Nem mindennapi karrier előtt áll Balogh Zsolt – azaz már bőven „rajta is van a pályán”. A 2012-es londoni olimpia emlékezetes nyitó-showjának pazar videóit tervezte és készítette, legutóbb pedig a Victoria and Albert Museum nagy David Bowie-kiállításának mozgóképes és hang-installációit (a David Bowie Is című tárlat augusztus 13-ig volt látható). A dokumentumok válogatásától, a szerkesztéstől a megvalósításig mindent ő készített, Bowie legnagyobb megelégedésére. De hogyan jutott el egyáltalán ezekig a feladatokig? Az artPortal Balogh Zsolttal beszélgetett.
artPortal: Miért mentél eredetileg Londonba? S mennyie volt egyenes utad a nagy megbízásokig?
Balogh Zsolt (B.Zs.): Az akkori barátnőmet követve költöztem Londonba 2004-ben. Csak egy-két évet terveztem az Egyesült Királyságban tölteni. Kezdetben egy építészeti látványtervező stúdióban készítettem CGI animációkat, ami eleinte izgalmas volt, de hamarosan elővett a kalandvágy, és nagyobb léptékű film-projektekben szerettem volna dolgozni. A Soho teli van filmes cégekkel, úgy éreztem nekem is ott a helyem. 2007-ben jelentkeztem a NFTS (National Film and Television School) VFX/SFX szakára , ahol a hagyományos film trükk technikákat (pirotechnika, prosthetics, modell készítés, stb.) és a digitális effekteket egyaránt oktatták. Először csak a digitális technikák érdekeltek, úgy az első autó felrobbantásáig – ilyeneket is tanultunk -, de aztán viszonylag hamar ráéreztem a technikák keverésének előnyeire és örömeire. A Cannes-t is megjárt vizsgafilmünket, amiben VFX supervisor voltam, ebben a szellemben készítettük. Virtuóz keveréke lett a 3D, 2.5D és hagyományos (in-camera) effekt technikáknak.
Mit csináltál diploma után?
B.Zs.: Mire 2010-ben lediplomáztam, rájöttem, hogy semmi kedvem a korábban áhított Soho-beli stúdióknak dolgozni, ezeket – az ott eltöltött gyakorlatok nyomán – sokkal inkább lélektelen vizuális effekt-termelő gyárakként láttam, ahol az egyéni teljesítmény és kreativitás nagyon erősen korlátozott. A filmek értékével – amely már akkor sem volt arányban a ráfordított elképesztő mennyiségű energiával és idővel – sem tudtam azonosulni. Kisebb és izgalmasabb cégeknek, szervezeteknek kezdtem el szabadúszóként dolgozni, ahol a sokkal kisebb költségvetés és kevesebb idő miatt nagyobb teret nyert a kreativitás és az egyéni stílus. És a munka nagyságrendekkel több örömet is nyújtott.
Mi volt a te szereped a Victoria & Albert Museum Bowie-kiállításában?
B.Zs.: 2011-ben kezdtem el dolgozni a 59 Productions-nél, ami akkor központi iroda nélkül működő, különlegesen tehetséges kreatív igazgatókból, video designerekből és animátorokból álló cég volt. Fő profil a színházi előadásokhoz és operákhoz készített vetített animált hátterek tervezése, gyártása és futtatása volt. Velük együtt dolgozva készítettem háttereket a Les Miserables World Tour, a War Horse (2011, NYC Metropolitan Opera– a szerk.), az Enchanted Island (2012, NYC Metropolitan Opera – a szerk.) előadásaihoz animátorként. Ezekkel az előadásokkal párhuzamosan más, inkább vagy kevésbé izgalmas reklámokon, a műfaj határait feszegető interaktív színházi előadásokon és türelempróbáló, általános iskolásokkal forgatott animációs filmeken dolgoztam. Majd a 59 productions felkért, hogy dolgozzak velük és Danny Boyle-al a 2012-es Londoni Nyári Olimpia nyitórendezvényén mint lead animator, amire persze lelkesen vállalkoztam. A feladatom egy, a stadion közepén álló óriás díszlet házra vetített hét perces animáció megtervezése és elkészítése volt, amit a megnyitón világszerte egymilliárd néző látott. A projekt során hetente prezentáltam Danny Boyle-nak a rendezvény rendezőjének a legfrissebb animációkat, amit többnyire lelkesedéssel fogadott, ami jó hír volt, mert állítólag goromba tud lenni azokkal, akiknek nincsen megelégedve a munkájával. Hatalmas élmény, de elképesztően kemény munka volt ez az egész. Az utolsó egy hónapot lényegében a stratfordi stadion földalatti bunkerjében dolgozva töltöttük, hogy elejét vegyük bármilyen vizuális anyag kiszivárgásának, ebben az esetben újra kellett volna kezdeni a munkát. A hatalmas sikerű megnyitót követve 2012 utolsó hónapjaiban kért fel a 59 productions a Victoria&Albert múzeum ‘David Bowie is…’ című kiállításán a video installációk megtervezésére. Odáig azt hittem, hogy olimpiai megnyitó tervezésnél izgalmasabb és nagyobb kihívásokkal járó feladatot nehéz lesz találni. A négy, a kiállításra készített installáció közül a legérdekesebb a Bowie fiatalkori gondolatait, inspirációit és élményeit bemutató szoba lett, aminek összes falát és felületét video vetítéssel fedtük be. Ennek az installációnak az elkészítéséhez először végighallgattam szinte az összes fellelhető, vele készített interjút, majd ezekből összeállítottam egy hangjátékot, ami az animáció gerincét alkotta. Erre a hanganyagra terveztem a DBA-től (David Bowie Archive) és a V&A-tól lekért eredeti anyagokból egy ötperces video utazást, érintve az önmagáról alkotott képeit, kedvenc könyveit, az őt inspiráló színészeket és zenészeket, a pantomim-előadói múltját, az őrülettől való félelmét, a hírnév iránti vágyát, útját a szürke külvárosból indulva a neonfényes Sohoig, ahol karrierje elkezdődött. A kiállításon látható még három másik installációm, az egyik Bowie soha el nem készült Diamond Dogs című filmjének animált intrója, egy a dalszöveg írói technikáját illusztrálja, egy pedig korának kiemelkedő előadóit mutatja be lebegő kockák csoportjára vetítve.
