Marcel Odenbach: Proof of Nothing
Kunsthalle Wien, április 30-ig
Marcel Odenbach alkotói tevékenysége videóművészettel indult a hetvenes években. A német alkotók első olyan generációjához tartozik, amely az egyre intenzívebben kibontakozó televíziós tömegkultúrára a hagyományos műfajok mellőzésével már pályája kezdetén a videó mediális lehetőségeiben kereste a választ.
Installation view: Marcel Odenbach. Beweis zu nichts (Proof of Nothing), Kunsthalle Wien 2017, Photo: Stephan Wyckoff: Im Schiffbruch nicht schwimmen können, 2011, © Marcel Odenbach & BILDRECHT GmbH, 2017, Courtesy Galerie Gisela Capitain, Cologne
Az új technikai műfaj nem csak a kísérletezés szabadságát jelentette, hanem politikai állásfoglalást is. A háború utáni meghatározó elméletek és politikai mozgalmak hatására a német video-avantgarde a tömegmédiával szemben kritikai és analitikus attitűdöt képviselt. Ennek szellemében alapította meg Kölnben Marcel Odenbach, Ulrike Rosenbach és Klaus vom Bruch az Alternativ Television Studio (ATV Studio) csoportot. A mainstream műsorszolgáltatással szembehelyezkedő experimentális munkák és a televíziós kalózadás nem pusztán művészeti, hanem szélesebb értelemben vett társadalomkritikai vállalkozásnak is számított. A digitális technika melletti elköteleződés egyértelműen kifejezte a műkereskedelemtől való elhatárolódás, és egyúttal a társadalmi valóságba való bekapcsolódás igényét. Beuys „szociális plasztikája” nagy hatást gyakorolt Odenbachra és azon kortársaira, akik hozzá hasonlóan a videóban látták a művészet hétköznapokba való integrálásnak legjobb lehetőségét. Az alternatív tartalmak előállításával a kommerciális média által mind jobban befolyásolt társadalom demokratizálódásához kívántak hozzájárulni a háború utáni Németországban.
Installation view: Marcel Odenbach. Beweis zu nichts (Proof of Nothing), Kunsthalle Wien 2017, Photo: Stephan Wyckoff: Beweis zu nichts, 2016, © Marcel Odenbach & BILDRECHT GmbH, 2017, Courtesy Galerie Gisela Capitain, Cologne and Anton Kern Gallery, New York
Odenbach már a nyolcvanas években megfogalmazta videó oeuvre-jének központi gondolatát, amely a média történelem-, emlékezet- és identitásképző szerepére és lehetőségeire fókuszál. Bécsben rendezett egyéni kiállítása az elmúlt tizenöt év munkáiból válogat, amelyek a nemzetiszocialista német múlttal való szembenézést, a migrációt, valamint a különböző hatalmi viszonyok vizsgálatán keresztül a társadalmi igazságosság és emlékezet kapcsolatát tematizálják. Narratív montázs-struktúráiban saját felvételeit archív televíziós és filmes anyagokkal dolgozza össze.
A csarnok közepén futó Hajótörésben úszni nem tudni (Im Schiffbruch nicht schwimmen können, 2011) cselekménye egyszerű: három különböző korú afrikai menekült megtekinti A medúza tutaja Louvre-ban őrzött híres festményét. A mű szembesítő erejű intenzitása, a migráció aktuális társadalmi kérdésének történelmi perspektívába állításán túl a részletekben rejlik. A fekete férfiak a romantika ikonikus darabját, a francia gyarmatbirodalom történetének egy kiemelt jelenetét felelevenítő festményét nézik némán az európai kultúra emblematikus helyszínén. A par excellence művészettörténeti kontextus tökéletes kulisszául szolgál a társadalmi és kulturális feszültségek szűnni nem akaró ismétlődéséhez.
Marcel Odenbach, Im Kreise drehen (Video Still), 2009, © Marcel Odenbach & BILDRECHT GmbH, 2017, Courtesy Galerie Gisela Capitain, Cologne
A dokumentarista hangvételű, statikus képsort elsősorban az különbözteti meg a kiállítás többi darabjától, hogy kiindulási pontját a szereplőkkel készült interjúk jelentik. Az interjúk egy-egy mondat erejéig – a múzeumi jelenetet tagolva – a tengerpartot nyaldosó hullámok háttere előtt jelennek meg. A befogadói perspektíva megváltoztatásával egy letűnt dicsőséges európai korszak helyett egy tragikus, közvetlenül a jelenünkig ívelő történelmi horizontra nyílik kilátásunk.
