“Ez a kortárs művészet. Elutaznak, a sok lim-lom meg ittmarad.” – értelmezte egy látogató kérdésére válaszolva a Kiscelli Múzeum egyik teremőre Cseke Szilárd installációját. A kiállítás központi eleme kör alakban barrikádszerűen elrendezett tárgyak halmaza. Bárki garázsából előkerülhettek volna. Átlengi őket a költözés melankóliája, arra azonban, hogy külföldre költözésről lenne szó, a kiállítás címén túl (Külföldre költözünk) csak angliai álláskereső oldalak kinyomtatott adatai utalnak, melyek fénylő hirdetőoszlopként emelkednek a rendezett káosz fölé. Középen mint valami kisvasút, labdák futnak körbe némi aerodinamikai rásegítéssel. A “tárgykört” hagyag eleganciával elrendezett neoncsövek tagolják, és ezek teszik klinikai hangulatúvá a látványt. Két Cseke festmény is szerepel a tárgyegyüttesben, az egyiken egy fiatal fiú, aki ágyán ülve mintha a labdák körbefutását figyelné egykedvűen, a másikon ipari alpinisták függenek egy házfalon. Összeállt a látlelet a felfüggesztett, “itt már nem-ott még nem” állapotról, a liminalitás érzése tárgyakban manifesztálódik.
Sokan kényszerűen szembesülünk mostanában azzal, hogy a családtagok vagy ismerősök közül valaki egziszenciális ellehetetlenülés miatt külföldre települ, talán olyan helyre ahol a nyelvet sem beszéli. Cseke Szilárd költözésnek nevezi ezt a helyzetet, de ha már a külföld bekerült a képletbe, nevezhetné akár emigrációnak is. A templomtér apszisában elhelyezett, gyökereivel együtt kiemelt és föld fölött lebegő hatalmas tuja direkt módon utal az emigráció olykor torokszorító érzésére.
Az installációnak mint médiumnak a lényegéhez tartozik, hogy nemcsak tárgyakat vonultat fel hanem általuk egy tapasztalatot közvetít, s ez Cseke Szilárdnak sikerült. Jól “kommunikáló” tárgyakba sűrítette az egzisztenciális döntés meghozatalának körülményeit, illetve annak egy fázisát, majd mindezt az emberi drámát allegóriává tömörítette. Az új otthonba és az új életbe vetett remények és ezzel párhuzamosan az ismeretlentől való szorongás kettős feszültsége valamiképp manifesztálódik a térben.
fotó: Molnár Ani Galéria
Az ipari alpinista figurája Krzystof Wodiczko 2009-es Velencei Biennálén bemutatott installációjában is feltűnik, melyben tejüvegek mögött dolgozó vendégmunkások vetített sziluettjei töltötték be a teret. Wodiczko azonban az emigránsok társadalmi státuszára reflektál, míg Cseke első kézből közvetíti ezt az életérzést, illetve annak legelső stációját.
Diogenész 300 évvel az időszámítás előtt büszkén hirdette, hogy otthona az egész világ. Bizonyára könnyebben költözött, mint Cseke Szilárd fiktív szereplője, aki tárgyait analizálva családos, gyerekes ember, így döntése nagyobb súlyú, több generációt érintő. A gyökerével együtt kiemelt fa természetesen a szülőföldre és abban való gyökerezettségre történő direkt utalás. Vilém Flusser azt írja a Migráns szabadsága (The Freedom of the Migrant) című könyvében, hogy ennek a begyökerezettségnek a misztériuma elhomályosítja a tisztán látás képességét. Mindegyik szülőföld más módon korlátozza a pontos érzékelést és jó döntést csak az képes hozni, aki lefejti magáról a gyökerek hálóját. Flusser többszörös emigrációját sikertörténetként írja le, annak ellenére, hogy legelső (prágai) elszakadása nem kizárólag megfontolt döntés következménye volt.
Cseke installációjában a körbe-körbe futó labdák a bolygók kiszabott pályáját éppúgy felidézik, mint valami örök körforgást, amiben a migráció és a kulturális hibridizáció a világ legtermészetesebb dolga, akkor, is ha látszólag nehéz az első lépés megtétele. Flusser is úgy tartja, a migráció üdvözlendő kreatív tevékenység, ha néha fájdalmas is.
Külföldre költözünk – Budapest, Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum, Templomtér, május 12-ig