Horváth Éva Mónika három éve készíti Tömegek című képfolyamát. Mindannyiunk élményét, az elmúlt időszak tömegmegmozdulásait ábrázolja a tüntetéstől a rockkoncertig. Látszólag. Mert a festő szak után esztétikát és filozófiát tanult alkotó társadalomtudományi ismeretei és konceptuális gondolatai a képi mintázatok újabb és újabb rétegeiben visszaköszönnek a nézőnek.
A mára 70 lapos grafikai anyaggá növekedett Tömegekből 2013 végén láthattunk kilenc munkát a Partizán Műterem csoportos kiállításán, 2014 októberében pedig a Fészek galériában további harminckilencet. Most, május 12 -től egy hónapig, az A38 kiállítóterében Avatárok címen továbbiak is láthatók a sorozatból. Május 22-én pedig a Kugler Art Szalon Galériában kiállítással egybekötött beszélgetés is lesz, és a Tömegek lapjaiból készült film is látható.
Horváth Éva Mónika az Avatarok kiállítás „Nem mindig minden egyformán popzene” nyitóperformanszán
Fotó: Nagy Géza / A38
artPortal: Bár egyértelműnek tűnik az inspiráció, mégis rákérdeznék arra, volt-e valami konkrét kiváltó oka a sorozatnak, ennek a lüktető képfolyamnak?
Horváth Éva Mónika (H.É.M.): 2012 őszén, egyszercsak leültem egy padra, és feltettem magamnak a kérdést: Évi, hol élsz te? Tudatos konceptuális vállalás a Tömegek, nyílt utalás George Bataille kontinuum- értelmezésére, utalás a nyilvánvaló ismétlődésekre. Miközben visszaköszönnek a múlt század harmincas éveinek történései, mintha nem tanultunk volna belőlük semmit, viszi a népeket a tehetlenségi erő. Holott ilyen volt a Sörpuccs 1923-ban, és onnantól 1933-ig tíz év kellett. Dübörög, pazarol az élet. Most ebben vagyunk. Módszeresen figyeltem a tömegesedés szituációit, a dinamikákat. Nem pusztán modern, elidegenedett egók, magas intellektusok mozognak ilyenkor, egyszerűbb, ősibb dolgok tapinthatók ki, a feloldódás élménye. Én sem elsősorban a saját, belső, individuális életemre figyelek manapság. Összefoglalva, a személyesség és individum viszonyát értelmezem újra a 21. század elején és nem esztétizálni, hanem aktualizálni akarok.
Tömegek. Papír, szén, színes porkréta 70×100 cm. Fotó: Kotócz Dániel
aP: Eljársz a tüntetésekre?
H.É.M.: Vannak személyes élményeim, hogyne. Tüntetésekre és rockkoncertekre is jártam ebben az új életemben – miután hét éve egy kultikus rockzenekar vezetője a férjem – , koncertekre is, főrajongóként. Sok hasonlóság van, mindkét helyzetben belép a tömegpszichózis. Magam is rendre bejártam az utat ezeken az eseményeken: képlékenyebb, fluid módon létezel, elveszíted magad a helyzetben, visszatalálsz, majd újra elveszíted. Elkezdtem megérteni a folyamat minőségét, amikor nem keményen az egóm vezet, mellettem egy idegen csápol, egymásra mosolygunk, picit át is megyek belé. A saját élményanyagom feldolgozásán túl szívósan kutatok is, mint egy társadalomtudós. Figyelem a világ tömegmegmozdulásait, anyagot gyűjtök, kitekintek, ám kizárólag mozgóképes tartalmakat nézek az interneten, hírvideókat, a könnyed partiktól a legradikálisabb jelenetekig, tüntetésektől az ISIS megmozdulásaiig, állóképet sosem, ne befolyásoljon, inkább saját képeim jöjjenek elő.
Tömegek. Papír, szén, színes porkréta 70×100 cm. Fotó: Kotócz Dániel
aP: Önmagam elvesztésének van azért húzása, jó tud az lenni, hogy megyek a többiekkel és már nem önmagam vagyok egészen…
H.É.M.: A koncerteken egyértelműbb, de mindenhol megjelenik, ahol sok ember gyűlik össze. Ezért tudom egymáshoz társítani a különböző tartalmú eseményeket. A Kugler Art Szalon estjén tüntetések és koncertek képei lesznek, az A38-ra válogatott anyag kicsit különbözik, ott az avatar téma a központi szervező erő, a maga sokértelműségével. Egyrészt abban a megközelítésben utalok rá, mint a hindu vallásnál, mikor az isteni alászáll az emberbe, és úgy nyilatkozik meg. Másrészt a számítógépes játékokban az avatar az a figura, (a Musil-féle tulajdonságok nélküli ember virtuális variánsa), akit te ruházol fel tulajdonságokkal. “Homokba fúródni, tömegbe vegyülni, hibátlanul megfelelni, szinte semmit tenni “ – hogy a saját ide passzoló varázsmondókámat idézzem, aminek mormolásával magamat hozom inspiratív helyzetbe az alkotás folyamatában.
