Kontrasztkiállítás – Nézz szembe önmagaddal!
A Magyarországi Református Egyház és az ORFK kiállítása
Kisvárda, Somogyi Rezső utca 1.
2016. szept.9 – 2017. márc.10.
Általános jelenség Európában, hogy az állam bizonyos tevékenységeit kiszervezi: például egyházak vagy alapítványok üzemeltetnek óvodákat, iskolákat, végeznek idősgondozást, vagy akár terhességi tanácsadást. Természetesen egy pillanatra sem kell ideológiai semlegességet feltételezni állami szervezetek esetében sem, viszont az megint más, ha egy szervezet egy ideológia terjesztése érdekében kínál fel szolgáltatásokat.
Ha például egy fundamentalista keresztény szervezet veszi át a terhességi tanácsadást (sorra nyílnak Európában a „krízisterhesség központok„), akkor olyan eszmékkel találkoznak a tanácsadásra jelentkező nők, amelyek nevében hamis információkkal, manipulatív kommunikációs technikákkal próbálják a helyettük már meghozott döntést rájuk kényszeríteni, ráadásul isten és a transzcendens jóság nevében. Sokan próbálnak politikai tőkét kovácsolni abból, hogy a velük ellentétes ideológiai platform támogatóinak “leleplezésével” vannak elfoglalva, közben akár a jobb-, akár a baloldal, kormányok és mecénások is harcolnak a lelkekért és a piacokért itt, a félperiférián. A kisebb szereplőknek pedig megéri koalíciókat kötni a nagyobb szervezetekkel, az erőforrásokért cserébe.
A cikk témája, a Kontrasztkiál(lí)tás eredetileg egy Kisvárdán megvalósult, családi napra készült tematikus utazó kiállítás, amely a prevenciót tűzi ki fő célul. Olyan témákkal szólítva meg fiatalokat, mint amilyen a válás, az öngyilkosság, az abortusz, a droghasználat, a családon belüli erőszak. A kiállítás az elmúlt években kinőtte magát, és mostani állapotában egy egész épület pincéjét elfoglaló labirintus, helyben készült fotókkal berendezve, és egy az egyben az USA-ból importált, neoprotestáns propaganda anyagokkal (videók, magyarra fordított molinók). Az utolsó helyiség pedig egy safe space („csendszoba”).
Forrás: Kontrasztkiállítás Kisvárda Facebook
Az utazó kiállítás eddig járt már Mátészalkán, Nyíregyházán, Budapesten, és számos határon túli városban, például Aradon, Temesváron és Baróton is. Erdélyből és a Felvidékről is látogatják diákcsoportok, illetve helyi hátrányos helyzetű fiatalokat is fogadnak, kifejezetten bűnmegelőzési programok részeként.
A kiállítás egész pontosan a Magyarországi Református Egyház és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közös “család- és ifjúságmentő“projektje. Összeállításához jogi szakértőket is bevontak, viszont hiányoztak a felvetett témákkal már régebb óta foglalkozó civil szervezetek, társadalomtudósok, pszichológusok. Bár a szervezők folyamatosan hangsúlyozzák a kiállítás kortárs, multimediális formanyelvét, sem designerek, sem kommunikációs szakemberek nem voltak a csapatban. A fotókat részben a szervezők készítették, illetve egy profi fotográfus, akit azért nem tudunk kreditelni, mert a szervezők nem árulták el a nevét.
A kiállítás külön hangsúlyt fektetett a multimédiás eszközhasználatra, már ahogy Móricka elképzeli az ilyesmit: fejhallgató, abortusz, válás, házasság stb. feliratú gombok a videóterminálokhoz. Az első terminál, rögtön az előtérben várakozóknak egy „részeg vezetés szimulátor”. A cikk írója elég régen vezet autót, de ezt, a képernyőn egy felismerhetetlen és jellegtelen amerikai nagyvárosban kanyargó 3d autót sem szemüveggel, sem anélkül nem tudta kormányozni. Három szemüveg közül lehetett választani: részeg, nagyon részeg, drogos, és mindhárom valamifajta fénytörés-effektet használt. Pontosan olyan érzés volt viselni őket, mint fénytörés effektet használó szemüvegeket.
