A Berlinben élő és dolgozó Németh Hajnallal Budapesten kezdtünk beszélgetni, a Trafó Galériában megvalósult Fehér dal – többek között című kiállítása körül. A megnyitón nagy szerepet kapott a populáris zene, mint ahogy a kiállításon szereplő munkák is erősen kötődnek a popkultúrához, annak zenéjéhez és ikonográfiájához.
Imagine War, 2017, Trafó, Budapest. Fotó: Németh Hajnal
Az interjú első részében szó volt arról, miért érdekli Németh Hajnalt a zene, illetve a populáris muzsika szövegvilága, miért és milyen módszerrel írja át az emblematikus slágerszövegeket. Valamint, hogy a teljesen színházszerű, musicalszerű, szcenírozott munkáit, mint amilyen a most Budapesten is bemutatott Munkadal (2016), miért és hogyan készíti. Itt hagytuk abba:
„Az első és az utolsó dalt (Work Song és Absolution) mi írtuk Brian Ledwidge Flynn zeneszerzővel közösen, azok nem idézetek. Ezek erős keretet adnak a műnek, bennük van a lényeg: a Work Song maga a munkadal, egyfajta „himnusz”, az Absolution pedig a munka alóli feloldozásra utal. A két szöveg egy tükrözött vers, ezentúl a két zenei kompozíció is egyfajta tükrözéssel íródott. A többi elhangzó dal pedig mind idézet: tudatosan olyanokat választottam, amelyek mindamellet, hogy könnyen emészthetőek, szükségesek voltak az adott jelenet üzenetének átviteléhez. A jelenetek között van egy narratíva, egy irány: eljutunk valahonnan valahová. Az idézetek és az átírt dalszövegek erre segítenek rá.”
aP: A Munkadalban egy-két ismert sláger mellett hallhatunk idézeteket például Thoreau Waldenjéből, vagy a Velvet Underground énekesnője, Nico önéletrajzából is. Mindezek dekódolásában egy szövegkönyv lehet a látogató segítségére. Mely jeleneteket emelnéd ki a Munkadalból, amelyeket különösen aktuálisnak tartasz ma?
Németh Hajnal (N.H.): A számomra egyik legfontosabb számban például csak egyetlen egy szót cseréltem ki. Ez Stevie Wondertől a Pastime Paradise, amit az újságíró szerepére jelentkező lány énekel, miután felsorolja különböző hírügynökségek nevét. Két része van a dalnak: az első arról szól, hogy egy „múltbeli paradicsomban” élünk (living in a pastime paradise), a szerző számára ez a negatív, és a „jövőbeli paradicsom” (future paradise) pedig a pozitív vízió. Felmerült bennem, hogy vajon a jövő helyett miért nem a jelenről szól a dal. Végül csak az utolsó sorban cserélem ki az időre vonatkozó jelzőt. Nem véletlen, hogy a jelenetben ezt a dalt az újságíró énekli, aki a jelennel, az aktuálissal foglalkozik és tulajdonképpen ebből profitál.
Munkadal – az idő múlásával, 2016, videostill, kamera: Imreh István
Egy másik érdekes példa a Rolling Stones As Tears Go By című száma, ami eredetileg As Time Goes By-ként íródott, de a zenekar menedzsere megváltoztatta a címét. Érdekes, hogy ez a dal, ami talán arról szól, hogy az élet céljává vált sikerből és az anyagi biztonságból nem feltétlenül következik a boldogság, az együttes korai számai közé tartozik. Elgondolkodtatott, hogy ezt az élethelyzetet hogyan képzelték el ezek az emberek fiatalon. A musicalben a dalt előadó férfi az ügyvezető igazgató szerepére jelentkezik, a dal címét pedig visszaírtam, mert szerintem az eredeti sokkal erősebb.
aP: Munkáidban markánsan megjelenik a populáris kultúra hatása, azon belül is nagyon sokszor nyúlsz vissza a 60-as, 70-es évekhez. Ebben a döntésben már van egyfajta politikai állásfoglalás is, hiszen ezek a dalok általában erősen társadalomkritikusak. Mi érdekel ebben a korszakban? Van benne olyasmi, amit a kortárs könnyűzenében nem találsz meg?
