Kristóf Gábor: Offsetting
Horizont Galéria
A Horizont Galéria ezzel a kiállítással debütál, amely az OFF-Biennále Budapest ideje alatt, ahhoz kapcsolódva, nyílt meg, de a névbeli hasonlóság nem a rendezvénnyel kapcsolatos reflexióra utal. Kristóf Gábor Offsettingje tanulságos barangolás a kép fogalma és elméletei körül, amely egyszerre erősen konceptuális, ugyanakkor a kép létrehozásának, a kép előállításának az anyagisággal összefüggő kérdéseit és mechanizmusait is érinti.
Az új galéria nyitókiállításán Kristóf 2013 óta készülő sorozataiba nyerünk bepillantást, pontosabban három különböző tematikájú műcsoport látható a galéria osztatlan, hosszúkás terében. A sorozatokat az ofszet nyomdatechnikai eljárás különböző felhasználási módja köti össze, tehát a falakon látható képeknél egyszerre szolgál eszközként és alapanyagként.
Fotó: Bognár Benedek – Simon Zsuzsanna. A Horizont Galéria jóvoltából
A kassai származású művész alkotásaiban az ofszet technika anyagainak felhasználása nem az itt látható művekkel kezdődött. Kristóf korábban, már az egyetemi évek alatt is használt ofszet lemezeket a festészetben még mindig megszokott vászon alternatívájaként, szokatlanul ható és szokatlanul viselkedő hordozóként.
Korábban az anyaghasználat alternatívájaként használta az ofszet technológia nyomólemezét, a mostani sorozatok egyikénél pedig már nem mint alapanyagot, hanem mint talált tárgyat használja a nyomtatási eljárás másik speciális fogyóeszközét a nyomóköpenyt. A Heidi-sorozat címében is jelzi, hogy ezek a művek egyfajta kollaboratív tevékenység eredményei, ugyanis a Heidi a Heidelberg márkájú ofszet nyomdagép becenevére utal, amely létrehozta a mostanra leselejtezett nyomóköpenyek foltjait és szövegeit, absztraktnak vagy épp organikusnak ható színmezőit és mintázatait.
Heidi. Hommage a Mondrian, 79x105cm, selejt nyomóköpeny, 2013.
Fotó: Bognár Benedek – Simon Zsuzsanna a Horizont Galéria jóvoltából
Az így, vagyis ipari eljárás útján létrejövő műveket aztán esetenként igyekszik megszokott művészettörténeti referenciapontokhoz kapcsolni, mint például a Heidi: Hommage á Mondrian vagy a Heidi: Kis nemzetközi kék II. esetében – utóbbival Yves Klein színkisajátítására utalva. Máskor viszont kevésbé kerül elfedésre a nyomóköpeny eredeti funkciója, így meghatározó elem lesz a szöveg, pontosabban egy szöveg inverze, melynek sokszorosítására eredetileg használták. Így olvasható el – az inverz szöveg miatt jelentős időráfordítással – az Útikönyv az első világháború emlékhelyeit keresőknek II. egy fejezete a Heidi: Útikönyv felületén. Érdekes, hogy a szöveget előtérbe kerülni engedő köpenyek a későbbiek, így látható egy ív az alapanyag eredeti funkcióját elfedő, de az eredeti funkcióból következő absztrakciót kiemelő és a felhasznált anyag eredeti eszközjellegét vállaló munkák között. De még ahol fel is ismerhetők a betűk, ott is inkább beszélhetünk elképiesedő szövegről, ami már nem saját jogán jelként, jelölőként, hanem mint képi alkotóelem van jelen.
Bliss. 7.2x13cm, manuális ofszet nyomat, 2015. Fotó Bognár Benedek – Simon Zsuzsanna a Horizont Galéria jóvoltából
A második sorozat kisebb, leginkább képeslapmérethez hasonlító ofszet nyomatokból áll, melyek a tájkép műfajának kortárs vonatkozásait vizsgálják. Ilyen többek között a Bliss, mely az azonos névvel ellátott Windows-háttérképet idézi meg – zöld lanka, felette elszórtan felhős égbolt. A művészeti reprodukció által használt többszörös médiumváltás szétzilálja a megszokott képet: kásássá, pixelessé teszi azt, színeit eltolja a négy alapszín irányába. Az eljárás az absztrakció felé mozdítja el a jól ismert és unalomig látott giccset, ami a mindennapi, számítástechnikai felhasználói élmény egyik alapvető képi tapasztalataként szolgál.
Jelenetek a második emeletről, expo2000, 40x51cm, ofszet klisé, 2015. Fotó: Bognár Benedek – Simon Zsuzsanna
A harmadik sorozat a tájkép tematikájához kapcsolódik, és ezeknél a képeknél ofszet klisék válnak a hordozóvá kihasználva fényérzékenységüket. Ami összefogja a sorozatot az a filmművészettel történő összekacsintás. Olyan filmekből látunk jeleneteket, amelyeknél meghatározóak a hosszú, rögzített kamerabeállítások, így egyrészt a korai filmek statikus szcenikájára emlékeztetnek, másrészt utalnak a tájkép vagy épp az enteriőr festészeti műfajára.
Az egyik ilyen párbeszédbe hozott film Fliegauf Benedek tíz jelenetből álló Tejút című filmje, a másik Roy Andersson Élet-trilógiájának első darabja, a Dalok a második emeletről. A film által időbelivé tett tájat sűríti vissza ezeken a képen egy rögzített képpé, ezzel elmosva, és zárójelbe téve a jelenetek körvonalszerű cselekményét: a táj, a tér válik szereplővé.
A kiállítást végignézve felmerül a kérdés, hogy hova lehet még eljutni az ez irányú kísérletekkel. Az ofszet már volt önmaga – vagyis reprodukciós eszköz – játékos csere eredményeképp a festmény hordozója és leselejtezett használati eszközből műtárggyá emelt artefaktum. Mindeközben, pedig mint művészeti ágak és műfajok átjárhatóságára rákérdező médium került felhasználásra. Van további lehetőség? Vagy a galéria nyitókiállítása egyszersmind Kristóf Gábor pályájának egy nagyon szerteágazó, de koherens szakaszát is bemutatja, ahonnan csak ugrásszerűen, elrugaszkodva lehet továbblépni?
Június 24.-ig, Horizont galéria, Budapest, Zichy Jenő u. 32.
Kedd-Péntek: 14:00 – 20:00; Szombat: 12:00 – 18:00