlekednek a városban, de időről időre akadályokba ütköznek a megfelelő infrastruktúra hiánya miatt – satöbbi.

Bujdosó elmondása szerint a social design ilyen értelemben politikai vállalás is: gyakran olyan problémákra keres választ, amelyeket önkormányzati feladat lenne orvosolni, de a valóság azt bizonyítja, hogy csak az állampolgárok önszerveződése segítségével születhet megoldás. Ennek szellemében mindenki saját tudása szerint járul hozzá a közös sikerhez: szervezéssel, szaktudással, egy bejelentéssel vagy pusztán a jelenléttel – a lényeg, hogy a jutalom (szinte) sosem pénzbeli, hiszen a változtatni akarás szándéka a motiváció, és a siker is a változásban mérhető. Ezek a projektek Bujdosó szerint arra alkalmasak, hogy “hidat teremtsenek a cselekvéshez” és “lehetőséget biztosítsanak arra, hogy az állampolgárok tudását vissza lehessen adni a közösségnek.”

Pechakucha night. Fotó: Vukoszávlyev Zorán  / Social Design Cookbook


Az együttműködés receptje

A Social Design Cookbook erőssége, hogy nem áll meg a jó gyakorlatok összegyűjtésénél és bemutatásánál, hanem egy közös szempontrendszer, a Social Design Canvas segítségével elemeire bontja ezeket a projekteket, és megvizsgálja, mitől működőképesek, nem mellesleg pedig: hogyan lehet ezeket a formátumokat adaptálni.

A vászonra azt gyűjti össze, hogy kik és mivel járulnak hozzá a projekt sikeréhez, milyen motivációk vezérlik a különböző résztvevőket, mi által válik lehetővé számukra a részvétel, milyen szabályok szerint szerveződik a projekt és milyen eszközök szükségesek a megvalósításhoz.

Ha ezek az információk összegyűltek, onnantól kezdve bárkinek könnyen hozzáférhetővé válik az a tudás, amellyel egy ilyen projekt sikerre vihető. És hogy mi az oka annak, hogy javasoltabb másolni, mint valami totálisan újba belefogni? Bujdosó szerint egyrészt az eszközkészlet birtokában könnyebb nekiállni a szervezésnek, másrészt a tudat, hogy máshol másoknak ugyanez már sikerült, szintén motiváló erőként hathat: ha nekik ment, nekünk miért ne menne?

Fontos hangsúlyozni, hogy egy az egyben lemásolás helyett érdemes olykor az adaptáláshoz vagy a továbbgondoláshoz folyamodni. Jó példa erre a Critical Mass sikerén felbuzdulva létrejövő Rehab Critical Mass, amely a már jól ismert formátumot egy specifikusabb célkitűzéssel tudta újra aktualizálni, a felvonuláshoz új ügyet szolgáltatott úgy, hogy közben az alapvető szervezési komponensek változatlanok maradtak.

A Néprajzi Múzeum Menekültmese című múzeumpedagógia programjának elemzése a Social Design Canvas-szal.
Fotó: Bujdosó Attila

A Social Design Cookbook kiváló áttekintése a nemzetközi társadalmi változásokat elősegítő mozgalmaknak, és remek inspirációs forrásként szolgálhat bárki számára, aki valaha eszköztelennek érezte magát olyan ügyek megoldásában, amelyek őt és környezetét érintették.

A kötettel szemben egyetlen dolgot lehet felemlegetni, mégpedig azt, hogy megközelítése talán túlzottan is optimista: nem esik szó ugyanis olyan esetekről, ahol a bizonyítottan jó gyakorlat lemásolása valamilyen oknál fogva mégsem vált sikeressé. Az ezzel kapcsolatos hiányérzetet nem a pesszimizmus, sokkal inkább az a meggyőződés motiválja, hogy a hibákból (pláne másokéiból) való okulás az egyik legbiztonságosabb és legtanulságosabb fejlődési lehetőség. Emellett a kép úgy lehetne igazán teljes, ha hosszútávon a hozzáférés kérdése is megoldódna, azaz bármilyen, jelen pillanatban eszköztelen csoport szembesülhetne azzal, hogy innovatív ötletek és együttműködés segítségével elérhető változás akkor is, ha ehhez nem társul politikai akarat.

A könyv várhatóan 2017 nyarán jelenik meg, az ingyenes első fejezet a honlapról már letölthető.

Szerző: Sárai Vanda
Cimkék: társadalom, kollektíva, public space, elmélet, design,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Mi van a posztszocin túl? – V4 design az Iparművészetiben

Ha V4, akkor a közös tradíciók hangsúlyozása. Ez adja az Iparművészetiben látható kiállítás vezérfonalát is - de nem kellene-e már szögre akasztani a magunkra húzott, egzotikus posztszoci uniformist?

Konkrét. A Fotózás és aktivizmus csoport az FKSE-ben

Még látható az FKSE Stúdió Galériájában egy válogatás a Fotózás és aktivizmus-kurzus fotóiból. A képek között hajléktalan emberek által, illetve róluk készült munkák is vannak. Böcskei Balázs írása.

Egy jószándékú félreértés: a designtermék és a hajléktalanság problémája

A terMINI design projekt, egy végzős művészhallgató terve nagy feltűnést keltett a sajtóban. A hajléktalanok számára kitalált, hordozható fekhely azonban sok problémát invokál. Misetics Bálint írása.