Fotózás és aktivizmus – A szolidaritás képei. FKSE Stúdió Galéria, 2014. szeptember 9. és 13. között
Ma minden fotó, ma minden a fotó. Fotózik mindenki, akinek ujjai okostelefonban végződnek. Viszont a szándékok ellenére nem fotók készülnek, hanem túlexponált ének állnak össze bájtokká. Nem megörökítünk, hanem kivetítünk: hangulatot, képzelt pillanatot, történésnek gondolt kattintásokat. Nem az kerül kiállításra (posztolásra), ami éppen van, hanem ahogyan látni szeretnénk, s ahogyan ki- vagy átszínezzük aznapi énünknek megfelelően. Képek, mint végtelen egymásra rakódások és visszahúzódó valósszerűségek. Képekben, mint csonkolt realitásokban éljük meg a napnak egy-egy szakaszát. A fényképezés agresszív privatizálódása közepette pedig ugyanannyit (nem) ér egy rozzant vidámpark bejáratánál készített szelfi, mint egy asztali gasztroszexuális ételfényképezés.
Fotó: Vörös Anna
Ez lenne a fényképek és a fényképezés demokráciája? Az, hogy nem a kép, hanem a reprezentáció a fontos? Az instagram-realitás, amelynek digitális terében és állandó jelenében egyre kevesebb, az, amit fotózunk, és egyre több az ahogyan. A fotó médium. Vagy inkább az instagram már a médium? „Médiumaink közvetítik a »világot«, de – közvetítőként – közénk és a világ közé ékelődve működnek. Miközben közvetítik a »világot«, egyúttal el is távolítják. A közvetlen megtapasztalás helyett közvetett, közvetített tapasztalattal járnak. A mediatizált világ paradox volta a mottóként idézett gondolat parafrázisával összegezhető: a világ távolsága olyan mértékben nő, amilyen mértékben közvetítik.” – szemléletesebben aligha írható le az, ami van, mint Tillmann J. A. teszi.
Fotók: Vörös Anna
A libidinális historizmusban fuldokló fényképfüggőség egyúttal az írás és a fantázia általi képalkotás halála. Korábban a fotó szöveg volt, ma a fotó figyelemelterelés a szövegről. Hans Jonas szerint az Isten mindentudó, de nem mindenható, hiszen az embernek döntési helyzeteket ad, dönthetünk jó vagy rossz mellett. A privatizált, megfigyelés helyett érintőképernyős kattintással megszülető fotó (kép?) bár nem mindentudó, viszont mindenható, döntési lehetőséget és szabadságot nem ad fel, helyette kinyilatkoztat.
A szelfizónában készült fotók és a digitális képalkotás jobb esetben depolitizálóak, rosszabb esetben hazudnak. Politikai cselekvéseket nem lehet digitalizálva végrehajtani. Korunk fantáziaromboló képalkotásának legnagyobb csalárdsága annak – persze képi – felmutatása, hogy a politika lájkolható, a cselekvés stream-en is „lekövethető”.
Mindig vannak és lesznek, akik nem így gondolják. Aki belép a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának terébe, az politikai térbe kerül, a cselekvés kellős közepének kimerevített pillanatába. Szemben a fenti kordiagnózis „alkotásaival”, Csoszó Gabriella és A Város Mindenkié (AVM) aktivistáinak együttműködésének eredményei komolyak, de témáik ellenére nem a „szenvedés képei”. Csoszó Gabriella – talán akaratán kívül – FreeDoc tárával egy személyében a 2010 utáni tiltakozási kultúra és események dokumentációs gyűjteménye, gépével mindenhol ott van, ahol az önszerveződés, a szolidaritás, az emlékek hiánya vagy fájdalmai, a politikai ellenállás projektjei teret kapnak. Az AVM pedig az a civil szervezet, amely nélkül ma emberek százai már lemondtak volna arról, hogy legjobb pillanataikban (azaz, amikor csak kicsit fáj a sors, a szolidaritáshiány) még gondoljanak arra az embert próbáló folyamatra, amely azzal a mondattal veszi kezdetét: „Ne add fel!”
