Három igen jó művész, egy térben. Ráadásul eléggé vitatott térben. A Jelentés a szezon egyik legfontosabb kiállítása, kérdéseket, lehetséges megfejtéseket villantunk fel arról, hogy

Én jelentek, te emlékszel, ő felejt. Jelentés a Capában

Három igen jó művész, egy térben. Ráadásul eléggé vitatott térben. A Jelentés a szezon egyik legfontosabb kiállítása, kérdéseket, lehetséges megfejtéseket villantunk fel arról, hogy mit is jelent.

2016-01-12

Jelentés
márcus 13-ig, Capa Központ, Budapest.  

A Capa Központ Jelentés című kiállítása kétségkívül a legizgalmasabb tárlat az intézmény létrejötte óta, a résztvevő művészek által feszegetett kérdések pedig napról napra érvényesebbek. A mindenkori hatalom jelentés(át)formáló ereje, saját múltunk feldolgozásának módozatai, a kollaboráció látszólagos elkerülhetetlensége, a másokról való ítélkezés automatizmusának felfüggesztése mindennapi dilemmák a kortárs művészeti szcéna egyre kiélezettebb intézményi és finanszírozási struktúráiban is. “Nem lehet nem beszélni róla” – írja Forgách András, a kiállításon is lapozgatható Élő kötet nem marad szerzője, és valóban: a Mucsi Emese által kurált, Esterházy Marcell, Forgács Péter és Gerhes Gábor munkáiból összeálló Jelentés nem mindig kellemes kérdések megvitatására ösztökéli a látogatót.

 

Gerhes Gábor: Érzelmek monokultúrája - A szavak helyes használatának helyreállítása; 2015, installáció, 54 db festett üveglap. Fotó: Capa Központ

A kiállítás címéül választott “jelentés” szónak furcsa kettőssége van, ami az angol fordításból (meaning) teljesen kiveszik: a nyelvészeti és hétköznapi értelemben is használt funkció mellett Magyarországon ez a szó zsigerből hívja elő egy letűntnek semmiképp sem nevezhető múlt mindennapi félelmét, a “megfigyeltnek lenni” állandó paranoiáját is. Egy évvel ezelőtt hasonló témát feszegettünk a Mélycsarnokban megrendezett Tommaso Tanini-kiállítás kapcsán, akkor azon elmélkedve, hogy hogyan lehet ezt a rendkívül kritikus kiállítást éppen az MMA szimbolikus kulcsintézményének falai közt értelmezni. Akkor nagy reményekkel vártuk, hogy egy ugyanilyen fontos intézményben, hazai művészek munkái kapcsán kezdhessünk el végre ezekkel a ki nem beszélt sérelmekkel foglalkozni. A Jelentés formájában pontosan azt kaptuk meg, aminek olyan égető szükségét éreztük már egy éve is, ugyanakkor nem mehetünk el a tény mellett, hogy a hiánypótló kiállítás egy nem kevésbé problematikus intézmény falai között talált otthonra. Ennek a ténynek a kimondása pedig egyenesen vezet a kérdéshez: akkor most végül is mi bajunk van?

  

Esterházy Marcell: A hazug paradoxona; 2015, 2db neonfelirat, 40x400 cm. Fotó: Esterházy Marcell

Persze, itt a nyakunkon MMA, a Capa Központ se olyan körülmények között jött létre, mint ahogy jobb helyeken állami intézményt létrehozni szokás, de hát aztán... Nem fölösleges még mindig azon rágódni, hogy milyen az intézményi háttér, ha egyszer a megvalósuló kiállítások – a Jelentés esetében ez például tagadhatatlan – jók? Erről persze rendkívül hosszú vitákat lehetne (és kell is) folytatni, és a legkevésbé sem kötelező a végén egyetértésre jutni. Azt azonban muszáj hangsúlyozni, hogy a kortárs művészeti szcéna kétségtelenül zilált állapotban van. Azt sem állíthatjuk, hogy a dichotómiák és dilemmák feloldódnának, az ellenséges viszonyok lassan konszolidálódnának, sokkal inkább látszik kirajzolódni egy, a túlélési ösztönnel párosuló idomulási hajlandóság képe. Ebben a rettentő érzékeny helyzetben pedig minimum fel kell tenni a kérdést, mekkora jelentőséget tulajdonítunk annak, ha valaki egy korábban (jogosan) kritizált intézményben állít (vagy épp nem állít) ki. A kiállítás totális meg nem értéséről tanúskodna csípőből politikai összeférhetetlenséggel vádolni a Jelentést, ugyanakkor ezeknek a kérdéseknek az elhallgatása, elmaszatolása szintúgy szembe menne a tárlaton sok esetben megjelenő kérlelhetetlen szembenézési óhajjal és azzal  a szellemiséggel, amelyet a Jelentés munkái képviselnek.

Forgács Péter: Pápainé és fiai, 2015; installáció, vegyes technika, változó méret


Forgács Péter: Tudok én is nevetni; 2015, videó-still, 26’10. Fotók: Capa Központ

Mint amilyen például Forgács Péter Jelentéstulajdonítás című gigantikus installációja kapcsán az ügynökakták kérdése, amelynek viszonylatában a hatalom és a személyes szféra traumatizáló interakciója újfent megkerülhetetlen: mi történik akkor, amikor egy évtizedek óta halott édesanyáról egy napon kiderül, hogy a családi és munkahelyi teendői mellett éveken keresztül jelentéseket írt és ezzel segítette többek között a saját gyerekei baráti körébe tartozók (hogy csak egy példát említsünk, Petri György) megfigyelését?