A montázsok vázlataként készített papírkollázsok az elmúlt években több alkalommal szerepeltek autonóm kiállítási darabként. A mozgóképpel Odenbach a műtárgy falra akasztható, piacképes formáitól is igyekezett elhatárolni magát. Az időközben emancipálódott papírkollázsok ilyen tekintetben talán a korai, technikai médiumoknak elkötelezett, radikális nézőpont megszelídülését is jelenthetik. A sajtóból vett képi és szöveges fragmentumok ismétléséből felépülő, nagyméretű munkák dekoratív mintázata közelebb lépve nyeri el értelmét. A papírkollázsok nem csak a média központi szerepére, hanem jellemző alkotói módszerére is ráirányítják a figyelmet.
Installation view: Marcel Odenbach. Beweis zu nichts (Proof of Nothing), Kunsthalle Wien 2017, Photo: Stephan Wyckoff: Durchblicke, 2007; Die gute Stube, 2011, © Marcel Odenbach & BILDRECHT GmbH, 2017, Cologne, Courtesy der Künstler, Gisela Capitain, Cologne & Anton Kern Gallery, New York
A kiállításra készült A semmi bizonyítéka (Beweis zu nichts, 2016) valamint az itt szintén megtekinthető Körbeforogni (Im Kreise drehen, 2009) című munkák koncentrációs táborok emlékére emelt köztéri objektumokat állítanak a középpontba. A történelmi tényekkel és a személyes felelősséggel való szembenézés mentális terét mindkét esetben a „Tatort” (tetthely) jelenkori természeti és épített környezete jelöli ki. A felvételeken az emlékművek és környezetük látható, amint a kamera körkörös, egyre közeledő mozgással tárja fel azokat a néző számára.
A művész a Beweis zu nichts esetében nem bízza a véletlenre a hatást: a szocreál emlékművet a súlyos történelmi témának kijáró színpadias beállításokban tárja elénk, amelyeken gyakran archív felvételek sejlenek át. Míg a papírkollázsok mintázatában rejlő apró részletek felismerésének élménye leköti figyelmünket, addig a videók esetében már egyértelműbb az áttűnések sematikus jellege. Ugyan nem szívesen, de a negyedik műnél mégis kénytelenek vagyunk elismerni, hogy a grandiózus léptékű áttűnéssel operáló vetítések helyenként didaktikusak. Bár Odenbach nem ítélkezik és nem magyaráz, csupán a témaválasztásával foglal állást, de orosz avantgarde filmek propagandisztikus formanyelvéhez visszanyúló, esztétizáló montázsok idézik meg az európai történelem sorsfordító eseményeit.
Marcel Odenbach, Durchblicke (Detail), 2007 © Marcel Odenbach & BILDRECHT GmbH, 2017, Photo: David Ertl, Cologne, Courtesy Anton Kern Gallery, New York
A kiállítás leghosszabb, a ruandai népirtással foglalkozó kétcsatornás installációja kapcsán joggal merül fel a kérdés: elkerülheti-e az alkotó, hogy a témafelvetésen túl legalább jelezzen egy általa érdemesnek tartott narratívát? Az emlékművekhez szokott európai művész megfigyelésének új tárgyává a számára idegennek ható ruandaiak válnak. A két képfolyam az általa megörökített dolgos vidéki mindennapokat, valamint a mészárlás politikai kontextusát bemutató archív felvételeket dziga vertovi montázstechnikába ágyazva helyezi párhuzamba. Odenbach megteszi azt a szívességet a közönségnek, hogy a műre fordított idő enyhítette lelkiismerettel és egy intenzív vizuális élménnyel gazdagabban hagyhatja el a vetítést. Az esztétizáló kortárs, valamint a reflektálatlan archív felvételek azoban visszás hatását keltenek: önmagáért valónak tűnik a mű.
Marcel Odenbach, In stillen Teichen lauern Krokodile (Video Still), 2002/2004, © Marcel Odenbach & BILDRECHT GmbH, 2017, Courtesy Galerie Gisela Capitain, Cologne
A szűk másfél órás vetítési anyag, tagolásának köszönhetően jól befogadható. Odenbach valamely szuggesztív munkája egy csoportos tárlaton biztosan az egyik legmarkánsabb élmény maradna, egyéni kiállításán azonban szembetűnővé válik az alkotói módszer sematikus jellege.