Három kiállítás után (Kódolt képek – számítástudomány a fotográfiában; Tömegbiztosítás; Amplified Space – Akusztikai térkísérletek) április 29-én nyílik a Backstage utolsó kiállítása. Úgy gondoltuk, érdemes visszatekinteni a Backstage fiatal kurátorainak eddigi munkájára. Az artPortal Csiszár Mátyást kérdezte, aki szerint a budapesti szórakozóhelyek egy részén trend lett kiállításokat kezdeményezni. Ők jól jártak az Akvárium klubbal, de még nem tudják, ősztől hol folytatják.
Milyen háttérrel jutottál el ennek a sorozatnak a megszervezéséig?
Csiszár Mátyás: A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) kurátor szakos hallgatóiként kezdtük el csinálni a Demo Galériát Pacsika Mártonnal, Kozma Eszterrel és Feigl Nórával. Nagyon erős csapatmunkával sikerült egy alternatív, alulról szerveződő, kis galériaként kurált kiállításokat csinálni. Mikor ez felbomlott, akkor elkezdtem más lehetőségeket keresni.
Mik azok a művészeti törekvések, irányzatok amik érdekelnek?
Cs.M.: Az én Akváriumos kiállításom a digitális képekkel foglalkozott; az inkább matematikailag, mint kémiailag leírható képekkel. A Structzine [építészetelméleti fanzine – a szerk.] miatt most inkább a köztér, az épített környezet, az urbanisztikai összefüggések érdekelnek – mondjuk a digitális képalkotással összefésülve az infrastruktúrák, láthatatlan struktúrák, a mindennapi életet irányító dolgok azok, amikkel foglalkoznék.
Hogyan talált meg téged az Akvárium, ami elsősorban koncerthely? [Akvárium: az Erzsébet téri Gödör helyén nyílt új hely – a Gödör a Király utcában folytatta tovább]
Cs.M.:Eredetileg nem csak engem, hanem a Demo Galériás csapatunkat kereste meg Horn Márton, akit az Akváriumba azért hívtak, hogy kulturális programokat szervezzen. Előtte a Trafónak volt a kommunikációs igazgatója. Leültem Mártonnal, és elmondtam hogy két út áll előttünk: egy dekorációul szolgáló dolog, vagy kurált kiállítások, amikről írni fognak, és bekerül a képzőművészeti körforgásba. Csináltam egy programtervezetet és egy költségvetést. Ezen kívül biztosítják az őrzést és minden infrastruktúrát, technikust. Jó volt velük együtt dolgozni, Marci értette hogy mit akarunk ott csinálni.
„Szerintem bevállalósabb lesz, mint a Ludwig kiállítása…”
Csiszár Mátyás, kurátor
Korábban se a Gödörnek, se az Akváriumnak nem volt következetes kiállítási programja, hogy-hogy elindultak ebbe az irányba?
Cs.M.: Mikor a Gödörből Akvárium lett, rájöttek a vezetők, hogy azokat is el kéne érni, akik régen szerették, ám a váltás óta elkerülték a helyet. Ennek a közönségnek az eléréséhez pedig magaskulturális programokkal kellett bővíteni a profilt, amiben olyan emberek szakértelme segített, mint Marci. Közösen ki tudtunk dolgozni egy olyan szituációt, ami nekik is megéri, és nekünk is. Amikor leadtam a programtervet, nagyon figyeltem arra, hogy ne belterjes dolgok legyenek – egy kritikai kiállítást például egy médiumelméleti kiállítás követ, ami nyitottabb a médiadesign, az alkalmazott művészetek felé. Nyitottak voltunk, nem akartuk, hogy mindig ugyanaz a 150 ember legyen ott a megnyitónkon.
Elég nyitott struktúrában működtök, eddig minden kiállításnak más volt a kurátora. Ez hogyan alakult ki?
Cs.M.: Az elején Lődi Virágot, Nagy Kristófot és Őze Esztert kerestem meg. Rajtuk láttam, hogy nagyon felkészültek, de ugyanakkor klasszikus értelemben vett kiállítást még nem nagyon rendeztek. Aztán láttuk, hogy be kell még vonni embereket, mert kiderült, hogy mindenki párban szeretne dolgozni. Amikor decemberben leültünk beszélni, mindenki „rácuppant” egy témára. Nekem a legfőbb kutatási témám a digitális kép. Eszter mondta a hangművészetet, Marquetant Tamást én ajánlottam, mert akusztikus dolgokkal foglalkozik. Virág Szarvas Marcival akart együtt dolgozni, aki urbanisztikát tanul Tallinnban, nekik emiatt a közteres téma volt izgalmas. Kristóf a Soros-központokat kutatja, emiatt már évek óta intézménykritikával foglalkozik. Barkóczi Flórát pedig Kristóf kérte meg, hogy dolgozzon vele.
Az egész projektet a közösségben zajló munka jellemezte. Több kiállítás design-t csináltatok A Studio Nomaddal (Pásztor Bence, Pongor Soma, Tarcali Dávid), ők szintén egy fiatal csoport, az építészet területéről. Hogyan kerültek a projektbe?