Felvilágosítottak bennünket, hogy járt már egy “drogos” látogató is itt, és ő elmondta, hogy a “drogos látás” nem ilyen. Ezen a ponton megjegyeztük, hogy épp azért használnak emberek különféle drogokat, mert a különféle anyagoknak különféle hatásuk van (illetve egyének is másképp tapasztalhatják meg ugyanazt a szert), de láttuk, hogy teljesen felesleges.
Forrás: Kontrasztkiállítás Kisvárda Facebook
A kiállítást felügyelők – ügyes médiahasználattal -, rögtön elkezdtek kondicionálni, hogy megrázó lesz a kiállítás. Ami azonban számomra megrázó volt, hogy ismét láttam: a mediatizált keresztény ideológia terjesztése kisebbfajta iparággá fejlődött, és hogy ebben sok pénz van. Az egy dolog, hogy Kisvárdán három ember dolgozott kiállítás-felügyelőként, és egy egész épület alagsora volt kibérelve és berendezve. Mind a három “részeg vezetés szimulátor szemüveg” brandelve volt (‘Drunk Busters’, www.drunkbusters.com – ezen a weboldalon érdemes megnézni a sex under the influence kit-et), a tárlaton kiállított videókon pedig látszott, hogy profi produkciók, és minden bizonnyal valahol az Egyesült Államokban készültek.
Forrás: Drunkbusters.com
A kiállítás blogjának Youtube-linkjein keresztül eljutottam olyan kontent-gyártókhoz mint a Worshiphouse Média, az Igniter Media, a Floodgate Productions. És ha ez sem volna még elég megrázó, a kiállítást Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter nyitotta meg, akinek javaslatára Soltész Miklós, szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is megnézte, és “élete egyik meghatározó élményének” nevezte. Az eredeti támogatók között van a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is (ezeket ma már másképp hívják), az újak között pedig az NKA, a Nemzeti Kulturális Alap.
Forrás: Dr. Seszták Miklós Facebook oldal
Forrás: Kontrasztkiállítás Kisvárda Facebook
Maga a kiállítás tématikus egységekre volt bontva, helyiségenként. A felügyelők kikötötték: nem fotózhatunk. A cikk íróját rögtön az első szobában le is fülelték (minden helyiségben kamerák voltak, és ezek szerint figyelték is a kamerák képét). A kérdésemre, hogy miért nem lehet fotózni, azt válaszolták, hogy nagyon sok munka volt a kiállítás összeállításában, és nem akarják, hogy bárki “lemásolja”. Ennek némileg ellentmond, hogy a kiállított anyag nagy része az interneten is megtalálható. Végül az egyik ötletgazdával kellett beszélnem, és engedélyt kaptam a fotózásra.
Rögtön feltűnt, hogy a kiállításon férfiakról csak olyan kép volt, ahol a harmonikus család egyik alkotóelemeként jelennek meg (idős házaspár, két fiatal pár kicsi gyerekkel: mindegyik férfi családban, nőkkel relációban). A cselekvést kezek reprezentálták, a helyzeteket, szituációkat pedig tárgyak, például az autóbaleset kerék és üvegcserép. Ami a kiállításon folyamatosan fókuszban van, mint szenvedő, elesett, törött és tökéletlen, az a nő, pontosabban a tárgyiasított női test.
Az első szoba a családon belüli erőszakot dolgozza fel. Nem az elkövetőre fókuszál, hanem össze-vissza photoshopolt fotókat sorakoztat fel, szétesztétizáltan szenvedő nőkről és gyerekekről. Egy nő szája leragasztva, “beszélj róla” felirattal – mintha az, akinek le van ragasztva a szája, tudna beszélni. Mintha az áldozatok kezében volna a megoldás, folyamatosan az ő felelősségüket hangsúlyozzák, az ő testüket teszik közszemlére. Ráadásul a beszélj!, hatalmas hülyeség, szlogenként is, és ilyen esetekre szóló általános tanácsként is.
