Mi a teendő, ha másként gondolkodunk: művünk megvalósítása érdekében elfogadhatjuk-e az állam pénzét, ha nem szól bele a műbe? És, ha beleszól, de ellenkező esetben, mondjuk úgy,

Behódolni, hallgatni, ellenállni: mutatók nélkül. Gróf Ferenc kiállításáról

Mi a teendő, ha másként gondolkodunk: művünk megvalósítása érdekében elfogadhatjuk-e az állam pénzét, ha nem szól bele a műbe? És, ha beleszól, de ellenkező esetben, mondjuk úgy, nem éljük túl?

2017-01-10

Gróf Ferenc: Mutató nélkül - B.A. úr X-ben
Kiscelli Múzeum
2016. október 29. – 2017. január 15.

A kiállítás kerülő úton, a múlt, a történelem és egy műalkotás tapasztalatán keresztül juttat el önmagunk, korunk mélyebb, pontosabb megértéséhez. Címével ellentétben, igenis sokféle mutatót ad, perspektívák, kontextusok sokaságát kínálja fel egy műalkotás, Bernáth Aurél Budapest-panorámája, és rajta keresztül mai helyzetünk, világállapotunk értelmezéséhez, megvilágításához. Az egész projekt azonban önreflexiójának tisztasága miatt nehéz helyzet elé állítja értelmezőjét.

A Mutató nélkül - B.A. úr X-ben példaszerűen körüljárt és artikulált munka, nem csak önmagát állítja, hanem nagylelkűen önmaga értelmezését is felkínálja, megfogalmazza. Az önértelmezés pontossága miatt a munkáról szóló írások legnagyobb hányada a kiállítást nem pusztán kísérő, hanem annak szerves részét képező szövegek, tények, értelmezések több-kevesebb mélységű újra-és felmondására szorítkozik. A művel írják le magát a művet. Ez a redundancia azonban bele van kódolva a munka létmódjába.

Gróf Ferenc kiállítása ugyanis nem valamely új, friss művet állít elénk elemzendő tárgyként, hanem egy (újra)olvasás folyamatát. Azt a megértő, kérdő tekintetet, amelyet a művész Bernáth Aurél pannójára vetett.

Az újrarendezett Bernáth-pannó. Kiállítási enteriőr, Kiscelli Múzeum. Fotó: artPortal

Nem kívánom újramondani azokat az információkat, amelyek a művet alkotják, és számos forrásból hozzáférhetők, csak pár momentumot emelnék ki. Bernáth az 1958-as brüsszeli világkiállítás egyébként sikeres magyar szerepléséhez, a magyar pavilonhoz, megrendelésre készítette hatalmas alumínium pannóját, amely aztán a későbbiekben szó szerint 50 évre eltűnt egy raktár mélyén, jeltelenül és leltározatlanul. Gróf Ferenc és csapata (főként Mélyi József kurátor, Róka Enikő projektvezető) úgyszólván újra elő-állította, szó szerint összeszerelte (de egyúttal szét-) a művet, és posztkonceptualista munkáról lévén szó, ennél jóval többet tett. Megpróbálta értelmezni és újraolvasni, pontosabban új kontextusba állítani, azaz működésbe hozni azt a jelen szituációjában.

A legerősebb döntés Déry Tibor G. A. úr X.-ben című regényének beemelése volt, majd nyilvánvalóan komoly válogatás és döntések után a világkiállítás kontextusának felvázolása (egészen odáig, hogy pl. Somogyi József: Martinász (1953/1967) című szobra is felállításra került), Bernáth 1972-es gyűjteményes kiállításáig bezárólag. A munkát emellett Gróf művei, azaz reflexiói kísérik. A létrejött kiállítás egy hatalmas keretező és kontextus-állító, permanens mozgásban lévő műalkotás, pontosabban értelmezési folyamat.

Déry-regényrészletek, illetve a mutató nélküli napórához készült elemek, vázlatok a kiállítás terében. Fotó: Fővárosi Képtár - Kiscelli Múzeum 

Nem egy vagy több, pusztán párbeszédre váró művel találkozunk itt, hanem már eleve egymásra reflektáló, majd ezeket értelmező és újabb perspektívákat, kereteket felkínáló, felvillantó reflexiós folyamatokkal. A folyamatszerűség már a legalapvetőbb szinten is tetten érhető, mert a mű Bernáth pannójának dekonstruáló, azaz másképp, más rend szerint összerakó olvasatával indult, majd a munka eredeti alakjának rekonstruálásával ér véget, ami pontos reflexiója és példája az olvasás-és újraolvasás működésének. Olvasás közben olvasatunkkal beavatkozunk a műbe, és folyamatosan átrendezzük azt, anélkül, hogy elérnénk egy végső, szilárd, „igaz” olvasatot, nyugvópontot. Aminek topográfiai reflexiója ott van Déry regényében is, X. városának határai ugyanis napról napra, de akár óráról órára átrendeződnek, cseppfolyósak.

