Lejárt Polairod nyersanyag, roncsolt helyszínek. Floszmann Attila fotográfus a problémák eredőjénél keresi a feloldásokként szolgáló válaszokat. Líbiai útjai során fotókat és

Kollektív rémálmok. Művészet és migráció 3.

Lejárt Polairod nyersanyag, roncsolt helyszínek. Floszmann Attila fotográfus a problémák eredőjénél keresi a feloldásokként szolgáló válaszokat. Líbiai útjai során fotókat és interjúkat készített.

2016-04-25

A bevándorlók és a menekültek Európába irányuló inváziója a háború, a politikai elnyomás vagy a gazdasági krízis okaira vezethető vissza. Ezrek vándorolnak ki hazájukból, miközben vannak olyanok, akik visszatérnek, vagy el sem indultak, otthon „tartják a frontot”. S mint ahogyan közöttük, a jelenségre érzékenyen reagáló művészek között is akadnak olyanok, akik a problémák eredőjénél keresik a feloldásokként szolgáló válaszokat. Harmadik rész.

A Művészet és migráció sorozat eddigi szereplőinek az a közös vonása, hogy a fenti okok egyike miatt Berlinbe költöztek, és különböző médiumokon keresztül ugyan, de azonos vagy legalábbis nagyon hasonló témát dolgoznak fel. Tevékenységüket azonban különböző helyszíneken végzik. Selda Asal számos nyugat-európai országba utazik és az ott integrálódó fiatalkorú menekültekkel dolgozik. Kaan Wafi Berlinben letelepedő, vagy Szíriába visszatért művészekkel működik együtt. A magyar Floszmann Attila pedig Líbiába utazott, hogy fotókat és interjúkat készítsen az ottani helyzetről.   

Tevékenysége már csak azért is érdekes lehet számunkra, mert nevét a hazai szcéna még kevéssé ismeri. Pedig olyan eseményeken állított már ki, mint az athéni, a pozsonyi, a luxemburgi vagy a berlini Fotó Hónap (European Month of Photograpy), az utóbbi eseményen olyan remek művészek között szerepelt, mint Broomberg és Chanarin, Nan Goldin, Erwin Olaf, D'agata vagy Trevor Paglen.

Kiállítási dokumentáció, 50x50 cm méretű keretek, 11 x 11 cm méretű képek, C-print,
lejárt szavatosságú Polaroid 600 Film

A 2011-ben, egyhónapos Líbiai útja során készített Silence after the Revolution  című fotósorozattal keltette fel a nemzetközi művészeti közeg figyelmét. Az egyiptomi-líbiai határvonaltól az északi partszakaszon 2500 kilométert tett meg, Tobrugh, Bengasi, Sirte és Misurata városokon keresztül Tripoli-ig, mialatt a líbiai forradalom felkelőivel és civilekkel egyaránt személyes kapcsolatokat alakított ki.

„A fegyveres övezetekből a médián keresztül mindig ugyanazokkal a képekkel találkozhatunk, főleg testekkel és halottakkal. Semmiképp sem akartam a fotóriporterek módszerét használni. Engem az érdekelt, hogyan lehet a valóságot másképpen rögzíteni. Mivel Polaroiddal még senki sem készített itt képeket, összevásároltam lejárt filmeket és útnak indultam” – vágott a közepébe Floszmann már a találkozásunk elején. Nem kis kockázattal jár háborús övezetbe utazni.

Nagyformátumú kamerával pedig kész vakmerőség egy olyan országba útnak indulni, ahol legjobb nem lecövekelni sehol, hanem állandó mozgásban kell maradni. „A fényképezőgépet összerakni is minimum 10 perc egy ilyen helyzetben, a felkelők pedig rám szóltak, hogy nem kéne egy helyben sokat időzni, mert az orvlövészek leszedhetnek. A helyszínen lenyűgözött a romok esztétikája és a környezet szépsége. Nehéz volt dönteni, miről szülessen kép, annyi téma volt.” – meséli Floszmann. A nagy formátumú negatívok a hazautazás során a határon elvesztek, a katonák elkobozták és felnyitották a dobozokat. Minden megsemmisült, kivéve a lejárt szavatosságú Polaroid képek, amelyek esetében szintén kihívást jelentett, hogy a gondos szkennelés és a precíz nyomat szerint jelenjen meg rajtuk a tartalom.

A lejárt filmnyersanyagon a sivatagi idő is nyomott hagyott, mindez együttesen sajátos elmosódást eredményezett, amely valamiféle álomszerű világot kölcsönöz a képeknek. A részben véletlen, részben tudatos képalkotás eredménye egy valószerűtlen szín- és formavilág, illusztrációkhoz vagy aminációs filmekhez hasonlító képi esztétika, mely akár nosztalgikusnak is nevezhető időtlenséget kölcsönöz a fotóknak. Az archaikus jegyeket idéző romok szépséget és nyugalmat árasztanak – ez azonban egy különösen bizarr aurát teremt a képek köré, hisz mégiscsak a dermesztő valóságot tükrözi, a nyugtalanságot rejtő csendet, a háború utáni szomorú mozdulatlanságot.  ”A képeimen nincsenek emberek, vagy ha igen, nagyon kicsik, szinte eltörpülnek. A nyers környezetet akartam fotózni, az elhagyatott helyeket, intimitást teremteni és kifejezni, milyen parányak és törékenyek vagyunk” – mondja a fotográfus.

