Mennyit ér egy keleti és mennyit egy nyugati élet? A tömeges migrációs krízis, a keleten folyó háborúk elértéktelenítik az emberéletet, vagy ellenkezőleg, rádöbbentenek közös

Kerethelyzet. Migráció, kelet és nyugat az APA-ban

Mennyit ér egy keleti és mennyit egy nyugati élet? A tömeges migrációs krízis, a keleten folyó háborúk elértéktelenítik az emberéletet, vagy ellenkezőleg, rádöbbentenek közös sebezhetőségünkre?

2017-03-15

The Frame That Blinds Us
APA Galéria (Ateliers Pro Arts), Budapest, március 15-ig


A The Frame That Blinds Us utazó kiállítás, ami három helyszínen, Budapesten, Grazban, és Rijekában tekinthető meg idén és 2018-ban. A hazai a csoportos tárlat első megjelenése, amelyen két magyar résztvevő mellett – többek között – bolgár, cseh, horvát és amerikai művészek is kiállítanak. A koncepció alapja Judith Butler Frames of War: When is Life Grievable? (Verso, 2009, NY) című tanulmánykötete. A sokat idézett könyv öt szövegen keresztül vázolja fel a nyugati civilizáció és a háború viszonyát. A különböző esszék főként egy kérdés köré szerveződnek: hogyan próbálja a politika és a média elérni azt, hogy morálisan védhető legyen a háborúk során embereket meggyilkolni? Ezt leginkább úgy éri el, hogy vizuális és retorikai eszközökkel elkülöníti a mi és az ők  fogalmát, és hierarchikus rendszert épít ki emberi életek között.

Fotó: APA

A média a 2002-ben indult iraki háború óta ismét az egyik legfontosabb technológiai elem, ugyanis részben azon keresztül jön létre az az értelmezési keret, ami a nyugati és nem-nyugati ember életének értékét egymáshoz képest elhelyezi. Butler elsősorban feminista és gender témájú írásairól ismert, és ezekben a szövegekben szintén az egyik alapvetés az egyén és a társadalom által kialakított normák konfrontációja, illetve ezek állandóan mozgásban levő, relativizált volta. A kiállítás kurátorai, Katharina Swoboda és Mare van Koningsveld abból indul ki, hogy Butler felvetései napjainkban, az „igazság utáni politika”,  a (szélső)jobboldal térnyerése és a migrációs krízis idején még mindig relevánsak. A felkért tizenkét művész pedig főként ez utóbbi témát boncolgatja műveiben.  

Ahogyan a fentiekből is látszik, a téma fajsúlyos, és mint mindig ilyen esetekben, az út a célig aknamezőn át vezet. Ma pedig, amikor a művész nem csak pusztán művész, de aktivista, történész, szociológus, filozófus, antropológus, megrendelő, pályázatíró, esztéta, kurátor, és más, végtelen számú szereppel megterhelt, vagy azok által ihletett közéleti személyiség, akkor az elvárások sora is megnövekszik. Képes-e egy képzőművész releváns módon hozzászólni például a menekültkérdéshez, és ha igen, akkor miként? Mit jelent egyáltalán, hogy egy komment releváns az adott témában? Meddig terjed egy képzőművész felelőssége és illetékessége társadalmi kérdésekben, és milyen eszköztár áll rendelkezésre bármiféle cél eléréséhez?

Brückner János és Khansa Humeidan: Home - You are not alone, 2017, multmédia installáció. Fotó: APA Galéria 

A szokásosnál kritikusabban vizsgálja ezt a szerepet Brückner János és Khansa Humeidan Home - You are not alone (2017) című multimédia installációja. Statementjükben azt feszegetik, lehet-e a galéria kilúgozott tereiben reprezentálni a menekültválságot? Illetve a kiállításnéző mi, és háborús menekült ők közti szakadék eltüntetését, vagy legalábbis elhomályosítását kísérlik meg. Munkájukban két olyan történetet prezentálnak, amik az otthon fogalmához kapcsolódnak, és amelyekben nem fontos a szereplők kiléte, csupán az általuk elmesélt sztori.       

Lőricz Réka: OPEN, 2017, installáció. Fotó: Wéber Áron

A kiállítás kilenc műalkotásából öt a videó műfaját választotta, amiből az egyik Lőrincz Réka OPEN (2017) című munkája, ami valójában a megnyitóra készített helyspecifikus installáció dokumentációja. Lőrincz általában társadalmi kérdésekkel foglalkozik alkotásaiban, és teszi ezt mindig úgy, hogy egyszerre könnyed, szellemes, és még az adott munka kereteit is megkérdőjelezi. A konceptuális ékszereiben kifejezett látásmód köszön vissza ezúttal is, a Kelet-Európa és Afganisztán közti területet színes homokkal ábrázoló installációjában, ami a kiállítás két tere közt helyezkedik el. Így a látogatók nem, vagy csak nagyon nehezen tudták elkerülni, hogy belelépjenek, és így összekeverjék és széthordják azt egyrészt a galérián belül, másrészt pedig a cipőjükön szerte a városban. Ez a kiállítás egyik legkreatívabb darabja, ami azonban sajnos csak a megnyitó ideje alatt volt széthordható, később már csak a róla készült videódokumentáció látható.