Cs.M.: Ez a tér egy 5 m széles, 15 m hosszú tér – amint belépsz, körbefordulsz és láttál mindent. Arra gondoltam, hogy meg kellene valamivel bontani a teret. Somáék izgalmasnak találták a témát, és elkezdtek agyalni egy low-budget kiállítás design-on, pedig az ilyen kiállításokra nem jellemző a kiállítás design, ezzel is próbáltam valami egyedit belevinni. A programterv összeállításánál is próbáltam olyan dolgoknak teret adni, amik nem nagyon jelennek meg máshol. Például a hangművészeti kiállításunkon akuzmatikus hangművek voltak, ilyenekkel még a kísérleti zenei fesztiválokon se nagyon foglalkoznak. Ezeknél olyannyira csak a hangzó anyag számít, hogy semmilyen tárgy nincs a térben. A tárgyak esztétikája nem zavarja meg a hangok befogadását, üres tér van, csak hangokkal. Digitális képekről se csinált még senki olyan kiállítást, ami a történetével, kontextusával is foglalkozna.
Többnyire fiatal művészekkel dolgoztok együtt?
Cs.M.: Próbáljuk ugyanazt az elvet követni mint a Demóban, hogy középgenerációs művészek mellé párosítunk fiatal művészeket. Ez a fiatal művészek portfóliójában jól mutat, így tudjuk támogatni őket. Próbáltunk arra törekedni, h mindegyik generáció a saját nézőpontját bemutathassa. A kiállításainkra [Kódolt képek – számítástudomány a fotográfiában; Tömegbiztosítás; Amplified Space – Akusztikai térkísérletek – a szerk.] alig lehetett beférni, szakmai fórumokon írtak rólunk. Mindegyik kiállításra készültek új munkák is, a költségvetés nagy részét az új munkák anyagköltsége tette ki, ennyiben is támogattuk a kiállító művészeket. Az egyetlen, amin elbuktunk, az eredetileg tervezett kiállításpedagógia, ez sajnos a kiállítások rövidsége miatt végül nem fért bele.
Tudtátok előre, hogy ez egy rövid távú dolog lesz?
Cs.M.: Nem tudtuk, csak sejtettük. Horn Marci mondta, hogy most egyelőre ebben a négy kiállításban gondolkozzunk. Nyárra nem nagyon terveztünk kiállítást, ősztől pedig bizonytalan, hogy használhatjuk-e a kiállítóteret.
Ha mennetek kell az Akváriumból, ezt a struktúrát, ami erre a kiállítássorozatra összeállt, fenntarthatónak gondolod?
Cs.M.: Azért nem, mert itt kivételes helyzetbe kerültünk az Akvárium infrastruktúrája és az általuk biztosított lehetőségek miatt. Nem nagyon találkoztam még olyannal, hogy kezdő kurátorok ilyen lehetőségek mellett dolgozhattak volna. Akármennyire is fenntartásaink voltak az Akváriummal, egy ilyen lehetőséget elszalasztani bűn lett volna, főleg a jelenlegi kultúrpolitikai helyzetben. Ez a rendszer fenntarthatatlan. Virággal és Szarvas Marcival lett nagyon szoros az együttműködés, ősztől lehet hogy a Friscóval [Frisco Szövetkezeti Kocsma-Kávézó – a szerk.] fogunk együttműködni. Nemzetközi pályázatokat is nézünk. A Structzine is viszonylag sikeres, ahhoz kapcsolódva csinálnánk egy szabadegyetemet, akár kiállításokkal.
Több éve, gyorsan változó szituációkban szervezel kiállításokat. Szerinted van esélye most a fiatal, pályakezdő kurátoroknak, hogy a mostani kultúrpolitikai körülmények közt állandóbb dolgokban gondolkozzanak, vagy ez a dinamikus, spontán, a réseket kihasználó stratégia az, ami inkább megvalósítható?
Cs.M.: A kérdés félrevihet. Sok vendéglátóhely jött rá arra, hogy egy kiállításra összegyűlik 3-400 ember, és ezt felismerve ők is elkezdenek kiállításokat szervezni – és a friss kurátor generáció pedig szakmai kihívás gyanánt ingyen elvállal kiállításrendezést. Nem az a kérdés szerintem, hogy van-e lehetőség, mert mindig adódik lehetőség ingyen dolgozni. Hanem az, hogy a kurátorok tudnak-e olyan alkupozícióba kerülni, hogy a hely biztosít nekik egyfajta nívót, szakmaiságot? A kérdés másik fele, ami az állandó helyre vonatkozik: olyan mennyiségű pénzt vontak ki most a kultúrából, hogy állandó hely fenntartására egyetlen út van, a magánszektort, üzleti szektort bevonni.
Új kiállításotok, ami egy intézménykritikai kiállítás, április 29-én, hétfőn nyílik. Mit érdemes róla tudni, miben fog eltérni (természetesen a léptékváltáson kívül) a Ludwig Helyszíni szemléjétől?
Cs.M.: György Péter nyitja meg. Az egyik kurátor, Nagy Kristóf, tagja a Társadalomelméleti Kollégiumnak, ő egy kritikai vonalat visz. A társadalmi és kultúrpolitikai dolgokra nagyon erősen rá tud kérdezni – szerintem ez bevállalósabb kiállítás lesz, mint a Ludwigé. Az a tervünk, hogy az egész csapatból aki ráér, az eljön, és kicsit bemutatjuk, hogy kik is voltunk, és mi is volt ez a projekt.
Múzeumi határszegések (Kiállítók: Gerber Pál, Hecker Péter, Lakner László, Mécs Miklós, Nemes Csaba, Société Réaliste, Sugár János), Budapest, Backstage, május 9-ig