          

          

          

A Silence after the Revolution című sorozat válogatott képei

Floszmann azonban nem egyszer látogatott el az őt bűvöletben tartó vidékre. 2013-ban visszautazott, már nem a fényképezés hajtotta, hanem részben a világunkban zajló valós történetekre, részben a változásokra volt kíváncsi. Más eszközökkel készült, hogy folytassa már megkezdett munkáját. Az emberekre fókuszált és interjúkat készített velük. A több évtizedes könyörtelen diktatúra elnyomásából és a jövőtől való félelemből született traumák ejtették fogságba az embereket és Floszmann a (rém)álmaikat tette vizsgálódása fókuszába.

„A kortárs fotográfia megjelenési formái a legtöbb esetben végesnek tűnnek, kérdéses meddig tudják fenntartani az értéküket. Ezért kutatom, hogyan lehet előállítani olyan fényképet, amiről nem mondható meg, hogy fotográfia, hanem képzőművészeti alkotás” – utal egyúttal a jelenlegi alkotási folyamatra, mely a fotográfián túl az objektek és anyagok beemelésével kísérletezik.

”A végleges cél, hogy a sorozat szobrok, installációk, zene kíséretében jelenítse meg a háború külső, illetve belső térképét” – magyarázza Floszmann. A komplex projektet csapatmunkában végzik Berlinben, Floszmann koordinálása mellett Francesco Petrucelli, Horváth Tibor és Samu Emő tartozik a teamhez. A többszörös interpretáció tovább absztrahálja az egyébként is szubjektív és szürreális álomképeket és lehetőséget ad kiterjedtebb képzettársításokra, kollektív (rém)álmokra.

Közel húsz beszélgetés közül hármat dolgozott fel a projektcsapat. Az első ezek közül  Almoodi Alamine 18 éves misuratai fiú interjúja. A frontvonalon rendszeresen elaludt, és az egyik alkalommal egy álomkép tört rá: édesanyjával egy sötét, hideg, szűk térben van, ahol Gaddafi zsoldosait hallják, akik azt sugallják nekik, hogy fel fognak robbani.

Tanulmány, kézigránát betonra való nagyítási kísérlete

Egy másik megkérdezett egy helyi, valahai tanárember, aki akkor  már hullaszállítóként dolgozott, munkája az, hogy a tengerpartra hordja a testeket, amelyeket aztán vagy a vízbe dobnak vagy elégetnek. Az a kényszerképzet jelentkezett nála, hogy végtagok mozognak az agyában, melyeknek szüntelen mozgása mellett a szagukat is érzi.

 

Tanulmány, viasz, 55 cm hosszú, 41 cm széles, 35cm magas

Floszmann nőkkel is készített interjút. Egy tanult, tudományokban jártas nőt is sikerült megkérdeznie, akinek traumatikus képe egy fekete massza, mely magasról, talán plafonról csöpög, és sav módjára mélyedéseket váj a talajon, ahová ő beleesik és nyomban felébred.

Hálátlan feladat rémálmokat tovább szőni, mint ahogyan egy „arab tavaszt” követő időszak nyomába eredni sem könnyű. Floszmann Attila egy felderítő bátorságával kutat és egy művész érzékenységével láttat. Személyes indítattás is vezérli expedícióit, méghozzá az, hogy az ember miként, milyen módszerekkel képes a túlélésre az adott körülmények között. „Találkoztam egy holland fényképésszel, aki néhány hónappal később Szíriában meghalt” – teszi hozzá azzal a természetességgel, mint akinek ez a hétköznapjaihoz tartozik. A veszélyektől mindenesetre nem tart, már tervezi újabb líbiai útját.

A három éve, a  Budapesti Portfolio Review-n először bemutatkozó Floszmann Attila még számos izgalmas projekten dolgozik, amelyek a közeljövőben publikussá is válnak. Dokumentumfotókat készített Donyeckben, de egy hazai, budapesti sorozat is feldolgozásra vár, amely „öngyilkosságra hajlomos alkatúnak” mondott, vagy már öngyilkosságot megkísérelt embereket kísér figyelemmel.

 

Szerző: Szolga Hajnal
Cimkék: kortárs művészet, fotó,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Elveszett ifjúság, megtalált fiatalok. Művészet és migráció 1.

A bevándorlás és a menekültek ügye nem mindenütt politikai ügy elsődlegesen, úgy ahogy mifelénk. Hanem társadalmi. És ilyenformán a képzőművészetnek is köze van hozzá. Első rész.

Osztozni a száműzetésben. Művészet és migráció 2.

A menekültek helyzete Európában társadalmi ügy. Nem kormányzati szervezetek (NGO-k), egyetemek, önkéntesek és művészek is segítik a menekültek integrációját. - Kaan Wafi szíriai művész és barátai.