A kiállítás ilyen összecsengések, párhuzamok, ellentétek gazdag tárháza. Címe Déry-parafrázis. A 66 festett alumíniumtáblával 66 regényrészlet kerül párbeszéd-szituációba, néhol szinte kísérteties megfelelésekkel. Ahogy Gróf az kiállítás első felében megbontja, megrepeszti Bernáth rendszerét, és újrarendezi elemeit, úgy kerülnek szinte illusztratív módon közel a képekhez a regényrészletek. A regény fő motívumára rímel Gróf számok- és mutatók nélküli órája, a folyamatszerűségre, az egész kiállításéra is, pedig végtelen sorban, körben egymásba alakuló számai.

A rekontextualizálás egyben metamorfózis is, elemek folyamatos újrarendeződése, egymásba alakulása, átváltozása. Attól függően, milyen irányban mélyítjük el ismereteinket a kiállítás által felkínált összefüggésrendszerben, más-más elemek kerülnek előtérbe. Eképp nemcsak a történelmi szituációról való ismeretünk gazdagodik, hanem abban a keretben saját magunkat, a mai politikai szituációt is másként láthatjuk meg, ami a kiállítás egyik célja is volt.

Bernáth Aurél vázlata a pannóhoz. Kiállítási enteriőr a Kiscelli Múzeumban. A szerző fotója

A kiállítás kísérlet egy korszak bizonyos szeletének szoros olvasatára, amely olvasás folyamatában, ami elsőre és távolról fekete-fehérnek, egyszerűen eldönthetőnek tűnik, az a későbbiekben egyre több árnyalattal gazdagodik, és bizonytalanodik el. Nem lehet egyértelműen rekonstruálni, ki volt áruló és ki megalkuvó, mert nem vagyunk és nem is lehetünk minden tény és a teljes kontextus birtokában, mert a pozíciók, az ellenállások és megalkuvások egyetlen életen, pályán belül is folyamatosan változtak, változhattak. Valaki árulóból ellenzékivé, valaki ellenzékiből a rendszer szolgájává alakulhatott, de mindegyik szerep akár ugyanabban az időszakban is jelen lehet. És mindezen szerepek számtalan árnyalata.

A legjobb példa Déry pályafutása, de akár egyetlen műve, a most újraolvasásra ajánlott G. A. úr X.-ben is. Déry munkásságának revitalizálására történt ugyan kísérlet, Botka Ferencé, aki az 1980-ban a Petőfi Irodalmi Múzeumba került Déry-hagyaték tetemes részét publikálta, majd tanulmánykötetben próbálta frissíteni az értelmezést, az újraolvasás mégsem indult meg. Ennek okait feltárni itt nem lehet, annyi azonban kijelenthető, hogy van egyfajta tanácstalanság a munkásságával kapcsolatban. Ahogy a több év késéssel, 1964-ben megjelent regényével kapcsolatban volt a saját korában és ma is. A regény megírásának körülményei nevezetesek, Déry 1956-os tevékenysége miatti börtönbüntetése (1957-60) idején alkotta. Akkor sem sikerült, és teljesen tisztán ma sem lehet érteni Déry disztópiájának irányát.

Ő maga hangsúlyosan nem a szocializmus kontextusát határozta meg, ennek ellenére természetesen az értelmezések nagy hányada úgy olvasta és olvassa a munkát, mint ami a szocializmus rémületes perspektívájának és valóságának sötét tükre. Az értelmezést könnyedén alátámasztják a regény posztapokaliptikus víziói, pontosabban stíluselemei, amelyekben nem nehéz felismerni Déry börtönélményének, de főként Kafka olvasásának hatását. A részletek azonban, megítélésem szerint irreálisan, szervetlenül és némileg kaotikusan egzisztálnak egymás mellett egy jelentősen és iránytalanul túlírt, de nem megírt szövegfolyamban. Mintha Déry nem tudott volna sem végiggondolni, sem eldönteni valamit, ahogy az akkori hatalom sem, mert bár négy évig nem jelenhetett meg a mű, később mégis kiadták, különösebb probléma nélkül.