Fotó: Capa Központ

Átértelmeződik-e ennek tükrében az anya képe, vagy szét lehet választani a családi kör és az effajta “közéleti szerepvállalás” szféráit? Visszamenőleg átíródik-e a család – és benne a gyerekek – saját története? Idézőjelbe kerül-e identitásuk? A videók, a családi és baráti fotók, a jelentések részletei, rétegei, illetve a művész testvére, Forgách András frissen megjelent kötetének összjátékából, összeolvasásából jön létre az a végtelenül személyes és mégis közérdekű történet, amelyen keresztül ez a mindent leegyszerűsítő megnevezés – “ügynök” – árnyalódni képes. Árnyalódni, a felmenteni akarás legőszintébb szándékával, ugyanakkor a száraz és cáfolhatatlan tények tagadhatatlanságával. “De akkor is megtörtént, örökre megtörtént.”

  

Esterházy Marcell: Propaganda; 2015, installáció, offset nyomat, változó méret

Fotó: Esterházy Marcell 

Jelentéseltolásban Esterházy Marcell különböző talált tárgyak (legyenek azok családi képek, kiragadott mondatok vagy újra és újra elmondott történetek) kontextusuktól való megfosztásával, “megtisztításával”, és ezáltal átértelmezésével machinál. Emblematikus példája ennek a Propaganda című poszteregyüttese: az elvihető plakátok abszurditása abban rejlik, hogy sem vizuálisan, sem tartalmilag nem kifejezetten vonzók, a fekete lapra nyomtatott fehér egysorosokat kevesen akarnák nap mint nap a szobájuk falán viszontlátni – mégis, valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva mindenki kapkodja, viszi őket magával, mintha csak feladatként lenne kiszabva. Ugyanúgy, ahogy a jól megkomponált propaganda is megállíthatatlanul terjed, általunk is, ha akarjuk terjeszteni azt, ha nem.

Gerhes Gábor: Tanulmány A négy elem – Az erő a szépség útja című videómunkához; 2015, digitális fotó
Fotó: Capa Központ


Gerhes Gábor Jelentésfelügyelet alatt összpontosuló munkái a nyelv és a vizualitás, a szimbólumok konstruált jellegéről igyekeznek lerántani a leplet. Azzal, hogy berögzült motívumokat és kifejezéseket szed darabjaikra, majd rakja őket újra össze, Gerhes bemutatja, mennyire tudatos hatalmi mechanizmusok alkotják meg azokat a nyelvi alakzatokat és jelképeket, majd végső soron gondolatrendszert és esztétikát, amelyeket aztán elnyomó rendszerek démoni elemeiként definiálunk. Arra tesz kísérletet, hogy megvizsgálja: vajon a hatalom és a diktatúra jelképei akkor is ördöginek hatnak-e, ha kontextusukból kiragadva, vizuálisan átalakítva találkozunk velük?

Gerhes Gábor: Motherland; 2015, alumínium öntvény

Fotó: Capa Központ

A Jelentés jól illeszkedik abba az évek óta szilárdan jelen lévő tendenciába, amely a személyes és kollektív emlékezést tematizálja, illetve ezek helyét igyekszik pozicionálni a különböző történelmi narratívákban. Számtalan konferenciát, kerekasztal-beszélgetést, kötetet és nem mellékesen kiállítást magunk mögött tudva talán nem túlzás feltenni a kérdést, hogy mégis hova vezet ez az “emlékezésdömping”, merre lehet még innen tovább mozdulni? A kiállításon is szereplő Esterházy Marcell Feled az ember, tudod? című, izgalmas, ugyanakkor fizikailag is felkavaró videója jó hasonlata lehet ennek a folyamatnak: ahogyan az ember feje zúg, belefájdul a szövegek párhuzamos hallgatásába, a régi történet folyamatos ismételgetésébe, hasonlóan fáradunk bele a múltunk folyamatos (újra)értelmezési kísérleteibe. Mindeközben ugyanakkor érezzük – főleg az olyan kíméletlenül odakérdező kiállítások alkalmával, mint amilyen a Jelentés – hogy a munka java még csak most kezdődik.

Lábjegyzet; videók; Simon Zsuzsi, Bognár Benedek, Mucsi Emese munkái, illetve Artycok videóinterjúk

Fotó: Capa Központ

Szerző: Sárai Vanda
Cimkék: fotó, kiállítás, kortárs művészet, galériák, konceptuális művészet, video,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Ez elment vadászni. Neue Ordnung a Trafóban

Miközben egyre több magyar gondolja úgy, hogy a "dolgokat" titkos erők, háttérben szerveződő csoportok irányítják, Gerhes Gábor egy egész új rend kulisszáit teremti meg Neue Ordnung című tárlatán.

Robert Capa nevében tiltakoznak a Szabad Művészek a Capa-központ ügyében

Vélhetően a Szabad Művészek csoport a szerzője annak szövegnek, amely a peticiok.com-on és a Facebook-on is feltűnt. Szakmai egyeztetést követel a budapesti Ernst Múzeum jövőjével kapcsolatban.

Marcellnek lenni, Proust és Duchamp után

A hónap közepéig még látható a budapesti acb galériában Esterházy Marcell kiállítása. Egyes műveiben a családra üt - szó szerint. De félre a tréfát, hisz a név nem tréfadolog. Az artPortal az acb-ben.