Az Artist Pension Trust (APT) nevű hálózatot 2004-ben alapították New Yorkban azzal a céllal, hogy valamiféle anyagi biztonságot garantáljon az elképesztő gyorsan és kiszámíthatatlanul változó art worldben boldogulni próbáló képzőművészek számára. Meg is történnek idén az első kifizetések: a New York-i és Los Angeles-i régióban több mint 400 művész kap 200 és 1700 dollár közötti összegeket.
A szervezet valójában méltányossági alapon működő magánnyugdíjpénztár, ahol 20 éves szerződés keretében a művészeknek pénz helyett átlagosan évi egy, vagyis összesen 20 alkotásukat kell „befizetniük”. Az ezeknek az eladásából befolyó összeget osztják majd szét egyenlően a tagok között, függetlenül attól, hogy melyik művész mennyi profitot hozott a konyhára, csupán az alapján, hogy ki hány művet szolgáltatott be a gyűjteménybe.
Az alapítvány eleinte csupán nyolc városban rendelkezett kihelyezett irodával, 2012 óta azonban az APT Global One létrehozásával a világ bármely területéről lehetségessé vált a szervezethez való csatlakozás. Az APT Global One jelenleg mintegy 628 művészt fog össze, köztük két magyar képzőművész is van: El Hassan Róza és Kaszás Tamás.
A modellnek köszönhetően az APT egy kortárs művészeti gyűjteményt is magáénak tudhat, amely az alap mindenkori tagjai által benyújtott műalkotásokból áll össze. Az APT jelenleg több mint 40 0000 művet birtokol, összértékük 100 millió dollár körül mozog, ezzel övék a globális műtárgypiac legnagyobb privát művészeti gyűjteménye. A kollekció eladásra épp nem bocsátott műveit az APT olykor jelentős nemzetközi kiállítások részére adja kölcsön, olyan intézményeknek, mint a Tate Modern, a Museum of Modern Art, vagy a KunstHalle Deutsche Bank, ezzel az adott alkotók ismertségét és értékét növelve.
Mashahiro Wada: A Street (He-tian), 2007, video still. Forrás: APT Collection
Az eladásokból befolyó összeg 40%-át közvetlenül a művész kapja meg, ami nem sokkal alacsonyabb, a galériás részesedésnél, viszont fontos meggyőző érv a befutott művészek trösztbe csábításához.
28%-ot a vállalat működési költségeire, illetve a kuratórium díjazására fordítanak, az így fennmaradó 32% megy a közösbe. A működőképességhez Dan Galai alapító tag, kockázati szakértő szerint az kell, hogy az APT művészeinek 3-5%-a legyen kifejezetten sikeres, vagyis a műveik értéke elérje legalább az 500.000 dollárt.
A programba felvételt nyerő művészeket egy nemzetközi bizottság jelöli, illetve bírálja el, melynek tagjai a regionális igazgatók mellett a világ minden tájáról érkező kurátorok, művészek, gyűjtők, illetve művészeti szakemberek. Nincsenek köztük viszont műkereskedők, hogy a döntéseknél kiküszöbölhető legyen a kereskedelmi érdekekből fakadó részrehajlás. Az így összeállt kurátori csapatban egyébként két magyar szakember nevét is megtaláljuk, Somogyi Hajnalkáét és Hegyi Dóráét.
Messze még az első húszéves időszak vége, és nem látható, hogy mennyire lesz sikeres és fenntartható a modell. Néhány művész azonban már kilépett, mert részükről, valamint műkereskedők részéről kételyek merültek föl azzal kapcsolatban, hogy miként befolyásolhatja a tagság egy adott művész piaci helyzetét. Kurátorok esetében pedig akadnak, akik az összeférhetetlenség kérdését vetik föl, hiszen ha egy kurátor egy APT-tag művész munkáit szerepelteti, azzal áttételesen a művész nyugdíj-kilátásait is javítja. A rohamosan növekvő létszám mindenesetre arra enged következtetni, hogy világszinten igény van biztonságot nyújtó megoldásokra a művészeti piac szeszélyességével szemben.
Kaszás Tamás: We don’t ask, nor demand, but we take and occupy, 2011. Forrás: APT Collection
Egészen biztos, hogy itthon is volna, hisz a képzőművészek nyugdíj-helyzetének problémája Magyarországon is létező gond. (Mindez az artPortal „Miből él ma egy kortárs képzőművész?” című vitasorozatában is előkerült, s felmerültek közösségi alapon működő megoldások is.) 1992 és 2011 között a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) folyósította a művésznyugdíjakat az egykori Művészeti Alap azon tagjainak, akik 1992-ig betöltötték a negyvenedik életévüket, vagy legalább 25 év járulékfizetést igazolni tudtak. 2012-ben a MAK megszüntetésével ezt a feladatot a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóság vette át, ettől kezdve a nyugdíjkorhatár a képzőművészek esetében 65 évig tolódott ki. Ráadásul a nyugdíj összegének mértéke nagyban függ a járulékfizetéssel ledolgozott évek számától, így a szellemi szabadfoglalkozásúként töltött évek alacsony nyugdíjösszeget eredményeznek. Torz formában ugyan, de egyfajta „nyugdíjmodellnek” felfogható a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) is – noha nem nyugdíjalapként definiálja magát. Tagjainak viszont életjáradékot fizet, s az MMA-tagság döntő többsége idős művész.
Az APT által felmutatott rendszer szélesedése és térnyerése felveti annak lehetőségét, hogy régiónkból is egyre több alkotó csatlakozzon a szervezethez. Ennek legfontosabb eredménye a globális műtárgypiac egyenlőtlenségeinek kiegyenlítődése lehetne, ami nem csupán a nyugdíjas korú képzőművészek támogatására, de fiatalabb művészek megélhetésére is megoldást jelenthetne.
A cikk lejjebb folytatódik.