Visszatérve az alapszituációkhoz: ezekben hasonló mechanizmusok működnek, csak a szónokok mások, noha a Cipolla jelenség, a manipuláció ott rejlik mindegyükben, ha jól, vagyis szuggesztíven teszik a dolgukat. Még egy alapvető hasonlóság jellemezi e két helyzetet: az emberek önként mennek bele. Egy heves politikai tünetésen is együtt vonul az ember a tömeggel, már nem az individuum irányít, átveszi a hatalmat fölöttünk egy nálunknál nagyobb erő. Ki a fene akar egy másik embert, csak úgy pofon vágni? Mi minden kell ahhoz, hogy egy ugyanolyan embert mi te, elkezdjél verbálisan szidalmazni, majd behúzol neki egyet, fellököd, esetleg lősz rá?
Tömegek. Papír, szén, színes porkréta 70×100 cm. Fotó: Kotócz Dániel
aP: Azt mondod, ebben a korszakban amit épp megélünk, a kollektív érzés erősödött fel, az individum eltűnt, csoportok vannak és szinte bármi áron tartozni szeretnénk hozzájuk?
H.É.M.: A 21. század ökológiai katasztrófáit csak csoportokban lehet majd túlélni, a világban jelenleg ennek a főpróbája zajlik. Különböző csoportok más és más hívószavakkal próbálkoznak, de a mozgatórugók mindegyik mögött túlélési szempontok. Nem úgy mozgósítanak mint a 20. század elején, amikor a nagy négyes-rend, az anarchizmus-cionizmus-kommunizmus-nácizmus kialakult. A közösségképzésben még mindig a biztosító társaságok technikája a legdivatosabb, amikor az ügynök öt perc alatt meggyőzi a klienst, hogy nagy bajban van. Ha most még nem is látja, a közeljövőben megtapasztalja. Amint ezt az érzést átviszi, megvan a következő alany, innentől indul a buli.
aP: Mindenki azt érzi, ő a jók között áll és átordítja a másiknak, ti vagytok a rosszak, változzatok meg.
H.É.M.: Ilyen nincs. A közösségformálás összetartó eszközeit keresgéljük, létezik az esély, hogy rátaláljunk, de csak akkor, ha tisztában vagyunk vele: “egyformák vagyunk nagyjából, és a helyzetnek nincs semmi oka, hogy megváltozzon magától.” (Európa Kiadó dalszöveg – a szerk.) Az én képeim szereplőinek egyformán gömbfejük van, támadóknak, áldozatoknak egyaránt. Demokratikus világot mutatok, mindenki egyforma, a gyilkos, a népszerű előadó, a népszónok. A képek nem groteszkek, részvét, némi megértés és bevonódás van benne kizárólag.
Tömegek. papír, szén, színes porkréta 70×100 cm. Fotó: Kotócz Dániel
aP: Milyen funkciót töltenek be az általad varázsmondókáknak nevezett szövegek?
H.É.M.: Mindig beugrik egy mantraszerűen, imazsámolyon mormolható szöveg a kép készítése közben, könyörögve a létért. Európa Kiadó, Patty Smith dalszöveg foszlányok, de másoktól is, egy teljes varázsmondóka készlet van a fejemben, segítik a ráhangolódást. Az ember kommunikatív, gondolkodásra képes közösségi lény, amikor gondolsz valamire és koncentrálsz, más tempóban jár az agyad. A gondolataid befolyásolják a mozdulatokat, a gesztus a vonalat, amit a papírra húzok. Ehhez a sorozathoz fokozott jelenlét, szinte egy előadőművészi erő kellett, csatornává kellett válnom, fáradtan, éhesen nem sikerülhet. Erre megint varázsmondókát idéznék: “Hozzátenni, nem elvenni, benne élni, érte lenni.” Weöres Sándor Bóbitáját nagyon szeretem, a Felhőt les Katóka… egész művészetemre jellemző. Feltördelem a szövegeket és a kis részletek ragadnak meg. Saját szövegem, verstöredékem is akad bőven. Már egy ideje jegyzeteket, mantrákat írok. Teljes varázsmondóka készlet van a fejemben, miközben rajzolok, öntudatlanul csak jönnek és jönnek elő, gyakran kozmológiai, dodonai mondatok. Pihenőidőmben rendszerint kozmológiával foglalkozom, az agyamat tornáztatva pedig általában verset értelmezek.
aP: Mit akarsz megérteni a világból?
