Feltűntnek nyilvánítva: Hulačová üstökösként robbant be. Betonnal dolgozik, amit fával, papírral, de tésztával is kever. Prágában láttuk a munkáit, és most bemutatjuk itt is,

„Egy harmincas évekbeli cukortartó volt az inspiráció” – Anna Hulačová interjú

Feltűntnek nyilvánítva: Hulačová üstökösként robbant be. Betonnal dolgozik, amit fával, papírral, de tésztával is kever. Prágában láttuk a munkáit, és most bemutatjuk itt is, mielőtt késő lesz..

2016-11-21

Hamarosan, egész pontosan november 22-én kihirdetik Prágában, hogy ki kapja idén a legrangosabb, fiatal művészeknek szóló, cseh kortárs művészeti elismerést, a Jindřich Chalupecký -díjat.  A finalisták, azaz öt fiatal, feltörekvő művész kiállítása még január 8-ig látható, nem másutt, mint a Prágai Nemzeti Galériában, a Veletržni Palac-ban. Jegyezzük meg egy félmondattal: ilyen is van, hogy egy nemzeti galéria mutatja be a legfiatalabbakat. De nem erről akartunk beszélni.

Anna Hulačová. Fotó: cjch.cz

Az artPortal tippje az ötösből Anna Hulačová, akinek a műveitől egyrészt leesett az állunk, másrészt meg is örültünk ezeknek a műveknek, hiszen nem gyakran látni a szobrászat területén valamit, ami úgy eredeti és új, hogy amiből kiindul, az nagyon is tradicionális és mélyen „szobrászi” gondolat. Azt is hozzá kell tennünk, hogy elég erős mezőnyben szerepel, amelyben például Johana Střížková és videói is esélyesnek tűnnek. Hogy a tippünk bejön-e, az majd kiderül.

Mindenesetre villáminterjút készítettünk az 1984-es születésű Anna Hulačovával, akinek a pályája az elmúlt évben üstökösként ívelt fölfelé. Az egyik legjobb prágai galériához, a Hunt Kastnerhez tartozik, egyre nagyobb kiállításokon szerepel, és gyűjtők érdeklődését is felkeltette, már Magyarországon is.

Testvérek, 2015, beton, rajz, papír, fém. Fotó: Michal Zanderle / képek a művész jóvoltából
 
Miután Prágában elvégezte a képzőművészeti akadémiát, tanult Szöulban és a skóciai Aberdeen-ben is. Figuratív szobrászatot művel. Munkáiban hagyományos, népművészeti elemeket és technikákat is használ, valamiféle posztszocialista szemléletbe és esztétikába ágyazva. Sokszor dolgozik betonnal, amelyet igen gyakran és radikálisan kever nagyon eltérő anyagokkal (fa, tészta, papír, méhviasz), a plasztikát fotóval egészíti ki. A szobrait igen gyakran „szcenírozza”, már-már teátrális módon berendezett terekben helyezi el. A Chalupecký-díj kiállításán nagyon erős, sárga teret hozott létre. Megkérdeztünk tőle néhány dolgot, például azt is, mit jelent ez a sárga.

Gyár, 2015, beton, rajz, papír, fém, agyag. Fotó: Vaclav Litvan

aP: Munkáidban gyakran ötvözöd a népművészet és a szocialista - posztszocialista művészet és esztétika elemeit. Miért pont ezek a forrásaid? Úgy tűnik, hogy olyan mitológiát  hozol létre, amely jól dekódolható az eltérő kulturális kontextusokban is. Az inspirációid forrásai inkább „helyiek", vagy a világ különböző kultúráinak keverékének véled?

Anna Hulačová (A.H.) : Úgy mondanám, hogy maga a szobor, a figura a szociális témára predesztinált. Például, a portré esetében elkerülhetetlen az empátia az emberrel. Mindegy, hogy egy, a környezete által befolyásolt egyén portréjáról van szó, vagy egy szoborcsoportról, amely a társadalmat képviseli, és hatással van a körülötte lévő világra. Különösen Otto Gutfreund Civilismus című szobrára gondolok itt, ami a betlehemi figurák egyfajta kortárs ábrázolása. Bár a gyermek ünneplése magában hordozza a hierarchikus ábrázolást, ennek ellenére érezhető a társadalmi harmónia és az ember dicsőítése, mint minden jelenlévő figura életének beteljesülése. Ez viszont nem összehasonlítható a politikai figurákat megörökítő, vagy dicsőítő szobrokkal, amelyek többnyire megrendelésre készültek. A népiesség és annak különböző megjelenési formái egy univerzális nyelv hordozói, amelyeknek óriási ereje van, nagyrészt az alkotók dilettantizmusából fakasóan. És ez borzasztóan vonzó. Számomra egyébként bármilyen nyers kifejezés és szoborjelleg vonzó, bárhol is található a világon. Ezek a főleg helyi források még mindig kimerítetlenek számomra.

