A Magdolna negyedben a krokodil és a gyerekelvétel, a művészkedős közegben pedig ez. – Reakció az artPortal cikkére, amely a Stripauction nevű eseményről szólt.

Ez Pontosan az, Aminek Látszik

A Magdolna negyedben a krokodil és a gyerekelvétel, a művészkedős közegben pedig ez. – Reakció az artPortal cikkére, amely a Stripauction nevű eseményről szólt.

2016-11-19

Az artPortal szerzője, Mesterházy Fruzsina a következőképpen keretezte a kortárs művészeti aukciót, amelynek során a két rendező nő levett egy-egy ruhát minden (korbáccsal) leütött tárgy után:

“A Stripauction tulajdonképpen a hagyományos, intézményi árverések, kereskedelmi mechanizmusok koncepciózus és őszinte kritikájaként is értelmezhető. Ezen kívül a kortárs diskurzusban már mások mellett a Guerrilla Girls (Do women have to be naked to get into the Met. Museum?, 1989) vagy Nagy Krisztina x-T (Kortárs Festőművész Vagyok, 1998) által is megfogalmazott kérdések és kétségek hívták életre az eseményt. Azaz: hogyan léphet ki a nő a férfi tekintet tárgyiasító fogságából, és hogy miként lehet nőként érvényesülni a kortárs művészet világában? A kurátorok több határt is feszegettek ezen az estén, és nem eredménytelenül.”

Pedig dehogyis, ez bizony a dolog maga. Kritika? Ugyan már. Nem kritika van itt, maximum ágencia, a kérdés, hogy kinek mennyi a cselekvési tere, kinek meddig ér a takarója, ami alatt nyújtózkodhat. A fenti aukció szervezőit inkább nem hoznám fel példának (bajos lenne kijelenteni, hogy ezzel “előbbre jutnak az életben”), de ha például Amalia Ulman előre jut az életben azzal, hogy tárgyiasítja magát, az művészet, kritikai reflexió, irónia stb., ha viszont a Magdolna negyedben a prostik tárgyiasítják magukat, akkor megbüntetik őket “tiltott kéjelgésért”, és ha csak ennyi történik, még szerencsések. Aki azt hiszi, ez azért van mert Ulman, mint ember, bármivel is okosabb, szebb, érdekesebb mint akármelyik Teleki téri prosti, az semmit nem ért a világból: bizonyára olyanokkal hitegeti magát, hogy “mindenki azt kapja, amit megérdemel”, és a többi. Csak nehogy egyszer egy menekülttáborban körül kelljen néznie.

Nem szeretném feszegetni, ki, miért csinál ilyet, a pszichologizálás illetve konkrét egyéni sorsok boncolgatása helyett a rendszerszintű összefüggések érdekelnek. Kultúra és ideológia kapcsolódása ebben az esetben például az, hogy egy “Stripauction” nevű, nők pénzért vetkőzéséről szóló esemény kritikaiként van feltüntetve. Ez egy-egy kis lépés abba az irányba, hogy a “szexmunka” elfogadtatása legitimálódjon. Nincs pénzed tandíjra? Ne lázadozz itt, dolgozz inkább, sex work is work...a művelt Nyugaton is, tudjátok. Az eseményen konkrétan elhangzott, hogy New York-ban normális, hogy fiatal művészek szexmunkával keresnek pénzt.

Ez a fajta művészkedés tökéletes eszköz semlegesíteni egy adott társadalmi-termelési rendszer következményeit, a struktúráról az egyénre terelni a figyelmet. Nem gondolhatjuk magunkról, hogy szubjektumok vagyunk, politika helyett marad a pszichológia. Nem lehet kimondani, hogy mindig egy adott kulturális keretezés által közvetítve internalizálják emberek az adott kor, az adott termelési-társadalmi viszonyok lenyomatait is, viszonyrendszereit is, és bennük is, rajtuk keresztül is működik a rendszer.

Tehát nem azért vagyunk versenyeztetett, elnyomottságunkból tőkét farigcsáló, a különbözőséget büszkén képviselő, pszichologizáló paradigmák mentén atomizált individuumok, mert azzá tesz minket a világ, hanem mert ez van, az ember eredendően ilyen, esetleg valamilyen egyéni patológia áll fenn valakinél. Csak a pszichológia, az érzések, a szubjektivitás mindenhatósága marad.