N.H.: Lehet, hogy az aktuális zenék közt is találnék olyat, ami megfog, de nem nagyon foglalkozom kortárs popzenével. Az a bajom, hogy a mai zenékből kevésbé jön át számomra az előadó személyisége, mint a 60-70-es években, amikor tényleg egyéni, gondolkodó előadók voltak. Akkoriban a dalszövegeknek is fontos mondanivalójuk volt, persze ez az egész korszellemnek is köszönhető. Mintha a „lényeget” akkor mondták volna ki a dalszerzők és azóta csak feldolgozások, ismétlések és különböző utánérzések születnének.
Persze simán lehet, hogy tévedek, és ez egy személyes nosztalgiából ered, hiszen a 70-es évek a gyerekkoromat jelentik. Elképzelhető, hogy egyszerűen csak leragadtam ezeknél a daloknál. Mégis azt érzem, hogy akkor olyan, egyszerű és mégis erősen társadalomkritikus művek születtek, amelyek emellett zeneileg is izgalmasak voltak és érezni lehetett bennük a változás energiáit.
Németh Hajnal. Fotó: Kerekes Zoltán
aP: Visszatérve a szöveghasználathoz: a Hamis vallomás kicsit eltér a többi munkádtól, hiszen itt egy teljesen más jellegű szövegeket emelsz be Erdély Miklós 1979-es Verziójára reflektálva. Egy beszélgetésben említed, hogy eredetileg egy jelenkori koncepciós pert szerettél volna feldolgozni. Miért esett a választásod a tiszaeszlári peranyagra?
N.H.: Eredetileg a hazugság egyéni és társadalmi szinten történő érvényesülése érdekelt, ehhez kerestem egy valós kerettörténetet. Azt hiszem, a Hamis vallomás volt az egyetlen konkrét történelmi eseményt feldolgozó művem. Erdély Miklós Verziója már az egyetemen is nagyon megfogott, de nem gondoltam akkor, hogy valaha feldolgozom a film alapjelenetét és dialógusait. Aztán, ahogy elkezdtem különféle (irodalmi) idézetekkel foglalkozni – pl. A vesztesnél is használok mondattöredékeket Konrád György: A cinkos című művéből – fokozatosan kialakult egy elképzelés, hogyan használhatnám dalszövegekben ezeket a dialógusukat a Verzióból. Miután megtaláltam Eötvös Károly könyvét (A nagy per, 1904), amire a film is épít, már szabadabban nyúltam vissza az eredeti vallomás szöveghez. Azt gondolom, hogy az áthelyezés mozdulata – amikor idézeteket valahonnan kiveszek és áthelyezek – az egyik legfontosabb módszer a munkámban. Valamit a környezetéből kivenni és áttenni egy másikba – ez érdekel. Ez nem kisajátítás azonban, hanem feldolgozás: a forrást minden esetben megnevezem.
Hamis vallomás – a Verzió verziója, 2012, kamera: Imreh István
A továbbiakban egyrészt az volt a célom, hogy a vallomás szövege egy másik médiumban, zeneileg szólaljon meg, másrészt az is fontos volt, hogy kiragadjam a vallomást az adott történelmi helyzetből, áthelyezzem a jelenbe és ezáltal megszülethessen az az érzet, hogy sajnos ez bárhol, bármikor megtörténhet. Be akartam hozni a munkába a valóság szegmenseit: azt, ami tényleg nagyon egyszerű, konkrét és mégis húsbavágó, mivel önmagában is annyira abszurd. Solymosi Eszter álsírhelyére gondolok, meg a szalagfeliratokra, amiket csendesen fújdogál a szél. Végül Tiszaeszláron nem kellett mást csinálnunk Kékesi Zoltánnal – akivel a projekten belüli fotósorozat közös munkánk – mint dokumentálni a környezetet, mert a helyzet önmagában teátrálisan abszurd volt.
aP: Ebből a munkából is két változat született, miután Berlinben elhangzott egy élő előadás. A Hamis vallomás /2 (2012) Berlinben, a Hamis vallomás /3 (2013) Budapesten készült, eltérő zenei feldolgozással és formai megoldásokkal. Mintha ezzel is rájátszanál az Erdély filmjében megjelenő történet variánsokra. Lényeges a különbség a mű két változata között?