Nem azért nem beszélnek ugyanis a nők a családon belüli erőszakról, mert “stigma” van rajtuk, vagy mert nem látnak “motiváló” képeket. A bántalmazott nők védett házai sem azért vannak titkos helyen, hogy a megbélyegzéstől, vagy a saját félelmeiktől megvédjék a lakóikat. A bántalmazott nők okkal félnek a bántalmazójuktól, illetve sok esetben jelzik, hogy életveszélyben vannak, de nem kapnak segítséget. Ha kapnának, akkor beszélnének az erőszakról, illetve sokszor beszélnek is, csak éppen nem hisznek nekik.
A következő szoba a válás. Gondoltuk volna, hogy a válás szenvedést okoz? Eszünkbe jutott volna magunktól? A válás feliratú gomb megnyomása után megjelent egy videó, a lényege az volt, hogy tűrni kell, mert amit isten összeköt, azt ember szét ne válassza. Az abortusz szoba (is) sematikus, felsorakoztatva benne minden klisé és ostobaság, amit valaha összehordtak az abortuszról: halott kisbaba, könyörgő fohász a magzat nevében, az összes hatásvadász közhely.
Az amerikai fundamentalista keresztény közegből elmenekült blogger és író, Libby Anne írja a patheos.com-on az abortusz, a bűntudatkeltés és a propaganda kapcsán: “Elhittem, hogy a pro-life mozgalom őszinte szándékú, csak éppen nagyon ignoráns azt illetően, hogyan érhetné el a célját. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem volt igazam. Gyerekként, tinédzserként, diákként őszintén elhittem, hogy az élet a fogantatástól kezdődik. (…) azért elleneztem az abortuszt, mert azt hittem, hogy gyilkosság – semmi köze nem volt a nézeteimnek a nőellenességhez vagy a szexellenességhez. Azt gondoltam, hogy a pro-life mozgalomban részt vevő szervezetek, vezéralakok, politikusok is ugyanennyire hitelesek. Azt gondoltam, hogy csakúgy mint én, a ‘meg nem született gyermekek életét akarják megmenteni’. Rájöttem, hogy hülyét csináltak belőlem.” (A teljes szöveg magyarul itt!)
Arról hallgat a tárlat, hogy az élet nem “a fogantatáskor” kezdődik, és a nők régen is használtak növényekből készült szereket arra, hogy elkezdjenek menstruálni. Most is van erre kétkomponensű gyógyszeres protokoll. (A Mifepristone progeszteron receptor blokkoló, a Misoprostol a méhösszehúzódásokat okoz, egyébként gyomorfekély és reuma gyógyszer is. Akinek szüksége lenne erre a protokollra, távgyógyítás keretein belül fel tudja íratni receptre a www.womenhelp.org és a www.womenonweb.org oldalakon, illetve a fő hatóanyag, a Misoprostol recept nélkül kapható például Ukrajnában.)
A drogos/szenvedélybeteg szoba is éppen ilyen felháborító: még itt is a nők szenvedése és kiszolgáltatottsága volt esztétizálva, mintha férfiakból nem válhatna szenvedélybeteg. Miért kell szoftpornó formanyelven beszélni a függőségekről? Miért kell egy fiatal nőről pasztellszínekkel derített képet bemutatni, amin átlátszó bugyiban, félig nyitott szájjal lecsúszik az ágyról? Ha ugyebár a szenvedélybetegségekről szól a “felkavaró tartalom”, miért egy átlátszó bugyi van a kompozíció középpontjában? Facebook-függőségről előfordult illusztráció, de például a férfiak pornófüggősége nem került elő. Ebben a helyiségben a videó (bocsánat: multimédia) egy drogos terhes nőt és partnerét mutatta be, amint szenvedtek, leszoktak, visszaszoktak. Képtelen voltam követni, annyira lekötött a karakterek és a színészi játék szatírába illő hiteltelensége, és a giccses, közhelyes vizuális nyelv.
