Polgári hangulatú város, amire akár irigykedhetnénk is. Közben a lengyel társadalom is azzal néz szembe, amivel a mienk. A Fotofestiwal azonban globális problémákra koncentrált.

Keleten a helyzet rendezett. Fotofestiwal, Łódź

Polgári hangulatú város, amire akár irigykedhetnénk is. Közben a lengyel társadalom is azzal néz szembe, amivel a mienk. A Fotofestiwal azonban globális problémákra koncentrált. Tudósítás.

2016-06-20

Elhúzott mellettünk Łódź, mint ahogy valószínűleg egész Lengyelország is. Az utóbbit ugyan nem tudtam  ellenőrizni az alatt az öt nap alatt, amit a június 19-én zárult Lódz-i Fotofestiwal-on, a budapesti Capa Központ szervezésében eltöltöttem, úgyhogy tévedhetek is; mindenesetre amit érzékeltem a városban, az nagyon jól esett. Ugyanakkor eltöltött valami fájdalmas irigységgel – még akkor is, ha a nacionalista fordulat valószínűleg Lengyelországban sem hagyja érintetlenül a kultúrát és az életformát.

A textiltermelés miatt egykor felvirágozott, majd a szocializmus évei alatt lelakott néhai iparváros mai légköre kiegyensúlyozottnak és polgárinak tűnik, amibe még azok a kóválygó és deliráló alkoholista lengyel barátaink is belesimulnak, akik e progresszíven polgárosodó közeg peremén élnek.  A város rehabilitációja még zajlik, a felújított tömbök mögött ott vannak az ismerősen/otthonosan lepukkant múltszázadi bérházak, boltok és presszófélék is, bennük a kelet-európai félmúlt. De.

Łódź főutcája. Fotó: Bihari Ágnes

Minden, amit rehabilitáltak és átalakítottak és megtöltöttek élettel (meg biciklikkel), az meggyőző. Łódź polgárai az igényeikre szabott nyilvános terekben a nyugat-európai nagyvárosok lakosainak nyugalmával mozognak, fogyasztanak és hoznak létre kultúrát. Például azt a remek és laza fotófesztivált is, aminek a 15 éves évfordulója éppen ebben az évben volt.

Łódź a bezárt textilgyárak Mekkája, konkrétan se szeri se száma a funkcióját vesztett  vöröstéglás óriásüzemeknek. Ezért aztán nem meglepő, hogy a fesztivál két fő helyszíne is két ilyen épületegyüttesben volt.

Az idei tematika – Hit the Road –  az utazás, a felfedezés, a külső és belső migráció, a kivonulás-elvonulás körül forgott.  A Łódź-i fotófesztivál indulásának első évei után a politikailag és szociálisan érzékeny, humanista megközelítést előtérbe helyező fórum szerepébe pozícionálta magát. Ennek megfelelően a szekciókra bontva bemutatott munkák többsége idén is a dokumentarista fotográfia olyan szélesebbre húzott ívén helyezkedik el, amely a konceptuális felé (enyhén) elhajló munkák felé is nyitott.  A bemutatott anyagok  többségét korábban már publikálták meghatározó fotográfiai oldalakon, versenyeken és/vagy kiállításokon, tehát nyilvánvalóan nem az időbeli frissesség, hanem a közös nevezőre hozható téma és a minőségi megoldás volt a hívószó.

Kiállítási enteriőr a Fotofestiwal-on. Fotó: Bihari Ágnes

Nem meglepő, hogy a közelmúltban Európát is erősen érintő migrációs válságra Displaced (kb. "elmozdított") címmel egy teljes szekció reflektált többek között egy olyan remek sorozat  bemutatásával mint Dario Mitidieri szíriai háborús csonkacsaládokról készült kvázi-műtermi portréi (amelynek egyik darabjával egyébként az idei World Press Fotó egyik díját is elhozta),  vagy az amerikai Michelle Frankfurter közép-amerikai migránsok észak felé tartó utazását Destino címmel feldolgozó,  2014-ben könyv alakban is megjelent erős fekete-fehér sorozata.