Találkoztál David Bowie-val, vagy kaptál visszajelzést tőle a munkádra vonatkozóan?
B.Zs.: David Bowie hivatalosan teljesen elzárkózott a kiállítástól. Olyannyira, hogy sokak nagy csalódására a megnyitón sem volt jelen. A kiállítást megnyitó V&A-igazgató, mivel aznap mindenki Bowie jelenlétét firtatta, azzal kezdte a megnyitó beszédét, hogy bejelentse, nincs itt. Az animációimat a menedzseren keresztül egy alkalommal egyeztettük David Bowie-val, mivel abban sok alkotása, illetve alkotásainak különböző keveréke, kollázsa helyet kapott, sokszor az eredeti műveket elég szabadon értelmezve. Úgy éretem, hogy ez David Bowie esetében, aki a személyes mítoszok gyártásában mindig jeleskedett, nem lesz probléma. Nem is lett, a menedzsere értesített minket, hogy nagyon tetszik neki, csak így tovább. Tizenhat hetet dolgoztam a kiállítás video anyagain.
Mik voltak szempontjaid az installációk tervezésekor?
B.Zs.: A kiállítás összes installációjának, de különösképpen David Bowie gyerekszobájának tervezésekor az volt a célom, hogy legalább két embernek tessen a végeredmény: Bowie-nak és nekem. Így a „Mit tenne Bowie ebben a helyzetben?” kérdés – a What would Jesus do? után szabadon -, gyakran felmerült. Olyannyira, hogy néhány tervezéssel töltött hét után kezdtem úgy érezni, hogy Bowie fejét viselem a nyakamon. Kicsit mint a John Malkovich menet című film szereplői, csak nekem még belepőt sem kellett vásárolnom. A vetítésnek az a fajtája, amit a kiállításon és előtte az olimpia megnyitóján is használtunk, teljesen újszerű, bár kicsit hasonlít a népszerű video mappinghez, amikor épületek homlokzatát borítják be. A video mapping nagyon izgalmas új műfajnak ígérkezett néhány évvel ezelőtt, de mostanra sajnos leggyakrabban nagyon kiszámítható, önmagát és néhány optikai illúziót ismételgető gyakorlattá alacsonyult. Próbálom az öncélú 3D trükkök számát minimálisra csökkenteni, helyette pedig a tartalomra és a történetvezetésre koncentrálni, erős, de nem hatásvadász designba csomagolva mindezt. Persze mindig vannak vicces optikai trükkök, de a cél az, hogy ezek mindig valamilyen formában illeszkedjenek a történetbe és azt előbbre mozdítsák. Bowie gyerekszobájának tervezésekor a kollázs technika alkalmazása kézenfekvő választásnak tűnt. De egyrészt egy ilyen kollázs nagyon fárasztó a nézőnek, másrészt problémát okozott, hogy – nem meglepő módon – minden egyes újságkivágást, fotót, vagy textil darabot külön kellett megvásároltatni a V&A munkatársaival, ami jelentősen lelassította a folyamatot és gigászi egyeztetésekkel is járt.
Bowie melyik arca, melyik korszaka áll hozzád a legközelebb? A Ziggy Stardust? A Thin White Duke, a belrini időszak?
B.Zs.: Mielőtt a kiállítás anyagán kezdtem el dolgozni, nem nagyon ismertem Bowie-t, és most is elsősorban a fiatal éveiről tudok legtöbbet. De az idős Bowie legalább ennyire érdekes, hisz új képet kapunk róla: önironikus, életkorával és hírnevével tökéletesen tisztában lévő karakter látszik kirajzolódni az új számok szövegeiből és az azokhoz készített videókból. Legújabb kedvencem a The Stars (Are Out Tonight) videó elején, feleségével a közértben vásároló Bowie. . Bowie-t a rock’n’rollon keresztül rengeteg minden inspirálta, a burleszk, a pantomim, a buddhizmus, a filmesztétika, az amerikai és európai kortárs irodalom, a japán haute couture, és ezek többsége legalább annyira fontos volt, mint a zenei hatások. A 70-es évek legelejétől építi Bowie nagyszabású vizuális univerzumait: koncept albumok, koncertek, látványelemek, öltözékek, stb., és ezek legnagyobb erőssége a különböző egymáshoz nem illő elemek összeolvasztása, úgy hogy sokszor az egyes elemek „rossz” mivolta mégis végül valamilyen fantasztikus eredményhez vezet. A kiállítás dizájnjához ezért is választottam digitális kollázs technikát, ez hasonló módon megengedő a maga nagyon sajátságos módján.
A cikk lejjebb folytatódik.