Recollection
Albert Ádám, Kútvölgyi-Szabó Áron, Martin Piaček
Kurátor: Gadó Flóra
Az OFF-Biennále Budapest programja
Nyitva tartás: április 28 – május 16.
Szerda – Szombat: 16.00-19.00
Tárlatvezetés: május 7. 17:30
Frekventált téma ma a közbeszédben és a művészetben is az emlékezet, az emlékezetpolitika, és ezzel összefüggésben a kulturális politika, az emlékművek, vagy éppen ellenemlékművek kérdése. A Recollection kiállítás nem ezt a diskurzust folytatja. Inkább hozzáteszi a magáét; vagyis az egyén személyes történetét és reflexióit. Esetünkben – Gadó Flóra kurátori segítségével – Albert Ádámét, Kútvölgyi-Szabó Áronét és Martin Piačekét, akik nem a kollektív vagy nemzeti emlékezet témáihoz nyúlnak, hanem vagy a saját életükre vagy szüleik, nagyszüleik életére reflektálnak.
Három térre tagolódik a kiürített, Klauzál téri lakás, amely az OFF-Biennále idejére kiállítótérként működik. Ez a hármas tagolás nem jelenti azt, hogy a három kiállító művész munkái egymástól elkülönítve kaptak helyet, nem három egymástól elkülönülő mikrokiállítást láthatunk. Mindössze Kútvölgyi-Szabó Áron családtörténeti kutatáson alapuló műve kapott önálló teret a legbelső helyiségben, de ez a komplex installáció meg is követeli a zártságot, a fokozott intimitást a térben.
Martin Piaček: Grandfather’s War, 2015. Fotó: Kútvölgyi-Szabó Áron
A lakásba belépve az első mű Piaček Grandfather’s Warja, amely a művész nagyapjának első világháborús emlékreliefjének felhasználásával készült, aki a Monarchia katonájaként kapta az emléktáblát. A kisajátított tárgy egy üvegezett fémkeretbe került, a tábla és az üveg közötti tér részben homokkal van feltöltve. A keret egy forgatható konzolon pihen, így az interakció hatására mindig változnak a felfedett és eltakart felületek. Hasonló forgatásos játékra invitál a Subtle History II., amely a másik nagyapa egyik személyes, saját maga készített tárgyát használja fel, a nemzeti identitás kapcsán.
Martin Piaček: My Non-Slovakian Blood, 2015. Fotó Vékony Dorottya
A kiállításra készült munka is a nemzetiségi hovatartozás, a közép-európai nemzetállamokra jellemző többszörös identitás problémáját járja körül. A My Non-Slovakian Blood egy genealógiai, genetikai kördiagram, ahol a nyolc körcikk a művész nyolc dédszülőjének felel meg, és a kör ötnyolcad részét Piaček vére borítja.
Albert Ádám: Konstruktív fragmentumok, 2015. Fotó: Kútvölgyi-Szabó Áron
Albert Ádám Konstruktív fragmentumok címmel készült fotómunkáin saját gyermekkorának tárgyi emlékeit fedezi fel újból. A képek elszórtan helyezkednek el, nem is egy sorban és egyező magasságban. Ellenállnak annak, hogy homogén tömbként szemléljük őket, foszlányszerűségre törekednek. A kompozíciók hátterét egy hegekkel borított vágóasztal-lap szolgáltatja. A modellként használt testek a művész édesanyja által megőrzött gyermekkori tárgyak, iskolai technika órán készített eszközök. Ezekhez illeszkedik az a lakáshoz tartozó kis játékszekér, amelyet a szobát tagoló válaszfal tetején hagytak. A technika órai produktumok mellett olyan segédeszközök láthatók még a fotókon, amelyek a felmérés, a rendszerezés és a gyűjtés lehetőségeit biztosítják, mint az NDK-s vonalzók, a milliméterpapír vagy a természettudományos gyűjtőlap. Ez utóbbi vezeti át a látogatót Kútvölgyi-Szabó Áron kutatásközpontú munkájához.
Kútvölgyi-Szabó Áron: Egy szürke élet, 2015. Fotó Vékony Dorottya
Kútvölgyi-Szabó Áron: Egy szürke élet, 2015. Fotó Kútvölgyi-Szabó Áron
Az Egy szürke élet kiindulópontja egy azonos című önéletrajzi írás volt, amelyet a művész apai nagyapja írt utolsó éveiben gyermekeinek és leendő unokáinak. Dr. Szabó István életének fragmentált leképezését látjuk a falon. Önéletrajz keveredik a családi beszámolóival és levéltári dokumentumokkal: egy nyomozás különböző rétegei jelennek meg a falon. Különböző múltvariánsok kerülnek egymás mellé, ezeket az ütközéspontokat lentikuláris printek emelik ki, melyeken a nézőpontváltás során elhomályosul egy addig tisztán látható gyalogsági kézigránát vagy épp egy pénzösszeget jelölő számsor. A nagyapa élettörténetének hálóját fehér fonalak és azok kereszteződései jelölik ki, melyek a fal sarkainál térbeliesülnek. A művet mintha ebbe a térbe tervezték volna: a válaszfal sarkai történelmi fordulópontokkal esnek egybe, a világháborúkkal és az ’56-os forradalommal. Egy régi dohányzóasztalon a nyomozati anyag látható sárga kartonokban, vele szemben pedig egy antik térkép, ahol gombostűk jelölik az életút fontosabb budapesti helyszíneit.
A lakás tere és a kiállítás tematikája remekül illeszkednek, a szobák megőrizték annak jelét, hogy itt emberek élnek: nagyon sok szobanövény maradt a térben és a falak mellett több helyen ott láthatóak az elmozdíthatatlan, beépített, fém polcrendszerek, amelyek így a mindennapi használati tárgyaktól megfosztva irattári elemként hatnak.
Martin Piaček: I am still trying to love you, 2015. Fotó Kútvölgyi-Szabó Áron
Ahogy fentebb említettem a kiállításba belépve az első mű Martin Piačeké, ez az állítás továbbra is igaz marad, de már távozóban veszi észre az ember, hogy egy másik művet kellett volna elsőként megpillantania. I am still trying to love you – mintha a várakozás közbeni falnak támaszkodás rajzolta volna ki a feliratot, ahogy koszos cipőtalppal akarva-akaratlanul nyomot hagyunk a függőleges fehér felületen, miközben próbáljuk elütni az időt. Minél koszosabb a környezete annál erősebben sejlik fel a családi emlékezés és múltfeldolgozás egyik alapvető állítása. Hasonlóan statement-jellegű mondat olvasható Albert Ádám egyik korábbi művén, amely az egyik beugróban bújik meg: now is the time. Itt az idő, hogy még mindig próbáljalak szeretni – az emlékezés valahol itt kezdődik.
A szerző az OFF-Biennále önkéntes segítője.
A cikk lejjebb folytatódik.