Amerikában élő lengyel származású művészek, Joanna Malinowska és a Christian Tomaszewski mutatkoznak be az ugyancsak az USA-ban élő Magdalena Moskalewicz kurátori közreműködésével a lengyel pavilonban. Rejtélyes című – Halka/ Haiti, 18°48’05”N 72°23’01”W – installációjuk és filmjük a történelem mára már feledésbe merült apró epizódját idézi fel. Napóleon 1802-03-ban ötezer lengyel katonát küldött Haiti szigetére, az ott kitört felkelés leverésére. A katonák azonban átálltak a lázadók oldalára; emléküket a szigeten, ahol számos leszármazottuk él, ma is nagy tisztelet övezi. Haitin a közelmúltban egy szabadtéri előadáson bemutatták Moniuszkónak a lengyel nemzeti opera státuszát élvező hazafias pátoszú dalművét, a Halkát. A két kiállító művésznek az előadásról forgatott filmje és a köré épített installáció arra a kérdésre keresi a választ, hogyan fogadja a gyökeresen más miliőben szocializálódott lengyel gyökerű haiti közösség az őseik szülőhazájából érkező zeneművet, milyen érzelmeket generál bennük és mennyire befogadható számukra az európai kultúrának ez a Lengyelország határain kívül kevéssé ismert remeke.
Joanna Malinowska és Christian Tomaszewski: Földanya Holdnővér című installációja, 2013, forrás: zacheta.art.pl
A szlovén pavilonban a New York-ban és Ljubljanában élő 37 éves Jaša Mrevlje Pollak mutatkozik be, kiállításának kurátorai Michele Drascek és Aurora Fonda lesznek. Az egyik legismertebb szlovén művész szinte hazai pályán szerepelhet Velencében, hiszen diplomáját az itteni képzőművészeti akadémián szerezte. Munkáiban általában a társadalmi kommunikáció szükségességével, lehetőségeivel és formáival foglalkozik, és ezt teszi majd a biennáléra tervezett helyspecifikus installációjában is, melynek vizuális elemeit, fény- és hangeffektusait egy folyamatosan ismétlődő performansz egészíti ki. „A remény testet öltött jelenlétének égető szükségessége” címet viselő projekt három fogalmat helyez a középpontba: a helytállást, az együttműködést és a reményt, amik fontos eszközök a fennálló valóság megingathatatlanságának megkérdőjelezésében.
Jaša Mrevlje Pollak: Still a biennálé-projekt előzeteséből, forrás: jasha.org
Albániát – 2007 után immáron második alkalommal – a még mindig csak 35 éves Armando Lulaj fogja képviselni, tárlatának kurátora pedig az olasz Marco Scotini lesz. A döntést, amit nyílt pályázat előzött meg, az albán kulturális minisztérium által felkért zsűri Boris Groys elnökletével egyhangúlag hozta meg. Lulaj 2011-ben kezdte forgatni az Albán trilógiát, ami a hidegháború időszakával, annak Albániára gyakorolt hatásával foglalkozik, a kollektív emlékezet és a történelmi tapasztalatok kérdését helyezve az előtérbe. E trilógia harmadik, Rekapituláció címet viselő része az a projekt, aminek realizálására a művész most megbízást kapott. A Rekapituláció azt vizsgálja, hogyan élnek az emberek emlékezetben és milyen kontextusban jelennek ma meg a múltban politikai jelentéssel bírt képek, jelenetek. Ehhez egy – a zsűri indoklása szerint egyszerre játékos és monumentális – installáció szolgál keretként.
Armando Lulaj: Skizofrén nosztalgia című munkája egy 2012-es kiállításon, © Lothringer13, Städtische Kunsthalle München
Macedóniában a kulturális minisztérium megbízásából a Nemzeti Galéria választja ki a biennálé-résztvevőket; idén két, Szkopjéban és Berlinben élő művészre, Hristina Ivanoskára (41) és Yane Calovskira (42) esett a választásuk, kurátornak pedig első ízben nyertek meg külföldi szakembert a török – és Velencében 2009-ben a török pavilon kurátoraként bemutatkozott – Basak Senova személyében. A két művész nem először dolgozik együtt, de külön-külön is a nemzetközi színtér ismert szereplőinek számítanak. Macedóniának nincs saját pavilonja Velencében, ami egyértelmű hátrány a látogatók figyelméért folytatott harcban; bemutatójuk helyszínének kiválasztása jelenleg van folyamatban. Az „Ebben mindannyian egyedül vagyunk” című multidiszciplináris projekt, aminek korábbi változatát már láthatták a baden-badeni Kunsthalle látogatói, a hit szerepét és az egyén társadalmi felelősségét vizsgálja a mai világban. Központi eleme a Kurbinovo nevű macedóniai faluban álló Szent György templom freskójának minimalista adaptációja, kiegészítve Simone Weiltől, Luce Irigaraytól és Paul Thektől származó idézetekkel.
Hristina Ivanoska és Yane Calovski: Kápolna, forrás: collezionedatiffany.com
Lettország pavilonjában az ottani kulturális minisztérium döntése értelmében két, másfél évtizede a pályán lévő művész, a főként videóival ismertté vált Katrina Neiburga és az utóbbi időben többnyire installációkat készítő festőművész, Andris Eglītis állíthat ki Kaspars Vanags kurátori közreműködésével. A Lett Kortárs Művészeti Központ által realizálandó multimediális projekt az Ikonok címet viseli és a modern szakrális építészet lehetőségeit bemutató tanulmányokat kombinál egy videón rögzített történettel. Hogy ez mit is jelent konkrétabban, azt az alkotói team egy sajtótájékoztatón fogja a következő hetekben bemutatni.
Andris Eglītis és Katrina Neiburga. Fotó: LETA, forrás: la.lv
Csehszlovákia már régen a múlté, ám Csehországnak és Szlovákiának továbbra is közös pavilonja van Velencében, ahol az idén egy cseh művész, az 59 éves prágai Jiří David állíthat ki. David több szálon, így rendszeres pozsonyi kiállítóként és a besztercebányai művészeti akadémia professzoraként is kötődik Szlovákiához, „Apoteózis – hol van a hazám” című projektjében ráadásul Katarína Rusnáková személyében szlovák kurátorral működik együtt. Munkáját a nyílt pályázatra benyújtott 38 projekt közül a többek között Adam Budakot is tagjai között tudó nemzetközi zsűri javaslatára választották ki. David számos műfajban alkot, fest, fotózik, videókat és installációkat is készít. Velencébe szánt projektjében a világot napjainkban megosztó konfliktusokra reflektál.
Jiří David: Objekt, 2009-2011, forrás: artist.cz
Horvátországban a kulturális minisztérium jelentette be, hogy az ország színeit a biennálén a Zágrábban élő 38 éves Damir Očko képviselheti „Tanulmányok a hideglelésről: a harmadik fokozat” című projektjével, amit Marc Bembekoff francia kurátorral közösen dolgozott ki. Očko multidiszciplináris, egyidejűleg „politikus és poetikus” projektjeiben rendszerint a filmé, a filmeken pedig az emberi testé a főszerep; alapvető témája az erőszak terjedése és megjelenési formái globalizálódó világunkban. Velencei projektjében, mely a tavaly forgatott TK című filmje köré épül, az erőszak olyan látens formáival foglalkozik, melyek a két és fél évtizeddel ezelőtti rendszerváltás és az átmenet traumájában gyökereznek.
Damir Očko: TK, 2014, filmstill, a művész és a Galleria Tiziana Di Caro, Nápoly jóvoltából, forrás: artribune.com
A cikk lejjebb folytatódik.