Az Inda Galéria Fekete Tojás(ok) című kiállítása a szürrealizmus örökségét kutatja a mai magyar képzőművészetben. Megközelítések tekintetében a kiállítás anyaga éppolyan változatos, mint a felvonultatott médiumok sokfélesége.
Daradics Árpád régi fotókból kiinduló printjei a fekete-fehér képeket drámai vörössel egészítik ki és utalja az irónia tartományába. A vörös szín térségünkben nem függetleníthető a politikai utalásoktól, így Daradics a nézőt nem a nosztalgia, hanem a történelembevetettség felőli megközelítésre kényszeríti. A sorozat a kínai festő, Zhang Xiaogang hasonló színekkel és témákkal operáló sorozatait, különösen a Bloodline portrékat idézi, amelyek irónávial vegyes nosztalgiával idézik fel a kulturális forradalom időszakát, ugyanakkor kikacsintanak a nyugati szemlélőre és azok sztereotípiáit tükrözik vissza.
Munkamódszerét tekintve Daradics D*face és más gerillaművészek technikáját adaptálva ír felül képeket, arcokat, azzal a különbséggel, hogy a célpontban nem celebritások és politikusok állnak, hanem egy behatárolható korszak hétköznapjainak figurái. Sánta János Botond installációja nem más, mint egy forgóvillás sorompó, aminek forgó elemét három szilikongumiból készült kar alkotja. A hétköznapi tárgyak meghökkentő helyzetbe helyezése az „oldszkúl” szürrealistákat idézi, akárcsak Ferenczy Zsolt diszzonáns elemekkel teli tájképei. Martin Henrik Spacebuddhája, arról készült nyomatai, illetve interaktív installációja Nam June Paik TV Buddhájának klónja, aki ezúttal nem önmagát figyelve meditál, hanem az űrben próbál elillanni előlünk. Paik és Martin buddhája között a különbség egy Fredric Jameson idézettel világítható meg: „…a szürrealizmus objektje nyomtalanul eltűnt. Ezért ebben az ún. posztindusztriális kapitalizmusban, a bennünket körülvevő termékek nélkülöznek bármiféle mélységet: műanyag tartalmuk teljességgel alkalmatlan arra, hogy pszichikus energiákat közvetítsen.” Talán Martin betonbuddhája is ézért fordul a fal felé, mintha leszámolt volna erejével.
Szenteleki Gábor portréi, különösen a Lány a bányatónál című festménye arról tanúskodik, hogy Szenteleki, John Currin-hoz hasonlóan a régi mesterek aprólékos mesterségbeli tudásával frissíti fel a figuratív ábrázolás hagyományát, a patetikusság csapdáját iróniával és ambivalenciával védve ki. Pacsika Rudolf bármilyen hétköznapi tárgyat képes műtárggyá lényegíteni. Helyspecifikus installációja játékosan értelmezi át a teret; a sarokba komponált hungarocellgolyókból összeállított mű egy teljes szobát is könnyedén betöltött volna.
Freud munkássága a szürrealizmus egyik közvetlen előzménye és indukátora volt. Georges Bataille talán éppen ezért vélte úgy, hogy a szürrealizmus valójában nem a „sur-realizmust” (azaz egy idealizált valóságfelettiséget), hanem inkább egy „sub-realizmust” (valóság alattiságot), tudatalattiból kibukó tartalmakat jelenít meg.
Az Inda Galéria kiállítása inkább Bataille szubrealizmusában, mint Breton szürrealizmusában találja meg a mai kort tükröző nyelvet.
Csizmadia Alexa: Fekete Tojás(ok)
Az Inda Galéria Fekete Tojás(ok) című kiállítása a szürrealizmus örökségét kutatja a mai magyar képzőművészetben. Megközelítések tekintetében a kiállítás anyaga éppolyan...