Michelle Frankfurter Destino c. sorozata a Fotofestiwal-on. Fotó: Bihari Ágnes 

A Road trips című szekcióban bemutatott 9 fotóművész szintén hosszabb-rövidebb útra kelt sorozatainak elkészüléséhez, az eredmény pedig különféle politikai és kulturális konfliktusok/jelenségek megértése/felmutatása lett. A legnagyobb vállalkozás kétségkívül a Via PanAm – a boldogság keresése című,  Kadir van Lohuizen holland hardcore sajtó-és dokumentarista fotós 2011-12-ben készült  multimédiás megaprojektje volt, ami Dél-Amerika legdélebbi csücskéből Alaszkáig járja végig a pánamerikai kortárs migráns-útvonalat.

A fesztivál versenyszekciója 10 művész projektjét mutatta be, melyeknek mindegyike – hasonlóan a fesztiválon bemutatott többi anyaghoz – különféle utakra viszi el a nézőt az egzotikustól a siváron át a banálisig. Személyes kedvencem a spanyol Yurian Quintanas Happy Nothing  című sorozatának tűző napon, fehér porban és kataklizmát követő tárgyi lerohadtságban élő figurái, akiket a Kaliforniai sivatag egyik (nyilván) elátkozott sarkában fotózott.

Nick Hannes Mediterranean: The Continuity of Man c. sorozatának képei a Fotofestiwal-on. Fotó: Bihari Ágnes

Pontos és ironikus munka a belga Nick Hannes több éven át készülő Mediterrán című sorozata  is, amelynek például egy tengerparton nekünk háttal ülő középkorú pucér nyaralónőből  és az előtte térdelő fekete ékszerárus figurájából álló darabja korábban már szintén sok helyről nézett vissza rám az interneten.

A valóság direkt dokumentarista eszközökkel való megközelítésétől például Sanne de Wilde színvakokról készült sorozata lép el kissé. Az ő alanyai  is jó messze laknak; a fotósnő egy óceániai, mikronéziai szigetre utazott el értük, és vitt magával az útra egy infravörös kamerát is. Az utóbbival készült képek a különleges szembetegségben szenvedő szigetlakók előtt limitáltan megjelenő világ hangulatát hivatottak megjeleníteni. Bár izgalmas a téma, és a fekete-fehér portrékkal váltakozó,  tetszetős rózsaszínben és/vagy türkizben játszó egzotikus tájrészletek vizuális frissessége nem rossz élmény, a  megoldás némileg mégis  kielégítetlenül hagyott. 

Sanne De Wilde képei a The Island of the Colorblind c. sorozatból. Fotó: Bihari Ágnes

A rengeteg dokumentarista anyag közül valami megmagyarázhatatlan okból egy fél-fikciós, konceptuális beütésű sorozat nyerte el a fődíjat, David Fathi Wolfgang című anyaga, ami engem teljesen hidegen hagyott, de ez lehet hogy az én hibám.

A nagy csoportos és tematikus kiállításokon túl  látható volt még néhány önállóan kiállított anyag is. A fiatal tehetségek számára kitalált Discovery szekció idei meghívottja  Koleszár Adél és az ő Mexikóban készült kollekciója volt, ami osztozott a helyen az egykori gyárépület felső emeletén egy helyi művész kissé bombasztikusan kongó, de remekül installált anyagával.

Koleszár Adél New Routes of Faith c. sorozatának nyitódarabja a kiállítás terében Fotó: Bihari Ágnes

A fesztivál programjában még számos, a városban szétszórt kiállítást szerepelt, de bevallom, megoszlott a figyelmem a fotókon megjelenő helyek és  Łódź, a jelenlévő, jó hangulatú élőhely között. Hiába, ritkán látok ilyet. 

Szerző: Bihari Ágnes
Cimkék: fotó, kiállítás, kortárs művészet,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Pazarló csőd: fotóművészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban

Az MMA tulajdonolta Műcsarnok tovább keresi szakmai önazonosságát és legitimációjának lehetőségeit. Most sem találja. De ez még messze nem minden.

A nagy mexikói rém-üldözés. Enrique Metinides, a katasztrófák embere

Mindig is baleseteket, elképesztő, súlyos halálokat fotózott. Tulajdonképpen művészetté avatta a végzet tettenérését. 83 éves, 19 balesete volt a munkája miatt. És boldog. Beszélgetés Mexikóvárosban.

Szép. Szép? – Katerina Belkina fotói Budapesten

Lefegyverző szakmai tudással megalkotott szürreális vízió vagy irritálóan steril Photoshop látvány? Egy törékenynek tűnő kőkemény orosz vizuális művész munkái a Faur Zsófi Galériában.