Levert forradalom emléke és fájdalmas költészet egy mexikóvárosi kiállításon. Keresztutak és középkori költők, élő költészet és kiherélt szabadság. Művészet prés alatt.

Iráni keresztutak

Levert forradalom emléke és fájdalmas költészet egy mexikóvárosi kiállításon. Keresztutak és középkori költők, élő költészet és kiherélt szabadság. Művészet prés alatt.

2012-01-23

Levert forradalom emléke és fájdalmas költészet egy mexikóvárosi kiállításon. Keresztutak és középkori költők, élő költészet és kiherélt szabadság. Művészet prés alatt.

A mexikóivárosi Spanyol Kulturális Intézetben még néhány napig látható két, egymáshoz politikai és esztétikai szempontból lazán kapcsolódó kiállítás. A két anyag közös pontja  ugyanaz az ország: Irán. Irán, ami a kiállításnak otthont adó Mexikótól és az erről talán Budapesten értesülő olvasótól is messze van a maga szabadsághiányos, elzárt életével, fájdalmasan és elhagyottan szép tájaival és költészettől átitatott hétköznapjaival. 

 

Az egyik egy fotókiállítás,  a hazáján kívül máshol nemigen ismert kiváló fotós, Ebrajim Khadem Bayat költői és reménytelen szépséget sugalló tájképeiből (címe: En la encrucijada, azazKeresztúton); a másik pedig egy néhány nagy iráni költő előtt tisztelgő, képes-szöveges-videós összeállítás (címe : De rasgos árabes, azaz Arab arcvonásokkal rendelkező).

 

A két anyagot (lazán) összekötő koncepció egy antropológusnak, Alejandra Gomeznek köszönhető, illetve annak, hogy a fiatal nőnek háromszor is volt módja ellátogatni Iránba, ahol – miközben egy teljesen más témán dolgozott –, a véletlen összehozta egy kiváló és érzékeny fotóssal, Ebrajim Khadem Bayat-tal.

 

Ebrajim Khadem Bayat körülbelül úgy fényképez, mint ahogy a nyugati világ köztudatába a 80-as években berobbant iráni filmesek (Abbas Kiarostami, Jafar Panahi, Majid Majidi) dolgoznak: képein tágas tér, levegő, szél, és fájdalmat hordozó nyugalom van.

 

„Melyik utat válasszunk, ha alig van különbség köztük? Ebrajim Khadem Bayat dokumentarista fotós és fotóművész. Szerencsés párosítás, amiből erős koncepciójú és kifogástalan technikai minőségű képek születtek. Objektívjét társadalmának tönkretett tájképére irányította. Mesél és kérdésekre ad választ, de el is viszi a nézőt az úton egy döntő jelentőségű kereszteződésig. Az út képzeletbeli ablak a külső világra és a lehetséges történésekre.  Az ég a lélek állapotának tükre. Ezek a békés panorámák pokolról és Holokausztról beszélő képek, amin a szimmetria és a rend klasszikus esztétikája csillan meg.  Lehetséges történés.” – olvasható a fotós barátjának és kortársának, Fereydun Ave iráni képzőművésznek néhány sora a kamarakiállítás egyik falán.

 

Fereydun Ave tudja miről beszél: hosszú évek óta távol él hazájától, aminek részben ugyanaz az oka,  ami az Iránban maradó kollégáinak jó részét allegorikus beszédre kényszeríti. Akiknek vigyázniuk kell arra, hogy se vizuálisan (például fedetlen testek ábrázolásával), se egyéb módon (például politikai kritikaként értelmezhető alkotás létrehozásával) ne sértsék az országban uralkodó iszlám törvénykezés szellemét.

 

Alejandra Gomez, a páros kiállítás kurátora elmondta, hogy miközben a mexikóvárosi Világkultúra Múzeum közép-keleti részlegének munkatársaként a poézis hétköznapi szerepét kutatta Iránban, és valóban számos jelét érzékelte annak, hogy a költészet milyen kiemelt szerepet tölt be a hétköznapi irániak életében, azt is tapasztalta, hogy az alapvető szabadságjogokat korlátozó iráni valóságban élő alkotóknak mennyire nehéz dolguk van.

 

„A költészet az iráni történelem és identitás elválaszthatatlan része. – mondja Alejandra Gomez.  Az emberek olvasnak verseket, sőt, középkori költők műveit tudják fejből. A kiállítás eredeti célja az volt, hogy Irán egy olyan arcát mutassuk meg, ami nem a terrorizmussal és az elnyomó iszlámmal kapcsolatos, vagyis árnyalja azt a képet, ami a nyugati médiában leggyakrabban megjelenik erről az országról.  A kiállítás el is készült, De rasgos Árabes címmel: több nagy középkori perzsa költő életét bemutató fotó-és tárgyanyagból, illetve két rövid videóból áll.  Csakhogy anyaggyűjtés közben találkoztam a múzeumi gyűjteményi tárgyak speciális fotózását végző 45 éves fotóssal, Ebrajim Khadem Bayat-tal is, és úgy láttam, hogy az ő autonóm képei pontosan azt a hangulatot sugározzák, amiről a fiatal, elnyomás alatt élő irániaktól hallottam, és amit én is érzékeltem. Munkáiból összeállítottunk egy anyagot, lazán hozzákapcsoltuk az eredetileg tervezett kiállításhoz. A fotósnak volt már korábban két kiállítása is az Egyesült Államokban, de ez az első alkalom életében, amikor maga is el tudott utazni külföldre, hogy részt vegyen az itteni, Mexikóvárosbeli megnyitón.”

 

Ebrajim Khadem Bayat képeiről beszélve a kurátor megemlíti, hogy a két évvel ezelőtti iráni nyitást követelő „zöld” forradalomra való utalást érez a fotók színvilágában, a bujkáló zöldekben, a szél és a levegő által átjárt, halottnak tűnő terekben.

 

 „A művészek az iszlám törvények árnyékában, erős korlátok között dolgoznak. A betiltástól való félelem miatt csak ilyen apró, rejtett utalásokkal éreztetik azt, hogy valójában mire gondolnak.  A belső ellenállás energiát és erős művészetet szül, amit átitat a költészet. Ugyanakkor, bár a fiatalok büszkék a gazdag perzsa kultúrára, nagyon erős az elvágyódás az országból.”

 

Ezekben a napokban, amikor Mexikóvárosban zár a kettős kiállítás,  Iránban egy 2008 óta fogva tartott programozó,  Saeed Malekpour vár halálos ítéletének végrehajtására, amit egy pornográf tartalom feltöltésére is használt képfeltöltő szoftver fejlesztése miatt mértek rá.

Szerző: Bihari Ágnes
Cimkék: fotó, kiállítás, kortárs művészet,

Hozzászólások