Mészáros Zsolt: Szobák kilátással
A Mono Galériában nyíló csoportkiállítás címe Három szoba szó szerint is helytálló, hiszen három különálló helyiségben láthatóak a munkák, ugyanakkor átvitt értelemben is...
A Mono Galériában nyíló csoportkiállítás címe Három szoba szó szerint is helytálló, hiszen három különálló helyiségben láthatóak a munkák, ugyanakkor átvitt értelemben is érvényes, amennyiben egy terem egy autonóm művészi világot mutat be.
Maguk az alkotók válogatták a képeket, és rendezték be saját szobájukat, amely, mint ahogy Virginia Woolf óta tudjuk, az alkotás egyik elengedhetetlen feltétele. Különösen nagy jelentőséggel bír ez az itt kiállító művészek esetében, akik az utóbbi években végeztek a Képzőművészeti Egyetemen, és ebből adódóan még a térnyerés kezdeti stádiumában vannak.
Manapság a flâneur, ez a 19. századból megörökölt magányos kószáló, metropoliszok vándora nem gyalog, hanem biciklin jár, és a mellette elsuhanó városi táj domborzatának elemeit raktározza elméjébe. Az első teremben található Mátyási Péter festményei ilyen fragmentumokból építkeznek. Azonban nem konkrét városi helyszíneket ragadnak meg, hanem mintázatokat, olyan struktúrákat, mint a homlokzatok, út menti hófogók rácsszerkezetét, a havas úton sötéten kanyargó keréknyomokat, a töredezett jégtábla-mező látványát. Mátyási Péter elraktározza őket, majd átszűrve, transzformálva, közvetíti a néző felé. A mindvégig tudatosan irányított alkotási folyamat érzékenyen operál az esetlegességgel, a spontán effektusokkal. Ez a kettőség megfigyelhető a kivitelezésben is, ahol az akvarell technika gesztusszerűsége találkozik a mértani formákkal. A lazúros és a precízen kialakított geometrikus felületek kiegyensúlyozott kölcsönhatása összefogja, egységben tartja a kompozíciót. Mátyási Pétert különösen a tükröződések, áthatások, áttűnések foglalkoztatják, amelyek izgalmas palimpszeszt felületet eredményeznek a műveken. Az egymásra íródó rétegek sűrű és gazdag faktúrája egyszerre mozdulatlan, egyszerre mozgalmas képet mutat a vonalak perspektivikus ritmusa révén.
A második teremben Varga Zsolt reliefhatású munkái a város, mint konstruált környezet rejtett geometriáját tárják fel, és mutatják meg. Az applikáció technikájával készült új műveiben a fiatal művész következetesen folytatja és fejleszti tovább eddigi festészeti kutatásait, úgy, hogy kilép a síkból. A kis falapokból építkező kompozíciókon a felületekkel, plasztikai hatásokkal való játék érvényesül, amely a téri emlékezet, illetve a téri élmény felidézéséből merít. A házfalak textúráját erkélyek, ablakok ritmizálják. A puritán és szikár fogalmazásmód mellett Varga Zsolt művein a tükröződéseknek, reflexeknek és a fénynek szintén fontos, képszervező szerep jut. Az atmoszférikus viszonyok, például az alkonyi lilák-sárgák egymásba olvadó derengése a homogén, architektonikus síkok szigorú mértani rendjét ellenpontozzák. Az érzékeny, finom tónusok és a rebbenékeny fa-sziluettek felidézik Mednyánszky László misztikus természetélményét. Varga Zsolt néhány, itt kiállított munkájánál nemcsak a síkból lép ki a kompozíció, hanem a képtérből is, amellyel már régebben is kísérletezett. Ez a megoldás egyrészt kitágítja a látószöget, másrészt keretbe is fogja a látványt.
A harmadik teremben Nagy Benjámin képein másfajta tér dominál, mint az eddigieken. Végletekig letisztult, minimál kompozíciói nem urbanisztikai struktúrákat, hanem elvont valóságot ábrázolnak, amelynek középpontjában egy-egy képi elem áll: hajó, repülőgép, virágcsokor, épület, hegy. Allegóriaszerűek, amelyek mögött nem konkrét jelentés, hanem apró hiba/zavar, vagy legalább is egy katasztrófa húzódik. Elsőre talán észre sem vesszük őket, de érezzük, hogy itt valami nincs rendben. A váratlan fordulat, a hirtelen nézőpontváltás a kép szemlélése közben aktiválódik. Feltéve, ha megtaláljuk hozzá a kulcsot, mert olyan képi enigmaként foghatóak fel Nagy Benjámin művei, amelyek megfejtésre várnak. Árvíz emlékét ismerhetjük fel az elsőre ártatlannak látszó templomépület és az azt kettészelő vízkék lap együttesében. A mellette függő vászon diagrammjába beleláthatunk zenei hangmagasság-görbét, miközben egy földrengés szeizmográf képe. Másik festményén a süllyedő hajó oldalán húzódó csíkok az SOS morze-jelei. Ha dekódolni tudjuk, megmenthetjük a hajót. Bizony, nem tét nélküli. Mint ahogy nem tét nélküli egy Örkény egyperces, vagy képzőművészeti analógiát hozva Magritte hűvösen pontos szürrealizmusa.
A Mono Galéria jelen kiállítói pályakezdők, de már fel tudnak mutatni eredményeket. Mindhárman az Amadeus Alapítvány díjazottjai. Mátyási Péter szerepelt a 2011-es Budapest Áramlat című kiállításon a Virág Judit Galériában, Varga Zsolt 2008-ban az E.ON képzőművészeti pályázatán különdíjban részesült, Nagy Benjámin pedig részt vehetett a tavalyi Friss-kiállításon a Kogartban. Mindez jelzi, hogy ígéretes és ambiciózus tehetségek, akikre a szakma már felfigyelt. Remélhetőleg térnyerésük folytatódni fog a jövőben is. A Három szoba című kiállítás terei kamarajellegükből adódóan alkalmasak külön-külön felvillantani egy-egy festői világot, ugyanakkor egymásba nyíló teremsorként össze is kapcsolják őket. Párhuzamos dimenziók, de átjárhatóak.
Három szoba. Mátyási Péter, Nagy Benjámin, Varga Zsolt festőművészek kiállítása. Mono Galéria, 2012. április 26 – május 24.