Forrás: Zerohedge.com
 

Jaj, engem ez sért, engem az sért – felnőtt emberek hisztiznek, mint az elkényeztetett ötéves, és számolgatják az ujjaikon az “elnyomásokat”, “identitásokat”, mintha lenne egy általános iskolás matematikai képlet, ami sokéves intézményi társadalomkutatási projekteket helyettesít. Ha ilyen elnyomás- és individuum-fogalommal operál, akkor az interszekcionalitás (amikor a megkülönböztetés két, vagy több tulajdonság kombinációján alapul, illetve halmozódnak az elnyomások - a szerk.) csak egy trójai faló. A liberális szubjektum kitessékelve az ajtón, visszacsempészve az ablakon.

A prostitúció az a terület, ahol a kiszolgáltatott, érdekvérvényesítésre képtelen nők nagyon, de nagyon tobzódnak az interszekcionális “ciszprivilégiumokban” (aki szereti a legalja ideológiai mocskot, jól fog ezen a ciszprivilégiumon szórakozni).

Nézzük prostituált nők élethelyzeteit: levágják a kezed, mert üszkösödik a krokodiltól, amire a stricid szoktatott rá? Nem viheted haza a gyereked a kórházból, mert nincs lakcímed? 

fannikepe.jpg

Házirend egy kuplerájban, Zürichben. Minimális ruházat! Képviseld büszkeséggel!

Tényleg, miért is adtak el kurvának 13 évesen? Hát, mert volt egy nő-érzésed. Nagyon jellemzően a nőket adják el kurvának, nő az, aki nőnek érzi magát. Nehogy ki lehessen mondani, hogy a nők kizsákmányolása, konkrét, rendszerszintű, materiális. A lényeg, hogy képviselve legyen az identitásod, senki se mondhasson csúnya dolgokat az életformádról, majd lesz slutwalk és meglátod mekkora buli, pár órára lejönnek Budáról a libsik slutkodni és selfizgetik a slut kosztümjeiket. Valahogy sosem férfi, hanem nő libsik, persze, persze tudjuk ki végzi a piszkos munkát, illetve kit kondicionálnak arra, hogy szórakozásként fogja fel, ha szembeköpi saját magát, még Budán is (sőt...). Akkor majd nem fogsz fázni annyira a slut-ruhákban éjjel a sarkon, és ha elég jól viselkedik mindenki, akkor hamarosan nagyvállalatok vezetőségében is több slut lesz.
Amikor a Magdolna negyed slut-jait legközelebb megbüntetik tiltott kéjelgésért, akkor is csak az lesz a baj, hogy a slut identitásukat megsértik (shame-elik, azaz most már kifejezés is van erre: kurvagyalázás!), nehogy valaki ki merjen olyanokat mondani, hogy mélyszegénység, patriarchátus, eladósodás, régiós munkaerőpiac, és a többi hasonlóan nem szexi dolog. Nők tárgyiasításán hipszterkedni és esztetizálni szexibb.
 
A feminizmus módszertani eszközkészlet, amire egy egyébként nagyon sikeres, de nagyban instrumentalizált emacipációs mozgalom épül. Ha érdekeket kell képviselni, akkor érdekek fognak sérülni, mert az erőforrások végesek, és ha a nők megszűnnek láthatatlan erőforrásnak lenni, még végesebbé válnak. Kényelmetlen dolgokat mondani nem szexi. A jóembervagyok kéztördelés még mindig jó karrierstratégia. De nem baj, maradjon meg a káposzta, és lakjon jól a kecske, legyen nekünk “digifeminism”. Postfeminism. Posztfeminista világban élünk? Nem, maximum egy nagy kulturális backlash-ben. Ennek a kulturális backlash-nek a terméke Mesterházy Fruzsina cikke az artPortalon és a Stripauction nevű esemény.

Pornó? A pornó közegészségügyik krízis, tömegeknek árt. Kislányokat előbb kényszerítenek anális szexre, mint ahogy csókolóznának valakivel. Nem azért, mert a férfiak mind állatok, és a tesztoszteron és a mammutvadászat, hanem mert a szexualitás, ahol a szomatikusba kapcsolódik a társadalmi, és kulturális gyakorlatok jelölik ki mind a triggereit, mind a határait a testi ingereknek és reakcióknak. Magyarul, ha sok pornót nézel, akkor megtanulod belőle az ipari nőalázást. Igen, ilyenek a lövöldözős videójátékok is, használják is őket hadi kiképzésben, meg a harctéren szerzett PTSD oldásában. Azért még akad olyan szerencsétlen, aki a pornón szépeleg a hipszterművészkedés máza alatt.
 