N.H.: Nagyon más a két változat. A németnél teljesen objektív nézőpontból követjük az eseményeket, egy beállításból készült a film. A magyar változatnál két kamerával dolgoztunk, néhol lekövetve a mozgásokat, itt sokkal dinamikusabb a képi világ. Zeneileg a Reinhard Hoffmann által komponált német verzióhoz képest a Halas Dóra féle magyar verzió egy összetettebb és talán személyesebb darab lett. Azt hiszem, hogy ez a fő különbség: az egyik egy eltávolítottabb, általánosabb képet ad, a másik pedig egy nagyon személyes és érzelmileg is telítettebb verzió. Egyiket se szeretem jobban vagy kevésbé, szerintem ez így jó, hogy elkészült kétféle feldolgozás.
aP: Utalva a Verzióra, az újrajátszás újrajátszásaként definiáltad a művet. Mennyire fontos ez a gesztus a munkáidban?
N.H.: Lényeges elem ennél a műnél, bár ha úgy vesszük, tulajdonképpen minden munkámnál „újra van játszva” valami. Egy zeneszám átdolgozása és előadása is egyfajta újrajátszás, ahogy a lemezborítók appropriálása (pl.: Béke verziók, Könnyek, Invertált hősök) is ehhez kapcsolódik. Tágabb értelemben az idézetek használata, fel- és átdolgozása, adaptálása, a különböző variációk mind levezethetők abból, hogy valamit kisebb módosításokkal ugyan, de újra megmutatok, ismétlek.
Hamis Vallomás – 3. verzió, 2013, kamera: Körtési Béla
aP: Sok munkádban figyelhető meg egy személyes vagy éppen konkrét, közérthető kiindulás, amely aztán fokozatosan absztrahálódik és egy univerzálisabb olvasatot eredményez. Ez az én értelmezésemben valahol mindig összefügg az egyén és a hatalom viszonyával. Egy másik interjúban az identitás válságáról beszéltél. Mi érdekel ezekben a dinamikákban?
N.H.: Fontos számomra, hogy többféle rétege is legyen a munkáimnak, több felületet adva ezáltal a megközelítésre. Például a Munkadal esetében mindkét általam írt dalszöveg kissé patetikus, de ez szándékosan ilyen, mivel a pop/rock műfaj valahol mindig közhelyekkel teli. Ezt úgy írnám le, mint egy elsődleges csatornát, ami könnyebben járható és esetleg majd innen lehet eljutni absztraktabb szintekre. A Fehér dal esetében is ez történik: a rasszizmus csontvázához ezen a közérthető dalon átvilágítva vezetett az út. Mindenesetre kell az irónia és az önirónia, nem jó, ha az ember túl komolyan veszi saját magát.
A kérdésedre valóban válaszolva, igen, ezek a munkák mindig valahol az egyén küzdelmeiről szólnak. Az általam érzékelt identitás-válságot az önazonosság problémájának tartom. Hiányzik a felismerés, hogy mennyire fontos önazonosnak lennünk és a világok, amelyekben élünk – a virtuális valóság, a Facebook, a valóságshowk, a sztárkultusz – nem könnyítik meg, hogy eljussunk ehhez a felismeréshez. Vajon miért egyszerűbb egy ideológiát követnünk, mint a saját gondolatainkat? Éppen Hannah Arendt könyveit olvasom: ő is a gondolkodás fontosságát hangsúlyozta a gondolkodás nélküli cselekvéssel szemben.
aP: Milyen munkán dolgozol most?
N.H.: Jelenleg egy gyerekkórusra íródott darabon, ami a németországi szélsőjobboldali szervezetek retorikáit alkalmazza, pontosabban helyesbíti. A szövegkönyv és a kotta már elkészült, Garrett Sholdice zeneszerzővel együttműködésben. Még nem tudom, hol és mikor kerül majd bemutatásra és felvételre a darab, de szeretnék idén ősszel dolgozni rajta.
A cikk lejjebb folytatódik.