Fotó: Palotás Ágnes
Csoszó Gabriella 2013-ban indította el a Fotózás és aktivizmus címet viselő workshopot, tanfolyamot, amely ingyenes tanulási lehetőséget biztosított az AVM számos hajléktalan aktivistájának, hogy együtt tanulhassanak fotózni, fotózásról más jelentkezőkkel. Most az FKSE Stúdiójában a kurzus résztvevőinek munkáiból nyílt kiállítás. Nagyon más világok rajzolódnak ki, mint a jelen írás fentebb ismertetett képkannibalizáló gyakorlataiból. A képek, a szegénység, a kiszolgáltatottság élethelyzetei egyrészt visszatérések ahhoz a fogyasztóközpontú technológiai fordulat elé, amikor még a fotó szöveg és cselekvésre (fel)szólítás, másrészt mellőznek minden szociopornográfiába hajló modorosságot.
Képek, amelyek nincsenek átszínezve. Aki infantilis módon színezget, annak furcsa lehet, de a valóságban is így néz ki például egy erdei kunyhó, ahogyan itt örökítve van, s amelyben hajléktalan emberek laknak. Amelyet elhagynak, s ezt az elszakadást az erdőtől, és visszatérést a városba fotók rögzítenek. Az utat, mely az – elvileg – mindenki városa felé viszi őket. A kunyhók és szállónak becézett „behúzódások” – ahol egy időre láthatatlanná lehet az, kit üldöznek – tárgykultúráját nem nézegetőnek, hanem nézőnek nem az juthat eszébe, hogy milyen „szegényesek” is a kapaszkodás díszletei, hanem hogy a puritanizmus márpedig erő.
Fotó: Palotás Ágnes
Csoszó és az aktivisták „belátták” az egyszerűt: a fotókészítés célja (csak) a változtatás (lehet). Új értelmet és politikai tudást adnak a képkészítésnek, a „vizuális kommunikáció” kifejezését illetően a fenti valóságlúgozó képkészítőkkel szemben a kommunikációra is hangsúlyt helyeznek. A képek nem csak a társadalmi aktivizmus előfeltételei lehetnek, hanem részei is annak. Többlettudással látják el a nézőt. Azáltal, hogy többek között hajléktalan emberek aktív részvételével készülnek, a szociokukkolás helyett a lényegre fókuszálnak. Úgyis mint: mit és hogyan látnak azok, akik magukat és hasonló helyzetben lévő társaikat fényképezik?
Természetesen nem a fotóktól fognak megnyílni a képeken összeszorított ajkak. Ahogyan a tehetetlenség karjai sem attól záródnak össze (nem imára), hogy megelevenedik a fotókon az élethelyzet. Viszont a képek nem a bárhol és bárhogyan történhet jelenetei, a globális szegénység bármely kontinensen fellelhető fotói, hanem – aki ismeri a magyar politikai (rendszer)viszonyokat –, az pontosan tudhatja, hogy nagyon is konkrétak, és nagyon is tétjük van.
Fotó: Balogh Dina
Ami konkrét, és aminek tétje van, azt viszont úgy „hívják”: politika, az a politika. Ami konkrét és tétje van, az nem lájkolható, az csak megélhető és csinálható. Az én, a küzdelem, az értelem pedig csak cselekvésben nyilvánul meg, nem pedig színezésben, anyagtalan feltöltésben, a kirekesztés tudomásul nem vételében.
A Fotózás és aktivizmus hallgatói jó úton járnak ahhoz, hogy a remény egyszer majd törvény legyen, ne pedig álom. Rohadt nehéz lesz nekik, de van bennük erő.
Fotózás és aktivizmus – A szolidaritás képei. FKSE Stúdió Galéria, 2014. szeptember 9. és 13. között
Fotó: Balogh Dina
Nyitókép: Bakonyi Zsuzanna fotója. Forrás: http://hivatlanul.com/fotozas-es-aktivizmus-fototanfolyam-kozelet-iskolaja/
A cikk lejjebb folytatódik.