Párkapcsolaton belüli erőszak? Azon is lehet ám esztetizálni, azt is lehet KÉPVISELNI, avagy, igen, a művészkedős hipszter közegben (akik itt még social justice warriorkodnak is) mindig, mindig, mindig van lejjebb. Nem szép a nők elleni erőszak, és akkor sem lesz szebb, ha szépen bevilágítva instázzuk. Ha nincs megfelelő ellátórendszer, ha hosszú várólisták vannak, ha a jogalkalmazók nem megfelelően járnak el, ha nincs hova menekülni, konkrétan életveszélyes képviselni a bántalmazott nő identitást, és tökmindegy melyik ZS-listás celeb mivel pózol. Nem véletlenül vannak titkos helyen a bántalmazott nők átmeneti szállásai. Nem kéztördelés kell ide, leszarjuk (Trump és a Brexit után különösen...) melyik libsi mennyire akarja jó embernek érezni magát. Attól senkinek nem lesz jobb. Ja, de: neki. Nem beszélni kell, nem retorika kell, nincs ideális diskurzus, amit majd szent grálként megtalálunk, érdekek vannak, és érdekeket kell képviselni.

Ez a rendszer nem a nők barátja, a fentebbi példákon láthatjuk, mit tesz azokkal, akik nem tudnak érdekeket érvényesíteni.
Pont az érdekérvényesítést akadályozzák meg, akik elterelik a nők dühét minden kis szimbolikus, tét nélküli hülyeségbe, vagy akik szépelegnek egy igazságtalan rendszer borzasztó következményein. ‘Absorgener’ vagy ‘abonecgender’, max több adatot tud gyűjteni a facebook rólad. De az USA-ban, ahonnan jönnek ezek a hülyeségek, még mindig nincs anyasági segély, Magyarországon pedig Kövér László ordít, hogy szüljetek. Nem, nem azoknak, akik nőnek (pingvinnek, menyétnek, marslakónak) érzik magukat.  Nem gondoltam, hogy valaha le fogom irni, de igaza van a Pesti Srácoknak “NEMZETISÉGI JOGOK HELYETT BINÁRIS TRANSZNEMŰEK” – ez jó esetben maszatolás a felszínen, rosszabb esetben a cselekvés ellehetetlenítése, egy társadalmi mozgalom ellehetetlenítése, mikor forrong a mély.
 
A tét régen nem az, ki milyen ruhában jár, vagy minek érzi magát, amikor egy elviselhetetlen, igazságtalan rendszerben élünk. Végre megszólalnak nők, egyszerűen nem bírják tovább, reped a pajzs. Erre jönnek a rendszerfenntartók, megpróbálják az energiát elvezetni mindenfajta átneurotizált, pszihologizáló, szimbolikus hülyeségbe, vagy legalább a nyelvi regiszteren tartani. Vagy esetleg jönnek minket emlékeztetni, mekkora fun a nők tárgyiasítása, sőt, ez kritikai él stb. Volt balszerencsém látni a cikk elején leírt aukciót, mármint azt a tíz percet, amit kibírtam belőle. Rettenetes volt.

viola.jpg

 Stripauction a Nemdebárban. A szerző fotója

Az artPortal cikke talán még rettenetesebb. A Magdolna negyedben a krokodil és a gyerekelvétel, a művészkedős közegben pedig ez. Egyik sem irónia, kritika, reflexió – ez a dolog maga. Így darál be a rendszer jobb sorsa érdemes nőket. Nem szépelegni kell, hanem változtatni, vagy legalább gondolkozni. Esetleg nem beleállni olyan dolgokba, amikhez nem ért az ember.


Cimkék: kortárs művészet, társadalom,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Egy mű, egy ruhadarab: vetkőzős aukción jártunk a Nemdebárban

A Nemdebár és a VIOLUK Contemporary közös eseménye egy akció, egyben aukció volt. A műtárgy és a test fétisének kortárs interpretációjával foglalkozott, és vetkőzős árverésbe torkollott.

"Nem hozok létre semmilyen képet vagy tárgyat" – Bajusz Orsolya

Ha művekkel nem is, olyan szövegekkel mindenképp találkozni, amelyek alatt a neve szerepel. Elmélet és aktivizmus, kiállás és rejtőzködés. Az egyik legprovokatívabb hazai művésszel beszélgettünk.