A budapesti Ludwig Múzeumban november 3-ig még látható Ősz Gábor Háromszor három című kiállítása, amelyben a képalkotás folyamatát szinte elemeire bontva vizsgálja. Elmélyült, alapos és – mondjuk ki – szenzációs munka Ősz Gáboré. Emelett, a technikai képpel, a fénnyel és a kép keletkezésével foglalkozó alkotó egy médium alapjaira irányuló módszeres vizsgálódása még számtalan tanulsággal is szolgál.
A kiállítás elé írt szöveg így fogalmaz: „Mire alkalmas a kép? Miből áll össze a kép? E két kérdés ugyanolyan fontos, mint a leggyakrabban feltett: mi a kép? Ősz Gábor hosszú évek óta folytatott, módszeres vizsgálataiban a három problémát egyenrangúan és párhuzamosan szemléli; sorozataiban egymással szorosan összefüggő kísérleti helyzeteket hoz létre, amelyekben a képiség jellemzőit kutatja. Kísérletei alapvetően három nagyobb csoportot alkotnak.”
Az artPortal műhelyinterjúja az Amszterdamban élő művésszel, két részben.
Das Fenster, Analóg, színes 16 mm projekció, Kötött méret: 150x 200 cm
Végtelenített, hossza 2 perc
artPortal: A Ludwig Múzeumban látható kiállítást mennyiben érzed a munkáid hiteles keresztmetszetének?
Ősz Gábor (Ő.G.): Retrospektívnek nem nevezném, de ez volt az első olyan kiállítás ahol ennyi projekt megjelenhetett, ezt az anyagot korábban a Belgiumi NETWERK / center for contempopary art mutatta be. A tér adottságai miatt persze a kiállítás mésképpen jelenik meg Budapesten, mint Aalst-ban. Reprezentatív tárlat, sőt rávilágít arra, hogy mindaz amivel több mint két évtizede foglalkozom felfűzhető egyetlen szálra, ezért is választottam a projektek számából kiinduló címet. A jövőben is számokkal szeretném jelezni az azonos gondolatkörben mozgó projekteket, az esetenkénti különböző kombinációk szerint árnyalva a címadást. Így az elmúlt húsz év munkáiból, azokat új művekkel is kiegészítve válogathatok miközben a projektek és munkák közötti szoros kapcsolatot jelezhetem.
A kiállításon a tekintet analizálása tűnt a leghangsúlyosabbnak.
Ő.G.: A látás valójában képalkotás, képekként rögzül, a munkákban ennek az összegzése jelenik meg. Természetszerűleg a látás nyelve is benne van, de ezen keresztül a kép szerepét vizsgálom, hogy miért olyan megkerülhetetlen a kultúrában és a kommunikációban. A kép specifikus helyet foglal el a kommunikáció rendszerében. Hatásos, gyors információközvetítésre ad lehetőséget ami a digitális világban az internettel méginkább felerősödött. Beuys annak idején arról beszélt, hogy mindannyian művészek vagyunk, gyakorlatilag ez az internettel valósult meg teljes mértékben azáltal, hogy bárki bármilyen képet feltölthet. Olyan újfajta kommunikációs rendszer alakult ki, amiben az emberek gyorsan, könnyen kommunikálnak, például a Facebookon. A pár mondatos jelzések mellett a kép a fontosabb. Itt nincs művészeti tartalom, bár lehet. Én is egyre gyakrabban használom a képek és az azokban megjelenő kulturális jelenségek kutatására, mert szinte nincs olyan dolog, amit az interneten ne lehetne megtalálni.
Installáció a Ludwig Múzeumban a Liquid Horizon (Folyékony Horizont) c. képppel:
G / Sangatte, Month St.Martin, France 12.6.2000
exposure time: 10 min 40 sec, camera obscura, black-and-white RC paper, 127×228,7 cm
Míg információink túlnyomó részét vizuális úton szerezzük be, az oktatásban elsatnyult a vizuális nevelés, a képi fordulat korában vizuális analfabéták tömegét termeljük ki.
Ő.G.: Ez a manipuláció veszélyét hordozza magában, de nem újkeletű. Amikor az írás-olvasás még privilégium volt, az embereket képek alapján informálták, ilyenek a középkori üvegablakok is.
Vagy az ikon, amit a szegények bibliájának is neveztek.
Ő.G.: Ezek olyan hatásmechanizmussal bírnak, amit a nyelv nem képes uralni. A látás által gyorsan elsajátított információ azonban az azonnali megértés illúzióját kelti fel. Holott a látásnak is van nyelvezete, kulturális hátteret igényel. A médium adta képességet ki is használják, főleg a reklám, aminek fejlődése felöleli a képzőművészet képi nyelvét.
Mondhatni kannibalizálja.
Ő.G.: Mindent magába tudott fogadni a konceptuális képhasználattól az avantgarde-ig. Ez a kannibalizálás oda vezet, hogy már nem is kell tudni, honnét ered az a bizonyos felhasznált kép, beépült a rendszerbe, az is mindegy, hogy mit reklámoz. Mindehhez az internet teremt lehetőséget, sőt kényszeríti is az embereket, hogy valamilyen formában ezzel foglalkozzanak. Ugyanakkor megkerülhetetlen, hogy a személyiség fejlődésében a látás adott, míg az írás tanulandó. Előbb rajzolunk mint hogy írnánk, korábban kezdünk képekkel foglalkozni. A világ értelmezésben a képeknek van nagyobb szerepe az élet első fázisában. Az ősembernek is volt beszélt nyelve, de a képnek fontos jelentőséget tulajdonítottak.