 

Katharina Swoboda: Center of the Earth, 2017, video still. Fotó: katharinaswoboda.net

Egy másfajta mozgást rögzít Katharina Swoboda Center of the Earth (2017) című munkája; azt az utat, ahogyan a művész Európa középpontját próbálja megkeresni. A videó felénél kiderül, hogy a két navigációs eszköz különböző helyeket adott meg ugyanarra a koordinátára. A kaland Törökországban zajlik, és közben néhol a művész maga narrálja az utazást. Sajnos, az nem derült ki, hogy mivégre kereste Swoboda Európa tökéletes középpontját, ahogyan az sem, hogy a másik, szintén videóval operáló művész Kamen Stoyanov célja mi volt. Lehetséges-e elpusztítani egy fenyegetést? – teszi fel a kérdést videóinstallációjában (I Am Going To Kill You, 2017), amiben egy cetlit talál egy beverly hills-i parkolóházban, amin a „Meg foglak ölni” mondat olvasható. Öt évvel később a művész úgy dönt, hogy a legjobb lesz, ha elviszi egy lőtérre a papírt és szitává lövi.

Kamen Stoyanov: I Am Going To Kill You, 2017, video still. Fotó: APA

Bár a cetli eredetét homály fedi, és az is kétséges, hogy a videó teljes egészében fikció-e, vagy a papírt valóban megtalálta Stoyanov, és viszonylag hosszú idő után döntött a megsemmisítés mellett, a konceptuális megsemmisítés inkább tűnik felesleges és teátrális mozzanatnak, mintsem megokolt és jelentéssel bíró döntésnek. Hasonló, szinte naiv próbálkozásnak érződik Joe Joe Organas In Full Flow (2017) című alkotása is, amiben a művész nyílt leveleket küldött Magyarország, Amerika, és Japán vezetőinek a migrációs válság megoldását sürgetve. A művész maga is kifejezte kételyeit azt illetően, hogy a levél eljut-e például az ovális irodába Donald Trump – állítólag gyermekméretű – kezei közé, és ezért inkább a megnyitó alatt egy performansz keretében eltweetelte neki a szöveget.          

Fotó: APA

A kiállítás egészét illetően a tanácstalanság és bátortalanság jellemző, ez valójában nem is olyan meglepő, ugyanis a korszellemet tekintve is ezek lehetnek meghatározó érzéseink. Ahogyan Judith Butler maga is kiemeli a Frames of War-ban és az azt megelőző könyvében (Precarious Life, Verso, 2004, NY) is, a hatalom által kijelölt keretek túlmutatnak a mi és az ők puszta megkülönböztetésén: itt már az ők episztemológiai aláaknázása játszik. Mindez azt jelenti, hogy ha hosszú évek szisztematikus munkájával elültetik bennünk az érzést, hogy a háborús övezetek lakóinak élete egy másfajta, kevésbé értékes létezés, akkor ezek után már csak egy lépés a gyilkosság (morális) legitimizálása. Vagyis – ahogy a történelemben annyiszor –, az objektum és a szubjektum közti különbség eltörlésére történik kísérlet.  

Kiállító művészek: Brückner János /Khansa Humeidan (HU/SYR), Azahara Cerezo (ES), Marta Fišerová (CZ), Lőrincz Réka (HU), Marko Markovic/ Sandro Đukić/ Branko Cerovac (HR), Joe Joe Orangias (US), David Reumüller (AT), Kamen Stoyanov (BG), Katharina Swoboda (AT)       

Cimkék: kiállítás, kortárs művészet, galériák,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Osztozni a száműzetésben. Művészet és migráció 2.

A menekültek helyzete Európában társadalmi ügy. Nem kormányzati szervezetek (NGO-k), egyetemek, önkéntesek és művészek is segítik a menekültek integrációját. - Kaan Wafi szíriai művész és barátai.

Kollektív rémálmok. Művészet és migráció 3.

Lejárt Polairod nyersanyag, roncsolt helyszínek. Floszmann Attila fotográfus a problémák eredőjénél keresi a feloldásokként szolgáló válaszokat. Líbiai útjai során fotókat és interjúkat készített.

Menekültekről, pátosz nélkül. Művészet és migráció 4.

A média, de a művészet is sokszor torzítja a menekültekről való beszédet. Pátosz, esztétizálás vagy rémüldözés helyett tárgyilagosan, szolidárisan kellene megszólalni. Sigrun Drapatz, német művész.