Forrás: Kontrasztkiállítás Kisvárda Facebook
Évtizedek óta minden tudható már az abortuszról vagy az addikciókról. Könyvtárnyi szakirodalma van a családon belüli erőszaknak, az öngyilkosságnak, és mindez kissé komplexebb annál, mint hogy van a szenvedés, és majd vár A Megváltás Csodája.
Egy keresztény szervezet persze keresztény dogmákat terjeszt (bár gyanítom, hogy azok sem ennyire együgyűek), de a legkomolyabb probléma az, hogy ahelyett, hogy érdemi prevenciós és felvilágosító programok zajlanának, amelyekben releváns szakmai tudás jelenik meg az adott témákról, egy ilyen kiállításra mennek el az ORFK erőforrásai, és hogy nem szakmai szervezeteket választanak partnernek, hanem a Református Egyházat.
Ezen a kiállításon még az öngyilkosság is olyan eseményként jelenik meg, aminek nem látszik sem előzménye, sem oka, amelynek nincs kontextusa, hanem eleve jelen van a világban, és nagy szenvedést okoz. A szenvedés pedig azért adott, mert a jó-rossz örök harca eredendő, és léteznek rossz emberek, meg jó emberek.
A kiállítás összemos mindent, amit “felkavaró tartalomnak” ítél, afféle rossznak a világban, esetlenül photoshopolt rémképeket vetítve elénk egy sötét labirintus szcenírozott terében. Egy kalap alá véve a családon belüli erőszakkal az emancipációs küzdelmek olyan eredményeit, amelyek akár éppen az erőszak elől segítenek a nőknek elmenekülni. Mint amilyen például a válás jogi lehetősége. Nem a nem kívánt terhesség, vagy a rossz házasság áll itt célkeresztben, hanem az abortusz és a válás.
A szenvedélybetegségek nem a sötétben az emberre leselkedő veszedelmek. Nem az ördög kísért a drogok képében. A szenvedélybetegek pedig nem mind fiatal nők, akik szoftpornó produkciókban kötnek ki.
Forrás: Kontrasztkiállítás Kisvárda Facebook
A nők elleni erőszak pedig egy adott hatalmi berendezkedést tart fennt, nem jó és rossz örök transzcendens harcának terepe. A válás tabusítása, a reprodukciós jogok elvétele, a nők autonómiájának aláásása ugyanazoknak a strukturális konfliktusoknak a kivetülése, mint a családon belüli erőszak, jelenségek és eszközök egyszerre, és egymást termelik újra.
A fent bemutatott kiállítás nem csak a Református Egyház, vagy az ORFK mint szervezet valamilyen sajátossága miatt jöhetett létre így. A budapesti hipszter kampányok ugyanezzel a fajta individualista megközelítéssel, a jó-rossz harcának narratívájával működnek. Ráadásul hasonló vizualitás jellemzi őket, ugyanaz a melodramatikus képi nyelv jelenik meg bennük: semleges háttér, fókuszban az alany, színtelítettség és kontraszt csatornánként kiigazítva, igazi ordenáré-parasztvakítósan, mint bármelyik multi reklámjában.
Forrás: www.anemaznem.blog.hu
Forrás: TATZ, nekemisfaj.hu
Azért van így, mert ugyanannak a rendszernek a logikája mutatkozik meg bennük. Ami azonos a jóemberkedő designerprojektben, meg a refik és a rendőrség alkotásában, az a legalacsonyabb közös nevező. Valami, amit mindenki megért, és a hozzá nem értő emberek újra is termelik, ha kellő szaktudás bevonása nélkül nyúlnak ezekhez a témákhoz. Ennek eredményeként létrejön egy anyag, ami a szenvedő egyénre fókuszál, ami nők szenvedését és kiszolgáltatottságát esztétizálja, amelyben a stigma jelenik meg mint probléma, és amely tökéletesen elsiklik a problémák társadalmi kontextusa felett.
(És még egyszer, akinek esetleg szüksége van rá: www.womenonweb.org, womenhelp.org.)