A szelfivel, mint művészi kifejezésmóddal foglalkozik a Saatchi Galéria új kiállítása. De mégis, honnantól szelfi a szelfi? Az önarckép már az? És mi köze ehhez a művészetnek?

Önarcképtől az önfotóig. A szelfi kultúrtörténete a Saatchi-ban

A szelfivel, mint művészi kifejezésmóddal foglalkozik a Saatchi Galéria új kiállítása. De mégis, honnantól szelfi a szelfi? Az önarckép már az? És mi köze ehhez a művészetnek?

2017-04-04

From Selfie to Self-Expression
Saatchi Gallery, London, május 31-ig

Rembrandt, Velázquez, Van Gogh ugyanúgy forogna a sírjában, mint a 20. század mesterei közül – mások mellett – Schiele, Picasso, Basquiat, Francis Bacon, Lucian Freud vagy Frida Kahlo, ha tudnák, milyen környezetbe csöppentek a kortárs művészet egyik londoni fellegvárában, a Saatchi Galériában.

A május végéig látogatható From Selfie to Self-Expression (A szelfitől az önkifejezésig) című, gazdag anyagot felvonultató kiállítás a sokak által lenézett, nárcisztiusnak ítélt szelfi – vagy mondjuk így: önportré, önfotó? – jelentőségét igyekszik bemutatni.

  

Cindy Sherman: Cím nélküli film still #21, 1977, zselatinos ezüst nagyítás, 20,3 x 25,4 cm, a művész és a Metro Pictures, New York jóvoltából

Az előbb említett művészek nem pusztán azon csodálkoznának, hogy profi és amatőr szelfizők seregének munkái mellett a Young British Artists (YBA) mozgalom néhány jeles képviselője, Tracey Emin, Damien Hirst és Gavin Turk társaságában mutatkoznak, hanem azon is, hogy számítástechnikai zsenik karmai közé kerültek, akik állandóan mozgó, változó, sőt rózsaszín szívecskével lájkolható monitorokra küldték ki ikonikus vásznaikat.

A látványos, meghökkentő és frappáns tárlat első része a műfaj eredetét keresi a portréfestészetben, majd „szép és magasztos”, illetve „őrült, gonosz és veszélyes” magamutogatások következnek, míg el nem jutunk a neves profi szerzők, illetve a galéria által meghirdetett szelfiversenybe benevezettek tízezernél is több önábrázoló felvételéhez.

A történelmi festmények után, de még a celeb-kultúrának biztosított tér előtt jónéhány drámai fotó vonja hatása alá a nézőt, köztük az osztrák performance művész, Günter Brus 1965-ben készült Self Painting, Self Mutilation című, legalább annyira obskúrus, mint erőszakos sorozata. Nem kevésbé megrázó Nan Goldin önportréja a húsz évvel később keletkezett, éppen a New York-i Museum of Modern Art-ban kiállított, a The Ballad of Sexual Dependency című szériából.

  

Tracey Emin: I’ve Got It All, 2000, C-print, 124 x 109 cm. Minden jog fenntartva, DACS, 2016.
Fotó a  White Cube jóvoltából

Mellettük üdítően hat Bruce Nauman Fountain című fotó-önarcképe, a szájából spriccelő vízzel. Ha már a könnyedebb műfajnál tartunk, a rendszerint borús hangulatú Tracey Emin ritka jókedvűen, átszellemülten kapta le magát még nagyon fiatalon, 2000-ben az I’ve Got It All fotón, ölében nagymennyiségű papírpénzzel. A vele együtt a YBA-ban indult társa, Damien Hirst, híven akkori, 1991-es lényéhez, a hullaházban örökítette meg magát egy levágott fej társaságában a With Dead Head című fényképen.

 

Barack Obama Helle Thorning Schmindt dán miniszterelnök asszonnyal. Fotó: Roberto Schmidt/AFP/Getty Images jóvoltából

A szelfi jelentőségét körüljáró kiállítás nem lenne teljes, ha nem szerepelnének benne a műfaj klasszikusai. Ha nem jelenne meg egy fürdőszobai képen a reality televíziózás egyik legnagyobb sztárja, Kim Kardashian, vagy nem idézhetnénk fel azt az egész világot bejárt, sokat bírált képet, melyet Helle Thorning-Schmidt, akkori dán miniszterelnök asszony, David Cameron volt brit kormányfő és az azóta ugyancsak visszavonult Barack Obama amerikai elnök készített Nelson Mandela dél-afrikai elnök temetésén. A filmes szelfik kategóriájában olyan híres színészek fotóinak jutott hely, mint Tom Cruise, Angelina Jolie és Brad Pitt, nem is beszélve arról a hollywoodi Oscar-díj átadó ünnepségen készített közismert felvételről, melyen Benedict Cumberbatch tolakszik be a U2 frontembere, Bonó fotójába.

 

Benedict Cumberbatch beugrik a U2 mögé a 86. hollywoodi Oscar-díjátadón. Fotó: Mike Blake/Reuters jóvoltából

Üdítőek Alison Jackson fotói, melyek közös vonása, hogy hírességek hasonmásairól készültek, s nem hiányoznak róluk az apró, finom részletek sem. II. Erzsébet hasonmásának telefontokját például corgi kutyák díszítik, a szelfibotot szorongató „Donald Trumpot” három Miss Universe veszi körül. A brit fotóművész azt igyekszik bizonyítani, milyen könnyű megfosztani hitelességüktől, méltóságuktól a közszereplőket, ha fotóik mesterkélt, beállított helyzetben készülnek.

A kiállítás rendezői – köztük maga a King’s Road-i galéria alapítója és névadója, a műgyűjtő-píár guru Charles Saatchi – meg vannak győződve arról, hogy a szelfi mára művészi kifejezőeszközzé vált, melynek kreatív használatára és lehetőségeire érdemes ráirányítani a figyelmet. Ám hogy mindezt oda-vissza igazolni lehet-e a művészettörténeti kontextus megteremtésének kísérletével, az legalább annyira kérdéses, mint maga az alapfeltevés.

George Harrison: Önarckép a Taj Mahallal, 1966, © Harrison család

Cimkék: fotó, modern művészet, kiállítás, kortárs művészet, galériák, London,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Dupla dinamit: reneszánsz géniuszok a londoni National Gallery-ben

Michelangelo és kevésbé ismert velencei alkotótársa, Sebastiano együttműködésének sztorija legalább annyira lebilincselő, mint a nagy körültekintéssel egy fedél alá szervezett remekművek látványa.

Orosz show Londonban: egy fedél alatt az avantgárd és a szocreál

A bolsevik forradalom centenáriumi évében a Royal Academy of Arts az 1917 és 32 közti mozgalmas oroszországi évek művészeti termését mutatja be. De hogy kerül egymás mellé az avantgárd és a szocreál?

Új kensingtoni csodapalotájában folytatja a londoni Design Museum

A Sir Terence Conran által alapított intézmény új otthonában nem kevesebbet vállal, mint hogy át akarja írni a dizájnról kialakított képet.