Gróf Ferenc: Napóra. Beton, 80x80x70. A szerző fotója

Déry regényének kettős olvashatósága mintha megismétlődne Bernáth pannójában, amely, bár 1958-ban kiválóan megfelelt a magyar állam reprezentatív céljainak, hiszen egy könnyed, derűs fővárost és országot láttatott, mára kettéhasad, különböző módon irreális, sosemvolt világokra, disztópiákra. A kép bal oldala, Buda – a mintául szolgáló 1818-as Petrich András munka újraolvasása – egyfajta békebeli idillt, jobb oldala, azaz Pest, egy sosemvolt, sötét, nyomasztó falansztert, gyárvárost, de inkább kaszárnyarendszert mutat. Mintha X. városának szürke, az embereken kívül semmilyen más élőlénynek teret nem adó labirintusát látnánk. A kép más módon is hasadt, mert bár Bernáth az állam szolgálatába állítja realista művészetét, elemeiben, stílusában helyenként avantgárd ifjúsága, a Graphik-mappa (1920-22) képeinek világa jelenne meg.

A hasadás kettejük sorsában is jelen van, amely sorsok hol összefonódnak barátsággá, hol ok nélkül megszakadnak, különválnak. Amikor Bernáth 1958-ban sikert arat a pannójával, Déry börtönben ül. 1972-ben azonban megint egymás mellett látjuk őket, és a kiállított vendégkönyvnek köszönhetően a társaságukban Kádár Jánost.

A pannó részlete - épületek a pesti oldalon. Fotó: Fővárosi Képtár - Kiscelli Múzeum

Déry pályájának alakulására és a hatalomhoz való viszonyára hadd álljon itt egy alapvetően jelentéktelen, mégis különös hangsúlyt kapott tény. Botka Ferenc egy 2002-es tudományos konferencián, megvédendő Déryt Eörsi István vádjáról, aki egy kerekasztal-beszélgetés folyamán arról anekdotázik, hogy „Déry háromévenként ingyen behozhatott egy Peugeot”, leírja, hogy köszönhetően az író és felesége mindent-feljegyzésének, jegyzeteinek, tudható: „Ezek szerint az első Opel Rekord márkájú kocsit 1964-ben vásárolták, ezt 1967-ben ismét Opel Rekord, majd 1971-ben és 1976-ban egy-egy Renault követte. Minden esetben az író saját számlájára, tehát nem állami juttatásként.” (Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai (2002. december 5–6.) Szerk.: Botka Ferenc Petőfi Irodalmi Múzeum, 2003.) Több dolog is figyelemreméltó itt. Különös, hogy Botka, elvben egy tudományos konferencián szükségét érzi megvédeni az írót egy anekdotától. Még érdekesebb, hogy nem sikerül neki, mert Eörsi majdnem hajszálpontosan ugyanezt mondja, pár évet és autómárkát téved csak. Botka viszont félreolvassa őt, hiszen Eörsi nem beszél állami juttatásról. A kezdő dátum is figyelemreméltó, 1964. Bár 1957-es ítéleténél Déry 9 év börtönt kapott, és teljes vagyonelkobzásra ítélték, mindössze 3 évet töltött le büntetéséből, és közben szabadon írhatott. Bár 4 évig nem jelenhetett meg a könyv, 1964-ben mégis engedélyezték, és ugyanebben az évben vásárolhatott egy akkoriban nagyon kevesek számára elérhető külföldi autót is, amit hol 3, hol 4, hol 5 évente újra cserélhetett.

Botka, írása további részében Déry 1956 utáni munkásságát illetően erre a következtetésre jut: „Ezek alapján kezd kialakulni az életmű eszmei sugárzása, amely némi túlzással akár a rendszerváltás előkészítéseként is kommentálható lenne.” Élet és mű persze sokkal bonyolultabban függenek össze, hogy életrajzi tények, anekdoták regények jelentését, vagy akár egy írói magatartás egészét közvetlenül megmagyarázhatnák. A Déry szerepét, műveinek újraolvashatóságát érintő kérdések azonban továbbra is fennállnak és nem egykönnyen söpörhetők félre.

Somogyi József Martinász című szobra (1953/1967), amely az 1958-as brüsszeli magyar pavilonnál is helyet kapott.
Fotó: Fővárosi Képtár - Kiscelli Múzeum 

A fenti megfontolások mindössze a kiállítás kontextusának bizonyos perspektívából való felfejtését jelentik, egy utat a sok közül, amelyen elindulhatunk. Az újabb és újabb, más-más helyen felállított keretben azonban a ma kérdései fogalmazódnak, fogalmazódhatnak meg.