Mágikusnak tekintették.
Ő.G.: Pontosan. Éppen készülök egy leuveni csoportos kiállításra, ami azt boncolgatja, hogy ismerhette-e az ősember a camera obscura-t, játszhatott-e szerepet a barlangművészet kialakulásában.
Installációs látvány a Ludwig Múzeumban a Das Fenster digitalis projekciójával: HD formátum, színes végtelenitett 4’ 38” terjedelmű, kötött méret: 400x 800 cm, és a Das Fenster kettős analóg 16 mm, színes projekciójával. Kötött méret: kétszer 66,6 x 50 cm
A camera obscura-val illetve a lyukkamerával építészeti összefüggésben foglalkozol elsősorban?
Ő.G.: Úgy gondolom, az építészet az a gondolkodási rendszer, amelyben az ember elválasztotta a külsőt a belsőtől. Ennek kapcsán jöhetett létre az a véletlenszerűség is, hogy egy lyukon bevetülő fénnyel a külvilág képe bekerül a térbe – már Platon is leírta ezt a jelenséget. Az ablakon kitekintve az ember már nem részese annak a tájnak vagy látványnak amit néz, hanem egy leválasztott térből tekint egy másikba. A vizualizálásnak olyan rétegzett módozata jön létre, amelyben a külső tér képe a belsőnek, illetve fordítva. A camera obscura képeim is ezzel a problematikával foglalkoznak, a külső tér képpé válásával, az újabb képek létrehozásával. Az architekturális camera obscura munkáim, elsősorban a Folyékony Horizont és a Prora Project voltak a legkorábbi képeim, amik ezt boncolgatják. A trilógiát Az ablak zárja le, Hitler nyaralójának gigantikus panorámaablaka, ami képpé próbálja alakítani az előtte elterülő látványt. Hitler ablaka nem véletlenül nézett erre a tájra, többről van szó, mint a szép dél-német hegyvidékröl. A középkortól mítikus erőkkel felruházott hegy, az Unterberg, a német mitológia történetét is hordozza. A bajor királyok is kedvelték, a mitológiai történetek szerint Barbarossa Király ebben a hegyben lakozik, és hadseregével az utolsó nagy ütközetre vár, melyben eldől a gonosz és a jó közti küzdelem. Hitler sok hadjáratát itt dolgozta ki, az orosz hadjáratnak egyenesen a Barbarossa hadművelet nevet adta. Hatalmas ablakot épített ide, ő maga is úgy fogalmazott, hogy a ház épült az ablak köré. A 20-as évek óta járt erre a vidékre, itt írta a Mein Kampf-ot is. Kis nyaralót vett itt, majd később ezt építette át gigantikus méretűvé. A hitleri propaganda rezidenciájává vált Berghof, ahol sok európai politikus megfordult. Koepnick tanulmányában (Lutz Koepnick: Framing Attention: Windows on Modern German Culure – a művész megjegyzése.) „viewing machine“-nek nevezi ezt az ablakot, formája hasonlít a mozivászon méretére. A hábori után készült fotók is azt az érzetet keltik, mintha nem is tájat, hanem annak képét néznénk. Ha alaposabban szemügyre vesszük az ablak osztásait, akkor az analóg kép formátuma jelenik meg, igaz nem fekvő állapotban. Ezért a kiállításon az analóg vetítők nem szemben állnak, hanem 45 fokos szögben, és tükör fordítja állóképpé a tájrészleteket. Rengeteg kis filmkockából áll össze az ablak képe, ami arra a szélesvásznú film formátumra hasonlít, amit az 50-es években kezdtek a hollywoodi film kapcsán alkalmazni. A dolgozószoba vagy szalon érdekessége, hogy Hitler egy vetítőt is tervezett a térbe, az ablak bal oldalán egy kárpit helyezkedett el, ami vetítővászont takart, a másik oldalon a lyukak mögött voltak a vetítők. Hitler itt nézte a filmjeit miközben az ablakkal a képpé alakított tájat is behozta a térbe, ezáltal uralma alá próbálja vonni. A hegy mítikus erejét mintegy kisajátította. Sok mítikus vonatkozású elképzelése volt, így ez is fontos tényező.
Mi vonz ennyire a történelmileg terhelt helyszínekben? A Ludwig kiállításán ez erős szálként vonul végig.
Ő.G.: Talán történeti szerepük miatt fajsúlyosabbnak tűnnek. De szám szerint minden gondolatkörhöz három projekt kapcsolódik, és mivel három gondolatkörbe csoportositottam őket, igy jött létre a kiállítás címében is szereplő háromszor három. Ha úgy tetszik, csak három projekt a kilencből, amely egy specifikus történelmi helyzetre utal. De ezekre is azért került sor, mert ezeken a helyszíneken tetten érhető az ablak, a kitekintés, a látvány beépülése az egész architektonikus szerkezetbe. Tehát ezekben a munkában nem elsősorban a történetiség foglalkoztatott, hanem a képi nyelv rendszere, ebbe való beépülése, például hogy hogyan válik képpé a látvány, és / vagy az ablak pedig ezen kép keretévé. A náci propaganda felismerte a kép erejét, nemcsak a nép számára alkalmazta, hanem a führer személyesen is élt a képpé alakítás módszerével. A sztálini diktatúra volt az első, amely felismerte a fotó és a film szerepét, és ezt a politikai mechanizmusba is beépítették, a propaganda részévé vált.
Az interjú II. része hamarosan!
A cikk lejjebb folytatódik.