Munkahelyi előmenetel, beton, rajz, papír, tészta, agyag. Fotó: Vaclav Litvan

aP: Úgy tűnik, szeretsz betonnal dolgozni, ez az, ami az utóbbi munkáidban legtöbbször megtalálható. Azonban gyakran kombinálod más anyagokkal. Miért? És miként változik meg a keveredés által az anyag jellege?

A.H.: A beton számomra népies anyag, éppen úgy, mint a fa, a tészta, a gipsz és az agyag. Azt viszont szeretem, amikor az anyagok ötvöződnek, és ennek köszönhetően valamiféle kontraszt keletkezik, legyen az akár materiális, akár szimbolikus jellegű. A betonnak száraz hatása van, ellenben az agyagéval vagy a tésztáéval, amelyekből érződik a nedvesség, így ezek részben kiegészítik, részben díszítik magát a betont. Ezek kombinációjából pedig létrejön az a valami, amire törekszem, vagyis az ellentmondás.

Részlet a Veletržni Palac-ban látható kiállításról. Fotó: Vaclav Litvan

aP: A prágai Nemzeti Galériában, a Chalupecky-díj jelöltjeinek kiállításán jelenleg is látható installációd egy nagyon erős színre épül. A sárga környezet szinte teátrális teret hoz létre a szobrok körül. Van valami szimbolikus jelentése ennek a sárgának? Esetleg egyfajta utalás ez a méhekre?

A.H.: Időnként rákérdeznek nálam a méhekre és a mézre, ezzel az erős sárgával kapcsolatban. Talán a fából készült szobraim miatt, amelyben valaha méhek laktak, és amelyekbe lépek voltak építve. De az igazat megvallva, eredetileg egy régi, harmincas évekbeli cukortartó ihletett meg. Ez a szín felidézi bennem egyrészt a modernizmust és az egzotikumot, valamint a gyarmatosítást, amely szorosan társul a hierarchiához. És pontosan a hierarchia az, ami többé-kevésbé a fő témája ennek az installációnak, úgy ahogy ez a nagy mozgatója a társadalomban számos emberi kapcsolatnak is. Néhány szoborcsoportban érezni lehet a társadalmi osztályok közötti szélsőséges különbség meglétét, míg a többiek, épp ellenkezőleg, igyekeznek szociális harmóniában együtt élni.

Közösség, fa, méhsejt. Fotó: Vaclav Litvan

aP: Az utóbbi egy évben meredeken ível fölfelé a pályád. Egy nagyon jó galériához tartozol, egy fontos díj várományosa vagy. Hogyan látod önmagadat és a helyedet a művészeti színtéren? Akár Csehországban, akár közép-európai viszonylatban.

A.H.: Nem tudom, hogyan válaszolhatnék erre a kérdésre anélkül, hogy az életrajzomat részletezném. Azt hiszem, különutas művésznek tartanak. De elsősorban a Galerii Hunt Kastner-nek köszönhetően kezdenek megismerni, és külföldi galériákban is kiállítottam már. Csak azt tudom mondani, hogy nekem, mint egy másfél éves kislány édesanyjának nagy erőfeszítést jelent anyaként és művészként egyaránt teljesíteni, de én mindkettőt szeretem.

  
Kiállítási enteriőr. Fotó: Peter Fabo 

 
Fordította: Stefi Durica
Cimkék: kortárs művészet, kortárs művészet, szobrászat, Prága,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Piroska és az architektúra. Cseh művészpáros kiállítása Budapesten

Hihetetlenül atmoszférikus építészeti terekbe viszi projektjeit Klara Hosnedlová és Igor Hosnedl. Egy prágai csúcsgaléria, a Hunt Kastner mutatta be őket, most a pesti Horizontban láthatók a munkáik.