„Ami miatt hasonlónak lehet látni a két rendszert, az az, hogy most kiviláglott, a kiépült magyar rendszerben az alapok nem voltak elég erősek ahhoz, hogy működőképesek legyenek, és szükséges ezeket átgondolni.” Egy magyar kurátor egy éve Kisinyovban, a Moldovai Köztársaság fővárosában dolgozik, leginkább az Oberliht csoport partnereként. Interjúnk első részében az ottani helyzetről kérdeztük, most a hazai és moldovai helyzetet vetettük össze. Kortárs intézményi szempontból. Második rész.
artPortal: A viszonylag ingerszegény környezetben mennyire jut el az emberekhez egy olyan törekvés, mint például az Oberliht?
Lendeczki Kinga (L.K.): A passzivitás nem annyira annak szól, hogy Moldovában nem érdeklődnek a művészet iránt, hanem inkább az általános politikai és társadalmi helyzet következménye. Átmeneti ország, ütköző zóna az Európai Unió és Oroszország között, és még mindig bizonytalan a jövője, hogy melyik irányba kéne mozdulnia, hiába van több éve egy EU párti kormány (Moldova és Románia lehetséges egyesülése is feszültséget jelent Oroszországgal – a szerk.). Ráadásul gazdaságilag talán ez a legrosszabb helyzetben lévő ország Európában, és mivel az életszínvonal nagyon alacsony, értelemszerűen nem a művészet érdekli elsősorban az embereket. Ezért is fontos az Oberliht, amely alulról szerveződő csoportként mindig valamilyen lokális problémára reflektál. Az egyik projektjük például egy kisinyovi parkhoz kapcsolódik amelynek a közepén lévő sétálóutat az évek során elkezdték az autók használni és a park ezáltal elveszítette korábbi funkcióját. Az Oberliht célja az volt, hogy visszaadják a közösségnek ezt a területet, revitalizálják. Három héten keresztül művészeket, építészeket, szociológusokat hívtak meg közös munkára, emellett voltak vetítések, workshopok és egyéb kísérőprogramok is. Látható volt, hogy azok az emberek, akik nap mint nap ott töltik az idejüket, tényleg érdekeltek abban, hogy itt valami változzon. Ez jó módszernek tűnt arra is, hogy befogadható módon vigyék közel a művészetet a közönséghez, valamint arra is, hogy eltűnjön az a zártság, ami sokszor riasztó lehet a kívülállóknak. Az válik fontossá, hogy egy kis közegen belül változtassunk, és tegyünk valamit a saját környezetünkért, amitől működőképesebb lehet.
Az Oberlihtnek tavasszal Budapesten is lesz kiállítása, az FKSE-ben. Mik szerepelnek még a jövőbeli terveitek között?
L.K.: Az FKSE kiállítás inkább Vladimir Us (az Oberliht vezetője – a szerk.) kurátori projektje lesz és még kérdés, mennyiben kapcsolódik majd az Oberliht eddig tevékenységéhez. A jövő évi tervek közt szerepel többek között az említett park- projekt továbbgondolása, a lakókkal együtt készítenénk látványtervet, hogy miként lehetne átalakítani a parkot, és hivatalos úton próbáljuk jóváhagyatni ezt a városvezetéssel. Szeretnénk továbbá egy rezidencia programot is létrehozni, aminek a keretében magyar művészekkel dolgoznánk együtt, szintén a Stúdióval közösen.
Az Oberliht projektje egy kisinyovi parkban, 2013. Fotó: Ledneczki Kinga
Hogy látod onnan nézve a magyar helyzetet? Vannak esetleg párhuzamok?
L.K.: Amin meglepődtem kint, hogy többször hallottam azt a véleményt, hogy Moldova és Magyarország között nincs különbség, ami egyáltalán nem igaz. Úgy gondolom, hogy nálunk az a nagy előny, hogy a rendszerváltás után egy jól fejlődő rendszer alakult ki, amiben megvannak azok az intézményi struktúrák és az oktatáson belül is azok a lehetőségek, amelyek Moldovában még csak most kezdenek kiépülni. Ami miatt hasonlónak lehet látni a két rendszert, az az, hogy most kiviláglott, a kiépült magyar rendszerben az alapok nem voltak elég erősek ahhoz, hogy működőképesek legyenek, és szükséges ezeket átgondolni. Mindenképpen jobb helyzetben vagyunk az ottaniakhoz képest. Ami nálunk különösen nagy nehézség, az a politika térnyerése a művészeti intézményrendszeren belül. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a magyar színtérnek elég erős nemzetközi beágyazottsága van, és ez segít abban, hogy a kiépített hálózatok megmaradjanak.
Ami miatt még hasonlónak lehet látni a két országot, az az ingadozás Kelet és Nyugat között. Moldáviában ezt hogyan élik meg és milyen hatása van a művészeti színtérre?
L.K.: Történelme során Moldáviát vagy Moldovát szinte mindig orosz vagy román hatalmak tartották megszállva. A művészetben is látható mindkét tradíció hatása, befolyása – ami éppenséggel előny is lehetne számukra. Hiányzik, hogy elfogadják: ez egy kevert tradíció, és nem kell feltétlenül azt bizonygatniuk, hogy valamelyik oldalhoz tartoznak.
Az Oberliht egyik köztéri projektje Kisinyovban. Fotó: E-zeppelin.ro
Egy évet dolgoztál ott, most egy kis pihenő után nemsokára visszautazol Kisinyovba és már közvetlenül az Oberlihttel fogsz dolgozni. Miért döntöttél úgy, hogy nem elég ott tölteni egy évet?
L.K.: Az a különös, hogy nem én vagyok az egyetlen az önkéntesek közül, aki úgy dönt, hogy egy év az kevés és inkább tovább marad. Sok potenciál van abban, hogy minden csak most alakul ki, és ezáltal úgy érezheted, hogy te is hozzáteszel, és részese lehetsz valami újnak. Másrészt a nagyon egyedi helyzetével kimeríthetetlen területnek tűnik, ahol most nagy tere lehet a kezdeményezéseknek és az a – talán kicsit idealista – hozzáállásunk van, hogy bármit meg lehet csinálni. Semmivel sem rosszabbak a művészek ott, mint másutt, és megvannak a lehetőségek is, csak épp másként kell hozzákezdeni a dolgokhoz.
Nyitókép: Az Oberliht köztéri beavatkozása Kisinyovban. Fotó: www.in-situ.info
A cikk lejjebb folytatódik.