Milyen következményekkel jár egy művészi életműre nézve az alkotó kollaborációja, passzivitása vagy éppen ellenállása a hatalommal szemben? Ha pl. Déryt valóban lábon vette meg a hatalom szabadulása után, tetten érhető-e ez a regényeiben? Politikai kompromisszumai poétikai sikerületlenségekhez és/vagy egyenesen csődhöz vezettek-e? Mi a teendő, ha másként gondolkodunk: művünk megvalósítása érdekében elfogadhatjuk-e az állam pénzét, ha az nem szól bele a mű megalkotásába? Elfogadhatjuk-e akkor, ha beleszól, de ellenkező esetben mondjuk úgy, éhen halunk? Ha csak az asztalfióknak alkotunk, de nem hagyjuk el az országot, amelynek kormányával nem értünk egyet, kollaborálunk-e e hallgatással?

Művészi pályák elemzése változatos eredménnyel járhat a tekintetben, mi az üdvözítő megoldás. Jelen eset, kiállítás számomra kettős eredményt hozott. Bernáth műve újraolvashatónak és párbeszédképesnek tűnik, Déryét viszont határozatlansága és megfelelési kényszere, hasadtsága jelen pillanatban nem teszi vonzóvá, életképessé, újraolvashatóvá.

De mindez csak belebonyolódás a részletekbe. A háló, Gróf Mutató nélkül - B.A. úr X-ben című kiállítása hibátlanul megoldott és végiggondolt, szellemileg, érzékileg  is izgalmas, kivételes mű.

Cimkék: kortárs művészet, kiállítás, Kiscelli,

Hozzászólások
Bence
2017-01-10 16:11:29

Vállalva a félreértés/olvasás kockázatát: ebben a kritikában DT lenne a rendszerrel megalkuvó? BA viszont a rendszer valamilyen belső ellenzéke? Vagy mindketten letették a névjegyüket és munkásságukat is a Kádár rendszer mellett? Milyen sajnálatos, hogy Cséka nem idézi fel azt, hogy DT a hagyatékában levő iratok rendezését Aczél Györgyre hagyta, mind a legkompetensebbnek tartott barátjára. Mennyire kár, hogy BA politikai beágyazódásáról sem tudunk semmit, pl. szépírói munkássága kapcsán. Ha átgondolja - már a tények ismeretében és nem hiányában - Cséka mindezt, akkor is ugyanarra az eredményre jut? A saját korosztálya, Gróf és Mélyi tevékenysége megítélése pillanatában is? Mélyi ellenállása és a lehetőségek kihasználása milyen értelmiségi poziciót mutat? És Grófé? És az, hogy állami pénzeket kapnak és vesznek igénybe, de tiltakoznak mások állami pénzekkel kitömése ellen? Van-e középút? Van-e tisztességes út és tisztességes ember, ha éppen megveszik a művét "kilóra", mint itt?

Bence
2017-01-10 11:25:27

Déry műve újraolvasható, nagyon is. Rajtad múlik, mit olvasol ki belőle. Ha Réz Pállal együtt haladtál, akkor számodra is "meghalt" DT, ha Szolláth Dávid irodalomtörténész művét lapozgatod, élő helyekre bukkanhatsz. Déry megítélése történetileg változó, Déry munkásságának megítélése is. Ha van hasadtsága - ami nagy előnye - éppen ez jelenti a kiindulópontot. Miért lenne BA ma újraolvashatóbb, mint DT? a Kijelentéshez semmiféle argumentáció nem tartozik. DT, ennyiben is szimpatikusabb a magatartása, nem tagadta meg ifjúkori avantgárdizmusát, a cikkbeni BA utalás a Graphik-mappára ( amely mindennél drágább kincs ma, forintban mérve...), ezen nem változtat semmit.

Kapcsolódó cikkek

A mutató nélküli órák városa. B.A. úr X-ben, Kiscelli Múzeum

Magyar história, főszerepben 1958, Budapest és Brüsszel, ahol meg kell mutatni, kik is vagyunk mi. Vetítés odakint, megtorlás idehaza. Az artPortal Gróf Ferenc kiállításán, a tárlatvezetésen járt.

Szétbarkácsolt csillagtérkép. Puklus Péter fotókönyvéről

Egy harcos epikus szerelmi története. Album és kiállítás. Ez utóbbi január 8-ig látható, az előbbit pedig még hosszú-hosszú ideig emlegetni fogjuk. Valódi történet, súlyos könyv. Elmondjuk, miért.

"Mindenkinek újra kell gondolni a pozícióját" - Interjú Mélyi Józseffel

Nemrég zárult a Nagyítások - 1963 című kiállítás, amely Jancsó Oldás és kötésének képkockáiból kiindulva beszélt nagyon figyelemreméltóan 1963-ról, és közben 2016-ról. A kiállítás kurátorát kérdeztük.