Magas erkölcsi elismerést említ a közlemény, amely bejelenti a jelölteket. És fejenkénti ötmillió forintot. A képzőművészeti kategória jelöltjeinek mindegyike MMA-tag. Van kérdés?

Kiváló Urak Fóruma. A Prima Primissima művészeti shortlistjéről

Magas erkölcsi elismerést említ a közlemény, amely bejelenti a jelölteket. És fejenkénti ötmillió forintot. A képzőművészeti kategória jelöltjeinek mindegyike MMA-tag. Van kérdés? Volna pár.

2016-09-18

Szóra sem volna érdemes az egész, hiszen annyira nincs szakmai súlya. De mégis. Magyarországon fájóan kevés a magánalapítású díj, főként az olyan, ami komoly pénzzel jár, országos nyilvánosságot, – ritka szép kifejezéssel – láthatóságot jelent annak, aki kapja, és annak is, aki adja. Pláne a kultúra, a művészetek területén - tisztelet innen is a Leopold Bloom-díjnak. A Prima Primissima magánalapítású, sok pénzzel jár, nagy nyilvánosságot képes elérni. Éppen ezért kár, hogy nem látszik az igazi szakmai megalapozottság mögötte. Persze, hirtelenjében nem is tudom, hogy egy presztízsdíjtól, amely elsősorban (és ebben tényleg nincs semmi szégyellnivaló) az alapítók presztízsét hivatott növelni, mit is várhatnánk. Kell-e egyáltalán bármit is várni. De azért említsük meg: az idei jelöltek listáján a „képzőművészet” kategóriájában a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) három tagjának neve szerepel – azaz ők a „Primák”. Bukta Imre képzőművész, Benkő Imre fotográfus, fotóriporter, Olasz Ferenc fotográfus, filmrendező – olvasni a sajtóközleményben. Át lehetne siklani az egész fölött, ha nem látnánk évről-évre azt, hogy a Prima Primissima is egy kihagyott lehetőség.

Arra, hogy valóban a fókuszba helyezzen művészeket, lökést adjon a pályájukon, és igen, arra is, hogy ötmillió forinttal valakinek jelentősen javítson az életkörülményein. Ugyanis a művészeti területen működők körében, az ötven-százezer forintos nagyságrendű problémák világában ennyi pénz valóban alkalmas volna arra, hogy valakinek az életét sínre tegye. (Az úgynevezett Primissimáknak szánt 15 millióról most nem is szólnék, az körülbelül elgondolhatatlan mennyiségű pénz ma ezen a területen.) Ha a díj mögött valódi szakmai munka, egész éven át tartó kutatás, a terület figyelése, feltérképezése állna, a nemzetközi kontextus figyelembe vétele, transzparens és szakmailag megalapozott szempontrendszer és döntési folyamat, akkor ez a névsor valószínűleg nem így nézne ki. Azaz, ha a díj komolyan végiggondolná önmaga helyzetét és azt, hogy mit állít a művészetről. Elhelyezné magát valahol a hazai díjak között, reflektálva a szakmaiak alacsony összegeire és az államiak megtépázott presztízsére. Így azonban a művészeti szakma nem tud rá úgy gondolni, mint olyasmire, ami van.

2013 óta BOLDI íjász kisplasztikáját kapják a díjazottak.
Forrás: primissima.hu 

Nem arról van szó, hogy a jelöltek ne hoztak volna létre magas színvonalú életművet. Bukta és Benkő esetében egyértelmű a helyzet, a harmadik jelölt művészetét semmiképpen nem érzem az övékével egy sorba állíthatónak, de ez teljesen indifferens megjegyzés, nem döntök és nem is szívesen döntenék efféle listák kérdésében. Mellékvágány ez is, de azért fontos: nem ártana, ha a Prima Primissima tisztázná a definíciókat. Mit neveznek ők képzőművészetnek, és mit nevez annak a képzőművészeti szakma. A fotót, jelen esetben a riportfotót is, a képzőművészet kategóriájába sorolni határozott és védhető állítás – de vajon mennyi tudatosság volt mögötte?

