Nagy felzúdulást és széleskörű szakmai tiltakozást váltott ki tavaly ősszel az Észak-Rajna-Vesztfália tartomány tulajdonában lévő NRW Landesbank játékkaszinókat üzemeltető leányvállalatának az a bejelentése, hogy a kaszinók felújításához szükséges pénz előteremtése érdekében eladja a tulajdonában lévő két rendkívül értékes Warhol-festményt.
A szakma által megkeresett politikusok többsége ugyan helytelenítette a tervet, de sem szövetségi, sem tartományi szinten nem látott lehetőséget annak jogi eszközökkel történő megakadályozására. (A két kép időközben rekord közeli áron el is kelt a Christie’s egyik tavaly novemberi New York-i árverésén.) Azóta más, köztulajdonban lévő németországi cégek hasonló tervei is napvilágot láttak és erősödik a nyomás a politikára annak érdekében, hogy szigorítsák az ilyen tranzakciók törvényi korlátait.
Az újabb eset, melyben ugyancsak egy banki gyűjteményről, a WestLB egykori kollekciójáról van szó, azért is súlyosabb, mert a festmények egy részét a bank múzeumokban helyezte tartós letétbe, és ez lenne az első alkalom, hogy nem magántulajdonban lévő műtárgyakat – köztük Giovanni di Paolo 1450 körüli sienai táblaképét – közvetlenül egy állami múzeum faláról adnak el. Még akkor is, ha a múzeum nem is tulajdonosa az adott tárgyaknak. Ezekben az ügyekben a politika is megosztott; a beavatkozást elutasítók azzal érvelnek, hogy a vállalatokkal szemben akkor is alapkövetelmény az eredményes gazdálkodás, ha köztulajdonban vannak, ezért nem lehet őket jogszabályokkal megfosztani attól a lehetőségtől, hogy befektetéseket eszközöljenek, és adott esetben realizálják azok hasznát.
Giovanni di Paolo: Keresztelő Szent János születése, 1450 körül, olaj/fa, 75 x 40 cm, Westfälisches Landesmuseum, Münster, tartós letét a WestLB gyűjteményéből
Míg a németországi esetek „főszereplői” csak közvetve vannak köztulajdonban, néhány más országban olyan esetektől hangos a sajtó, ahol közgyűjtemények adtak el vagy terveznek értékesíteni fontos műalkotásokat. Az érvek az ellenzők és a támogatók oldalán is valósak, megfontolásra érdemesek.
Az egyik oldalon a kulturális örökség védelme és különösen az az érv nyom sokat a latba, hogy a múzeumi elhelyezés véglegessége megvédi a tárgyakat megítélésük és pénzben kifejezett értékük konjunkturális változásainak következményeitől. A másik oldal viszont a múzeumi raktárak polcain a bemutatás legkisebb esélye nélkül gyakran hosszú évtizedek óta porosodó műtárgyak garmadájával és a múzeumok sokszor a hazainál lényegesen nagyvonalúbb költségvetéssel rendelkező országokban is szorongatott anyagi helyzetével érvel.
A múzeumi eladások illusztrálására legutóbb egy angliai esetet mutattunk be: a northamptoni városi múzeumnak kellett szankciókkal szembenéznie, mert a vonatkozó előírások figyelmen kívül hagyásával értékesített egy ókori egyiptomi szobrot. Ezúttal az USA-ból és Franciaországból jöttek friss hírek.
Az USA-ban a múzeumi műtárgyeladásoknak már viszonylag nagy hagyománya van; az ilyen ügyleteket általában csak az érintett intézmények belső szabályzata korlátozza. A Metropolitan Múzeumban a műtárgyértékesítés szinte napi gyakorlat, a belső szabályok csak a befolyó összegek felhasználását korlátozzák, előírva, hogy a pénz csak új beszerzésekre használható. Most beáll a sorba a MoMA is: bejelentették, hogy a Sotheby’s február 3-i árverésén kalapács alá viszik Monet Nyárfák Givernyben című 1887-es festményét, ami főleg a kép kiemelkedő, 14-18 millió dollárra becsült értéke miatt keltett feltűnést.
A mű érdekessége, hogy nem először kerül ki egy múzeum tulajdonából: 1947-ben az Art Institute of Chicago adta el egy magángyűjtőnek, akitől aztán ajándékozás révén négy évvel később a MoMA birtokába került. Az impresszionizmus a neves New York-i múzeum időben legkorábbi gyűjtési területe; feltehetően azért döntöttek a Monet-festmény értékesítése mellett, hogy a bevételből későbbi időszakok fontosnak tartott munkáit tudják megvásárolni.
Claude Monet: Nyárfák Givernyben, 1887, olaj, vászon, 74 x 92,7 cm, © sothebys.com
Az elmúlt hetekben Franciaországban is megélénkült a vita, aminek apropóját az adja, hogy tavasszal a nemzetgyűlés elé kerül a kulturális örökségről szóló törvényjavaslat. Az országban különösen magas a közönség elől elzárt műtárgyak aránya, a becslések szerint a milliót is meghaladja.
Egyedül a Louvre-ban 250 ezer műtárgy várja, hogy a közönség elé kerülhessen. Szakértők most azt javasolják, hogy a törvény tegye lehetővé a múzeumokban 50 évnél régebben őrzött műtárgyak értékesítését, azzal érvelve, hogy ennyi idő alatt egyértelműen ki kell derülnie, valóban szüksége van-e az adott intézménynek a tárgyra. A javaslat az értékesítés engedélyezését emellett egy szakértői bizottság előzetes állásfoglalásához is köti. Az elképzelés ellenzői nem is attól tartanak elsősorban, hogy kiürülnek a múzeumi raktárak, hanem attól, hogy az eladásból származó bevétel nem a múzeumok beszerzési alapját fogja gyarapítani, hanem a költségvetésben tátongó hézagok betömésére szolgál majd. A vita kimenetele egyelőre teljesen nyitott.