H.É.M.: Ami van. Csak a present érdekes, ami egyébként nincs is, mire észreveszed múlt lesz belőle. A jelen pillanatot megelőző paroxista tyúklépés érdekel. Saját varázsmondókával úgy mondanám: “Karja, lába végtelenül messze, vérét a kozmosz hidege rázza, fején tűzkoronája, kitágult pupillája a pillanat szája.”
Horváth Éva Mónika: Tömegek papír, szén, színes porkréta 70×100 cm fotó: Kotócz Dániel
aP: Festő vagy, miért grafikai műfajt választottál? Ráadásul ezek nagyméretű, nagylélegzetű lapok, bőven elbírnák az olaj-vászon technikát.
H.É.M.: Festmény igényű grafikáról van szó, ehhez a témához ez kell. A pasztell és szén a huszas évek progresszív grafikai világára utal, ugyanakkor a telített mintázat Keith Haring csordultig telített orgiájára. Nem iskolapédát akartam mutatni, hogyan kell posztkonstruktivista módon rajzolni, egész másról szól a dolog, spirális ismétlődésekről, új kihívásokról. Nem stílusparafrázis, nem a belső világomat rajzolom, adott témához kerestem eszközt, figyelembe vettem a számítógépek és képregények világát is. A képenyőn density, grafika, fények vannak, ilyen a mai világ képi üzenete. Nem oltárképeket festek, az újratervezés művészei vagyunk, mozgékonyabb technika kell. Mégis festő vagyok, grafikus nem kezd neki ekkora képnek, de tudatosan használom a rajzolás hagyományait, miszerint a grafika intim műfaj, előszoba művészet. Lehetőséget teremt számodra belépni egy másik világba, pihenj meg, vedd le a cipődet, kabátodat, utána belépsz az újba, ami elkerülhetetlenül jön, emelkedik a vízszint, már nem dönthetsz úgy, hogy nem lépsz tovább. Az olaj időigényesebb, ez a téma, esetlegesebb, mozgékonyabb-gyorsabb-direkt vonalakat igényel. Prima technika, ami egyszer felkerült ahelyett nem lehet egészen mást odatenni, belső jelenlétet, aktivitást, kondíciót vár el tőlem. Ami ott van, ott van, nincs elvét, lefedés, ellenben felértékelődnek a döntések.
Tömegek. Papír, szén, színes porkréta 70×100 cm. Fotó: Kotócz Dániel
aP: Rengeteg utalás fedezhető fel a Tömegek képi világában. Scheiber Hugó, Kádár Béla, hogy a legnyilvánvalóbbakat emítsem.
H.É.M.: Ők is, és mások is, német expresszionisták, kortárs utalások is felfedezhetők. A mozgások kicsavartsága a számítógépes játékokra vagy a reneszánszát élő kortárs táncra rímel, a futuristáknál nyoma sincs. Az absztrakt mintázatok mélyére rejtve még számmisztika is tetten érhető. Sok összefüggés felállítható, tudatosan használom is az eszközöket, de nem kell feltétlen mindent kibogozni. Legalább három rétege van minden egyes jelenetnek, a narratíva, a geometrikus mintázat, és ha sokáig nézzük kirajzolódnak a jungiánus ködfigurák. Észreveszed a bohócfejet, a hóbaglyot, a bálám szamarát, nem ereszti a szemed. A Jung által leírt archaikus félelmek, amik elkapnak este a parkban, mikor egyedül mész haza a sötétben és zizeg hátad mögött a levél, mind rákerülnek a képre, ha sikerül rákapcsolódnom az áramlatra. A folyamat a erőteljes szén-gesztusokkal kezdődik, utána jönnek a háromszögek, párhuzamosok, egy-két óra elteltével pedig megmutatkozik, mit ábrázol a kép. Eleinte a nekiindulást érzem, mint a heftige malerei-nél, ha kellően indulatosan sikerül felraknom a mozgásrendet, megjön a narrráció is, és utolsóként a meglepetés, a nagy idol. A végén van egy nehéz intellektuális pont, a befejezés. Vannak nyitott képek, amiket egy vágással hagyok abba, és olyanok, ahová egy hajszálat se tudsz beletenni. Ravasz intellektuális feladat. Minden másodpercben bármi megtörténhet. Ahány pillanat, annyi világ. Párhuzamosok, amelyek egymás mellett haladnak és kis szögben megtörnek, ezek alakítják a sztorit, a történetet. Ahogy az életben is.
Horváth Éva Mónika az Avatarok kiállítás „Nem mindig minden egyformán popzene” nyitóperformanszán
Fotó: Nagy Géza / A38