Vissza a fenti gondolathoz: nem arról van szó, hogy itt nem találunk komoly életműveket. Sokkal inkább arról, hogy a három jelölt ahhoz a szervezethez tartozik, amely eleve is kiemelt helyzetben van, tagjainak életjáradékot biztosít. Amely az udvari művészet megteremtésében érdekelt, amelyben nem a művészetszakmai kritériumok érvényesek, hanem a lojalitás, vagy legalábbis a mély hallgatás.  Ahhoz a szervezethez, amely teljességgel nélkülözi a valódi szakmai legitimációt, ezt politikai hátországgal, törvényi bebetonozottsággal, hatalommal és pénzzel igyekszik ellensúlyozni, illetve megvásárolni. Sehol nincs ott, ahol elvileg még szerepe is lehetne, és mindenhol ott van, ahol semmi keresnivalója nincs – erre nem kell itt felidéznünk egyéb példát, mint a kormány által összehívott "köznevelési kerekasztalt".

Az MMA-nak semmilyen terepismerete nincs az aktuális, kortárs képzőművészet területén, nincs tisztában sem a szereplőkkel, sem a folyamatokkal. Semmilyen ügyben nem szólalt még meg, ami a kortárs művészet szempontjából releváns volna. Méghozzá azért, mert szakmailag inkompetens. Felelőseit, döntéshozóit nem látni a kortárs kiállításokon, eseményeken, az általuk működtetett – és pusztán jogi problémák miatt nem tulajdonolt (!) – Műcsarnok nem rendez releváns kortárs művészeti kiállításokat. Egyáltalán: aki a szervezet körül, és azon belül még tisztában van a kortárs magyar képzőművészet jelenlegi dermesztő anyagi és intézményi helyzetével, az mélyen hallgat. Érdekében áll hallgatni. Eközben az MMA döbbenetes mennyiségű pénz fölött rendelkezik, amellyel nem számol el tisztességesen, és amelyből nem képes semmilyen értékelhető teljesítményt felmutatni. Nem tévedünk, ha azt gondoljuk, pontosan ez az a pénz, amely a magyar kulturális intézményrendszerből és művészettámogatásból hiányzik.

Soroljam tovább? Fölösleges. Olyan már, mint az imamalom: egy magára valamit adó országban nem történhetett volna meg, hogy ezt a szervezetet az alkotmányba írják, tótumfaktummá nevezik ki. Az pedig végképp nem, hogy a Nemzeti Kulturális Alapot is odaajándékozzák neki.  Persze, innen nézve már jobban érthető, hogy egy magánalapítású nagy díj fenntartója, az a nagyvállalkozói kör, amely körülötte serénykedik, már észre sem veszi, hogy az MMA-n kívül is létezik művészet. Hogyan is szól a bon mot? Egy hazugság csak addig hazugság, amíg akad, aki fölismeri.  Ha egyszer minden hivatalos hely visszaigazolja, jóváhagyja, támogatja az MMA létezését, működését, ha a közszolgálati médiából hiányzik minden és mindenki, ami és aki ezen kívül áll, akkor egy idő után tudomásuk sem lesz arról, hogy nem a valós képet látják. S ha az MMA a hivatalos művészet, akkor az állammal jó viszonyra törekvő nagyvállakozóknak nem is igen áll érdekükben, hogy más művészetet ismerjenek el a pénzükkel. Kis lépések ezek, szóra sem volna érdemes az egész. De mégis, rögzítsük: így legitimálódik több szinten is az, ami tűrhetetlen. Így íródik át egy minden mozzanatában botrányos történet. 

Szerző: Nagy Gergely
Cimkék: kortárs művészet,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

A közpénz, amely elveszíti pénz jellegét

E percben az az abszurd helyzet, hogy a magyar művészeti intézményrendszerben a két legnagyobb szereplő a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

"Visszatérnek a nyolcvanas évek"

Egy éven át heti egy mű a Műcsarnok falain kívül: előtte, mellette, a köztéren. A helyzetre reagálva. A Kívül tágas című sorozat akár klasszikus projektnek is felfogható. De másnak is. Interjú.

„Amíg az MMA az Alaptörvény része, addig vagyunk”

Megzavarták az Magyar Művészeti Akadémia közgyűlését, és nem mellesleg kilépési hullámot indítottak el a vitatott szerepű testületben. Mit csinálnak még? Interjú a Szabad Művészek csoport tagjaival.